2025. október 23. csütörtök

okt. 23
10:33
Ez a 3 csillagjegy az ősz legnagyobb szerelmi drámáit éli át (Bien)
Az ősz beköszöntével nemcsak az évszak színes palettája és a hűvös idő érkezik meg az életünkbe, hanem gyakran összekuszálódhatnak a szívügyek is. Három csillagjegy különösen érzékeny ezekre a változásokra, és az idei őszi szezonban mindhárom számára jelentős szerelmi drámák tartogathatók. Lássuk, kik ők, és miért kerülnek a romantikus viharok közé
okt. 23
10:45
Esős napokra: 5 kreatív benti program gyerekekkel ősszel (Femcafe)
Amikor kint már szürkül az ég, erősen fúj a szél és esőcseppek kopognak az ablakon, szülőként sokszor elgondolkodunk: vajon hogyan köthetnénk le szemünk fényét odabent, anélkül, hogy egész nap a képernyő előtt üljön? Szerencsére az ősz nemcsak a természetben kínál kincseket, hanem rengeteg izgalmas benti programot is tartogat – kreatív és szórakozt
okt. 23
11:03
Az idei ősz legnagyobb felismerése számomra: "lelassulni nekem öngondoskodás" (Bien)
Sokáig azt hittem, a pihenés kiváltság, amit majd "kiérdemlek", ha már minden teendőmnek a végére jutok. Aztán megtanultam: a lelassulás nem gyengeség, nem időpazarlás, hanem az egyik legnagyobb ajándék, amit önmagamnak adhatok. Ahogy beköszönt az ősz, újra és újra emlékeztet arra, amit már szerencsére egy ideje sikerült tudatosítani magamban: élni
okt. 23
11:03
Hatékony fűtés és fenntartható energiaellátás kéz a kézben (Zöld Trend)
Felkészült a fűtési szezonra az ország, másfél évnyi lakossági fogyasztásra elég gázt tároltak be a hazai tárolókba, ami kellő biztonságot ad a fűtőerőművek működéséhez.
okt. 23
11:21
Az okostelefonhoz okos szülő is kell – ezt tanácsolja a pszichológus (EgészségKalauz)
Ma már a gyerekek élete is a digitális térben zajlik – itt tanulnak, játszanak, barátkoznak. A kérdés nem az, hogyan zárjuk ki az okoseszközöket, hanem miként alakítsuk őket a családi kapcsolatok szövetségeseivé.
okt. 23
11:33
4 pszichológiai trükk, amitől beléd szerethet az, akit kiszemeltél (Bien)
A vonzalom nem csupán a fizikai megjelenésen, de a mentális összhangon is múlik. Ha valaha is azon töprengtél, hogyan tudnád felkelteni valakinek az érdeklődését, akit különösen fontosnak érzel, akkor érdemes odafigyelned a pszichológia által nyújtott lehetőségekre. A tudományosan alátámasztott stratégiák segíthetnek abban, hogy az érzelmi kötődés
okt. 23
11:45
Rémisztő bírságok Halloweenkor: a NAV szabályszegőkre vadászik (EgészségKalauz)
Ha valaki nem tartja be az előírásokat és nem ad nyugtát vagy nem jelenti be alkalmazottját, a hivatal akár 2 millió forintos bírságot is kiszabhat; igazolatlan eredetű árunál egymillió forint a büntetés maximuma.
okt. 23
11:51
Nem öregszünk egyformán: A férfiak agya gyorsabban zsugorodhat, mint a nőké (Hamu és Gyémánt)
Egy új kutatás bizonyítékokkal szolgál arra, hogy a férfiak agya valóban gyorsabban zsugorodhat az öregedés során, mint a nőké. A felfedezés árnyalhatja, miként különbözhet a nemek között az agy biológiai öregedése – és új szempontokat adhat az Alzheimer-kór kutatásához is.
okt. 23
12:03
Nem engedte a recepciós Mészáros Lőrincnek felvinni a jachtot a mennyországba (Hóvége)
Egy TikTokker elképzelte, milyen lenne, ha Mészáros Lőrinc megérkezne a mennyország kapujához.
okt. 23
12:03
Tesla vezet, de jönnek a kínai márkák is a hazai használtautó-piacra (Zöld Trend)
Az elektromos márkák egy-két év múlva jelennek meg nagyobb tömegben a használtautó-piacon.
okt. 23
12:33
Lábszagú cipő: így szabadulj meg a büdi szagoktól (Bien)
Bárkivel előfordulhat, hogy nap végére kellemetlen szagú lesz a lábbelije. Nem kell szégyellni, de hasznos megérteni, miért is alakul ki ez az állapot. Az izzadás természetes folyamat, amellyel a testünk hőmérsékletét szabályozza, de a baktériumok jelenléte ebben az esetben nem kívánt hatásokat okozhat.
okt. 23
12:51
Amíg itthon zajlott a szabadságharc, a Kínában turnézó Honvéd Együttes Moszkvával hadakozott 1956-ban (Telex)
A Honvéd Művészegyüttes évekig epekedett külföldi koncertezésért az ötvenes években. A sors úgy hozta, hogy épp 1956 őszén indulhattak el Kínába. Az itthoni forradalomról alig hallottak híreket, de amikor a leverése után Moszkva kényszerű koncertezésre hívta őket, filmbe illően álltak ellen.
okt. 23
12:51
Miért van a macskáknak bajsza? Így működik a cicák beépített radarja (EgészségKalauz)
Ön mit gondol, miért van a macskáknak bajszuk?
okt. 23
13:03
"Éjjelente fekszem az ágyban, és azon gondolkodom, mi lett az életemből" – demenciával érintett családok láthatatlan harca (WMN)
Stigmatizáció, kilátástalanság, kiégés és anyagi bizonytalanság: sok demenciával érintett családnak ez a valósága ma Magyarországon. Creatorunk, Stoiber Vivien, demenciára szakosodott gyógytornász és digitális tartalomgyártó ebben a cikkben ezeknek az embereknek a hangját próbálja felhangosítani, hogy minél többen hallják meg őket.
okt. 23
13:03
A boldogság garantált: ezt a 7 szokást vedd elő te is idén ősszel (Bien)
Az ősz különleges varázsa az apró szokásokban rejlik, amelyek csak ehhez az évszakhoz kötődnek. Ezek a kis rutinok hozzátesznek az őszi hangulathoz, és valahogy mindig boldogabbá tesznek minket.
okt. 23
13:09
A gigászok visszatértek – gólzápor, dráma és erődemonstráció a Bajnokok Ligájában (Igényesférfi.hu)
A Bajnokok Ligája harmadik fordulója gólokban gazdag estéket hozott, ahol a legnagyobb európai klubok – a Barcelona, a PSG, a Liverpool, a Real Madrid, az Arsenal és a Bayern München – ismét megmutatták, miért ők uralják a futballt.
okt. 23
13:21
Sydney Sweeney áttetsző, rózsaszín ruhájának kedves jelentése volt (in.hu)
Míg a legtöbb hollywoodi sztár a vörös szőnyegen is karaktere stílusát követi, Sydney Sweeney finoman és visszafogottan utal szerepeire.
okt. 23
13:33
5 biztos jel, hogy nem a megfelelő ember mellett vagy (Bien)
Minden párkapcsolatnak megvannak a maga nehézségei, de néha előfordulhat, hogy egyre inkább úgy érzed, hogy valami nincs rendben. Az alábbiakban öt olyan intő jelet gyűjtöttünk össze, amelyek alapján érdemes elgondolkodnod, vajon tényleg a számodra megfelelő ember mellett vagy-e.
okt. 23
13:39
Bette Midler már olvasta a Hocus Pocus 3. részének forgatókönyvét (Hamu és Gyémánt)
Bette Midler újabb információkkal szolgált a régóta várt Hocus Pocus 3 előkészületeiről. A színésznő elmondta, hogy már olvasta a forgatókönyv korai változatát is, amit "briliánsnak" talált.
okt. 23
14:03
A Mérlegek szerelmi élete idén ősszel teljesen megváltozik (Bien)
A Mérlegek számára az idei ősz különleges időszaknak ígérkezik, tele kihívásokkal és lehetőségekkel, elsősorban érzelmi téren. A csillagok állása azt jelzi, hogy most eljött az ideje annak, hogy definiálják, mi is igazán fontos számukra a kapcsolataikban.
okt. 23
14:09
Hogyan gondozzuk a krizantémot, hogy roskadozzon a virágoktól? (Édenkert)
A krizantém vagy margitvirág (Chrysanthemum) a fészkesek (Asteraceae) családjába tartozik. Nézzük, hogy milyen gondozást igényel, ha azt szeretnénk, hogy ősszel is díszítse a kertünket!
okt. 23
14:15
Több millió eurós turizmus fejlesztés a szomszédban, versenyhelyzetbe kerül a magyar turizmus (Spabook)
A magyar határhoz közeli Kassa megye önkormányzata három nagyszabású pályázati programot hirdetett meg, amelyek révén összesen több mint 2,3 millió eurót fordítanak a turisztikai élet fejlesztésére, új élmények és vonzó…
okt. 23
14:21
8 dolog, amitől törékennyé válhatnak a csontjai (EgészségKalauz)
Az orvos azt is elárulja, mit tehet ellene.
okt. 23
14:27
A hársfavirág felhasználása a gyógyászatban (WebBeteg)
A napjainkban is használatos gyógynövények között Európában igen elterjedt a hárs nemzetség. Több fajtája is fellelhető főként Közép- és Dél Európában. Ennek egyik oka virágzásakor szinte bódító illata, és hogy jól tűri a meleget, viszont vízigényes, nem szereti a száraz talajt.
okt. 23
14:33
Ők a magyar turizmus legjobbjai, átadták a Business Excellence 2025 díjait (Spabook)
Idén 15. alkalommal jutalmazta a hazai üzleti turizmus kiemelkedő szereplőit a Business Excellence Díjakkal a Turizmus.com-ot kiadó Turizmus Kft. A szakmai zsűri és a közönség által legjobbnak ítélt szolgáltatók elismeréseit…
okt. 23
14:33
Aggasztó MI-funkció érkezett a Facebookra: a telefonod fotói közt kutakodik (Rakéta)
Nem árt észnél lenni, hiszen a Meta elkezd nézelődni a galériádban.
okt. 23
15:03
Hogyan készül valójában a parmezán sajt? A válasz sokakat megdöbbenthet (EgészségKalauz)
A gasztronómia világa tele van olyan dolgokkal, amelyekről nem veszünk tudomást.
okt. 23
15:03
Amerikában már 2025 végén érkeznek az első Netflix-élményparkok (Bien)
Képzeld el, hogy belépsz egy világba, ahol szinte semmi sem lehetetlen. Ahol a Stranger Things sötét rejtélyei testközelből borzongatnak, ahol mini golfpályán játszhatsz a Bridgerton-ház titkainak ölelésében, vagy ahol egyetlen karnyújtásra van a Squid Game halálos küzdelme.
okt. 23
15:21
Kína egy elképesztő drónshow-val megdöntötte a saját világrekordját (Roadster)
Sci-fit rajzolt az égboltra a 16 ezer drónból álló raj.
okt. 23
15:27
Magyarország madarai (egy.hu)
A tövisszúró gébics
okt. 23
15:33
Kísértetiesen stílusos – 5 különleges tárgy Halloweenre (Hamu és Gyémánt)
Az október végi töklámpás-ünnep nem csupán a csokiról és a jelmezekről szólhat: néhány jól megválasztott tárggyal az ünnep hangulatát stílusosabbá is faraghatjuk. E heti válogatásunkban öt különleges kiegészítőt ajánlunk, amelyek egyszerre játékosak, művésziek és kifinomultak.
okt. 23
15:33
Így készíts őszi koszorút a bejárati ajtóra + 10 kopogtató inspiráció (Bien)
Az őszi szezon nem csupán a hűvösebb időt és a színes leveleket hozza magával, hanem remek lehetőséget is kínál az otthonunk dekorálására. Egy jól megválasztott őszi koszorú a bejárati ajtóra helyezve nemcsak barátságos hangulatot varázsol, de egyedi stílust is kölcsönöz a lakásunknak. Az alábbiakban megmutatjuk, hogyan készíthetsz saját kezűleg ős
okt. 23
15:33
Mesterséges intelligencia a rezsicsökkentés szolgálatában (Zöld Trend)
Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét.
okt. 23
15:39
Újra útra indul az Orient Expressz, amely mesés kalandra hív (in.hu)
Nemrég derült ki, hogy a világ egyik leghíresebb luxusvonata új útra indul: a legendás Orient Expressz a francia fővárostól egészen az Amalfi-partig viszi az utasokat.
okt. 23
15:45
Szóba került, hogy Jim Carrey lehetne a következő Freddy Krueger (Player)
Robert Englund, akit a filmrajongók a Rémálom az Elm utcában vérszomjas Freddy Kruegereként ismerhettek meg, 2023-ban nyilatkozta azt, hogy ő már túl öreg a szerephez, pedig a karakter egybeforrt a nevével. Igaz, hogy 2010-ben egy rebootban Jackie Earle Haley is eljátszhatta a figurát, de ezt a verziót sem a nézők, sem a kritikusok nem szerették.
okt. 23
15:57
Heti 14 órát főzünk egy kutatás szerint - Pedig van megoldás, ha időt spórolnánk (Femcafe)
A Központi Statisztikai Hivatal 2025 októberében megjelent időmérlege szerint egy magyar nő átlagosan napi 119 percet tölt főzéssel és az ezzel járó teendőkkel. Ez hetente közel 14 órát jelent, ami a családdal töltött minőségi idő rovására megy. Erre nyújtanának megoldást a készételek, amelyek azonban széles körben még mindig negatív megítélés alá
okt. 23
15:57
Már napok óta tart a székelési inger a fiamnál - hogyan segíthetnék? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
A háziorvos szerint vírusos hasmenés okozza a problémát.
okt. 23
16:15
Thor átmegy bűnözőbe a Crime 101 első előzetesében (Player)
Don Winslow regényéből készült a Crime 101 című mozi, melyben Chris Hemsworth rablóként szedi össze a kosztpénzt a napfényes Los Angelesben.
okt. 23
16:33
A gyereked csillagjegye felfedi, mire vágyik tőled leginkább (Bien)
A gyermeknevelés kihívásai között gyakran szem elől tévesztjük, hogy az egyedi igények és személyiségjegyek milyen hangsúlyos szerepet játszanak a gyermek fejlődésében. Ezen belül is a csillagjegy, ami meghatározó asztrológiai szimbólum, új perspektívákat nyit meg, hogy megértsük, pontosan mire van szükségük a gyermekeknek a szüleiktől. Ebben a cik
okt. 23
17:03
Miért élnek tovább a nők, mint a férfiak? – a várható élettartam különbségének evolúciós gyökerei (EgészségKalauz)
Azoknál a fajoknál, ahol erős a versengés a szaporodási partnerért (pl. sok emlősnél) amilyen a hímek általában rövidebb életűek.
okt. 23
17:03
Norvégia koronahercegnőjének fiát szörnyű tettekkel vádolják – ez várhat rá (Bien)
A norvég királyi család eddig a skandináv nyugalom, elegancia és példamutatás egyik szimbóluma volt. Azonban 2025 nyarán egy súlyos bűnügyi ügy rázta meg az országot és Európát.
okt. 23
17:21
Itt a fotó a tömegről: tisztán látszik mennyien vannak Magyar Péter rendezvényén (Blikk)
Felkerült a netre egy légifelvétel.
okt. 23
17:33
Fókusz növelése munka közben: gyakorlatok és eszközök (Igényesférfi.hu)
Pomodoro, deep work és tudatos környezet: 3 módszer, amivel visszaszerezheted a fókuszodat és növelheted a hatékonyságod.
okt. 23
17:33
Válaszd ki a képen, milyen formájú a szemöldököd – Ezt árulja el a személyiségedről (Bien)
A külsőnkkel az egyéniségünket is kifejezzük, ezért lehet olyan sokat megállapítani valakiről a ruhája, sminkje vagy akár frizurája alapján. Sőt, még az sem mindegy, hogy a szemöldöködet milyen formára szeded! Nézd meg az alábbi képet, és válaszd ki azt, amelyik a leginkább hasonlít formáját tekintve a tiédre (a vastagsággal most ne foglalkozz), ma
okt. 23
18:03
A retró hangulatú galaktikus szatíra végre folytatódik – The Outer Worlds 2-teszt (Player)
The Outer Worlds egy 2019 októberében kiadott sci-fi szerepjáték volt, a Fallout-sorozatról elhíresült Obsidian Entertainment dobása, amely végül az év egyik legjobb Rpg-je lett.
okt. 23
18:03
10 mondat, amitől a pasid értékesnek érzi magát – Ne felejtsd mondani neki! (Bien)
A párkapcsolatok alapvetően a kölcsönös megértésre, figyelmességre és szeretetre épülnek, ahol egyik legfontosabb tényező, hogy a partnerek értékesnek és megbecsültnek érezzék magukat. Nemcsak cselekedeteinkkel, hanem szavainkkal is sokat tehetünk ezért.
okt. 23
18:03
Magyarország világelső lett a napelemes áramtermelés arányában (Zöld Trend)
A naperőművek beépített teljesítménye először 2022-ben nőtt legalább 1000 megawattal Magyarországon.
okt. 23
18:21
Sokat betegeskedik a család? Tízezreket spórolhatsz a gyógyszereken, ha így vásárolsz (Hóvége)
Egy négytagú családnak havonta közel 22 ezer forintjába is kerülhet a megelőzésre és az enyhébb betegségek kezelésére szolgáló vitaminok és gyógyszerek beszerzése. A hidegebb hónapokkal számolva ez évente mintegy 130 ezer forintot jelenthet. Ugyanakkor a betegségmegelőzés mehet okosan is: a kiadásokat jelentősen csökkentheti az egészségpénztári szá
okt. 23
18:27
Sportolhatunk-e gerincproblémával? (WebBeteg)
Ma már mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a mozgás elengedhetetlenül szükséges az egészség megőrzéséhez, sőt, a betegségekből való gyógyuláshoz is. Könnyű helyzetben vannak a szerencsések, akik tökéletesen egészségesek, hisz tetszés szerint válogathatnak több száz divatos vagy klasszikus mozgásforma közt.
okt. 23
18:27
Ősz Erdélyben - kirándulástippek (egy.hu)
A gyergyószárhegyi Lázár-kastély

Keresés