A perfekcionizmus valójában függőség: a tökéletesség elérésének reményétől. Ennek a hátterét és feloldását foglalja össze egy New York-i pszichoterapeuta. Az ő tapasztalatai alapján szedtük össze a pozitívnak is mondott, de sok szorongást okozó állapot hátterét, és a megoldási lehetőségeket.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Rétvári Bence közölte, hogy változások lesznek a örökbefogadással kapcsolatban. Közben drámai adatok kerültek nyilvánosságra.
Megisszuk, fürdünk benne, mégsem betegszünk meg. Ha azonban a vízpermetet belélegezzük, akár bele is halhatunk a Legionella baktérium által okozott kórba. Mi mindent érdemes tudni a legionellosisról?
Ha jó dolgokkal nosztalgiázunk, akkor az remek hatással van a közérzetünkre. Nem csak egy dal, vagy egy film érheti ezt el, de egy operációs rendszer is.
Ahogy arról beszámoltunk, Európa legismertebb vulkánja, az Etna július 4-én váratlanul kitört. Az ezzel járó hamufelhő szinte azonnal akadályozni kezdte a repülők fel- és leszállását, ráadásul az Etnával párhuzamosan a közeli Stromboli aktivitása is nagyon megnőtt, írja a Euronews.
Néhány napja Eva Longoria tangás fürdőruhájával robbantotta fel az internetet, most pedig még tovább fűtötte a hangulatot szinte semmit nem takaró estélyiében!
A koktélok trendje időről időre változik, azonban a Budapest legmagasabb pontján elhelyezkedő, csodás panorámát nyújtó VIRTU Bár a jól ismert és kedvelt klasszikusokról sem feledkezik meg.1806-ban jelent meg először a koktél szó nyomtatásban egy amerikai újságban, mely gyorsan világszerte nagy népszerűségre tett szert. Jerry Thomas egykori pultos v
Anna Östling megvédte a Nordea Women’s Trophy címét, Chris Poole pedig az első amerikai lett, aki megnyerte a Gkss Match Cup Swedent. A Gkss Match Cup Sweden a World Match Racing Tour alapító eseménye, idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Pénteken a nagy szél miatt halasztották a futamokat, így aztán szombat reggel amilyen korán csak lehete
Natalia Cheremukhina terapeuta leplezte le, hogy az sem jó, ha túl sok ásványvizet fogyasztunk. A nagy forróságban azonban ezt is túlzásba lehet vinni.
Most csak a jóra gondolj! Ma van az év harmadik tízmilliószoros napja, mi pedig mutatjuk, hogyan válhatnak valóra kívánságaid, ha most manifesztálod őket!
Egy szakértő szerint a szervezet sajnos kevesebb kollagént termel az életkor előrehaladtával, azonban szerencsére vannak természetes módszerek a ráncmentes bőr megőrzéséhez.
"79 éves vagyok. 1945-ben születtem. Készen vagyok. Örülök hogy élek, de kész vagyok a halálra. Egyedül vagyok. S minden nap egy ünnep, azért vagyok ma itt."
Először rögzítettek víz alatti felvételeket egy kék bálna anyáról, amint borját szoptatja, és ezzel ritka bepillantást engedtek a Föld legnagyobb állatának magánéletébe.
Bámulatos szerelésben lépett be dokumentumfilmje bemutatójára Céline Dion: az énekesnő egy fantasztikus szoknyát választott magának, amiben dívaként tündökölt.
Egy biztos, a sportos divat korszakát éljük. Először a tenniscore vette át a hatalmat, és mindannyian a legjobb wimbledoni fehér ruháinkat viseltük, aztán az Európa-bajnokság miatt a legaranyosabb vintage focimezekre vadásztunk, most pedig a stílus új hulláma van terítéken: itt az ideje, hogy a beszerezz egy rögbipólót is!A rögbipóló az 1800-as éve
A kanál, a kés, valamint a villa már elengedhetetlen részei az étkezésnek, mint az ázsiaiaknál a pálcika. A villát azonban jóval több dolog tudjuk használni, nem csak az evéshez.
A természet nem csupán lenyűgöző tájakkal és élőlényekkel kápráztat el bennünket, de mélyebb tanulságokkal is szolgál az életről, a kapcsolatokról. az érzelmekről és arról, hogy bizony létezik egy életen át tartó hűség és igaz szerelem. Az állatvilágban fellelhető szerelmi történetek különösen megindítóak, hiszen emlékeztetnek bennünket arra, hogy
A horrorfilmek nagy klasszikusok a filmek repertoárjában és a streaming szolgáltatók is előszeretettel teszik bele kínálatukba, hiszen egy kis borzongás mindig kell a nézőknek. A legjobbak azok, melyek igaz történeten alapulnak. Lássuk, melyek ezek!
Na jó, nem utolsó férfi óra, de az utolsók egyike az IWC Portugieser? Dávid szerint igen. Nézzétek meg velünk közelebbről, és osszátok meg velünk alább, szerintetek is így van-e! Mellé…