A hegy, amibe elnöki portrékat faragtak, már az első európai telepesek előtt is a helyi törzsek szent helye volt, és leszármazottaik hiába élnek szegénységben, nem mondanak le hagyományaikról és örökségükről.
Egyre több kutatás bizonyítja, hogy a bél egészsége szorosan összefügg mentális jóllétünkkel. A bélflóra, vagyis a bélrendszerben élő baktériumok együttesének egyensúlya kulcsfontosságú szerepet játszik ebben a kapcsolatban. A szimbiotikumok, amelyek probiotikumokat és prebiotikumokat egyaránt tartalmaznak, segíthetnek helyreállítani és fenntartani
Az orrsövény egy olyan fedett, az orrüreg középvonalában húzódó, porcból és csontból álló lemez, ami elválasztja a bal és jobb oldali orrüreget egymástól. Meglehetősen gyakori azonban, hogy az orr szilárd váza egyenetlenül fejlődik, az orrsövény növekedése pedig gyorsabb, mint az orr alapjáé és oldalsó részéé.
A második világháború végén és azt követően több százezer magyar civil esett áldozatul egy olyan tragikus eseménysorozatnak, amelyet később "malenkij robot" néven ismert meg a történelem. A kifejezés orosz eredetű, jelentése "kis munka", ami kegyetlen iróniával utal arra a hazugságra, amivel az áldozatokat elcsalták: csak egy kis munkáról, néhány n
"Az idő minden sebet begyógyít." "Holnap jobb lesz." "Minden okkal történik." Legtöbbször ilyen mondatokkal vigasztaljuk azokat, akiknek egyébként nem tudunk mit mondani. Pedig vannak fájdalmak, amelyek egyszerűen nem enyhülnek sohasem.
A sérült gyerekek nevelése nagyon megterheli a szülőket, nem csak fizikailag, hanem mentálisan is. Az ő feltöltődésüket segíti a Pihenősziget, ahol le lehet tenni a kicsiket arra az időre, amíg a szülők erőt gyűjtenek, regenerálódnak. Az egyedülálló kezdeményezést Mellik Éva és Bognár Péter mutatta be az nlc.hu felületén megjelent videóriportjában,
Az egészségtelen ételek és italok negatívan befolyásolhatják a kognitív funkciókat. Bár nem kell teljes mértékben elkerülni ezeket (bár hátrányod biztosan nem származna belőle), mindenképp érdemes korlátozni őket. Válaszd a teljes, friss ételeket tartalmazó diétát, hogy jobban támogasd az agyad egészségét!
A külföldre költözés mindig csábító gondolatnak tűnik, hiszen ki ne vágyna egy kis környezetváltozásra és kalandra? De a puszta gondolat, hogy az egész életünket be kell dobozolnunk hozzá, a legtöbbünket elriaszt.De mi történik akkor, ha fizetnek azért, hogy költözzünk? Nos, a világ számos országa ad pénzt az odaköltözésért. Ezek között az országok
Egy szeptember végi vasárnapon láttam meg őt először. Akkor történt, hogy a mama felküldött ebéd után a szobámba hangos olvasást gyakorolni. Épp odaléptem az ablakhoz, hogy engedjek be egy kis fényt, amikor megpillantottam. A háztömbünk előtt ült egy régi, kopott pad közepén, barna szövetkabátban és kalapban, szájából pipa lógott. Karczag Bernadett
Az életben számos olyan helyzet van, amikor különféle választások által előnyösebbé tehetjük a külsőnket, vagy szimplán kiemelhetjük a szépségünket, míg másokkal kevésbé szerencsés összképet érhetünk el. Tipikusan igaz ez a frizuránkra is, ami elképesztően sokat dobhat a külsőnkön, de ronthatja is a megjelenésünket. Toka esetén például különösen ér
"Ha nem beszélünk róla, nem lesz változás – én viszont változást szeretnék. Olyan rendőrséget, amelyre lehet számítani, és olyan bíróságot, amely igazságos ítéletet hoz."
Az eSzemélyi – egy olyan kártyaformátumú 2016. január 1-jétől kiállított, és chippel rendelkező igazolvány – amely nemcsak Magyarországon, hanem az EU-ban is számos funkciót kínál. Segítségével gyorsan és egyszerűen lehet igazolni a személyazonosságot, hozzáférni digitális szolgáltatásokhoz, vagy akár utazni is. Cikkünkben bemutatjuk, hogy mire has
Gyakran előfordul, hogy a kismamák édesanyja vagy nagymamája is hasonló problémával küzdött, de évtizedekkel ezelőtt kevesebb figyelmet fordítottak erre a súlyos pszichiátriai betegségre, így annak diagnosztizálása és kezelése is ritkábban történt meg.
A Vízöntőknek a villámhárító szerepe jut egy bizonyos vitában, a Halak elégedetlenek a jelenlegi életükkel, de vajon neked mit üzennek a csillagok? Kattints a hétfői horoszkópra és megtudhatod!
Gyakori tévhit, hogy a fűszernövények kizárólag ételeink ízesítésére/fűszerezésére alkalmasak. Pedig ez távolról sem igaz. Legnagyobb részük tökéletesen megállja a helyét egy-egy fogás fő elemeként, különleges gasztronómiai termékként, fizikai és mentális egészséget támogató alapanyagként. Például így.
A szexuális jellegű álmok függetlenül attól miről szólnak, valamilyen lelki állapotra utalnak illetve jelzik, hogyan látjuk az életet. Ismerd meg a leggyakoribb szexuális álmokat és jelentésüket.
Nem szolgálnak fel több libamájat vagy abból készült ételt Pessac városának önkormányzati fenntartású intézményeiben és rendezvényein. A tiltást állatjóléti indokokkal magyarázta a konzervatív polgármester. Idén Pessac városa a harmadik, amely a libamáj betiltása mellett döntött, országosan pedig már több mint egy tucat francia városban él ilyen ti
Különbséget kell tenni a májban ritkábban kialakuló elsődleges (primer) daganatok és a máshol kialakult tumorokból a májba eljutó másodlagos áttétek (metasztázisok) között.
Az idei év számos megpróbáltatás elé állította a királyi család tagjait: Katalin hercegné és Károly herceg is súlyos egészségügyi problémákkal küzd, miközben Vilmos és Harry herceg között elmérgesedett a testvéri kapcsolat. Szakértők szerint már rég volt ennyire népszerűtlen az uralkodóház, aminek orvoslásával a palota Katalint és Vilmost bízta meg
A teszten győztes kóla tartós buborékjaival, frissítően édes ízével és citrusos fűszerességével győzte le a két nagy riválist. Habár a kóláról a legtöbbünknek először a két gigavállalat jut eszébe, valójában
Aki szeret meleg gyógyfürdőben csobbanni, annak Európa számos olyan helyet kínál, ahol forró gyógyvizek bugyognak elő a föld mélyéről és várják a fürdőzőket. Fürdés a város felett a dél-angliai BathbanA dél-angliai Bathban már a rómaiak is használták a termálvíz gyógyító erejét. Az ősi fürdőkomplexum Bathban szemet gyönyörködtető, az Unesco 1987-be
Tina Turner legendás amerikai énekesnőt sokan a „rock 'n' roll királynőjeként” emlegetik a mai napig. Tavaly májusban hunyt el, idén november 26-án töltötte volna be 85. életévét. Hetünket egy tőle származó motivációs idézettel indítjuk, és több gondolatát is megosztjuk az olvasókkal.
A névválasztás nagyon fontos része életünknek, hiszen a szépen csengő, dallamos nevek nemcsak különleges hangzást, hanem mélyebb jelentést is takarnak. Nézzük, kik ünnepelnek az előttünk álló héten! 1. November 25. – Katalin A Katalin név klasszikusan elegáns és időtlen, hiszen már az Árpád-kor óta jelen van Magyarországon. Eredete a görög "katharo
Idén már 11. alkalommal került megrendezésre az Év kutyabarát helye kampány, melyben egy hónapig népszerűsítik a kutyabarát szolgáltatásokat, majd kiválasztják az ország legjobb kutyabarát szállásait, vendéglátóhelyeit és munkahelyeit.
Az online társkeresők világában a döntések gyorsan születnek. Pillanatok kérdése, hogy valaki jobbra, vagy ballra húzunk-e. De mi kell ahhoz, hogy jobbra húzzon minket valaki? Egy nő érdeklődését felkelti például egy félmeztelen férfitest?
A szépség és a fiatalság nemcsak az arc bőrének állapotáról szól – ajkaink is fontos szerepet játszanak abban, hogy egészségesnek, élettel telinek és fiatalosnak tűnjünk. A longevity szépségfilozófia a megelőzésre, a bőr természetes regenerálódásának támogatására és a hosszan tartó egészségre fókuszál. Télen az ajkak különösen sérülékenyek a kiszár
Még nem volt szívem lecserélni az őszi dekort a teraszon, annyira gyönyörűen idesüt a nap. Azonban a balkon rengeteg különleges lehetőséget kínál, ha kibontakoztatnád a kreativitásodat a hideg hónapokban. Nézd csak!
Krízisidőszak van, a kinti hőmérséklet a következő hónapokban nem nagyon fog elmozdulni a fagyponttól. Felmerül egy igen fontos kérdés: mi lesz azokkal, akik az utcán kénytelenek élni? Vajon miért nem veszik igénybe a hajléktalanszállók által nyújtott szolgáltatásokat? Erre kerestek választ szakemberek.
A Vízöntőknek a villámhárító szerepe jut egy bizonyos vitában, a Halak elégedetlenek a jelenlegi életükkel, de vajon neked mit üzennek a csillagok? Kattints a hétfői horoszkópra és megtudhatod!
A kölni Stollwerck család csokoládébirodalma legendás története írókat is megihletett. Nem lehet véletlen, hogy sütemény is viseli a híres német pék nevét, aki a csokoládéitól tett szert világhírre. Ez a sütemény akkor lesz tökéletes, ha jó minőségű csokoládét használunk fel hozzá!
A toxikus maszkulinitás egyik alaptézise, hogy a nagy fiúk nem sírnak. Szépen benntartják a szorongást és a fájdalmaikat, aztán 50 évesen meghalnak szívrohamban, ahogyan az igazi férfiak. Tudom, hogy ez nyitó mondatnak elég sötét volt, de a tények azok tények: a férfiak egészségére igenis hatással van, hogy nem engednek kiutat a szorongásaiknak, ne
Eddig is sejtettük, de most egy tűpontos bizonyíték. British Journal of Sports Medicine című szakfolyóiratban 2024. november 14-én online közzétett tanulmány szerint a kevesebb fizikai aktivitás egyértelműen összefügg a korai halálozással, a fizikai aktivitás növelése − például a napi séták − pedig meghosszabbíthatja az emberek élettartamát.A szerz
A népszerű rejtély, amelyre úgy tűnt, hogy nincs válasz, talán végre megoldódott: a tudósok ugyanis azt állítják, hogy a tojás előbb volt, mint a tyúk.
Az anyagcsere, vagyis a szervezetünkben lejátszódó kémiai folyamatok összessége kulcsfontosságú a testsúlyunk, energiaszintünk és általános egészségünk szempontjából. Annak ellenére, hogy genetikai adottságaink jelentős mértékben befolyásolják alapanyagcserénket, mégsem kell elkeseredni, ugyanis számos olyan életmódbeli változtatást tehetünk, amely
Bár gyakran B8-vitaminnak nevezik, az inozitol nem vitamin, hanem egyfajta cukor, amely számos fontos funkcióval rendelkezik. Befolyásolja az inzulin hatását, és elősegítheti a mentális egészséget és az anyagcsere állapotokat, beleértve a cukorbetegséget is.