Példátlan összefogást mutat a magyar társadalom az orosz-ukrán háború kitörése óta. Vannak, akik családi házakat, lakásokat, szobákat is fel tudtak ajánlani, mások heroikus küzdelmet folytatnak a segélyszervezetek munkatársaival a határon, a pályaudvarokon. Sokan szeretnék kivenni a részüket a munkából, mindenki keresi a módját annak, hogyan segíth
Az 53 éves deszkás életéről hamarosan érkezik egy dokumentumfilm, ami erősen fókuszál arra, hogy annyi idősen hogyan tud még deszkázni, szóval a helyzetnek szomorú iróniája is van.
A kampány célja, hogy felhívja a munkáltatók figyelmét a jelenlegi társadalmi egyenlőtlenségekre, a nemi alapú diszkriminációra és elindítson egy hosszú távú pozitív változást a nők megbecsülésének érdekében.
2022. március 11-én immár 24-ik alkalommal rendezik meg az Alpok legendás túrasí versenyét, amely 6 hegycsúcsot érint a Saalbach és Hinterglemm környékén. A felnőttek versenyét a juniorok (8-15 évesek) sprint versenye előzi meg, ami az idén újdonságnak számít.
A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége március 8-án kelt határozatában követte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Vitorlás Szövetség példáját. A Magyar Vitorlás Szövetség 42/2022(03.08.) sz. határozata: „A Magyar Vitorlás Szövetség – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Vitorlás Szövetség példáját követve – azonnali hatállyal
Forgács Gábor annak ellenére, vagy talán már éppen azért, mert legyőzött egy súlyos betegséget, nem fél a haláltól. Jól van, imád élni és sztorizni, A Negyedik negyedben is ezt teszi.
Ép testben ép lélek – szól a mondás, ami a gazdálkodás nyelvére lefordítva így hangzik: egészséges földben egészséges termény. A biogazdálkodás nem a talaj felszínén kezdődik, hiszen elsődleges feltétele éppen az egészséges, megfelelő összetételű, káros anyagoktól, kémiai szennyeződésektől mentes talaj, amelyre pázsitnak, virágos növényeknek, gabon
Március 15-i ünnepi hétvége következik és három hazai pályán is lehet síelni a négynapos ünnep alatt. Az üzemelő hazai pályák száma kellemes meglepetés a február közepén tapasztalt enyhe időjárás után. A következő napokban ideális időjárás ígérkezik a tavaszi síeléshez.
Ha a nagy hidegben lehűl a szervezetünk, a kórokozók könnyebben ledöntenek minket a lábunkról. Ilyenkor fokozottan oda kell figyelnünk immunrendszerünk erősítésére, ebben segíthet a helyes étrend. Tévhit azonban, hogy télen nehezebb ételekre van szükségünk.
A gejzír kifejezés hallatán a legtöbb embernek valószínűleg Új-Zéland, Izland vagy valamelyik amerikai nemzeti park neve ugrik be. Pedig akár Németországban is találni olyan gejzírt, ami akár 60 méter magasra is kilöveli a vizet magából. A Rajna menti Andernach melletti gejzír a Föld legmagasabb hidegvizes gejzíre, így nem kell sokat utazni,
Kijev lakosságának mintegy fele már elhagyta a fővárost - mondta el Vitalij Klicsko kijevi polgármester csütörtökön egy televíziós műsorban, amelyet ukrán csatornák azonos időben közvetítettek.
És talán jobb emberek is leszünk a társaságukban. Ahogy Magyarországon, úgy az USA-ban is a családi élet alapvető részét képezik a háziállatok: 90 millió amerikai háztartásban van legalább egy háziállat. Sokan közülünk úgy tekintenek a háziállatokra, mint családtagokra, akik a stresszes időszakokban ítélkezésmentes érzelmi támogatást és tá
A Bartholin-mirigy a hüvelybemenetnél helyezkedik el, mindkét oldalon megtalálható a nagyajkak alsó harmadában. Amennyiben a mirigy begyullad, duzzanat, pirosság, fájdalom, láz jelentkezhet, míg előtte a legtöbb beteg a mirigy létezéséről sem tudott.
Nyikita Mazepin orosz F1-es pilóta váratlan bejelentést tett, miután csapata, az amerikai tulajdonban lévő Haas kirúgta azután, hogy Oroszország inváziót indított Ukrajna ellen.
Megszűntek Romániában a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kijárási és gyülekezési korlátozások, szerdától a védőmaszk viselése sem kötelező, a hatóságok azonban önkéntes óvintézkedéseket ajánlanak a fertőzés elkerülése érdekében. Romániában sem helyi egészségügyi, sem…
Te vagy a sofőrjük, a bankáruk, a takarítójuk, a pszichológusuk, mégsem értékelnek eléggé. Sajnos őket nem tudod megváltoztatni, úgyhogy ideje arra fókuszálnod, ami rajtad múlik: húzd meg a határaidat. Összegyűjtöttük, mi segíthet ebben.
Korábban egyetlen űrszonda sem vitt még kamerát ilyen közel a Naphoz, ami azt jelenti, hogy a Solar Orbiter megdönti saját 2020-as rekordját. A európai Solar Orbiter misszió még ebben a hónapban megközelíti a Napot, és olyan felvételeket ígér, amelyek megfejthetik a Naprendszerünk szívében lévő csillag rejtélyes viselkedését. A Solar Orbit
Nagy Katica még csak két éve végzett a főiskolán, mégis rengeteget dolgozik: forgat, szinkronizál, színpadon áll. A fiatal színésznővel beszélgettünk szerepekről, érzésekről, a szabad létről és arról, hogy miért érzi fontosnak, hogy kiálljon társadalmi ügyek mellett.
A kormány három döntést hozott a benzinárstop fenntartására, az erről szóló rendelet csütörtökön este tízkor életbe lép - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten, rendkívüli Kormányinfón.
Maria Treben óta tudjuk, hogy a házipatika nemcsak szükségszerűség, hanem érdekes hobbi is lehet – a legtöbb gyógynövénynek ráadásul elegendő egy szép cserép a teraszodon.
Az egészséges táplálkozás talán még fontosabbá kezd válni, mint korábban. De vajon ezt az egészségtudatos életmódot lehet fenntarthatóan is élni? Erre a kérdésre keresik a szervezők a választ Szabó Adrienn dietetikussal.
Az angol futballistafeleségeknek és a vb-re utazó hozzátartozóknak a dohai luxus is kevés volt, ezért a szövetség külön hajót bérel majd a csapattagok által delegáltak számára az idei labdarúgó világbajnokság idejére.
A Búvár-világszövetség (Cmas) elnöke, Anna Arzhanova reagált az elmúlt napok szomorú, sportvilágot is mélyen felkavaró eseményeire, levélben üzent a nemzetközi búvárközösségnek. Az elmúlt néhány napban jó néhány sportoló és búvár fejezte ki érzéseit világszerte az ukrajnai háború kapcsán. A Cmas-nál senki nem akarja ezt a háborút, senki! Én is elut
Csehországban hétfőtől már csak a tömegközlekedési eszközökön, az egészségügyi és a szociális intézetekben lesz kötelező a maszkok viselete; üzletekben, színházakban, munkahelyeken ez a járványellenes óvintézkedés megszűnik – a cseh kormány…
Rúg, harap, tombol, sírva fakad és megölel – lehetne ez az érzéseit tisztán megélő nő ezer arca, de jelen esetben egy négyéves fiú akaratnyilvánításának, dühének vagy elfáradásának jelenetei.
Március 12-15. között négy napon keresztül, négy tájegységben, 12 programelemmel, 9 kézműves programmal vár a Skanzen. Lesz huszártábor, lovas díszbemutatók, szablyakiállítás, kézműveskedés és főzés is.
Orosz légitámadás érte a délnyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk városát, mely Románia, Magyarország és Szlovákia határának közelében található, de Harkivban egy kísérleti nukleáris reaktort is tűz alá vettek. Nukleáris szivárgásról eddig nem érkeztek hírek.
Megérkezett a hazai sztárok névsora a Telekom Volt Fesztiválra, eddig mintegy 60 fellépőt jelentettek be a szervezők. Az eseményre 2022. június 21. és 25. között kerül sor Sopronban.
Sajnos a halál gondolatával és szomorú valóságával időről időre meg kell birkóznunk, azonban bármennyire is közhelyesnek hangzik, fontos, hogy a szeretteinkkel együtt töltött időt kihasználjuk és boldog, emlékezetes pillanatokkal tegyük gazdagabbá a közös életünket.
Ha hetente egy zöldség- vagy gyümölcsnapot tartunk, máris sokat tettünk a méregtelenítés, tisztítás ügyében, ezenkívül könnyebben karbantarthatjuk súlyunkat.