2022. március 6. vasárnap

márc. 6
0:01
„Ebből a kislányból világhírű bajnoknő lesz” – így vált Körmöczy Zsuzsa a magyar tenisz királynőjévé (Képmás)
„Pepita kabátban és piros svájcisapkában csöppentem bele a teniszvilágba” – írta magáról Körmöczy Zsuzsa A tenisz varázsa című könyvében. A piros sapkás kislány nem is sejtette, hogy milyen hosszú és nehéz utat kell majd megtennie, hogy valóra váltsa az álmát, és valóban bajnok legyen.
márc. 6
0:12
Védhet a demenciától a nagy háztartás, a családi kötelékek (Metropol)
Védhet a demenciától, lassíthatja a kialakulását a nagy háztartás, a családi kötelékek egy pénteken megjelent ausztrál tanulmány szerint.
márc. 6
0:12
Jövő héten nyit a dubaji hajókiállítás (AQUA)
Két év kihagyást követően jövő héten újra megnyitja kapuit a nemzetközi hajókiállítás Dubajban. A rendezvény előtt a közel-keleti hajózási helyzetről tartanak konferenciát. Riju George, a Dubai World Trade Centre csoportigazgatója elmondta: „A Middle East Yachting Conference-nek is köszönhetően a világ hat napon át ránk figyel, az iparági szereplők
márc. 6
0:15
Egyáltalán nem játék! Ennek a vitaminnak a hiánya súlyos problémákhoz vezet (Blikk)
Nem fogod kitalálni, melyik az!
márc. 6
0:18
Ki vitte el az 1,4 milliárd forintot? Íme, az Ötöslottó nyerőszámai (Ripost)
Kihúzták az Ötöslottó nyerőszámait, kiderült, volt-e telitalálat a játékban.
márc. 6
0:36
Arkangyal horoszkóp, mutatjuk, ki vigyáz rád most (Ripost)
A 12 csillagjegy mindegyike 12 csillagképhez kapcsolódik, és az állatöv arkangyalai támogatják és vigyázzák a különböző csillagjegyek szülötteit. Segítségükkel megérthetjük asztrológiai születési jegyünket, életutunkat és lélekcélunkat.
márc. 6
0:40
Hamarosan itt a kullancsszezon, védekezzünk időben (Ripost)
A köztudattal ellentétben a kullancsok nem csak az erdők és a mezők lakói. Sajnos a madarak, a kisállatok és háziállataink segítségével már beköltöztek a városokba és a kertekbe is.
márc. 6
0:42
Nyitás Ausztriában: viszlát, maszk és igazolás a síelésnél! (Síelők)
Ausztriában március 5. mérföldkövet jelent a járvány elleni intézkedésekben. Tegnap óta a bevezetett intézkedések nagy részét visszavonták, a síterepeken teljesen visszaállt a helyzet a járvány előtti állapotra.
márc. 6
2:15
Mit firkálsz unalmadban? Izgalmas dolgokat árul el a személyiségedről (Joy)
Mindegy, hogy virág, emberi arc vagy geometriai forma (vagy valami totál más), mindegyik felfed rólad pár érdekességet!
márc. 6
3:21
A Fradi finn hokisa a magyar sikerekért küzd tovább (Igényesférfi.hu)
Rasmus Kulmala, az FTC –Telekom finn származású jégkorongozója nemrégiben letette a magyar állampolgársági esküt, így nemhogy nem számít légiósnak, de tudásával a jövőben a magyar válogatottat is segítheti.
márc. 6
3:39
Szexterapeuták felfedik: a pasid szeretné, ha ezeket tudnád a szexről (+18) (Joy)
8 dolog, amit a pasid talán nem mert elmondani neked a szexről és a vágyairól, pedig ezek sokat javíthatnak a hancúrozásokon!
márc. 6
3:51
Megmutatjuk, hogy melyik Világörökségi helyszínek kerültek veszélybe az orosz támadás miatt Ukrajnában (Utazási Élmények)
Az Ukrajna ellen indított orosz invázió  hét UNESCO világörökségi helyszínt is veszélybe sodorhat a jövőben.  A világörökségi helyszínek elpusztítása háborús bűnnek számít. Ha egy  világörökségi helyszín elleni támadást elrendelő parancsnok ellen vádat emelnek a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon,  akár 30 évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhe
márc. 6
4:21
Ha csak egy napunk van böjtölni - Hogyan érdemes? (Vital)
Ha hetente egy zöldség- vagy gyümölcsnapot tartunk, máris sokat tettünk a méregtelenítés, tisztítás ügyében, ezenkívül könnyebben karbantarthatjuk súlyunkat.
márc. 6
4:21
Sok-tízmilliók elbukva: a legnagyobb értékvesztésű luxusórák nyomában I Őszintén: órákról (Kronometer)
El lehetne bukni egy Bentley árát egy Bentley-s Breitling órán? Esetleg a pénzed felét a sznobok egyik kedvenc márkáján, a Vacheron Constantin-on? Lehet élethű polip az órád kellős közepén? Hogyan…
márc. 6
4:24
A bordatörés (WebBeteg)
A mellkasi sérülések közül a bordatörés a leggyakoribb. Legtöbbször a középső bordák (4-8.) törnek, repednek. Általában a hónalj vonalában elől vagy hátul, leggyakrabban csak egy helyen, de nagyobb trauma hatására akár több borda több helyen is törhet.
márc. 6
4:27
Akkor és most: 10 híres férfi, akinek nagyon, de nagyon jót tett a kor! (Joy)
Az évek telnek, a dolgok változnak!
márc. 6
4:45
A legőrültebb anyós-sztorik, amik valóban megtörténtek az esküvő napján (Joy)
Sajnos nem csak a filmekben találkozhatunk ilyen durva sztorikkal, ugyanis az élet néha még őrültebbeket produkál.
márc. 6
5:12
Tacskó Imádók Vidám Tavaszi Találkozója (Metropol)
Most már hamarosan vége a hideg időnek, újra találkozhatunk, és együtt tölthetünk néhány kellemes órát veletek és sparheltlábú kedvenceitekkel.
márc. 6
5:33
Mi történik veled, ha hosszú ideig nem szexelsz? (+18) (Joy)
Pilát Gábor szerző szedte pontokba a válaszait a kérdésre.
márc. 6
5:45
Ezek voltak 2021 legnépszerűbb plasztikai műtétei (Hamu és Gyémánt)
Az állkapcsunkkal vagyunk a legelégedetlenebbek az adatok alapján átlagosan.
márc. 6
5:51
Elhunyt Bucz Hunor (Blikk)
Elment.
márc. 6
6:15
Élvezze ki a napsütést és az enyhe időt, amíg teheti - teríti zord lapjait a tavasz (Infostart)
Vasárnap egy mediterrán ciklon nyúlik az ország fölé dél felől, de markáns változást ez még nem tartogat számunkra. A tartós északias áramlás révén viszont folyamatosan érkezik majd a hideg levegő.
márc. 6
6:15
Vége, nincs tovább! Óriási kedvenc búcsúzik a csatornától (Blikk)
Ez fájni fog!
márc. 6
6:21
Influenszereket varázsoltak el az Alveola topmárkái (Nőiváltó)
Saját bőrükön is kipróbálhatták a hírességek a közel 30 éves Alveola legismertebb márkáit, és a professzionális kozmetikumok nagy sikert arattak az influenszerek körében.
márc. 6
6:27
Pompás Pécel – a regényes Rádayak otthona (egy.hu)
A tavasz közeledtével egyre inkább vágyik az ember a szabadba, kirándulni, távolibb, ismeretlenebb tájak felfedezésére is akár. Pest környékén meglepő szépségek várják az embert, még a világ életükben itt élőket is, akik azt hitték, már nem tud újat adni nekik a főváros környéke. A péceli Ráday-kastélyban a pompás barokkban állt meg az idő – és egy
márc. 6
6:42
Víz alatt gyakorolnak az űrhajósok (AQUA)
A Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (Nasa) űrhajósai a víz alatt készülnek a Holdra való visszatérésre az Artemis program keretében. A Nasa 2025-re tervezi az Artemis programot, ekkor az amerikai űrhivatal űrhajósai a Holdra utaznak és leszállnak annak déli pólusán. Jelenleg az űrhajósok a víz alatt, teljes sötétségben gyakorolnak a Neutral Bu
márc. 6
6:51
„Hé, kisfiú! Hagyd abba!” – Diplomácia a homokozótól a harctérig (WMN)
Egy ilyen helyzetben miért nem lehet odaküldeni egy asszertív anyukát, aki a megfelelő keménységű hangon, feltartott ujjal rájuk szól, hogy »HAGYD ABBA!«?! Nem lehet, hogy a tízméteres tárgyalóasztal helyett inkább ilyen anyákra lenne szükség? Olyanokra, akik nem vesztik szem elől, hogy a cél nem az, hogy melyik kölyök kapja meg, amit követel, hane
márc. 6
7:03
Kényelmes napozóágyak tavaszi feltöltődéshez (Spa Trend Online)
Te is várod már, hogy egy jó könyvvel kiülhess a kertbe magadba szívni a melengető napfényt? Vagy szeretnél kedvenc zenéidet hallgatva pihenni és beszívni a friss levegőt, anélkül, hogy fagyoskodnál? Akkor készülj a tavaszi melegedésre kényelmes napozóágyakkal, amin minden nap relaxálhatsz a szabadban!
márc. 6
7:27
Pam Anderson átveszi a narratívát a saját története felett: Netflix dokuban dolgozza fel a szexvideó történetét (Igényesférfi.hu)
Pamela Anderson revansként saját dokumentumfilmben fogja feltárni élete botrányos pillanatait.
márc. 6
7:51
Térdfájdalomra panaszkodott operációja után a tehetséges focista, pár napra rá holtan találták (Blikk)
Egyik pillanatról a másikra bekövetkezett a tragédia, amire senki sem számított.
márc. 6
7:51
Hivatalos: július 14-én startol az 54. Kékszalag mezőnye (Igényesférfi.hu)
Július 14-én rajtol az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye - jelentették be szombaton a Budapest Boat Show-n.
márc. 6
7:51
„Hozzáértés, lokális gondolkodás és kapcsolódás” – Interjú Hickersperger Nórával (egy.hu)
„Számunkra az a legfontosabb, hogy ismerjük a termelőinket, tudjuk, hogy ki áll a termék mögött, hol, hogyan, miből készíti a finom és jó minőségű portékáit, szemben a nagyüzemi élelmiszerekkel” – mondja Hickersperger Nóra, a 14. kerületben, a Thököly út 135. szám alatt található Csiribiri Termelői Bolt egyik tulajdonosa. A kezdetekről, a mikroközö
márc. 6
7:51
Diéta Dilemma: A sporttáplálkozás kihívásai és szépségei (Nőiváltó)
A sporttáplálkozás nem csak a versenyszerűen sportolók életének része, hiszen már akkor érdemes odafigyelni a megfelelő tápanyagbevitelre, ha hetente többször rendszeresen lejárunk edzeni. De milyen és mennyi kiegészítőre van szükségünk?
márc. 6
7:54
Ikrek, ma a szerelem lesz a középpontban (Metropol)
Érzelmi élete magas hőfokra hághat, és ezt annak is köszönheti, hogy tudott változtatni a megrögzött szokásain.
márc. 6
8:03
Napi horoszkóp március 6.: a Bikáknak komoly célkitűzéseik vannak, az Oroszlánoknak egyedül kell boldogulniuk egy bizonyos helyzetben (Joy)
A hét utolsó napjára is izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
márc. 6
8:03
Tudósok szerint még sincs szükségünk 10 ezer lépésre naponta (Hamu és Gyémánt)
A népi bölcsesség szerint a hosszú és egészséges élethez vezető út 10 000 lépéssel kezdődik. A mozgásszegényebb életmódot folytatók számára ez egy olyan cél, amelynek fenntartása némi erőfeszítést igényelhet. Azt is tudjuk már egy ideje, hogy a „10000 lépés-teória” szinte biztosan téves.Négy kontinens 15 létező tanulmányából összeállított
márc. 6
8:15
Elhunyt Tim Considine színész (Blikk)
Isten nyugosztalja!
márc. 6
8:18
Prolaktinhiány - Amikor a kismama nem tud szoptatni (WebBeteg)
A prolaktin az agyalapi mirigyben termelődő, anyatejtermelésért felelős hormon. Szerepe az anyatej termelésének beindítása és fenntartása, így ha kevés termelődik, komoly gondok adódhatnak.
márc. 6
8:18
Így mosd ki a törölközőt, ha azt szeretnéd, hogy tényleg tiszta legyen (Ripost)
Ne csüggedj, van megoldás arra, hogy tiszta és puha legyen a törölköződ. Íme néhány jótanács, amit érdemes megfogadni.
márc. 6
8:33
A futurisztikus Alfa Romeo, amit maga Batman is megirigyelne (Igényesférfi.hu)
Az 1910-ben alapított Alfa Romeo DNS-ében van az olasz stílus és a sportos megjelenés.
márc. 6
8:51
Önkéntesek segítik a zaklatások, bántalmazások áldozatait – Elindult a Segítők Hálózata (WMN)
Nagyon fontos információk azok számára, akik jelenleg is bántalmazás vagy erőszak áldozatai, illetve azoknak, akik szeretnének segíteni rajtuk. A NANE és a PATENT Egyesület új kezdeményezéséről, illetve arról beszélgettünk szakértőkkel, ki hová forduljon a bajban.
márc. 6
9:09
Bombát találtak az Aldiban (Blikk)
Azonnal ki kellett üríteni az egyik üzletet.
márc. 6
9:24
5 szokás, amivel alvás közben ég a zsír - Hamar látszik az eredmény (Femcafe)
Gondoltad volna, hogy egy kis rásegítéssel akár éjjel, alvás közben is tudsz zsírt égetni? Nagyon egyszerű a dolgod, mutatjuk!
márc. 6
9:27
"Én nem leszek rosszmájú" - a legfontosabb májvédő növény (Vital)
Hogyan segíthetjük a máj méregtelenítő funkcióját és a regenerálódását, hogy minél tovább el tudja látni funkcióit?
márc. 6
9:39
Az esküvői fotósok titka: ebből tudják rögtön, hogy melyik házasság állja ki az idő próbáját (Joy)
Furcsa, de igaz: a legtöbb esetben a fotósok már a Nagy Napon tudják, hogy a pár együtt marad-e, vagy válás lesz a történet vége.
márc. 6
10:09
Ezzel a technikával növelhetjük a diéta eredményességét (Hamu és Gyémánt)
Ez a gondolkodásmód 34 százalékkal alacsonyabb elhízási kockázattal jár.
márc. 6
10:18
Pulmonális hipertónia: magas vérnyomás a tüdőerekben (WebBeteg)
A kis vérkörben megnövekedett vérnyomást nevezzük pulmonális hipertóniának. A kóros értékre szívultrahang-vizsgálat mérési eredményei alapján lehet következtetni. Pontos mérésre speciális szívkatéterezéssel van mód, de erre ritkán van szükség.
márc. 6
10:27
Több százezren követték, de ennek vége! Távozik az Rtl Klub sikersorozata (Blikk)
Ennek sokan nem fognak örülni.
márc. 6
10:30
Hivatalos: ez a 6 autó a nők kedvence világszerte (Femcafe)
A Women's World Car of the Year kizárólag nőkből álló zsűrije minden évben meghatározza, a biztonság, a vezethetőség, a kényelem, a technika, a dizájn, a gazdaságosság, a környezetkímélő üzem és az ár-érték arány szempontjából melyik autók bizonyultak a legjobbnak.
márc. 6
11:24
Egy keveset emlegetett, de sérülékeny szerv: a lép (WebBeteg)
A sportsérülések, balesetek, verekedések kapcsán a hasat ért trauma az esetek negyedében érintheti a lépet. Bokszolóknál, kerékpárral versenyzőknél, autóbalesetet szenvedőknél, verekedések áldozatainál látjuk leggyakrabban ezt a fajta sérülést.

Keresés