Elnökválasztást tartottak Dél-Koreában, aminek győztesét az itt élő kriptovaluta tulajdonosok segíthették hatalomra. Yoon Suk Yeol minden idők legszorosabb helyi választásán 48.6%-os támogatást ért el, míg ellenfele 47.8%-kal csak második lett. A kiélezett versenyben minden szavazatra szükség volt a győzelemhez, így Yoon kampányában komoly szerepet
Csütörtök este 21:30-tól Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója rendkívüli Kormányinfót tartott.
Hat viszonylag egyszerű életmódbeli változtatással mindenki hozzájárulhat a klímaváltozás elleni küzdelemhez - állapította meg egy új tanulmány, amely egyebek mellett az egészséges, főként növényi alapú táplálkozást és az elektronikai cikkek legalább hét évig tartó használatát szorgalmazta.
Csütörtökön újra emelte az MNB az irányadó kamatát a rekord gyenge értékéről már visszaerősödő forintárfolyam mellett. A lépést a keddi fél kamatnövelés tette lehetővé. Összesen már jóval 1 százalékpont felett emelt egy hét alatt a jegybank. Az MNB döntései bizonyosan újra drágítani fogják a banki hiteleket.
Már nyolc hazai biztosító nyerte el a minősítést, a CIG Pannónia is kínálhat fogyasztóbarát otthonbiztosítást – tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az új konstrukció forgalmazása 60 napon belül bármikor indulhat.
A Bretton Woods II. alapjai megroppantak a múlt héten, amikor a G7-ek lefoglalták Oroszország devizatartalékait. Az orosz-ukrán háború új pénzügyi világrendet hoz létre, amelyből a bitcoin is profitálni fog – közölte a Credit Suisse. Pozsar Zoltán, a befektetési bankóriás rövid távú kamat stratégiáért felelős vezetője egy hétfői jelentésében azt í
Megkezdte a Sberbank betéteseinek kártalanítását az OBA. A károsultak postán, átutalással vagy a Takarékbank fiókjaiban juthatnak hozzá a pénzükhöz 100 ezer eurós összegig.
Az Országos Betétbiztosítási Alap csütörtökön a Sberbanktól kapott adatok alapján megkezdte a kártalanítások kifizetését, így a betétesek számlájára hamarosan megérkeznek a jóváírások.
Az elmúlt négy évtizedben az Egyesült Arab Emírségek az álmos kereskedelmi holtágból a gazdagok csillogó játszóterévé nőtte ki magukat. Azonban Dubaj globális pénzügyi központként való státuszának van egy árnyoldala is a Bloomberg szakértői szerint, amelyre az elmúlt hetekben fokozott figyelem irányult a nemzetközileg bevezetett orosz szankciók mia
Joe Biden amerikai elnök szerdán aláírta a kriptovaluták kormányzati felügyeletéről szóló elnöki rendeletet. A rendelet egy “teljes kormányzatot átfogó” megközelítést vázol fel, amelyben a szabályozó ügynökségek jelentős részét felszólítják, hogy működjenek együtt a digitális eszközök kutatásában és fejlesztésében, valamint a kapcsolódó szabályozás
Március 10-től a Shell Hungary zRt. 106 töltőállomásának kisnyomású kútoszlopain tranzakciónként maximum bruttó 25 ezer forintért lehet vásárolni bármely típusú üzemanyagot – jelentette be a Shell.
A nemzetközi közösség "hatalmas horderejű intézkedéseket hozott Oroszországgal szemben az Ukrajna elleni invázió miatt", de az eddig megtett lépések sem elégségesek, tovább kell fokozni a Moszkvára gyakorolt nyomást - mondta csütörtökön Liz Truss brit külügyminiszter.
A hatósági ár miatt kell helyenként hosszú sorokat kiállni a tankolásért, de Pletser Tamás olaj- és gázipari elemző szerint az egész magyar gazdaságnak árthat a hiány. A Molnak viszont részben segít az ukrajnai háború.
Több ütemben zajlott vizsgálata nyomán tavaly tízmillió forintos bírságot rótt ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a Canal+ Luxembourgra a műsorterjesztési csomag összetételét érintő szabálytalan ÁSZF-módosítás és az ehhez kapcsolódó előfizetői értesítés lényeges elemeinek kihagyása miatt.
A PwC legújabb felmérése szerint a vállalatok kevesebb mint fele (40 százalék) ismeri az uniós Green Dealt, és csak mintegy fele (49 százalék) tartja vállalatát felkészültnek a szerteágazó új követelményekre.
2021 végén a vállalatok hitelállománya 11 százalékkal, míg a kkv-k hitelállománya közel 17 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A vállalati hitelezést a piaci alapon kötött hitelszerződések negyedik negyedévben megfigyelhető bővülése érdemben támogatta, mely hitelek új szerződéseken belüli részaránya megközelítette a járvány előtti
Bemutatták a háztartások és felhasználók számára a jelenleg elérhetőhöz képest huszonötszörös (!) interenetes használati sebességnövekedést elérését biztosító technológiát a világ legnagyobb távközlési kiállításán.
A kormány három döntést hozott a benzinárstop fenntartására, az erről szóló rendelet március 10-én este tízkor életbe lépett – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
- A kirgiz jegybank csütörtökön tartott rendkívüli igazgatótanácsi ülésén 400 bázisponttal 14 százalékra emelte meg az alapkamatként szolgáló diszkontrátát.
A BÁV 2022. évi műtárgybefektetési indexének adatai alapján az aranyba, ékszerbe és műtárgyba fektetők aránya több mint a duplájára nőtt tavaly óta; az utóbbi két hónapban jelentősen nőtt az aranyékszerek és a befektetési aranytömbök forgalma a BÁV-nál - közölte a műkereskedelmi társaság.