Több cikkben foglalkoztam az ukrán helyzettel, most egy igazán különleges témát szeretnék bemutatni. Adott egy ukrán menekült házaspár, akik könyvek kiadásával foglalkoztak, és a repertoárjukban 3 könyv kifejezetten érdekes az…
A hagyományosan gombokkal és palackkupakokkal játszott brazil játék, amelyet általában offline játszanak, az interneten robbant be, amikor az emberek kénytelenek voltak otthon maradni.
A karrierépítés kőkemény munka, így alapvetően azt kell tisztáznod, akarsz-e ennyi időt és energiát belefektetni. Ha igen, akkor íme pár hasznos tanács.
A tudomány manapság szinte bármire képes – beleértve a jelek szerint egy új jégtípus létrehozását is. A Physics Review B folyóiratban megjelent új tanulmány részletezi, hogy a Las Vegas-i Nevadai Egyetem (Unlv) tudósai hogyan hoztak létre egy új típusú fagyasztott H2O-molekulát úgy, hogy a jég egy speciális, Ice VII nevű jégformáját rendk
Kétségtelen, hogy az Oscar-gála Hollywood – és talán a világ – egyik leghíresebb díjátadója, amelyet emberek millió várnak minden évben. S habár a tavalyi év a koronavírus-világjárvány miatt kissé rendhagyó volt, idén minden visszatér a megszokott kerékvágásba. A Dolby Színház csordultig lesz filmművészekkel, akik gyönyörűen öltözve, árgus szemekke
A Föld mágneses mezejének hétévente ismétlődő ingadozásai felhasználhatók bolygónk belső működésének feltárására, hiszen még mindig igencsak keveset tudunk róla. Ennek a különleges jelenségnek jártak utána a kutatók.
A híres spanyol séf, José Andrés az Axiom Space-szel együttműködve finom ételek sokaságát küldi a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a SpaceX Crew Dragon fedélzetén idén tavasszal.
A Madelung-betegség a zsírraktárak zavara, amely rendellenes bőr alatti zsírlerakódáshoz vezet különböző testtájakon. A betegségre legjellegzetesebb elhelyezkedés a válltájék és a nyak körüli régió. Leggyakrabban az idült alkoholista férfiakat érinti a betegség, de megjelenhet nőknél és alkoholt nem fogyasztó személyeknél is.
Tavasztól-őszig ismét benépesedik a Szentendrei-sziget. Sokak szerint ez a Dunakanyar egyik legszebb része, ami a térség népszerűsége ellenére is megőrizte vidékies békéjét. Területe 56 négyzetkilométer, hosszúsága 31 km, szélessége pedig általában 2,3-3,5 kilométeres. Ideális kiránduló és kerékpáros célpont.
A gyomor- és nyombélfekély megfelelő gyógyszeres kezeléssel kontrollvizsgálatok mellett otthon is jól gyógyítható, ám a szövődménnyel járó esetek természetesen kórházi ellátást igényelnek.
Az 1883 egy western azoknak, akiknek nem jött be A vadnyugat törvényei szerint feketelevese és A kutya karmai közt elfojtással teli, megszelídített férfivilága. Taylor Sheridan új tévésorozatában megmutatja, hogy milyen lehetett az igazi vadnyugat. Milyen western az, amelyik könnyekre fakasztja, majd lóra ülteti a közel nyolcvanéves színészlegendát
A salsa tökéletesen illik a tortilla chipsekkel tálalva, vagy a különféle mexikói ételekhez, tacohoz, burritókhoz. Remek partiétel, amit most te is elkészíthetsz a családodnak és a barátaidnak!
Egy kedves kolléganőm keresett meg a minap, hogy szeretne mutatni nekem valami szépet. Jelenleg nyelvtanárként dolgozik, és a nyelviskola egy kivételesen szép, belvárosi palotában található, amit szerinte nekem mint a város régiségeinek megszállottja, mindenképp látnom kellene, biztos tetszene. Így ismerhettem meg a Bródy Sándor utcai Ádám-palotát.
Egy America’s Cup technológiai spin-off cég bemutatott egy új szimulátort motorcsónakok számára, hogy pilótákat képezzenek ki a jelenleg fejlesztés alatt álló, zéró emissziójú repülő hajók vezetésére. Az Artemis Technologies a vitorlásversenyzésben, többek között az America’s Cupban és a SailGp-ben eltöltött évek fejlesztését követően hozzáadta els
A tisztító kúra hallatán elsőre egy hosszú és nehéz, éhezéssel, sanyargatással járó programot képzelünk el. Nem feltétlenül kell így lennie. A tisztító kúráknak számos változata létezik, az egynapos pihentető kúrától a hetekig tartó böjtökig, különféle fokozatokban. Már egy pár napos, könnyű tisztítókúráért is hálás lesz szervezetünk. Melyek egy t
A legszürkébb napot is fénnyel, melegséggel tölthetik fel a színek. A legtöbben ösztönösen nyúlunk ragyogó színekhez akkor, ha szeretnénk túllendülni egy nehéz helyzeten. Mintha egyik-másik színből erőt meríthetnénk. De nem feltétlenül ugyanazok a színek állnak jól az öltözködésben és a sminkben, mint amilyen színek bátorítanak minket nehéz napokon
A masszázsmedencék csőrendszerének tisztítása nem megoldhatatlanprobléma, csak a megfelelő készítményhez kell fordulni, hogy ne szennyeződjön vissza a víz egy csere után. Az első osztályú medence tisztítókat forgalmazó Aquafinesse olyan készítményeket kínál, amikkel gyerekjáték a jakuzzi felkészítése a nyári nagyüzemre!
Akár az is lehetséges, hogy egy rendkívül fejlett idegen civilizáció féreglyukakból álló közlekedési hálózatot hozott létre az univerzumban – és talán még mi is képesek leszünk észrevenni őket.
A japán Yuki Sovdat Nakao Szlovéniában, Ana Roš sztárséf mellett találta meg hivatását, és későbbi férjét is, akivel azóta egy közös éttermet vezetnek.
Pérez mellől Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője startolhat majd, míg a harmadik helyről a másik Ferrarival a spanyol Carlos Sainz Jr. vághat neki a viadalnak.
A három hónapos átmeneti időszak letelte után azonban a kártalanítási értékhatár ügyfelenként 100 ezer euróra módosul, függetlenül attól, hogy korábban két banknál voltak elhelyezve a betétei.
A japán Yuki Sovdat Nakao Szlovéniában, Ana Roš sztárséf mellett találta meg hivatását, és későbbi férjét is, akivel azóta egy közös éttermet vezetnek.
A céklával és az avokádóval kihúztuk az egész telet. Mielőtt jönnek a tavasz zöldségei, készítsünk még egy céklabundás kecskesajtot jóféle avokádókrémmel!
A magyar Európa legelhízottabb nemzete. Magyarország kiemelten jódhiányos terület, hiányzik a talajból és a vizeinkből, ezáltal úgy az állati, mint a növényi táplálékból is! Egy endokrinológus szemével jelentős összefüggés van a jódhiány és a túlsúly között!
Számos vidéki és fővárosi őstermelői piac működik hazánkban, ahol közvetlenül a helyi termelőktől tudjuk beszerezni az ízletes, friss gyümölcsöket, zöldségeket és egyéb finomságokat. Ebben a cikkben az 5 kedvencünket mutatjuk meg nektek.
A vas szervezetünk egészséges működéséhez létfontosságú nyomelem. A vas emberi (és állati) szervezetben betöltött élettani szerepe felbecsülhetetlen értékű. Hogyan történik a bevitele, mi segíti és mi gátolja a hasznosulását?
Ha még egyszer meghalljuk bármelyiket is, biztosan világgá rohanunk. Srácok, tudtok ti ennél jobbat is. Íme, a top 15 legrosszabb csajozós duma, amit igazán elfelejthetnénk már.
Ebben az epizódban is tovább kísértjük a kvarcórák szellemét. A vilniusi Vostok-Europe által szerelt japán gyártmányú werket, amiről elhangzik, hogy “ez egy bonyolult óra”, krono/shorts-ban már megmutattuk, most alaposabban ki…
Minden kapcsolatnak vannak hullámvölgyei, vannak azonban olyan problémák, amelyeket egyszerűen nem lehet megoldani és nagyon nehéz tud lenni az a felismerés, hogy a kapcsolatunk zátonyra futott.
Persze, a szépség abszolút szubjektív dolog, hiszen mindenkinek más tetszik, ha külső megjelenésről van szó. Azonban még ha te nem is tartod magad a világ legszebbjének, vannak olyan belső értékek, melyekkel ha rendelkezel, a legtöbb ember számára azonnal sokkal vonzóbban tűnsz majd.
Minden tizedik termékeny korú nőt érint ez az olykor pokolian fájdalmas betegség. Endometriózis: íme, a legfontosabb információk róla az Endometriózis Magyarország vezetőjétől, a szintén érintett Salamon Adrienntől.
A férfiak nem szeretnek orvoshoz menni, ha valamiért muszáj, akkor is inkább szabadulnának, pedig számtalan egészségügyi probléma érinti őket, amire a holisztikus szemléletű orvoslás hosszú távú megoldást adhat.
Ha egy óra mögött érdekes történet lakozik, népszerű lehet az óra. Ha az óra is jó és a történet is, már könnyedén kialakulhat egy kultusz. Ha egy óra már kultikus…
Ha határozottan képviseljük magunkat, mások – akik esetleg nem tudják ugyanezt tenni –, úgy érezhetik, önzők vagyunk. Pedig az asszertív kommunikáció, amely az önérvényesítés kifejezett módja, közel sem mondható önző dolognak. Nézzük meg, miért!