Még javában tartanak a nyári leárazások, és össze is szedtünk már egy pár cuccot az előző napokban - mutattunk többek között papucsokat, ruhákat, most pedig a legdögösebb szűk farmerokat találtuk meg olcsóbban. Ez az örök klasszikus fazon ugyanis nem megy sehova, velünk marad.
Most olcsón kapható ez a zsenge, finom zöldség a piacokon, érdemes belőle elkészítened ezt a finomságot! Nem csupán azért, mert nagyon egészséges, hanem azért is, mert ezzel a trükkel mindenki imádni fogja...
Mikrobiom – nem valami tudományos-fantasztikus kifejezés, hanem egészen hétköznapi csoda: azoknak a mikroorganizmusoknak a rendszere, amelyek testi sejtjeink számának tízszeresét is kiteszik, és bennünk, velünk összhangban élnek. Dr. Schwab Richárd belgyógyásszal, gasztroenterológussal beszélgetünk a szervezetünkben élő mikroorganizmusok jelentőség
„Teljes szívemből szeretem a verseit, Miss Barrett” – így kezdődik Robert Browning, a 19. század egyik legnagyobb költőjének első levele Elizabeth Barretthez. Az angol irodalomtörténet egyik legszebb love storyja olyan, mintha egy viktoriánus regény lapjairól kölcsönözték volna.
Ötből egy fiatalnál rendszeresen előfordul a kellemetlen tünetekkel és fájdalommal járó, szájüregi nyálkahártyán jelentkező afta, amely egyes esetekben a beszédet vagy az evést is megnehezítheti, ezért fontos, hogy elkerüljük a megjelenését, és helyesen kezeljük, amikor panaszokat okoz. Vajon miért gyakoribb ez a jelenség gyermekek és serdülők köré
Régebben az esőkabát nem tartozott a legkedveltebb ruhadarabok közé - érthető módon. Mostanra azonban a legnagyobb divatguruk és hírességek valóságos utcai trendet csináltak belőle. Az alábbi fotókat elnézve mondjuk nem csoda, mert tényleg lehet stílusosan viselni. Mutatjuk.
A masszázsmedencékkel kapcsolatos ellenérvek között gyakran elhangzik a magas fogyasztásuk és a víztisztaságra szánt tetemes idő, ami megkeseríti a luxuscikk élvezetét. A Softub medencék esetén szerencsére mindkettő elhanyagolható.
A jó idővel beköszöntött a kerti partik kora is. Ki grillezéssel, ki játékkal múlatja az időt, de biztos előkerülnek a hűsítő italok és a poharak. Ha nem szeretnéd az eldobható műanyag poharak számát gyarapítani, de az üvegpohárnál biztonságosabb alternatívát keresel, a Happy Glass a válasz a kérdésre!
Nyáron több megpróbáltatás éri bőrünket. A napsugárzás, a meleg levegő és a fokozott verejtékezés kedvezőtlen hatásai ellen jó, ha még nyaralás előtt felkészülünk.
A nyár beköszöntével hajlamosak vagyunk több időt tölteni a szabadban, akár a tűző napon is. Éppen ezért rendkívül fontos tudni, hogy mi a különbség a hőguta és a hőkimerültség között. A hőguta vagy hőkimerültség tünetei nagyon súlyosak lehetnek. Az izomgörcsök kialakulása lehet az első jele annak, hogy hőséggel kapcsolatos rosszullét lép
A térdhajlatfájdalomnak számos oka lehet, amelyek komolyságukban és kezelési módjaikban is jelentősen különbözhetnek. Az alábbiakban a fájdalom 10 lehetséges okát és ezek kezelési módszereit ismertetjük.
Mennyire ismered az országok jelképeit? Sokszor bizony a színek megtréfálhatnak bennünket, rengeteg hasonló zászló van, könnyen össze lehet őket keverni. Te mindegyiket eltalálod?
Nemrég volt a Paris Fashion Week, a rendkívüli eseményről pedig több beszámolóval is készültünk a napokban. A repertoárnak még nincs vége, ezúttal a legdögösebb street style szetteket hoztuk.
Minden nő rémálma a rettegett narancsbőr, amely, ha egyszer megjelenik, többé aligha tudunk megszabadulni tőle. Az életmódbeli, illetve genetikai okokra visszavezethető narancsbőr nők millióinak önbecsülését teszi tönkre - derül ki egy friss kutatásból.
„Mindegy, csak foglaljunk már le valamit.” „Dobj be pár cuccot nekem is.” „Nem pont erre gondoltam, de most már mindegy.” „Hol van a? Nem hoztad el?! De hát mondtam!” „Egész évben ezért gürizek, aztán reggeltől estig veszekszünk.” „Azt hittem, egyértelmű, hogy” Mondatok, amiknek nem kellene elhangozni, vagy nem is hangzanak el, csak gondolatban, me
Az idei volt a legmelegebb június Magyarországon. A hőség azonban nem csak nálunk okoz problémát, Kanadában, Finnországban és a sarkkör közelében is extrém meleget mutatnak a hőmérők – mondta az InfoRádióban a Klímapolitikai Intézet kutatásvezetője.
Hogyan festenek az egyes fokozatokhoz tartozó természeti jelek? Miként viselkedik egy vitorlás hajó a különböző szélerősségek közepette? Milyen vitorlákat lehet és érdemes felhúzni szélcsendben, középszélben, viharban? Valamennyien ismerjük a Beaufort-skálát, hivatkozunk rá történetekben, versenykiírásokban. Ismerjük az egyes fokozatokhoz tartozó s
El tudnád képzelni a Harry Potter-filmeket Emma Watson nélkül? És A Keresztapát Al Pacino helyett valaki mással? Valószínűleg nem, pedig nem sokon múlt, hogy a film közepén új színészt keressenek a szerepekre.
Nehéz elképzelni, hogy mit várhatunk a szülési fájdalomtól és a méhösszehúzódásoktól, különösen, ha az első terhességről van szó. A kismamák gyakran aggódnak amiatt, hogy vajon fel fogják-e ismerni a szülési fájdalmat, illetve hogy amit éreznek, az vajon nem a koraszülést jelző összehúzódás-e.
A műtét utáni megfelelő sebkezelés nem nehéz feladat, és elengedhetetlenül fontos a komplikációk és fertőzések elkerülése érdekében. A megfelelő sebellátás segíti a hegesedés megelőzését is a gyógyulás során. Fordítson napi 10-20 percet a sebe ellátására, valamivel többet, ha több sebe is van, vagy speciális sebkezelésre van szüksége.
A cím nem egy szerelmi történetet takar, bár a szenvedélybetegségek is sajnos gyakran életre szólóak. Tönkrement házasságok, széthullott családok, eltékozolt tehetségek és karrierek írhatók a szenvedélybetegségek számlájára.
A TikTok a háromperces videók tesztelése mellett tavasszal még egy újításon dolgozott. Májusban már lehetett sejteni, hogy a vállalat egy saját álláskereső weblapot indít, amivel a felhasználók munkát vagy munkaerőt kereshetnek. Mint kiderült, tényleg ezen dolgoztak, és már el is startolt az újítás.
A Danubius Hotels hosszú távra, 3 évre bérbe adta a Danubius Hotel Budapest (korábban Budapest Szálloda, köznyelvben Körszálló) épületét – írja a Turizmus.com. Az épületet a Hotel & More Szállodák…