Nem mindegy, hogy a nagy melegben, felhevült testtel beleugrunk a hideg vízbe, vagy óvatosan „bemosakszunk”, mielőtt nyakig merülnénk abban. Bár a fiatalok kevésbé vannak veszélyben, nekik sem árt óvatosnak lenni. Erre figyelmeztet a kardiológus szakorvos is, és hangsúlyozza, ne feledkezzünk meg a folyamatos folyadékpótlásról, hiszen a kiszáradt sz
Omar Sy ikonikus nevetése a Netflix műsorán futó Lupin sorozatban is szerephez jutott, azonban a szórakoztatás mellett komoly témákat is felvet a kétévados széria.
„Itt áll egy 39 éves nő, aki nem nevelheti a gyerekeit, nem rendelkezhet a vagyona fölött (amiért ő dolgozott meg), nem dönthet a testéről (amelyből eltávolíttatná a fogamzásgátló spirált) és a gyógyszereiről (amellyel szedálják), nincs köze ahhoz a képhez, amit ismerünk róla, és nem bízhat senkiben. És köszönetet mond a bírónak, amiért egyáltalán
Azt gondolnánk, hogy a férfiak hiányos öltözékben odavannak a nőkért, így gyakorlatilag bármilyen fürdőruhát is választunk, dögösnek számítunk majd a szemükben a strandon. Az igazság azonban az, hogy egyáltalán nem jön be nekik az összes stílus. Egyet például kiváltképp nem kedvelnek.
Akármilyen hihetetlen, a világ legszebb női is puffadt arccal, feldagadt szemekkel és smink nélkül ébrednek reggel. Igaz, nem gyakran látunk rólunk ilyen képeket, de azért akadnak jó páran, akik ezt az oldalukat is vállalják a rajongóik felé.
Akármilyen hihetetlen, a világ legszebb női is puffadt arccal, feldagadt szemekkel és smink nélkül ébrednek reggel. Igaz, nem gyakran látunk rólunk ilyen képeket, de azért akadnak jó páran, akik ezt az oldalukat is vállalják a rajongóik felé.
A beoltottak száma 5 486 514 fő, közülük 4 916 927 fő már a második oltását is megkapta. 52 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 128 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
A feladatod ezúttal, hogy a cikkben szereplő képen megtaláld a kis ezüst kulcsot a konyhában elrejtve. A készítők szerint csak azoknak megy, akiknek legalább 140-es az Iq-juk. Megpróbálod?
A hajápolás nem ér véget a rendszeres hajmosással, ügyelni kell rá, hogy a hajtípusnak megfelelő sampont, balzsamot, ápoló- és formázószereket használjuk. A táplálkozás is nagyban befolyásolja a haj minőségét, érdemes gondoskodni az optimális ásványianyag- és vitaminbevitelről.
Az eredményeket látva, kifejezetten az élmezőnyben jár az AirCar a repülő autók piacán. Újabb repülő autó hajtott végre sikeres tesztrepülést. Ezúttal meglepően nagy távot, Nyitra és Pozsony reptere között repült keresztül a BMW-motorral hajtott AirCar elnevezésű prototípus. Külön érdekesség, hogy az AirCar normál, benzinkúton is kapható b
Az új, elemmentes pacemakert közvetlenül a szív felszínére lehet beültetni, és a szervezet felszívja, amikor már nincs rá szükség. Az eszköz 30 ezer forintba kerül, vezetékmentes, a testen kívülről vezérelhető és programozható.
Most is olyan jó értelemben vett átlagos hölgyeket keresnek, akik tudatosan élnek, igyekeznek egészségesen táplálkozni, sportolnak, és olyan történetük van, ami mások számára is motivációt jelenthet.
Egy meggondolatlan döntés és a gondtalan nyaralás élményei helyett hatalmas csalódásban lehet részünk. Ha az oltási elvárásokkal kapcsolatban nem gondolunk minden részletre, akár a befizetett pénzünk és az utazás is elveszhet, még akkor is, ha rendelkezünk utasbiztosítással – hívja fel a figyelmet az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
Antistalker: az ember, aki azért tanulja meg a napi rutinodat, hogy elkerüljön. De vajon az vagy, aki megtanulja, vagy az, akiét megtanulják? Ironikus kvízünkből megtudhatod!
David Chase sorozata lebilincselő, humoros és izgalmas, amit briliáns alakítások tarkítanak, a Maffiózók előzményfilmjéhez érkezett friss előzetes pedig legalább ilyen ígéretes moziélménnyel kecsegtet.
A Velencei-tó partját idén már augusztus 10-én, kedden bevehetik az Efott fesztivál hetijegyesei. Ezen az előnapon ötállomásos vetélkedő, tábortűz, víziszínpadon tartott akusztikus és szárazföldi koncertek mellett még szülinapot is lehet ünnepelni Fluor Tomival és barátaival.
A jelenleg negyvenes, ötvenes éveiket taposó X-generáció tagjainak borultak fel legjobban a napjai az otthoni munkavégzés következtében, amit a magánéletük is megsínylett, de a Z-generáció tagjai sem tudták jól beosztani a napjukat. Sokan nem érezték munkahelyük támogatását a munka és magánélet egyensúlyának megteremtésében. A jövőben pedig szívese
A pestis egy ősi törzsét fedezték fel az akkoriban a húszas éveiben járó férfin. Feltételezhetően megtalálták – az eddigi ismeretek szerint – a pestisjárvány nulladik betegét. Az 1300-as években végigsöpört fekete halál az emberi történelem legpusztítóbb pestisjárványa volt, amelyben becslések szerint 75–200 millió ember halt meg, a lakoss
Nem lehet elégszer hangsúlyozni a tényt, hogy egy-egy daganatos elváltozás korai észlelése és a korai szakaszban adott orvosi kezelés jelentősen megnöveli a túlélési esélyeket. Ennek tükrében igen fontos, hogy bizonyos önvizsgálatokat havi rendszerességgel mindenki végezzen el. Milyen önvizsgálatok ajánlottak?
A kétezres évek elején az akkor már bőven hatvan fölött járó apai nagyszüleim eladták kétszobás lakásukat és a vidéki hétvégiházat, hogy hozzánk közel, a főváros egyik külső kerületében vegyenek telket, ahol az évek alatt felépítettek – sok munkálatot tényleg a nagyapám végzett – egy igencsak nagy családi házat. Emlékszem, amikor néhány évvel későb
Százötvenezer indián és félvér gyereket zártak a XIX–XX. században gyakorlatilag átnevelőtáborokba, amelyekben például verés járt azért, ha azon a nyelven szólaltak meg, amit a szüleiktől tanultak. A cél az volt, hogy egészen elvágják őket a gyökereiktől. A zord körülmények és a bántalmazás miatt sokan nem tértek haza. A felelősök pedig egészen mos
Van egy étterem, ahová azok járnak, akik nem csupán jóllakni szeretnének, hanem gasztronómiai élményben részesülni, és élvezni annak minden pillanatát. Ez a hely Rácz Jenő új alkotótere, a Rumour, amely készen áll arra, felpörgesse a hazai gasztroszcénát. A sztárséf a Spar Válogatás borszelekciójának kiemelt tételeihez alkotott ételeket. De vajon m
Szinte mindenki tisztában van azzal, hogy a nyári kánikulában fontos a megnövelt folyadékfogyasztás, hiszen magas külső hőmérséklet esetén a testünk a fokozott izzadással, kilégzéssel nagyobb mennyiségű vizet veszít el. Azt azonban már kevesebben gondolják, hogy az elfogyasztott élelmiszerek és ételek között is van olyan, amely csökkenti szervezetü
Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az európai Covid-igazolásról, amit csütörtöktől minxen Európai Uniós ország köteles elfogadni. Egyesek kaotikus helyzetek kialakulását jövendölik.
Ha HBO, akkor Trónok harca. Ezt gondolja legalábbis sok mindenki, pedig a Netflix mellett az HBO Go – illetve ideje már a Max – szintén ontja magából a jobbnál jobb sorozatokat. Hogy miket érdemes megnézni ezen a streamingcsatornán? Mutatjuk!