Ezekben a napokban a szerencsésebbek éppen valamelyik fővárosi vagy vidéki strandon élvezhetik az édes semmittevés örömeit. Amennyiben egyelőre a kevésbé szerencsések közé tartozunk, utazzunk vissza egy kicsit képzeletben a boldog békeidőkbe és nézzük meg, milyenek voltak a múlt felkapott fürdőhelyei.
Conan O'Brien mielőtt elkezdett volna műsort vezetni, a Simpson család írójaként dolgozott. Most az egyik általa is írt karakter is tiszteletét tette hamarosan véget érő műsorában.
A napsugarak jótékony hatásától és a nyári vakáció alatt a tavaszi fáradtság tovaszáll, mindenki regenerálódik. Ez azonban nem érvényes a hajunkra, amit az UV-sugárzás, a hőség és a klóros víz könnyedén tönkretehet.
Nekik mindenki ellenség, senkit nem engednek gyönyörű szigetükre lépni, ahol több tízezer évvel ezelőtt telepedtek le. Cikkünkben bemutatjuk a törzset és néhány hátborzongató sztorit is.
Talán nem okozunk hanyatt vágódós meglepetést azzal a kijelentésünkkel, hogy sokféle rosé lesz a 10. Rosalia Fesztivál kínálatában. Azt viszont már számos komoly kutatás kimutatta – és talán egybevág mindennapi tapasztalatunkkal is –, hogy a sokból néha nehezebb választani, mint a kevésből, ráadásul hamarabb is adjuk fel az egész döntési folyamato
A hétvégén megnyit a főváros egyetlen szabadvízi strandja, ahol a fürdőzés mellett sportolási lehetőségekkel, kulináris élményekkel és a nyár folyamán változatos programokkal várják a látogatókat.
Azt azonban várni lehetett, hogy nem sok minden derül majd ki az aktákból. A múlt héten tette közzé az azonosítatlan légi jelenségekkel kapcsolatos régóta várt jelentését a Pentagon. Az akta elsősorban az USA-n kívüli országok gyanús tevékenységét kívánja jobban feltérképezni. Mivel az Egyesült Államoknak egyre nagyobb problémát jelent az
Ülök a kanapén a barátnőimmel, régi képek nézegetésébe torkollott az este. Nevetünk, nosztalgiázunk, én pedig néha szégyenkezem. Arra gondolok, hogy milyen nagyon megvetettem magamat akkoriban a kinézetem miatt. Utáltam minden képet magamról. Most pedig ránézek ezekre a fotókra, és nincs más rajtuk, csak egy csinos, fiatal lány, akinek 10 év kellet
A mostani időjárás kedvez a szúnyogoknak. Ha kimerészkedünk a szabadba, máris hangosan és fenyegetően zúgnak körülöttünk. Ha nem akarunk vegyszereket használni érdemes bevetni néhány természetes anyagot.
Az emberiséget már 20 000 évvel ezelőtt is megfertőzhette a koronavírus – derült ki az emberi genom legfrissebb vizsgálatából. A tudósok olyan, generációkon át öröklődő jeleket találtak, amelyek kapcsolatban állhatnak a betegséggel.
„Ha apaként megjelensz a gyerekeddel, sokan még mindig a hátad mögé néznek, és vicceskedő, de valójában aggódó szavakkal az anyát keresik, mert nélküle, tehát csak az apával, ugye, egyetlen gyerek sincs biztonságban.” Herczeg Zsolt júniusban sem köntörfalaz. De miért is tenné?
Kilencvenkilenc „lebegő” szigetből álló épületegyüttest tervezett a Sou Fujimoto japán építésziroda Sencsen város Csianhaj-öblébe. Kína legforgalmasabb tengeri kikötőjének vize fölött 270 méter magasban lebegne az építmény, ami valójában egy 99 pilléren álló torony, csak a masszív tartóoszlopokat és a merevítőkábeleket a szigetcsoportról leomló víz
A tolvajok pár perc alatt ellopták az eurómilliókat érő festményeket, amely nem csak az értéke miatt jelentett sokat a görögöknek. A görög hatóságok jelentették be, hogy megtalálták az athéni Nemzeti Galériából kilenc éve ellopott Pablo Picasso– és Piet Mondrian-festményt. A 16,5 millió euróra (5,8 milliárd forint) becsült piaci értékén kí
A meleg időjárás jó hatással van a kedélyünkre, de rontja a visszérbetegek állapotát. Dr. Sepa György, sebész, érsebész arra hívta fel a figyelmet, hogy a visszeresség nemcsak esztétikai hátrányt jelent, de súlyos szövődményei is lehetnek.
A Tourism is our passion fotópályázatra beérkezett képek kordokumentumként mutatják be a ( koronavírus járvány és azt követő korlátozások sújtotta) turizmus és vendéglátás helyzetének esszenciáját. Az ország első turizmus-vendéglátás témájú…
Szombaton tragikus autóbaleset történt Budapesten, a Hegyalja úton. A tehetséges táncospár tagjai a húszas éveik elején jártak. Az áldozatokat a teljes magyar táncosközösség gyászolja.
A nyári kánikula idején sokan nehezebben tudnak elaludni, éjszaka többet forgolódnak, a tartós hőségben sokszor már éjszaka sem hűl le a levegő annyira, hogy kellemes hűvösben lehessen aludni. Testünk-lelkünk megfelelő regenerációjához elsősorban kellemes hőmérsékletű hálószoba szükséges.
Egy mindössze kilenc levélből álló szobanövény rekordgyorsan és rekordáron, 19 297 új-zélandi dollárért (nagyjából 4 millió forint) kelt el egy helyi aukciós oldalon.
Egy 8-10 órás repülés is unalmassá tud válni egy utasnak, nem is beszélve az ennél is hosszabb utakról. Ilyenkor a pilótáknak sincs mindig túl sok dolguk, próbálják hát lekötni magukat.
A mélyvénás trombózis veszélyes, sokszor halálos szövődményekkel járhat. Ha a vénában kialakult trombus egy része leszakad és az embólus a tüdőbe jutva elzár egy verőeret, halálos kimenetelű tüdőembólia alakulhat ki.
A hosszú nyári szünetben sokkal nehezebb megoldani a gyerekek étkezését, így könnyebben előfordulhat, hogy az iskolások azt esznek, amit éppen találnak otthon, vagy gyorsételekre költik a zsebpénzüket.
Biztos, hogy a férfiak gondolnak többször a szexre? Egy pikáns felmérés során kiderült, hogy a nők libidója sokkal élénkebb, mint eddig bárki is sejtette...
Ha szereted az egyedi megoldásokat és hiszel abban, hogy a hétköznapi tárgyaknak sem kell unalmasnak és megszokottnak lenniük, akkor az Umbrosa árnyékolói között biztosan megtalálod a kedvedre valót. Játékos és funkcionális, ez jellemzi az Icarust is!
„Vajon nem nonszensz-e, hogy miközben a klímaváltozás miatti súlyos aszályokra készülünk, ivóvízzel locsoljuk a kertjeinket és azzal töltjük fel a medencéinket?” A Budapest környéki települések vízhiánya kapcsán Iliás-Nagy Katalin riportjában utánajárt annak, mekkora a baj.
Az óraipar legújabb divatja a felelősen gondolkodó óragyártók között az állati anyagok felhasználásának elengedése és a növényi alapok felé való nyitás. Meg kell hagyni, nem könnyű megtalálni a választ arra…
A nyár teljes erőbedobással ontja a hőséget, mindenkinek szüksége lehet egy új, divatos fürdőruhára. Na de milyet vásároljunk, hiszen olyan széles a választék? Összegyűjtöttem néhány hasznos információt, hátha könnyebben tudtok így döntést hozni, milyen fazon és stílus illik hozzátok a legjobban.
Augusztus 8-án rajtol a 2021-es Rolex Fastnet Race, és több évforduló is közeleg a verseny életében, így nagy valószínűséggel egyre több régi hajó és csapat kerül elő, hogy része legyen az ünneplésnek. 2023-ban már az ötvenedik Fastnet következik, 2025-ben pedig 100 éves lesz a szervező Royal Ocean Racing Club, az évfordulók pedig remek apropót ter
Ahhoz, hogy a medence szűrőrendszere tökéletesen működjön, rendszeresen tisztítani kell a szűrőket, hogy a lerakódott szennyeződés nehogy visszakerüljön a medence térbe. Az esetenként 3-5 szűrővel is rendelkező jakuzziknál ez a munka rengetegnek tűnik, de a megfelelő eszközökkel hatékonyan és gyorsan elvégezheted.
A korábban halálcsoportnak is nevezett F csoport számára azonban hamar véget ért az idei Európa-bajnokság, miután vasárnap a portugálok, hétfőn a franciák, kedden pedig a németek is kiestek a tornáról.