Az egy éve újfent önálló intézményként működő Szent Margit Kórház régi törekvése vált valóra azzal, hogy március 27-én újonnan kiépített CT-laboratórium kezdheti meg működését. A fejlesztés meghatározó fontosságú Óbuda és a környező települések lakóinak életében, hiszen ezzel közel 400 000 ember jut helyben az egyik legmodernebb képalkotó diagnosztikai vizsgálathoz.
Remek mulatság vacsorához az egész családnak és 25 perc alatt kész! Előkészítési idő: 5 perc Elkészítési idő: 20 perc Hozzávalók (4 személyre): – 25 deka ementáli vagy gruyere sajt (de más könnyen olvadó kemény sajt is jó lesz) – 1 evőkanál kukoricaliszt – fél deci meleg víz – 2 deci (kockából főzött) erőleves – 1 kávéskanál citromlé – 1 kávéskanál őrölt szerecsendió – kenyérfalatkák –…
„Te hogyan nem késel el?" – tettük fel a kérdést olvasóinknak. A válaszok igazán praktikusak. Kávé és reggeli az irodában Még agglegénykoromban szoktam rá, hogy felkelés után szinte azonnal elindultam az irodába. A nap tervezése, az első e-mailek elolvasása mellé jól jött a kávé, lehetett reggelizni is, így nem késtem el, de nem is kellett korábban kelnem. A párom viszont szereti, ha együtt…
A legendás make-up márkák saját foglalkozásokat indítanak, személyre szabva, elérhető áron vagy akár ingyen, élőben. Elnézve a közszereplőket, mindig csinos szerelésüket, frizurájukat és makulátlan sminkjüket, csak azt lehet mantrázni: nekik könnyű, mert minden nap fodrásszal és sminkessel kelnek-fekszenek. fotó: Éva magazin / Europress Annyira jó lenne ellesni a nagyok fortélyait! Keskenyebb…
Akut panasz, vagy betegség fennállásakor, az esetek több mint 90 százalékában nem fordulunk orvoshoz, noha a legtöbben félünk a problémák okozta esetleges szövődményektől – derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb kutatásából, amelyet a cég a WEBBeteg.hu internetes portál megbízásából készített.
A pantoténsav (pantenol, B5-vitamin) egy vízoldékony, hővel szemben érzékeny vitamin, mely szervezetünk minden sejtjében megtalálható. Felszívódása a bélből történik, és a vizelettel távozik. A bélbaktériumok is termelik ezt a vitamint, de ennek a hasznosulására még nincsenek egyértelmű eredmények.
Egyre több ember táplálkozik egészségtelenül, túl sokat és túl zsíros ételeket esznek, ugyanakkor a mozgásszegény életmód is terjedőben van, mindez kedvez a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának. Ezzel egy időben folyamatosan nő az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedők száma is.
Ehhez hasonló kérdésekre kaphatunk választ a legnevesebb szakértőktől a TEDxDanubia konferencián. Lehetséges, hogy egy evolúciós ugrás határán járunk? Mi adhat értelmet mindennapjainknak, és milyen jövőképből nyerhetünk hitet? Az új kihívásokból hogyan kovácsolhatunk lehetőségeket? Nyomtathatunk-e húst és emberi szerveket? Szükségünk van-e még egyáltalán az iskolára? Jeremy Irons, Tunyogi…
A mindenki által hőn áhított Michael Kors táska most karnyújtásnyi közelségbe került. A Michael Kors New Yorkban az, ami párizsban a Chanel vagy az olaszoknál a Dolce&Gabbana. Minden A listás híresség MK logós táskával szaladgál Los Ageles utcáin, legyen szó Eva Longoriáról, Scarlett Johanssonról, Angelina Jolie-ról vagy Cate Blanchett-ről. Testvérmagazinunk, az InStyle most karnyújtásnyi…
A magyaroknak 15 százaléka sportol rendszeresen az európai uniós közvélemény-kutató intézet, az Eurobarometer csütörtökön bemutatott felmérése szerint.