Ahogy telnek az évek, egyre tudatosabban próbálok több zöldséget beépíteni az étrendembe, de a padlizsán mindig igazi mumus volt. Aztán rátaláltam egy receptre, amit a saját ízlésünkre formáltam, és minden várakozásomat felülmúlta. Meglepően finom lett, azóta pedig már örömmel készítem újra és újra.
Igaz pizzának hívják, a lahmacun valójában eléggé különbözik a megszokott olasz pizzától. Egy vékony, ovális kelt tészta, amire egy fűszeres darált húsos, zöldséges ragut pakolnak, majd ropogósra sütik.
A muszaka egy nagyon kedvelt, házias görög étel, amolyan comfort food. Arra gondoltam, hogy tegyük picit izgalmasabbá azzal, hogy egy réteg sült paprikát teszünk még bele és a besamelbe fetát keverünk. Minden falat egy igazi mediterrán ízbomba.
Elültetted, rendszeresen öntözöd, szépen virágzik, a kis paprikák is megjelentek rajta – aztán egyszer csak megáll minden. A termések napokig, sőt akár hetekig is ugyanakkorák maradnak, miközben azt várnád, hogy végre elkezdjenek szépen nőni. De mi lehet a baj?
Nem minden grillfogásnak kell húsból lennie ahhoz, hogy megállítsa a beszélgetést az asztalnál. Ez a tál a bizonyíték: egy selymes, citromos-fokhagymás házi hummusz, a tetején frissen grillezett, helyenként megpörkölt zöldségekkel. A cukkini, a paprika, a padlizsán és a koktélparadicsom a parázs felett édesre sül, füstös aromát kap, és gyönyörűen m
A XVI. kerületi Szilas-patak mentén „horgonyoz” a Kalóz Burger & More, amely nem kalózhajó ugyan, de szaftos hamburgereivel és fantasztikus házi szószaival még a legmarconább haramiák szívét is könnyen rabul ejti.
A hagyományos paradicsomleves egy sokkal gazdagabb, mélyebb ízvilágú változata, mivel a sütőben sült zöldségek természetes cukortartalma karamellizálódik és kellemesen füstös aromát kapnak. A hozzá kínált fullos szendó teszi fel az i-re a pontot.
Ezt a receptet apukám nagyon sokszor készítette gyerekkorunkban. Az eredete nem tisztázott, szerintem van benne minden, amit ő szeret. Amikor még kollégista voltam, sokszor elkészítette csak a szószt, hogy egy adag friss pennével könnyen meleg vacsit varázsolhassak magamnak és a tesómnak.
Dél-Albánia több mint tengerpart. Egy régió, melyet nem csak látni, ízlelni, de érteni is kell. Körutazásom során lehetőségem volt a helyi farmokon étkezni, útszéli árusoktól fűszert, helyi gazdaságból sajtot venni, melyeket felhasználva állítottam össze saját „mezze” receptem.
A gözleme egy hagyományos, rendkívül népszerű török töltött lepény, amit vékonyra nyújtott tésztából készítenek, és változatos töltelékekkel pakolnak meg. Én tojásos tésztával készítem, fetás-spenótos, illetve kapros-túrós töltelékkel.
Egy egyszerű kelt tészta, mégis a feltétek sora szinte végtelen. Ehetjük szendvicsként, darabokra vágva, olívaolajba tunkolva vagy akár önmagában is. Friss, ropogós és persze egyáltalán nem diétás.
Ha egyszer ettél igazi koreai galbit, tudod, miért rajong érte az egész világ. Vékonyra szeletelt marha rövidborda, ami egy édes-sós, gyömbéres-fokhagymás pácban fürdik, aztán pár perc alatt sül készre az izzó parázs felett. A pác cukra karamellizálódik, a hús széle megpörkölődik, és az egész falatka szó szerint elolvad a szádban. Nem kell hozzá se
A dakos egy hagyományos krétai előétel, amely leginkább az olaszok bruschettájára hasonlít. A mediterrán fogás alapja egy kétszersült, amely magába szívja a minőségi feltétek minden ízét. Görögországi nyaralásunk kedvence itthoni körülmények között, spanyolos tapas beütéssel.
Ha a klasszikus paprikás csirkét egy kicsit elvinnénk Olaszországba, valami ilyesmi születne. Füstös sonka, krémes szaft, édes paprika, egy kis csípős chili és koktélparadicsom.
Van egy pillanat minden nyáron, amikor végre meghalljuk a jellegzetes reccsenést, ahogy kettéválik az első igazán érett görögdinnye. Onnantól hivatalosan is megérkeztünk a kedvenc évszakunkba!
A recept alapját egy klasszikus olasz ravioli adja, amelyet a görög spanakopita ihlette töltelékkel készítettem. A spanyol konyha karakterét a füstös romesco szósz és a ropogós chorizo adja, míg a tetejére helyezett burrata krémessége ismét visszavezeti az ételt Olaszországba.