Minden évben az ország számos pontján végzünk fajtakísérleteket, hogy a legújabb és legmegbízhatóbb őszi búza-, árpa- és repcefajták teljesítményéről pontos képet tudjunk adni partnereinknek. Vizsgálataink hazai körülmények között mutatják meg a különböző nemesítésekben rejlő erélyeket, kórtani tulajdonságokat és terméspotenciált, hogy könnyebb leg
Forsthoffer Ágnes, aki szeptembertől a Tisza Párt harmadik alelnöke lesz, Magyar Péterék kötcsei rendezvényén mutatkozott be a nagyközönség számára vasárnap. Az újdonsült politikus az alelnöki feladatok mellett a Tisza turisztika szakértőjeként is feladatokat vállal majd. Ám nem kizárólag a pénzügy-számviteli és marketing diplomája határozza meg a
Orbán Viktor beszéde egyértelművé tette: komoly kihívónak érzi Magyar Pétert - mondja az elemző. Ha a kormányoldal el tudja hitetni, hogy a Tisza adóemelést tervez, az hatásos üzenet lehet, de erre nemzeti konzultációt szervezni Somogyi szerint választási csalás.
Az elmúlt napok időjárása nem mindenütt hozott változást az ország területén. Míg az alföldi régió nagy részén és az északi országrészben folytatódott a száraz, meleg periódus, addig a Dunántúl szinte minden szegletében hullott több-kevesebb csapadék, amely némi lehűléssel is járt.
A helyi Roger Feghali nyerte a Közel-Kelet Rally Bajnokság libanoni futamát, így tovább javította rekordját. Nasser Al-Attiyah már MERC-bajnokként zárt a második helyen.
"Ez a jacht elment" – Magyar Péter így reagált Orbán Viktor kötcsei beszédére, amely szerinte végleg bebizonyította: a miniszterelnök már nem érti a magyar emberek valós problémáit.
Ha tartós gyulladás kínozza, akár ízületi panasz, allergia vagy krónikus fáradtság formájában, akkor az étkezésére is kiemelt figyelmet kell fordítania.
A legújabb általános műveltségi kvíz remek lehetőség arra, hogy megmozgasd egy kicsit az agyadat. Nyolc változatos kérdés vár rád, amelyek egyszerre szórakoztatnak és próbára teszik a tudásodat. Napi kvízek a Kvízgurun! Ha szereted a változatos kérdéseket és a szellemi kihívásokat, itt mindig találsz új feladványokat magadnak.
Szinte minden adóügy intézhető online, és valamennyi személyes információ lekérdezhető az adószámlától a foglalkoztatási adatokon keresztül a bevallásokig, digitálisan a NAV Ügyfélportálról (ÜPO) – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A Sztárbox első negyeddöntője számos izgalmat tartogatott a nézők számára. Zdroba Patrik és Molnár Tamás összecsapása négy menetben, megosztott pontozással az utóbbi győzelmével ért véget.
Nagyrészt fátyolfelhős, napos idő ígérkezik. Ugyanakkor főleg hazánk keleti, északkeleti felén magasabbra törnek a gomolyfelhők, melyekből záporok, zivatarok kialakulhatnak. A csapadékgócokat elsősorban felhőszakadás, de akár kisebb méretű jég, valamint erős, viharos széllökés kísérheti. A légmozgás zivatartól függetlenül gyenge vagy mérsékelt mara
Szinte minden adóügy intézhető online, és valamennyi személyes információ lekérdezhető az adószámlától a foglalkoztatási adatokon keresztül a bevallásokig, digitálisan a NAV Ügyfélportálról (ÜPO) - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Egyes jelentések szerint a kínai hatóságok betilthatják az új autókon a teljesen a karosszériába süllyedő kilincseket. Az egyik kutatás-fejlesztéssel foglalkozó,
Az orosz hadsereg jelentős pénzösszeggel csábítja magához nagy számban az újabb szerződéses katonákat, emellett a Kreml a sorozást is jelentősen felpörgetné.
Melyek 2025-ben a legjobb és leghasznosabb álláskereső oldalak a neten? Itt van a HR Portál gyűjtése a jelentős szereplőkről árakkal. Az is kiderül, hogy mennyit kérnek az állásportálok a munkaadóktól a hirdetésekért.
Pénteken a gyenge adatokat tartalmazó augusztusi amerikai munkapiaci riport megjelenését követő volatilis kereskedés során visszaadták korábbi nyereségüket a nyugat-európai tőzsdék, így a nap végén kisebb mínuszban zártak az irányadó részvényindexek.
A 4iG újabb stratégiai lépést tett védelmi ipari portfóliójának bővítése érdekében. Leányvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. projekttársaságán keresztül megszerzi a tőzsdén jegyzett Rába többségi, 74 százalékos tulajdonrészét, és a tőkepiaci törvénynek megfelelően kötelező nyilvános vételi ajánlatot tesz a fennmaradó, közel 25 százalék
Az aktív életmód és az egészséges étkezés manapság erősen meghatározzák, hogy milyen életet élünk most és a jövőben. Viszont a heti 5 km futás, 1 óra súlyzózás és a fehérjedús étrend mellé nem árt, ha van egy olyan kiegészítőd, ami segít az izomregenerációban, az izomnövelésben és még a memóriád is javítja. Több tanulmány is bizonyítja, hogy a krea
Mit mondott egy cannes-i főszakács a Hunyadiról, és vajon elkészül-e a Mátyás királyról szóló tízrészes sorozat? Bán Mórt, a Hunyadi regénysorozatot jegyző írót kérdeztük.
Egy, a nemzetközi autóiparban is újdonságnak számító fejlesztés kiemelt szakasza zárult le a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME): az intézmény kutatói a napokban beüzemelték egy radikálisan új elveken alapuló, széles látószögű, szélvédőn megjelenített kijelző (head-up display: HUD) szimulációs rendszerét. Az egyetemi kutatásokra
Egy mindössze 13 hónapos wagyu üszőt több mint 350 000 ausztrál dollárért, nagyjából 77 millió forintért árvereztek el. Ez a harmadik legdrágább adásvétel az országban.
Miért vonzódunk annyira a kellemes meleghez, milyen evolúciós igényt elégít ki a szauna, és azon túl, hogy csökkenti a stresszt, ellazít és puhává varázsolja a bőrünket, milyen jótékony egészségügyi hatásai vannak?
Hétfőn reggel 393 közelében kezdi a napot a forint az euróval szemben, vagyis a hazai deviza továbbra is éves csúcsa közelében mozog. Napközben csak kismértékben változott a forint árfolyam, az augusztusi költségvetési hiányról szóló adat nem volt érdemi hatással rá.
Üvegszilánkra harapott rá ebéd közben egy kislány egy tolna megyei iskolában. Az ügy azért is keltett különösen nagy felháborodást, mert nem először fordul elő hasonló.
Hosszú interjúban panaszkodott arról, hogy mennyire bántják. Az egyik fiát közpénznek, a másikat fideszes gecinek csúfolják. A fideszes politikus még soha nem hallott ilyen gátlástalanságról.