Hszi Csin-ping a Győzelem Napján tartott beszédében hangsúlyozta: Kína mindig is a békés fejlődés útját követte, és más népekkel együtt építi az emberiség közös jövőjének közösségét.
A TV2 sikerműsora volt az Exatlon, de három éve nincs képernyőn. Az Exatlon Kupán hazánk legjobbjai Mexikó, Németország, az USA és Románia legjobbjaival mérkőznek meg Dominikán, a magyar versenyzők pedig szorgosan posztolnak a helyszínről.
A Bosch megerősítette, hogy németországi gyártókapacitásainak egy részét Miskolcra telepíti át, írja a Minap.hu. A sebnitzi és leinfeldeni üzemek 2026 végéig fokozatosan bezárnak, a termelés jelentős része pedig a már most is kiemelt szerepet betöltő miskolci gyárban folytatódik, amely a Bosch legnagyobb kéziszerszám-üzemévé vált világszerte.
Vannak frizurák, amikre ránézel, és csak annyit mondasz: wow. És vannak, amikre annyit: miért? A párducmintás haj valahol a kettő között van, de mindenképpen meghökkentő.
Sokan nem tudnak róla, pedig 50 ezer adózót is érinthet. Erről A Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) alelnöke számolt be. Az már a véletlen műve, hogy az agrárminiszter egy rendezvényen a minap arról beszélt, hogy milyen pályázati lehetőségeket kínál a minisztérium a díszkertészeknek.
Bírósági döntés értelmében a Google megtarthatja Chrome böngészőjét, de adatmegosztásra kötelezik a keresési piacon a verseny élénkítése érdekében - írja a Reuters. A hírt a befektetők kitörő lelkesedéssel fogadták, az előzetes adatok alapján több, mint 7 százalékot ugorhat az árfolyam.
Az elmúlt napokban megint kicsit beragadni látszik a forint árfolyama, most a 395-ös szint körül ingadozik az euró jegyzése. A következő napokban elsősorban a dollár árfolyamára lesz érdemes figyelni kiemelten, a Fed döntése előtt ugyanis komolyabb kilengések jellemzik az amerikai devizát.
Bár már húsz éve cimborák, eddig nem ismerték egymás élettörténetét olyan mélyen, mint ahogyan az Ázsia Expressz során alkalmuk volt rá. Német Kristóf és Mészáros Árpád Zsolt számára is kiderült, hogy jócskán van közös pontjuk!
A hazai középiskolások körében pozitív a mesterséges intelligencia (Mi) és a technológiai fejlődés megítélése. Amíg a 2024 őszén végzett Bosch Tech Compass felmérés szerint a felnőtt lakosság 53 százaléka vélekedik úgy Magyarországon, hogy a mesterséges intelligencia lesz a következő évtized legmeghatározóbb technológiája, addig a megkérdezett közé
Az online kaszinók világa évről évre fejlődik, és 2025-ben a magyar játékosok előtt is rengeteg új lehetőség nyílik. Az egyik legkeresettebb ajánlat a befizetés nélküli bónusz, amely lehetővé teszi, hogy valódi pénz kockáztatása nélkül próbáld ki a kedvenc játékaidat. Ezek a promóciók nemcsak kezdőknek, hanem tapasztalt játékosoknak is vonzóak, his
Ha évekkel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy a saláta lesz az egyik kedvenc ételem, valószínűleg csak mosolygok egyet. Sokáig én is úgy gondoltam rá, mint valami mellékes zöldségkupacra a tányér szélén – jó esetben frissítő, de semmiképp sem laktató. Nem is tudtam, mennyire tévedek. Amikor glutén- és tejérzékenységet diagnosztizáltak nálam, új
Szeged tovább erősíti vezető pozícióját a fenntartható energiahasználat terén: a város geotermikus távfűtési rendszeréből kinyert metánt is hasznosítani kezdik, ami jelentősen csökkenti a földgázfelhasználást és a károsanyag-kibocsátást.
Az Apple EU-szerte szoftverfrissítést ad ki az iPhone 12 telefonokhoz, hogy azok sugárzási szintje megfeleljen az uniós egészségügyi előírásoknak, írja a MacRumors. A lépés Franciaország 2023-as szabályozói döntését követi, amely az Európai Bizottság szerint is indokolt volt, bár az Apple továbbra is vitatja a francia hatóságok mérési módszereit.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján az ajándékozási és a visszterhes vagyonátruházási illetékről, illetve a társasági adó legfontosabb szabályairól szóló információs füzeteit.
Az amerikai fegyveres erők támadást hajtottak végre egy Venezuelából induló, kábítószert szállító hajó ellen – jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök.
AC/DC, hollywoodi filmjelenetek és drónok – így próbálják megvédeni marháikat az amerikai gazdák a farkasoktól a Kalifornia és Oregon határán zajló kísérletben. A módszer látványos: a hangos zenék és emberi hangok annyira megzavarják a ragadozókat, hogy félbehagyják a vadászatot.
Pankotai Lili a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folytatja tanulmányait, Orbán Balázs közösségi oldalán kívánt sikeres tanévet a trágár beszédéről ismertté vált ellenzéki tüntetések aktív szereplőjének. Pankotai Lili neve az elmúlt években a kormány politikája elleni tiltakozásokon való trágárságokkal megtűzdelt felszólalásairól vált ismertté. Most
Szeptember 14-én a Vígszínház VÍGnappal várja a látogatókat, ahol a színház ritkán látott helyszíneit és a kulisszák mögötti világot fedezhetik fel. A programok között nyílt próbák, dedikálások, kedvezményes jegyvásárlás és gyerekprogramok is szerepelnek.
A Házasodna a gazda legutóbbi adásában a kemény külsejű Berki Ferenc szívszorító vallomást tett Zsuzsi gazdának. Kiderült, hogy a sok tetoválás mögött egy megtört, de végtelenül szerető édesapa áll, aki évekkel ezelőtt elvesztette a 14 éves fiát annak a rákkal folytatott küzdelme után. Ferenc a kamerák előtt könnyekben tört ki.
Ha az elmúlt hónapokban például Bitcoint utaltál, akár magadnak vagy másnak, találkozhattál már az utazási szabállyal, ahol személyes utalási adataidat kellett megadnod egy felugró kis ablakban. Discord szerverünkön is felröppen alkalomadtán a téma, hogy mit csináljon az ember, amikor először találkozik ezzel a szabállyal. Nyugodtan kitöltheted az
A Belügyminisztérium megerősítette, hogy a Nemzeti alaptanterv felülvizsgálata folyamatban van, de ez nem jelent automatikus változtatási kötelezettséget. Eközben a kompetenciamérések eredményeinek osztályzattá alakítása továbbra sem lesz kötelező az iskolákban.
Európa a forró nyár után átlag feletti hőmérsékletű szeptemberre számíthat, ami a fűtési szezon kezdetéig is kitarthat. Bár az Egyesült Királyságban és Északnyugat-Európában mérséklődik a hőhullám esélye, a kontinens több részén továbbra is meleg idő várható, viszont heves esőzések és viharok kockázata is nő.
A magány ma már nemcsak egyéni élmény, hanem globális társadalmi probléma is. A WHO tavaly hivatalosan is közegészségügyi kihívásként ismerte el, és külön bizottságot hozott létre a társadalmi kapcsolatok megerősítésére. Nem véletlenül: a becslések szerint világszerte minden hatodik ember szenved a magány érzésétől, városi környezetben pedig még ma
Szeptembertől új felsővezetőkkel erősít a K&H a biztosítási területen, a digitalizáció és a fenntarthatóság továbbra is kiemelt figyelmet kap. Evgeni Benbasat váltja szeptember 1-jétől Nik Vincke-t a K&H Biztosító élén, aki a KBC Csoport regionális vezetésében folytatja munkáját.Szeptember 1-jétől Evgeni Benbasat veszi át a K&H Biztosító vezérigazg
15-20 napos késéssel kezdődik az új zöldségszezon Almeríában. A paprika és a paradicsom hajtatóterületében enyhe csökkenés várható, míg az uborka és a cukkini területe bővül.