A Házasodna a gazda párkeresőjét teljesen megbabonázta Simone haja, a táj és az a heves kapcsolódás, ami kettejük között izzott. Zsuzsi gazda legszívesebben elkapta volna a férfit, hogy végre megtudja, milyen lehet vele csókolózni. Szerencsére, nem kellett sokat várnia, Simone is hasonló vágyakkal álldogált mellette. Végül ő sem bírt magával és mag
A Ferencváros futballcsapata igazolta, hogy az utolsó pillanatban is képes lehet a csodára. A cseh Viktoria Plzen ellen korán hátrányba került a magyar bajnokcsapat, majd egy kiállítás miatt létszámban is hátrányba került. De reménytelen helyzetben, a 94. percben szerzett góllal sikerült pontot mentenie. Folytatás a jövő héten, a belga Genk otthoná
A hadihajók útnak indítására azt követően került sor, hogy a Gázába humanitárius segélyt szállító Global Sumud Flottilla bejelentette, hogy hajóikat több támadást is érte, vegyi anyagokat, drónokat és villanóbombákat vetettek be megzavarásukra.
Galambos Bogiék fuvart szereztek az Ázsia Expressz legújabb adásában, ám a csomagtartóban váratlan "meglepetés" várta őket. A helyzetet gyorsan kezelték, de a kocsi pakolása így is komoly kihívást jelentett számukra.
Októberben elkezdődik a Gellért fürdő teljes körű felújítása, a beruházás tervezett költsége 20 milliárd forint - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (Bgyh) Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Eredetileg augusztusban vezette volna oltár elé Gizust a koktélkirály, ám akkor az egészsége közbeszólt. Lajsz András azonban nem csügged: kitűzte az új időpontot!
"A sérült madár gyógyítása emberi létünkből fakadó belső késztetés" – egyebek mellett ez az elgondolkodtató vallomás is olvasható a tizenöt éve Sukorón, Berkényi Tamás állatorvos szakmai irányítása mellett működő Vadmadárkórház honlapján. A tavaly az Év Állatvédő Állatorvosa díjjal kitüntetett Berkényi doktorral beszélgetve kiderül, hogy tulajdonké
Október elsején életbe lépnek a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) elleni amerikai szankciók, Szerbia nem kapott további haladékot - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb elnök csütörtökön New Yorkban.
A Halak ma összefuthat egy régi kollégájával, a Szűz továbbra is adja Önmagát! Mi vár a többi csillagjegyre? Karrier horoszkóp: 2025.09.26. Kos Minél több embert kérdezel meg, annál több véleményt fogsz kapni, ami egyre nehezebbé teszi a döntésed. Egy ponton abba kell hagynod a tanácsok kérését, befelé kell fordulnod, és csak magadra kell hallgatno
A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága minden fontos pontossági mérőszámán javított idén nyáron, miközben minden korábbinál több járatot üzemeltetett, rekordszámú utassal. A javuláshoz a Wizz Air saját rendkívüli intézkedései mellett a magyar légiforgalmi irányítás jobb teljesítményére is szükség volt.
Igencsak feszült pillanatokkal zárult le a Lóvé második évada a tavalyi évben, a folytatásra viszont már csak néhány hetet kell várniuk a rajongóknak, ráadásul befutott a harmadik évad előzetese is. A Maya Rudolph főszereplésével készült sorozat történetének középpontjában Molly Wells, a frissen elvált milliárdos áll, aki 20 évnyi házasság után 87
A sztárok gyakran feszegetik a határokat az Instagramon, és nem félnek megmutatni a legmerészebb oldalukat sem. Az elmúlt években egyre több híresség vállalt be meztelen vagy szinte teljesen fedetlen fotót, amelyek azonnal felrobbantották a közösségi médiát. Összegyűjtöttük a legemlékezetesebb posztokat, amelyekről mindenki beszélt.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást egy 49 éves baracsi férfi és három társa ellen.
A kapcsolódásról elsőként talán a szülő-gyermek viszony jut eszünkbe, pedig a megtartó figyelem legalább ilyen fontos a barátságban, közösségeinkben és még a munkakapcsolatokban is. Beletartozik egy hiszti kezelése, egy figyelmes párbeszéd, az asszertív jelenlét és a megerősítés. Ez a tudás ősidők óta bennünk él, mégis nehéz a mindennapokban előhív
Az állategészségügy egyik legnagyobb kihívása napjainkban a tőgygyulladás megelőzése és kezelése, valamint az egyre súlyosbodó antibiotikum-rezisztencia kérdése.
A korábban jelzett befejezési időpontnál tovább, várhatóan október 12-ig tart a hídfelújítás miatti forgalomkorlátozás az M0-s autóúton Törökbálintnál.
A Horn legújabb 66T beszúrórendszere hatélű váltólapkákra épül, amelyek kedvező ár-érték arányt, nagyobb beszúrási mélységet és rugalmas alkalmazási lehetőségeket kínálnak.
A Zirci Ciszterci Arborétum fáit kezdi kipusztítani egy betegség és a változó időjárás, ezért fél évre kénytelen bezárni kapuit, hogy zavartalanul végezhessék el a növényvédelmi munkálatokat.
A Samsung bejelentette a Netflix streamingszolgáltatóval kötött új együttműködését, amelynek keretében a vállalat a népszerű animációs K-pop démonvadászok című animációs film világát idézi meg a Galaxy okostelefonok képernyőjén. A felhasználók egy különleges összeállítású témagyűjteményt tölthetnek le térítésmentesen készülékükre a Galaxy Store web
Négyezer bölcsődei férőhely létesült egy év alatt, egy évtized alatt pedig megduplázódott a férőhelyek száma, valamint megháromszorozódott azoknak a településeknek a száma, amelyeken bölcsődei ellátást nyújt a magyar állam - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Őrbottyánban csütörtökön.