Az amerikai kormány 25%-os vámot vet ki az importált nehézgépjárművekre, ami jelentősen érinti az európai teherautó-gyártókat. A bejelentés hatására a Daimler Truck és a Volkswagen leányvállalata, a Traton részvényei estek, míg a Volvo papírjai emelkedtek - tudósított a Bloomberg.
Szeptember 25-én komoly zuhanásnak indultak a nagy kriptovaluták, így a BTC, az ether vagy éppen az XRP is. A legnagyobb 30 kriptó mindegyike komoly esésben van, a 24 óra alatt végrehajtott likvidációk összege meghaladta az 1 milliárd dollárt. A legnagyobb kriptovaluta, a Bitcoin az elmúlt 24 órában 2,2%-kal esett vissza, és a cikk írásakor alig
Másfél év alatt száz szociális bérlakásba költöztetett rászoruló családokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely a felzárkózó településeken élő, hátrányos helyzetű családok számára nyílt pályázaton teszi elérhetővé, hogy modern, egészséges és tágas otthonok bérlői legyenek – közölte a karitatív szervezet pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint
Utolsó frissítés: 2025-09-26 Sokan gondolják, hogy a gazdagság szerencse kérdése – de a valóság ennél sokkal inkább a szokásokon és döntéseken múlik. Gazdag emberek világszerte olyan mindennapi rutinokat alakítottak ki, amelyek fokozatos, de biztos előnyt jelentenek.Ebben a cikkben 10 olyan dolgot mutatunk be, amit a sikeres, jól gazdálkodó emberek
A Budapesti Corvinus Egyetem vezeti azt az 1,4 milliós eurós európai kezdeményezést, amely zöldebbé tenné a regionális fejlesztési befektetéseket. A projektet a zöld finanszírozás legjelentősebb nemzetközi szakértője is üdvözli.
Az Ember nemzetközi agytröszt friss elemzése az európai országok válságálló képességét veti össze a villamosenergia-rendszerek kiterjedt leállása esetén, a szakértők Magyarország helyzetét a legjobbak közé sorolják Európában.
Megnyílt az elektronikus felület, így mától 2025. október 21-ig jelentkezhetnek a hazai vállalkozások az energetikai korszerűsítésekre ösztönző programcsomag negyedikként megnyíló felhívására. A pályázat a piacról még hiányzó innovatív technológiai fejlesztések, jelentős tudományos, műszaki újdonságtartalommal rendelkező termékek, prototípusok, szo
Sokan keresnek manapság a TikTok platformon ötleteket a takarításra: a CleanTok-videók éppen ezeket az embereket célozzák meg, s már többmilliós a nézettségük.
Budapest ikonikus kifőzdéje, a Kádár étkezde újra kinyit a Klauzál téren. A Costes Csoport alapító-tulajdonosa, Gerendai Károly és csapata évek óta dolgozik azon, hogy a vendégek ugyanazt az élményt kapják, amiért a hely 1957-es nyitásától kezdve generációk szerettek idejárni: őszinte magyar konyha, közös asztalok és a Kádár semmihez sem fogható ha
A miniszter felsorolta, hogy kik élvezhetnek szja-mentességet a kormány családpolitikája által. Lázár János azt is közölte, hogyan alakulhat itthon a minimálbér.
Szeszélyes időjárás vár ránk a következő napokban: eső, zápor, zivatar, hajnali fagyok és tavaszias meleg egyaránt érkezik, így mindenre fel kell készülni.
Az internet nem felejt szokták mondani. A Szőlő utcai botrány kapcsán Orbán Viktor kifejtette, „aki pedig egy másik embert pedofil bűncselekménnyel vádol meg, minden alap és bizonyíték nélkül, azt súlyosan meg kell büntetni.” Az ismert politológus most elővett egy korabeli dokumentumot, ahol Vona Gábor feltételezett homoszexualitása volt a miniszte
Nemcsak kézzelfogható tárgyakat, hanem egy emblematikus helyszínt is kincsként őriz szívében a Kamera Hungária-díjas és Karinthy-gyűrűs humorista, előadóművész.
Bár mindenki meg tudja magyarázni, több elemző továbbra is úgy véli, hogy a forint erősödése átmeneti, vagy ezer veszély fenyegeti. De eközben devizánk továbbra is stabilan áll a lábán. Hosszú távon tényleg eljöhet a végzete? Meddig állnak fenn azok az okok, amelyek tartják, és mely pillérek dőlhetnek ki alóla?
A The Washington Postnak nyilatkozó illetékesek közül senki sem emlékezett rá, hogy a mindenkori amerikai védelmi miniszter valaha is ennyi tábornokot, admirálist hívott volna össze. Több tisztviselő biztonsági aggályainak adott hangot amiatt, hogy egyszerre ennyi magas rangú tiszt lesz egy helyen.
Emelkedtek tegnap a hosszú hozamok a kulcsdevizák kötvénypiacain, az amerikai tízéves hozam 3bp-tal kapaszkodott feljebb 4,17%-ra, az euróövezeti hozamok 2,5-5bp-ot emelkedtek, a német 10 éves 2,77%-on állt a csütörtöki záráskor.
Az ír kereskedelmi miniszter megerősítette, hogy az EU és az USA között létrejött megállapodás értelmében a gyógyszeripari termékekre kivetett vámok továbbra is 15%-ban lesznek maximalizálva, Donald Trump magasabb vámokról szóló bejelentése ellenére. A német gyógyszergyártók szövetsége viszont azt közölte, hogy az újonnan bejelentett vám megsértené