Bódi Bencéről meglepő titok derült ki a Nyerő Páros legújabb szériájában, a párja, Varga Rebeka ugyanis kamerák előtt árulta el, hogy a kisfiuk születése után értük sem ment a kórházba Bence. A motivációs előadó megbánta, hogy ki akart bújni a felelősség és az apaság alól, de ez Rebinek örökké fájó pont lesz. Bence beismerte, hogy szakítani akart v
Indulnak az eurómilliárdok, sőt tízmilliárdok, és egy tekintélyes kormánytag a NATO-t is sürgeti, hogy vegye fontolóra "támadóképességek" kiépítését a világűrben.
"Jól haladunk: a Magyar Posta gőzerővel dolgozik, már 2 millió nyugdíjas kapta kézhez a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványát" – közölte Facebook-oldalán a nemzetgazdasági miniszter.
Júliusban és augusztusban is folytatódott Magyarországon a születések és a házasságkötések számának csökkenése. A demográfus szerint már kimagaslóan fejlett országokat is elért a demográfiai válság, Dél-Koreában már 1 alatt van a termékenységi arányszám már tíz éve.
A Ferencváros focicsapata 1-1-es döntetlennel kezdett az Európa-liga főtábláján. A cseh Viktoria Plzen elleni találkozó első félideje magyar szempontból erősen felejthető volt, a második azonban már sokkal jobb volt, fel is támadt a magyar bajnok. A vendégek Rafiu Durosinmi góljával vezetést szereztek az elején, ugyanakkor a dolognak van egy szépsé
Újra nyitva a hazai turisták egyik legkedvesebb menedéke, a Nagy-Hideg-hegyi Turistaház! A modernizált és barátságosabb épület most új funkciókkal, kényelmi megoldásokkal és közösségi programokkal várja a látogatókat - egész évben.
Először sikerült génterápiával érdemben megfékezni a Huntington-kórt: egy brit–amerikai vizsgálatban a betegség előrehaladása három év után átlagosan 75%-kal lassult.
Szélsőbaloldali ideológia, militáns gyakorlat. Bemutatjuk az antifa-mozgalmat, amelyet Donald Trump után Orbán Viktor is terroristaszervezetnek minősített.
Az RTL tehetségkutatójának következő részében az egyik versenyző ledobja a bombát a színpadon, amitől tátva marad a mentorok szája. Vajon milyen rejtélyes alak érkezik a Válogató színpadára? Szombaton 20:00-kor kiderül!
A rendkívüli támogatási program a kisebb, gazdaságilag kiszolgáltatottabb kukoricatermelőket célozza meg, akik különösen súlyosan szenvedték meg a 2024-es nyár extrém időjárási körülményeit.
511 nap folyamatos, teljes kapacitású működés után - szombaton éjjel egy hónapra leáll Szlovénia egyetlen atomerőműve Krskóban - közölte a vállalat vezetése, hozzátéve, hogy a javítás költségei 80-100 millió euróra tehetők.
A Richter és a Mol egyaránt eséssel zárta a csütörtököt, a BUX-index is minimálisan csökkent. Az Equilor elemzője szerint a BUX pozitív korrekcióval indíthatja a pénteket.
Október elsején életbe lépnek a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) elleni amerikai szankciók, Szerbia nem kapott további haladékot - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb elnök csütörtökön New Yorkban.
A Ferencváros labdarúgócsapata a Viktoria Plzen elleni hazai 1-1-es döntetlennel kezdte az Európa-liga alapszakaszát: a zöld-fehérek nagyjából 50 percen át futballoztak emberhátrányban, ám a 94. percben Alekszandar Pesics révén sikerült egyenlíteniük. A meccs után a gólszerzőn kívül Tóth Alex, Cadu, Dibusz Dénes és természetesen Robbie Keane vezető
A csütörtöki kereskedési napon valóságos likvidációs vihar söpört végig a kriptopiacon, ahol a Bitcoin háromhetes mélypontra zuhant. 1 milliárd dollárnyi pozíció semmisült meg egy nap alatt, ahogy a Bitcoin a kulcsfontosságú 110 000 dollár alá esett. Az ethereum és az XRP is hatalmasat zuhant, a tőkeáttételes kereskedőknek pedig ez a nap borzalmasa
Mérsékelten negatív hangulatban indult a nap a tőzsdéken, az irányadó amerikai indexek csökkenéssel zárták a csütörtöki kereskedést és az ázsiai piacokon is többnyire eséseket lehetett látni, bár a mínuszok nem érték el az 1 százalékot sem. Donald Trump újabb vámbejelentései miatt nyomás alá kerültek a gyógyszergyártók az ázsiai tőzsdéken, de az eu
Rég volt ennyire forró a magyar egészségügy körül a levegő, és mindez meghatározó a hazai magánegészségügyi szektor számára is. Szeptember 30-án ezért kifejezetten izgalmasnak ígérkezik a
Kiváló formában kezdte a szezont Kylian Mbappé, ez a kiváló forma pedig többek között azt is eredményezte, hogy egy statisztikai mutatóban megelőzte Cristiano Ronaldót.
Jelentősen csökkenthető a súlyos szív- és érrendszeri megbetegedések előfordulása a familiáris hiperkoleszterinémia (FH) korai felismerésével és kezelésével.
A Deloitte idén is elkészítette Európára vonatkozó ingatlanindexét, amiből egyrészt kiderült, melyik városokban a legdrágábbak az ingatlanok, másrészt az is, hol kérnek a legtöbbet az albérletekért. Mindezzel párhuzamosan az összeállítás azt is megmutatta, hogy hol tudunk a legkedvezőbb áron lakást bérelni – a top10-es listán pedig meglepően sok te
Tervezett karbantartás miatt - 511 nap folyamatos, teljes kapacitású működés után - szombaton éjjel egy hónapra leáll Szlovénia egyetlen atomerőműve Krskóban - közölte a vállalat vezetése, hozzátéve, hogy a javítás költségei 80-100 millió euróra tehetők.
Jó hangulatban indul a kereskedés az európai tőzsdéken, emelkedik a BUX is. A gyógyszeripari vámok híre nem hatotta meg különösebben a Richter befektetőit, emelkedik a hazai gyógyszergyártó részvénye.
Kiszelly Zoltán szerint bajban vannak azok a balliberális, 2022-ben egyéniben győztes képviselők, akik jövőre indulnának a választáson, mert lesz náluk esélyesebb tiszás ellenfelük is.