A televízió új szerepe: nem csak tartalmakat közvetít, hanem beszélgetőtárs lesz. A Gemini nyújtotta élmény máris túlmutat a hangutasításokon, hiszen interaktív funkciókat kínál.
Szinte mindenkit érint, 150 ezer forintos bírság, ha nem tudsz róla, kapaszkodj meg! ” Ez mindenkinek nehézség, akinek címeket kell megtalálni. Például egy pizzafutárnak sem jó, mert kihűl a pizza, de ha életmentésről van szó, akkor néhány percen múlhat egy ember élete. Sokan vannak, akik azt mondják, hogy majd, ha nekem lesz szükségem erre, akkor
Ha gyönyörű muskátlikat akarsz, ezt 3 dolgot sose csináld! Ha szép muskátlikat szeretnél, ezt ne tedd! Ez a 3 leggyakoribb hiba, amit szinte mindenki elkövet a muskátli gondozása során. 1. A Kezdő kertészekkel gyakran előfordul, hogy az első növényünket, például a muskátlit, túllocsolják, amit ez a növény nehezen visel jól és akár tönkre is teheti.
A hazai halgazdálkodási ágazat szereplői számára megnyílt pályázati lehetőség körül feszültség alakult ki, miután a kiírás feltételeit váratlanul és visszamenőlegesen módosították. A változtatás különösen az építési engedélyekkel kapcsolatos követelményeket érintette, ami egyes pályázókat hátrányosan érinthet.
Októbertől a Fix Magyar Állampapír (FixMÁP) és a Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz) az eddigieknél is kedvezőbb, hosszú távon kiszámítható fix kamatozásukkal lesz elérhető – közölte az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK). Az inflációkövető papír hozama ugyanakkor csökkenni fog.
Ebben az IQ kvízben érdekes és gondolkodtató kérdésekkel találkozol, amelyek igazi kihívást jelentenek. Ha sikerül hibátlanul végigcsinálnod, az már tényleg a kiemelkedő intelligencia jele. Próbáld ki, és derítsd ki, milyen eredményt érsz el!
Itt egy műveltségi kvíz, amely nem ígér könnyű menetet. Minden kérdésnél érdemes megállni egy pillanatra és alaposan átgondolni a lehetőségeket. Ha legalább 5 pontot elérsz, le a kalappal előtted!
Rekordidő alatt készült egy „jelentés”, rendőrségi fellépések és politikai támadások indultak ellenzéki szereplők ellen. Pedofil vádakra és a Szőlő utcai javítóintézet híresztelt politikai szálaira a villámgyors ellentámadás üzenete világos: bárki, aki a gyermekvédelem hiányosságairól vagy a politikusokat érintő pletykákról beszél, könnyen a kormán
Az emelés százalékos mértékű, a pontos összeg attól függ, ki mekkora nyugdíjat kapott eddig. Aki magasabb juttatásban részesült, az összegszerűen novembertől még magasabb összegre számíthat, a kisnyugdíjasok már nem lesznek ennyire szerencsések. Sőt, vannak olyan nyugdíjasok is, akiknek nem jár emelés.
A jelenlegi állás szerint legkorábban 2026. február 5-én, legkésőbb április végén veheti kezdetét az Artemis–2 küldetés, melynek keretében még nem lesz leszállás, csak Hold körüli pályára állás.
A fürdőszoba penészesedése komoly egészségügyi kockázatokat hordozhat, s nem csupán esztétikai probléma. A zuhanyzás utáni ablaknyitás nem segít a nedvesség megszüntetésében, sőt, a hideg külső levegő beáramlása kedvez a penészgombák kialakulásának. Ehelyett az elszívó ventilátor használata, a felületek letörlése és a padlófűtés alkalmazása lehetne
A magas vérnyomás a magyarok közel felét érinti, mégis sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mennyit számíthat egy tudatos étrend és néhány kisebb életmódbeli változtatás - ezek mind javíthatnak az értékeken.
Volodimir Zelenszkij egy frissen adott interjúban kijelentette, hogy békeidőben távozna az elnöki posztról, és nem indulna újra a választásokon. Hangsúlyozta: célja nem a hatalom megtartása, hanem a háború lezárása.
A település lakói szerint még sosem fordult elő korábban ilyen. A jelenség, túl azon, hogy érdekes, súlyos figyelmeztetés az egyre komolyabbá váló vízhiány következményeire.
Az adventi időszakban a magyar utazók többsége 1–3 napos, közeli kirándulásokat keres, leginkább Bécs, Prága, Krakkó vagy Mariazell vásáraira. Újdonság, hogy idén Helsinki és a mediterrán városok iránt is nő az érdeklődés. És az sem mindegy, ki mennyire gyors, mert az utak nagy része már most betelt.
Tíz év után szerepelhet jövőre újra Európa-bajnokságon a férfifutsal-válogattunk. Sergio Mullor csapata a románok elleni pótselejtezőn harcolta ki az Eb-részvételt, a párharc hőse pedig az a Büki Baltazár volt, aki az első, 3-2-re megnyert hazai meccsen duplázni tudott, majd a craiovai 2-2-es döntetlen során a kijutást érő gólt lőtte.
A Ferencváros döntetlennel kezdte szereplését az Európa-liga 2025–2026-os ligaszakaszában, 1–1-re végzett a Viktoria Plzennel a Groupama Arénában. A csehek a 17. percben vezetést szereztek, majd Makreckis buta kiállítása miatt a 37. perctől emberelőnyben játszottak. Pesics a 94. percben az utolsó labdaérintéssel egyenlített.
Kiegészítette a román légtérbe engedély nélkül berepülő katonai drónok és repülőgépek lelövésével kapcsolatos szabályozást csütörtöki ülésén a legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) – közölte a román védelmi miniszter.
Ezen a hétvégén is bőven lesz látni- és tennivaló az országban, főként a fővárosban. Nemcsak kulturális, de a sport- és szórakoztató programokból sem lesz hiány. Jön a Kutatók Éjszakája, de a jóga szerelmeseinek is kedveznek, miközben a Budapest Parkban a Quimby szolgáltatja a talpalávalót.
Mondjuk ki! Vagy ne, de a tények változatlanok: vannak szervezetek, ahol a részmunkaidős foglalkoztatás bevezetésével 1500%-os megtérülést mértek, és előfordul, hogy három hónapon belül kézzel fogható eredményként 30%-os bérköltségcsökkenés jelentkezik. Az elköteleződés növekedése és a piachoz igazítható rugalmasság sok helyen versenyelőnnyé vált.
A Bombák földjén és a Zero Dark Thirty - A Bin Láden hajsza Oscar-díjas rendezője, Kathryn Bigelow új thrillerrel jelentkezik, melynek a témája miatt nekünk már az első trailer alatt is gombóc nőtt a torkunkba.
Te láttad? Hétfő este a frissen felújított Keleti pályaudvarra vetítettek kormányzati propagandavideót, amely a 2015-ös menekültválságot és a bevándorlás veszélyeit idézte fel.
A férfiakról köztudott, hogy nem mindig erősek évszámokban, és Geszti Péter sem kivétel. A zenész 17 éve él boldog házasságban Ditz Edittel, ám a jeles dátumot egyszerűen elfelejtette. A helyzet viszont egyáltalán nem okozott feszültséget – kiderült, hogy felesége sem tartja számon, náluk egészen másban mérik a kapcsolat erejét.
1-0-s győzelmet aratott az Aston Villa a Bologna felett. De Ollie Watkins gyenge büntetője jelzi: önbizalom terén még nincs minden rendben Unai Emery csapatával.
Mondta Híradónknak egy pszichológus. Múlt héten a saját féltestvére erőszakolta meg. A kislány még mindig a győri kórházban van, de információink szerint már kijöhetett az intenzív osztályról. Úgy tudjuk, a településen élők gyűjtést szerveznek neki. Megrázó történet következik.
Ha nem a telefonja az elsődleges munkaeszköze, és nincs szüksége stúdióminőségű fényképekre, akkor lehet, hogy önnek is tetszene. Csak tartsa észben, hol van a legközelebbi töltő.
Függőség, szorongás, csökkenő önbizalom és önmaguk másokhoz hasonlítgatása – a Budapest Park friss kutatása szerint ezek okozzák a legnagyobb kihívást a Z-generáció számára a közösségi média kapcsán. Az online tér a kamaszkorúak és fiatal felnőttek identitásának szerves része, a nehézségekre viszont a legnagyobb gyógyír még mindig a személyes beszé
Rántott tej recept, olcsó és finom, mostanában ez a kedvenc édességünk Már untuk a megszokott desszerteket, ezért legutóbb kipróbáltam ezt a rántott tej receptet. Nekünk nagyon bejött, már többször elkészítettem azóta, a gyerekek legszívesebben mindennap ezt ennék. Ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki, nem fog csalódni! Hozzávalók: Elkészítés: A n
Ikrek Ugyan a szépség teljesen szubjektív, és mindenkinek más és mást jelent ez a szó, mégis az egy tény, hogy az Ikrek csillagjegyű személyek magasan túltesznek a szépségükkel bárkinél. Ha belépnek egy terembe, akkor szinte ezer százalékra biztos, hogy az összes ember szeme rájuk szegeződik. Az ő személyégjegyük egyike, hogy szeretnek adni magukra
Rachel Carson az egyik első környezetvédő volt. Ő volt az első, aki közérthetően fogalmazta meg mi történik a bolygónkkal, ha mérgeket juttattunk bele. Munkássága sokakat inspirál azóta is.
Megérkezett a pénzügyi segítség a tavalyi súlyos aszályhelyzet miatt nehéz helyzetbe került a kisebb, gazdasági szempontból kiszolgáltatottabb kukoricatermelők számára. A júliusban benyújtott kérelmek alapján a Magyar Államkincstár megkezdte a hektáronként több mint 16 ezer forint utalását, így szeptember utolsó előtti hetében már 6,43 milliárd for
Ebben az agykarbantartó kvízben alaposan megmozgathatod a szürkeállományodat. Már négy jó válasz is azt mutatja, hogy igazán penge az eszed. Készen állsz rá, hogy bebizonyítsd?
Itt egy szójelentéses kvíz, ahol 10 darab P betűvel kezdődő idegen szó vár rád. Derüljön ki, mennyire ismered ezeket a kifejezéseket! Néha egy apró árnyalat dönt a helyes válaszról. Vajon hányat találsz el elsőre?
"Akármilyen szar a helyzet, egy hatalmas ajándék közepén van minden ember, aki megszületett" - vallja Enyedi Ildikó, akinek legutóbbi filmje hat díjat is elnyert a 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon.
Több ezer milliárd forintnyi magánvagyon lehet huszonöt év elteltével az Otthon Startot igénylőknél – derüli ki az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány friss elemzéséből.