Az iskolapad általában a fiatalok terepe, ám Shigemi Hirata története bizonyítja, hogy a tanulásnak nincs felső korhatára. A japán úr 96 évesen diplomázott, inspiráló példát mutatva mindenkinek, aki hisz a tudás örök értékében.
Személyes találkozóban állapodott meg Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök, aki telefonbeszélgetést folytatott pénteken a két ország közötti kereskedelmi és politikai feszültségek rendezéséről. A június óta első telefonbeszélgetésről a kínai állami Hszinhua hírügynökség "pragmatikus, pozitív és konstruktív" párbeszédként számolt be
Váratlanul és drámai módon ért véget Milorad Dodik elnöksége a boszniai Szerb Köztársaságban. Bár a politikus kifizette a 7.4 millió forint összegű pénzbírságot, amivel elkerülhette a börtönt, a hatalmát mégis elvesztette. A bosznia-hercegovinai választási bizottság döntése értelmében ugyanis megfosztották hivatalától, ami egyedülálló esemény a tér
A Közös Agrárpolitika (KAP) aktuális pályázati ciklusában látványosan felgyorsult a támogatói okiratok kiadása, amely számos szektornak biztosít új lehetőségeket a fejlesztésre.
A szerelem kezdetén minden színesebbnek, könnyebbnek, sőt még a reggelek is vidámabbnak tűnnek. Az első hónapokban egyszerűen nem tudod levenni a szemed a másikról, minden üzenetre azonnal válaszolsz, és úgy érzed, mintha a világ csak kettőtök körül forogna. De aztán – ha hiszed, ha nem – a tudomány szerint eljön egy pont, amikor a rózsaszín köd os
Az XRP árfolyama olyan jeleket mutat, amelyek egy korábbi ármozgás ismétlődésére utalnak. Egrag Crypto kriptoelemző szerint ez a formáció egy újabb erőteljes ralit készíthet elő a következő hetekben. A token jelenleg fontos támaszszintek felett tartja magát, miközben a kereskedők azt figyelik, hogy a minta valóban egy felfelé ívelő mozgásba fordul-
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Lengyelország hosszú távú államadósság-kibocsátói osztályzatának kilátását a Moody's Ratings. Két héten belül ez a második hasonló hitelminősítői lépés Lengyelország esetében.
A médiumra sütött bélszín tökéletes egyensúlyt teremt a szaftos belső és a karamellizált külső között, miközben megőrzi a hús természetes karakterét. Egy kanálnyi vaj, egy ág rozmaring, és néhány gerezd fokhagyma elegendő ahhoz, hogy a steak minden falatja emlékezetes legyen.
Negatívra rontotta a lengyel államadósosztályzat kilátását a Moody's. Az amerikai hitelminősítő az év vége felé dönt arról, hogy Magyarországot bóvliba vágja-e.
Több mint negyedével nőtt a 2024/2025-ös pénzügyi évben Uganda államadóssága, ami erős figyelmeztető jelzés, mivel a hiteltörlesztés költségei is drasztikusan megugrottak. A kockázat csak enyhén tompítja, hogy elsősorban a belföldi hitelfelvétel bővülése volt jelentős.
A nézői visszajelzések alapján, az alsós diákok kedvelik az élőszereplős, animációs elemekkel színesített műsort, így a 10 részes új széria is ugyanezen értékek mentén készült. Az epizódok vasárnaponként 19:34-től láthatók.
Tarjányi Péter szerint Oroszország nem áll le, mert aki nem reagál, az gyenge. Írt arról is, hogy pénteki akció egy üzenet a NATO-nak is, amivel azt akarják mutatni: "itt vagyunk, bárhol és bármikor zavart okozhatunk."
Amerikai templomokban is lejátszották azt a mesterséges intelligenciával készült videót, amin a meggyilkolt konzervatív influenszer, Charlie Kirk megszólalt és üzenetet küldött.
A közmédia egyéves mesecsatornája szeptember elején útra kelt, hogy a gyerekeket és családokat személyesen is megörvendeztesse és közösségi élményt nyújtson a Csukás Meserádió hallgatóinak.
A független országgyűlési képviselő szerint "tizenkét év után az ember valamennyire hozzászokik a mocskos propaganda lejáratásaihoz. Amit a Gázos vagy a felesége megengedett magának, az kicsit sok volt."
A kor csak egy szám, vallják sokan. Van azonban négy egyszerű módszer, amivel könnyen kiderítheted, hogy mennyire öregszik a tested valójában. Mutatjuk, melyek ezek.
Majdnem egy éve tombol a Labubu-láz a fejlett országokban, nem csoda, hogy vannak, akik közgazdasági szempontból is megpróbálják értelmezni a jelenséget. Nemrég elkezdtek megjelenni olyan TikTok-videók, amelyek szerint a Labubuk népszerűsége recessziót jelezhet előre, az elmélet viszont inkább szórakoztató, mint tudományosan megalapozott.
Olyan vita zajlik az X-en, ami felrázza a világpolitikát. A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor keményen bírálta a svéd liberális kormány migrációs politikáját, amire maga Elon Musk is válaszolt. Musk feltette a kulcskérdést, ami az egész vita lényegét megmutatja: Milyen szervezetek felelősek és kik finanszírozzák őket?
A hétvége és a hétfő igazi nyári időt hoz, sok napsütéssel és 30 fok körüli hőmérsékletekkel, kedden azonban nyugatra már megérkezik az eső, írja az Időkép.
Az Aldi Magyarország valamennyi üzletében sikerrel zárult a ruházati termékek rendkívüli leárazása. A mintegy 700 000 termékből álló készlet szinte 100%-a elfogyott, az akciós árucikkeket választó közel 160 000 vásárló számára összesen több mint 1,4 milliárd forintnyi segítséget jelentett az árcsökkentés. Az Aldi szeptember 11-én indított egyhete
Az Aster platform egy decentralizált, örökös határidős tőzsde, ahol határidős ügyleteket lehet kötni lejárati idő nélkül. Az YZi Labs támogatásával működik, ami megfelelő technikai hátteret biztosít a DeFi területén. Az YZi Labs a Binance, az egyik legnagyobb kriptovaluta-tőzsde kockázati tőke ágazata volt Binance Labs néven. 2025-ben váltott új né
A történelem tele van legendákkal, félreértésekkel és olyan sztorikkal, amelyek izgalmasak, de egyszerűen nem igazak. Egy-egy színes anekdota sokkal könnyebben megragad a köztudatban, mint a száraz tények – ezért van az, hogy máig élő hiedelmeket ismételgetünk, hiába bizonyították már rég a történészek, hogy hamisak. Most hat ilyen közismert tévhit
A tartós fáradtság sokkal több, mint bosszantó állapot: komoly betegségek előjele is lehet. Hiába alszunk eleget, ha a kimerültség nem múlik, az már nem csupán életmódbeli probléma, hanem olyan tünet, amivel foglalkozni kell.
A CSOK Plusz és a Babaváró hitel olyan kamattámogatott hitelek, amelyeket gyermeket tervező házaspárok igényelhetnek. A hitelcél azonban különböző: míg a Babaváró hitel szabad felhasználású, a CSOK Plusz lakáscélra igényelhető. Ezek a hitelek nem zárják ki egymást, együtt is felveheted őket.
A magyar gyorsétteremlánc, a padthai wokbar két különlegességgel rukkolt elő, amiket ráadásul a készlet erejéig most a Lidlben is megvehetünk. A fűszeres zöldségchipseket kétféle formában dobták piacra, és nem csak az ízük különbözik. A padthai chips extrán ropogós nassolnivaló.
Ha a gyümölcsök fogyasztását követően rendszeresen kellemetlen tüneteket tapasztalunk, érdemes utánajárni, mi okozza a panaszokat. Fruktóz malabszorpció esetén a fruktóz emésztése elégtelenül megy végbe, és számos emésztési panasz előidézője lehet.
Génszerkesztéssel kezelhetők a genetikai betegségek, de akár hajszínt, testalkatot vagy intelligenciát is választhatnánk leendő gyermekünknek. Ami néhány évvel ezelőtt legfeljebb a sci-fi drámák forgatókönyvíróinak a fejében létezett, az mára hús-vér valóság. Szó szerint. De mit jelent pontosan a génszerkesztés, és hogyan néz ki mindez a gyakorlatb
Ez a ritka csillagászati esemény, a nap-éj egyenlőség most fenekestül felforgathatja egyes emberek életét. Tudd meg, melyek azok a csillagjegyek, akik homlokára könnyen kiülhet majd az aggodalom.