Az elmúlt hétvégén hazánk nyugati felén jelentős csapadék hullott, melynek hatására arrafelé megszűnt a mezőgazdasági aszály. A keleti országrészben azonban alig esett, így az Alföldön még most is súlyos az aszály. A folytatásban kedden és szerdán számíthatunk sokfelé csapadékra, de valószínűleg nem elegendő mennyiségben, ezzel együtt egész héten m
Ez a kvíz a zsenik igazi terepe, brutálisan nehéz kérdésekkel, amelyek még a legjobbaknak is feladják a leckét. Nem véletlen, hogy 100 játékosból mindössze 8 képes hibátlan eredményt elérni. Készen állsz, hogy próbára tedd magad ebben a kihívásban?
A 22 éves Zsigmond Angéla Magyarország egyik legkeresettebb, több százezer követővel rendelkező tartalomgyártója, és szerelme, Mészáros Bende – Mészáros-Árpád Zsolt színművész fia – aki egy családi éttermet vezet. Két éve, mióta egy párt alkotnak, szinte megállás nélkül ontják magukból a népszerűbbnél népszerűbb videóikat. Bende szerint az emberek
Siófokon ismét felrobbant a Plázs, amikor Sebestyén Balázs NDK lemezlovas alteregója, DJ Oti színpadra lépett. A 90-es és 2000-es évek legnagyobb slágerei szóltak, a közönség pedig retro ruhákban, világító rudakkal és hatalmas lelkesedéssel ünnepelt. Az este során felléptek hazai retro sztárok is, köztük az UFO és az Ámokfutók, mielőtt a show fő at
A Nestlé azonnali hatállyal menesztette vezérigazgatóját, Laurent Freixe-t, miután kiderült, hogy nem jelentett be egy „romantikus kapcsolatot” egy közvetlen beosztottjával. A svájci élelmiszeripari óriás – amely olyan termékeket gyárt, mint a Kit Kat csokoládé vagy a Nespresso kávékapszula – közleményében tudatta, hogy a döntést a vállalat elnöke,
Júliusban az elemzők által várttal összhangban csökkent a munkanélküliség az euróövezetben, míg az Európai Unióban ugyancsak az előző havinál alacsonyabb munkanélküliségi rátát regisztráltak az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett adatai szerint.
Az elmúlt nap folyamán megsemmisített vagy eltalált ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel a hétfői orosz hadijelentés a Patriot légvédelmi rakétarendszer egy vezérlőfülkéjét és indítóállását, egy HIMARS sorozatvetőt és AN/MPQ-65 multifunkcionális radarállomást.
Idén 44 ezer diák kezdi meg tanulmányait a szakképzésben, így közel 300 ezer fiatal tanul majd szakmát Magyarországon – közölte Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter az országos szakképzési tanévnyitón, Miskolcon. Hozzátette: 21 milliárd forintból öt ágazati tudásközpont fejlesztése is megkezdődött.
Az elmúlt napokban sokaknál kiverte a biztosítékot a Megasztár új évadát beharangozó videó. A TV2 felvétele nemcsak ízléstelen, de súlyosan felelőtlen is. Marics Peti világosan jelzi, hogy nem kér az öltáncból, de ez nem érdekel senkit. És akkor arról még nem is beszéltünk, mennyire nem oké valakit ország-világ előtt a testalkata miatt megalázni –
Stájerországban egy idős házaspárra tehenek támadtak túrázás közben: az 85 éves férfi belehalt a sérüléseibe, feleségét súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel ápolják. A támadás vélhetően a pár kutyája ellen irányult.
És már megint itt a nyár: a szakértő erősödő kánikulára és hidegfront érkezésére figyelmeztet. Több tényezőtől is függ, hogy ki miként éli meg ezt a váratlan, megterhelő meteorológia helyzetet.
Kártalanításra és támogatásra is jogosultak azok a magyar állattartók, akiknek a tavasszal az országban felbukkanó ragadós száj- és körömfájás járvány miatt meg kellett semmisíteni az állatállományukat. Az érintett gazdák a Magyar Államkincstár oldalán, elektronikus úton nyújthatják be a kérelmeiket az arra rendelkezésre álló időintervallumban, a k
Itt az új nehéz vegyes kvíz, amelyben nyolc kérdés vár rád különböző témákból. Nem véletlenül számít nagy kihívásnak, hiszen a játékosok többsége mindössze 4 pontot tud elérni. Vajon neked sikerül túlszárnyalnod az átlagot?
Bár a Nyerő Páros 2025-ös évadának első feladatában G.w.M-ék először nem szereztek szobát, végül Kulcsár Edinának köszönhetően elkerülték a bungalóban való alvást. A villába visszaérve összedugták a fejüket, és elhatározták, hogy meglepik a házasodni készülő Csocseszéket. A döntésüket azonban nem fogadta mindenki kitörő örömmel: voltak, akik a háts
Nagy reményekkel vezették be MI-alapú rendelésfelvevő asszisztenseiket az amerikai gyorsétteremláncok - a gyakorlatban azonban számos problémával szembesültek.
74 szürke farkas kilövését engedélyezte a 2025/26-os vadászidényben a szlovák agrártárca. A kvótát a minisztérium a régiók között osztotta el. A vadászat azonban nem engedélyezett mindenütt. A szlovákiai természetvédők szerint a farkas kilövésére vonatkozó kvóta nem enyhíti a gazdálkodóknak okozott károkat.
Soha ekkora érdeklődés nem volt még a munkahelyi bölcsődék iránt! - írta Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára Facebook-oldalán.
A Madách tér közelében nyílt meg alig pár hete a Cookie Space nevű hely, ahol kizárólag a szaftos és kalóriadús amerikai cookie-ké a főszerep! A töltött kekszek mellé jó minőségű kávé és matcha is jár.
Quentin Tarantino egy valós, tragikus tűzeset alapján alkotta meg az egyik jelenetet a Becstelen brigantyk című filmben, de majdnem annak is katasztrófa lett a vége.
Az Agrárminisztérium fenntartásában működő 52 szakképzési intézményben 3316 fiatal kezdi meg tanulmányait a 2025-2026-os tanévben - jelentette be az agrárminiszter hétfőn a Bács-Kiskun vármegyei Kiskunfélegyházán.
A 2025-ös Nyerő Páros első feladata rendesen feladta a leckét a srácoknak: küszködve-izzadva csúszkáltak az akadálypályán, és úgy kapkodták a levegőt, mintha életük eddigi legkeményebb edzésén lettek volna. Sebestyén Balázs és Kabát Peti eközben dőltek a nevetéstől, főleg Csocsesz erőfeszítéseit látva.
A szülési szabadságról ismét munkába álló szülők elsősorban rugalmas kereteket, biztos munkahelyet és kiszámítható helyettesítési rendszert keresnek, cserébe kiemelten motivált és lojális munkavállalókként számíthatnak rájuk a cégek – közölte saját adatai alapján a Profession.hu.
A külpolitikai szakértő szerint ez kifejezetten kedvező fejlemény lenne, miután a fellebbviteli bíróság is elkaszálta az elnök által hozott vámokat. Az amerikai legfelsőbb bíróságon ugyanis kényelmes a republikánus többség, három bírát maga Donald Trump nevezett ki.
2025. szeptember 1-től Szőke Ildikó tölti be a European Space Agency (ESA) HR igazgatói tisztét. Szőke Ildikó korábban az Európai Központi Bank Tehetségmenedzsment részlegét vezette és kétszer is szerepelt a HR Portal 20 legbefolyásosabb magyar HR vezetőt felsorakoztató listáján.