A magas vérnyomás sajnos növeli a stroke, a szívroham és a korai halálozás kockázatát is, de most itt egy új gyógyszer, mellyel a tudósok tényleg hatalmas áttörést érhetnek el a hipertónia kezelésében.
Katalin hercegné és Vilmos herceg üdvözölte az amerikai elnöki párt szerdán, akik a Károly király által kezdeményezett hivatalos állami látogatás apropóján érkeztek Nagy-Britanniába. Már a leszállást követő pillanatokban kiderült, hogy Donald Trump nem fogja meghazudtolni magát.
A 33 éves színésznő és a 37 éves francia sztár alig fél évvel ezelőtt vállalták fel nyilvánosan kapcsolatukat, most azonban már külön utakon járnak. Shailene Woodley és Lucas Bravo szakítottak.
A horgászat, a Balaton és a nádasok védelme közös érdek. A keszthelyi kikötőfejlesztés jó példa arra, hogyan valósulhat meg a természetközpontú vízparti fejlesztés a horgászturizmus fenntartható erősítése mellett.
A kerület vezetése az ügyben még pert is indított, mert szerintük a bérlő nem teljesítette az önkormányzattal kötött, részben fejlesztések vállalásáról szóló szerződés feltételeit.
A csókolózás világszerte az intimitás és a szeretet kifejezésének egyik legnépszerűbb formája, ám ami egyik kultúrában természetes, az másutt akár meglepő vagy egészen más jelentést hordozhat. Képzeld el, hogy egy távoli országban járva, ahol a helyi szokásokat sajátítod el, hirtelen szembesülsz azzal, hogy a csókolózás egy teljesen új formája táru
A kortárs képzőművészeti világ legnagyobb nevei is képviseltetik magukat az idei Budapest Contemporary kiállítás és vásáron (Bct). Olyan neves művészek alkotásai is feltűnnek a nemzetközi standon, mint a magyar származású, New Yorkban élő Agnes Denes, az új generációt képviselő Selma Selman vagy a Velencei Biennálén Arany Oroszlán díjat elnyerő And
November 18-tól az OTP Bank lakossági ügyfelei számára kizárólag az OTP Bank újgenerációs digitális csatornái – így az OTP MobilBank mellett - az OTP InternetBank – lesznek elérhetők online bankolásra és befektetések kezelésére. A tőzsdei megbízások és devizakonverziók az OTP SingleMarket platformon lesznek elérhetők, írja közleményében a hitelinté
Megérkezett a friss agykarbantartó kvíz, amely most alaposan próbára teszi a tudásodat. Az emberek többsége még 5 helyes választ sem tud adni a kérdésekre. Vajon neked sikerül ennél jobban teljesítened? Minden nap új kvízekkel vár a Kvízguru, hogy próbára tedd magad és közben kikapcsolódj.
Leginkább a társasházi lakások kapósak a nagyvárosokban. Jelentősen lerövidült az ingatlanok értékesítési ideje a július–szeptemberi időszakban az előző évhez képest Budapesten. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az InfoRádióban azt is elmondta, élénkült a kereslet az Otthon Start program hatására.
Van pénz a bankszektor szereplőinél, de ebből innoválniuk kell, ha nem akarnak lemaradni a globális versenyben – hangzott el Havas András és László Valéria, a McKinsey szakértői előadásában a Portfolio Future of Finance 2025 konferencián. A konferenciáról itt olvasható a Portfolio élő tudósítása.
Nyílt levélben jelentette be Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese, hogy a vállalat a jövőben nem működik együtt Szalay Dániellel, a Media1 főszerkesztőjével. Kolosi azt írja: nem állítja, hogy ez az egyetlen oka, de tény, hogy Szalay Dániel éppen akkor fordult az RTL ellen, amikor a csatorna 2023 végén – ké
Senki sem szereti, ha a kamrában tárolt burgonya néhány hét alatt kicsírázik, létezik azonban egy szinte ismeretlen, filléres trükk, amellyel hónapokig friss maradhat a krumpli.
A híres 27-esek klubja régóta szedi áldozatait anélkül, hogy pontosan tudnánk, mi áll a jelenség hátterében. Koós Boglárka tragikus halála az egész országot megrázta, amivel ő is felkerült a 27-es listára.
Egy héttel a 63. születésnapja előtt szerdán késő este elhunyt Nagy Tibor, aki a kilencvenes évek váci labdarúgó-csapatának kapitányaként 1994-ben bajnoki címet nyert.
A szavak mögött a csend. Nem könnyű most megszólalni azoknak, akikhez közel állt Nagy Tibor. A Vác futballcsapatának egykori kapitánya váratlanul, tragikus hirtelenséggel hunyt el szerdán. Halála megrendítette a futball közvéleményt. Az egykori csupa szív labdarúgó, a váci klub ikonja bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal és 17-szer szerepelhetet
Ingyenes programokkal és kedvezményekkel várja a Radnóti Színház az érdeklődőket szombaton. A nyílt napon utcai performansz, kocsmakvíz, próbák lesznek, valamint egy különleges előadással, koncertszínházzal és jegyvásárlási kedvezménnyel is készül a társulat.
Őszi tulipánültetés: a titok, amit a profik sem szívesen árulnak el A tulipán a tavaszi kertek egyik legszebb és legkedveltebb virága, amely cserépben is gyönyörű látványt nyújt. Ha bőséges virágzásra vágyunk, tudnunk kell, mikor ültessük ősszel, milyen talajban érzi jól magát, és hogyan gondozzuk a hagymákat a tél folyamán és a virágzás után. Cikk
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa komoly bírságot szabott ki a "Balázsék" című rádiós műsor miatt, mivel a műsorvezetők nyugdíjasok gúnyolásával megsértették az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó szabályokat. A médiaszolgáltatót pénzbírsággal sújtották, vezető tisztségviselőjére pedig szintén büntetést róttak
Tizenegy számhúzás alatt sem született telitalálatos az Eurojackpoton, ahol mintegy másfél hónapnyi halmozódás után már az elérhető legnagyobb nyereményért, 120 millió euróért, vagyis bruttó 47,1 milliárd forintért izgulhatnak a szerencsevadászok. A halmozódás másik előnye, hogy a maximális főnyeremény mellett az 5+1-es nyerőosztály is milliárdokat
Mégsem kell kivágni az Eger történelmi belvárosában, a Gárdonyi Géza Emlékház kertjében álló több mint százéves keleti tamariska fát. A különleges növényt maga Gárdonyi Géza ültette, és a "Természet Kalendáriumában" számos bejegyzést hagyott hátra a tamariska virágzásáról és növekedéséről.