Jair Bolsonaro, Brazília egykori jobboldali vezetője nemcsak a politika, hanem az egészség frontján is komoly kihívásokkal néz szembe. A házi őrizetben lévő exelnököt a napokban kórházba szállították, ahol nemcsak veseproblémákat diagnosztizáltak nála, hanem bőrrákot is. Az orvosok szerint a helyzet nem kritikus, de folyamatos kontrollt igényel.
Euróezrekkel csökkenhet jövőre a holland király család tagjainak az ország költségvetéséből biztosított fizetése - tájékoztatott a holland kormány vonatkozó előterjesztését ismertetve az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál szerdán.
A jegybank felügyeleti szóvivője, Binder István az InfoRádióban arról beszélt, hogy a KiberPajzs soha nem fog senkit személyesen felhívni bankszámla-aktivitás miatt, mert teljesen máshogy igyekszik védeni az embereket a csalóktól. Egy másik, jelenleg futó csalás pedig remek példa arra, miért nem szabad felelőtlenül megnyitni kéretlenül kapott linke
Folytatódik a szócsata Orbán Viktor és a svéd miniszterelnök, Ulf Kristersson között. Szerda reggel a magyar kormányfő nyilvános bejegyzésben kritizálta Svédország vezetését, miközben összehasonlította a két ország 2024-es bűnözési statisztikáit. Kristersson a közösségi oldalán egy nyílt levélben reagált a magyar kormányfő kijelentéseire.
A lengyel Wisla Plock elleni vesztes hazai meccs után javított a Szeged, amely 36-31-re nyert a dán GOG otthonában a férfi kézilabda-Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában szerdán Svendborgban.
A Liverpool a 10. percben már 2–0-ra vezetett az Atlético Madrid ellen Szoboszlai Dominik a Vörösöknél játszott 100. mérkőzésén, mégis az utolsó pillanatok "szokásos" mágiája kellett a győzelemhez. Ezúttal Virgil van Dijk fejelte a kapuba a labdát. A címvédő PSG 4–ra verte az Atalantát, a Bayern 3–1-re a Chelsea-t.
Szerda délután nyílt meg a jegyeladás a Pamkutya MVM Dome koncertjére, és pillanatok alatt el is fogyott az összes. Csupán egy órával a jegyértékesítés megkezdése után jelezte a youtuber testvérpáros, hogy mostanra sold out a koncert. De nem kell aggódni, dupláznak.
Riley Keough és férje, Ben Smith-Petersen úsznak a boldogságban. A Daisy Jones & The Six színésznője és kaszkadőr férje idén év elején másodszor is szülők lettek.
Megvolt az év legjobban várt jegybanki döntése: 25 bázisponttal csökkentette a kamatszintet a Fed. Donald Trump jó ideje próbált ennek érdekében nyomást gyakorolni, most kiderül, mit hoz a lépés.
Kiütéses győzelemmel kezdte a Bajnokok Ligája 2025-2026-os szezonját a címvédő Paris Saint-Germain, a mögöttünk hagyott idényben csúcsra érő párizsiak hazai pályán 4–0-ra győzték le az olasz Atalantát.
Az After editorial-sorozatának második részében Holit mutatjuk be, aki tavaly nyáron indult világ körüli bicikliútjára, szeptemberben mégis visszatért egy budapesti koncertre. Teljes interjú csütörtökön a Telexen.
A TV2 hosszú idő után most először közölt adatot arról, mekkora az éves állami reklámbevétele. A csatorna médiaipari portálunkkal tett kivételt, így kiderült, mekkora közpénz jutott tavaly a TV2-nek és az RTL-nek állami reklámköltés formájában. Úgy tűnik, Magyar Péter a napokban erősen túlzó adatokat publikált a TV2-nél költött közpénzekről.
Globális piaci, szabályozói és klimatikus hatások teszik bizonytalanná a mezőgazdasági termelést és az élelmiszertermékek kereskedelmét, a megfelelő válasz pedig a rugalmas alkalmazkodás lehet – derült ki a Cib Bank által szerdán Esztergomban megtartott agrárkonferencián. Az előadásokból kiderült: az éghajlatváltozás és a vámháború egyaránt érintik
Ez az agykarbantartó kvíz remek alkalom arra, hogy felfrissítsd a tudásodat és kicsit megmozgasd az agytekervényeidet. Nem lesz könnyű minden kérdésre jól felelni, de ha sikerül legalább 5 helyes választ adnod, az már csodás eredménynek számít. A Kvízguru vegyes kvízei minden nap friss kihívással várnak. Szellemi torna könnyed és élvezetes formában
Zsigmond Angéla elárulta, hogy a ChatGPT segítségét kérték folyamatosan a Nyerő Párosban, hogy minél nagyobb esélyük legyen a győzelemre. A játéknak ezen pontján Laky Zsuzsinak és Dietz Gusztávnak is megmutatták, mit javasol nekik a mesterséges intelligencia. Mészáros Bende azt a következtetést vonta le, hogy velük kell szövetkezniük, amit kicsit f
Szoboszlai Dominik újabb mérföldkőhöz érkezik: századik meccsét játssza a Liverpool mezében, a Bajnokok Ligájában. A klub múzeumában járt az RTL stábja, ahol már a legendák között szerepel a fotója, a szurkolói boltban pedig az ő mezét keresik a legtöbben.
A honvédelmi miniszter egyik testőre még februárban sérült meg Törökországban. A kormány erről nem beszélt, míg Magyar Péter nyilvánosságra nem hozta az ügyet.
Több lengyel hírportál is arról számolt be, hogy a múlt heti dróntámadás idején találatot kapott házat valószínűleg egy lengyel vadászgép rakétája rongálhatta meg.
Intézkedések hiányában a Fővárosi Önkormányzat a 2025. év negyedik negyedévében fizetésképtelenné válhat, a közfeladatok ellátása is veszélybe kerülhet – állapította meg az Állami Számvevőszék a fővárosi önkormányzat költségvetési és pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről készített jelentésében.
Független katonai elemzők szerint a gyakorlat erős politikai üzenetet hordoz: azt demonstrálja, hogy Dánia felelősségteljesen gondoskodik Grönlandról a NATO-szövetségesek segítségével.
A Fidesz–KDNP balatonfüredi frakcióülését az utolsó percig titkolták, aztán a sajtót sem engedték túl közel. Mi azért lefotóztuk az érkező minisztereket, képviselőket és a kormányközeli arcokat.
Azért, hogy a gazdálkodók számára biztosítva legyen a rugalmas támogatási rendszer, csökkennek az adminisztrációs terhek és a kötelező ellenőrzések, valamint mérséklődnek a szankciók is - jelentette be Viski József, az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára.
Ajax-Inter összefoglaló: Ugyanúgy fejelt gólt Thuram Calhanoglu szöglete után az első félidő végén és a második elején. Az Ajax nem tudta kihasználni a helyzeteit, kikapott 2-0-ra. Nézd meg az rtl.hu-n a teljes összefoglalót!
András gazda jelöltjei közül Évi és Réka rosszul viselték, hogy nem ők dolgozhattak együtt a Házasodna a gazda párkeresőjével. Miközben Lili nyerte meg magának a tormatermesztőt, a többiek külön festegettek. Ezt pedig nem hagyhatták szó nélkül: Évi az első adandó alkalommal odaszúrt Lilinek. Vetélytársa nem jött zavarba, András gazda viszont annál
Olympiakos-Pafos összefoglaló: A Pafos a 26. perctől emberhátrányban játszott, de a görögök nem tudták feltörni a vendégek védelmét, a vége gólnélküli döntetlen. Nézd meg az rtl.hu-n a teljes összefoglalót!
Friedrich Merz kancellár és Alice Weidel AfD-elnök szópárbaja nyomta rá bélyegét a Bundestag szerdai általános vitájára. Miközben a kancellár alapvető reformokra igyekezett felkészíteni a német polgárokat, a radikális jobboldali párt első számú vezetője az üres ígérgetést rótta fel a koalíciónak. Egy friss felmérés szerint az AfD Németország legnag
Innovatív, új megoldásokra van szükség a vízgazdálkodásban, így az elmúlt év őszétől új szemlélettel működnek a vízügyi igazgatóságok - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (Em) víziközmű-ágazatért felelős államtitkára szerdán a Bács-Kiskun vármegyei bácsborsódi völgyzárógátnál tartott sajtótájékoztatón.
A Nyerő Páros negyedik szimpátiaszavazása után végül Mészáros Bende és Zsigmond Angéla, illetve Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv is játékban maradtak. Miután másodszor is megmenekültek a kieséstől, Kulcsár Edina és G.w.M kíváncsiak voltak, hányadán állnak Bendével és Angival. A válasz azonban hideg zuhanyként érte a rappert. A legjobb rész mindig a köv