"A Maga-banda kétségbeesetten próbálja úgy beállítani ezt a srácot, aki meggyilkolta Charlie Kirket, mintha nem közülük való lenne" – mondta a műsorvezető.
2025 november 18-tól az OTP Bank lakossági ügyfelei számára kizárólag az OTP Bank új digitális csatornái – így az OTP MobilBank mellett - az OTP InternetBank – lesznek elérhetők online bankolásra és befektetések kezelésére. A tőzsdei megbízások és devizakonverziók az OTP SingleMarket platformon lesznek elérhetők - közölte a pénzintézet. Az OTPdirek
Kivételesen a Család-barát magazin stúdiójából köszöntötte a nézőket Habóczki Máté, a Petőfi Rádió műsorvezetője. A rádiós a televíziós közönség számára sem ismeretlen, hiszen az M2 Petőfi TV Mit kíván? című műsorának televíziós változatában rendszeresen látható.
Jelentős ügyfélforgalomról és gyors ügyintézésről számoltak be a bankok az Otthon Start Program indulása utáni első hetekben – írja közleményében a Bank360 a pénzintézetek első beszámolói alapján.
Dühöngenek az iPhone-felhasználók az iOS 26 frissítés miatt: sokak szerint az akkumulátor szinte pillanatok alatt lemerül, miközben az új "gonosz vörös óra" és a Liquid Glass dizájn is felháborodást váltott ki. Az Apple szerint mindez normális jelenség, de a felhasználók szerint a frissítés sokkal több bosszúságot okoz, mint élményt.
Évtizedes csúcson ragadt a magyar családok folyószámla jellegű hiteladóssága a nyári hónapokban: júliusban már 336 milliárd forintot meghaladó összeggel tartoztak a bankoknak.
A kamattámogatott programok önmagukban nem járnak érdemi mélyüléssel, penetrációnövekedéssel a hitelpiacon, a hitelfelvételi kedv szélesebb körű növekedéséhez más tényezőknek is javulniuk kell. Jó példa a személyi kölcsönök magasabb digitalizáltsága vagy a Minősített Vállalati Hitelek által lehetővé tett egyszerűbb hitelfelvétel. Mindemellett az Ot
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme a júliusi 3,6 százalék után augusztusban 4,1 százalék volt, amely tavaly március óta a leggyorsabb volt - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) által közzétett adatokból. A kormány már az adatok beérkezése előtt érzékelte az erősödő árnyomást, tegnap
Monacóban ismét minden szem Charlène hercegnére szegeződött, ugyanis a stílusos előkelőség egy átalakított, félig áttetsző Elie Saab ruhában ragyogott férje oldalán.
Tényleg szükség van még ennyi irodaházra, amikor rengetegen dolgozunk otthonról? Erről a témáról Gereben Mátyás, a CPI Magyarország ügyvezető igazgatója beszélt a Business Lounge júliusi adásában. Keleti Arthur Kibertitok jövőkutató, IT Biztonsági stratéga, az ITBN alapítója pedig a mesterséges intelligencia világos és sötét oldaláról mesélt a máso
Az elmúlt hetekben ismét reflektorfénybe került Harry herceg, aki ritka látogatást tett az Egyesült Királyságban. A 41 éves sussexi herceg hivatalosan a WellChild Awards londoni díjátadóján vett részt, ám látogatásának egyik legfontosabb mozzanata az volt, hogy személyesen találkozott édesapjával, III. Károly királlyal.
Az Európai Bizottság bemutatta a Közös Agrárpolitika (Kap) jövőbeli jövedelemtámogatásának minimális nemzeti keretösszegeit, amelyek 2034-ig biztosítják az uniós gazdálkodók támogatását. A 2027 utáni Kap javaslat elismeri az Eu mezőgazdasági ágazatának jelentős kihívásait, és megerősíti a gazdálkodók támogatását, többek között a jövedelemtámogatásr
Szöveges matek feladat következik! A kérdés: hány százalék nedvesség van az anyagban? Gondolkodj alaposan, mert a részletek számítanak! A Kvízkuckón naponta frissülő kvízekkel találkozhatsz, ami azért nagyon jó, mert ezek a fejtörők szórakoztató módon fejlesztik a memóriát, segítik a tanulást, javítják a koncentrációt, és mindeközben még a versenys
Magyarország első mesterséges intelligenciával (AI) integrált szövetbankjának építésébe kezdett a GenuForm AI. A Creative Accelerator vezette befektetői konzorciumtól kapott 187 millió forintos befektetés révén a magyar stratup innovatív eljárása a térdporc-szöveti transzplantációra készülők várakozási idejét csökkenti, ugyanakkor a beavatkozás sik
Rendhagyó módon mutatja be egy jegyellenőr munkáját a Budapesti Közlekedési Központ szeptember 18-án: csütörtökön reggel 8 órától estig ő posztol a BKK hivatalos Instagram-oldalán.
Csütörtök reggel rendőrök csengettek be a volt vezérkari főnökhöz. Napokkal azután, hogy Orbán azt írta, Ruszin-Szendi fegyverrel az oldalán tartott lakossági fórumot.
Jászai Gellért szerint Magyarország a befektetők új kedvence lehet. A 4iG elnöke a Washington Timesban hívja az amerikai cégek figyelmét Magyarországra. Mi történt? Jászai Gellért, a 4iG elnöke és diplomataútleveles üzletember a Washington Timesban megjelent véleménycikkében Magyarországot ajánlja az amerikai vállalatok számára ideális befektetési
A szerencsejáték Magyarország területén évezredes múltra tekint vissza, amely szorosan összefonódik a magyar nép kultúrájával és társadalmi változásaival. Az ősi magyar törzsek már a honfoglalás előtt ismerték a különböző szerencsejátékokat, amelyek nemcsak szórakozást jelentettek, hanem vallási és társadalmi funkciókat is betöltöttek. A középkori
A külgazdasági és külügyminiszter Oszakában tárgyalt a japán felekkel, nyilatkozatában pedig hangsúlyozta: Magyarország a blokkosodás helyett a nemzetközi együttműködés híve, ezért is erősíti meg kapcsolatait Japánnal.
Az orvosok az Egyesült Államokban dokumentálták minden idők leghosszabb Covid–19-fertőzését: egy 41 éves férfi esetében a betegség 776 napon át volt kimutatható, egészen a haláláig. Bár közvetlenül nem a vírus okozta a halálát, az eset példátlanul hosszú lefolyása rávilágít arra, hogyan képes a kórokozó alkalmazkodni legyengült szervezetekben.
A kormány a tervezettnél nagyobb nyugdíjemelést jelentett be – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szeptember 17-i Kormányinfón. Az ok, hogy a nyugdíjasokat érintő infláció magasabb volt a vártnál, ezért kiegészítő nyugdíjemelést, vagyis nyugdíjkorrekciót kap minden jogosult. Az év első nyolc hónapjában a nyugdíjas infláci
Október elején igazi különlegesség várja a bor és a gasztronómia szerelmeseit: a Michelin-ajánlott Virtu Étterem egy felejthetetlen estére Új-Zéland ízeit és hangulatát hozza el Budapestre. Az október 1-jén megrendezésre kerülő Exkluzív Új-Zélandi Borvacsora nevet viselő esemény főszereplője a nemzetközileg elismert Greywacke pincészet, amelynek bo
Az elmúlt időszakban több globális technológiai vállalat – köztük a Microsoft, Amazon és Fiverr – jelentett be jelentős leépítéseket, azokat részben a mesterséges intelligencia (MI) előretörésével indokolva. Magyarországon is történt hasonló: a Docler-Byborg csoport például 200 embert bocsátott el az MI-alapú automatizálásra hivatkozva.
Az európai légitársaságok egyre nagyobb gondban vannak, mert nincs elegendő képzett pilóta, noha a szakma a legjobban fizetettek közé tartozik: a tapasztalt kapitányok jövedelme akár a 100 millió forintot is meghaladhatja évente. A hiány miatt járatok ezreit kénytelenek törölni a cégek, miközben a következő években tovább nőhet a kereslet a repülőg