Érdekes, sokak által nem ismert információt osztott meg a NAV csütörtök reggel a nyilvánossággal. A figyelmeztetésnek is tekinthető tájékoztatót azoknak érdemes alaposan áttanulmányozniuk, akiknek olyan épület van a tulajdonában, ami valamilyen oknál fogva élet- vagy balesetveszélyes egészben vagy részben. És persze, azoknak is, akik engedély nélkü
Az Egyesült Királyságban működő hat legnagyobb légitársaság járathálózata kevésbé igazodik a menetrendhez, mint a koronavírus-járvány előtt – derül ki a fogyasztóvédelmi szervezet, a Which? friss elemzéséből.
A BYD megerősítette, hogy 2025 végén elindul a szegedi gyár a Dolphin Surf modell gyártásával. A kínai autómárka részesedése a magyarországi elektromos járművek piacán az idén már megközelíti a 14 százalékot.
Újabb pikáns részletre derült fény a brit királyi család múltjából. Andrew Lownie nemrég megjelent életrajzi könyve (A York-ház felemelkedése és bukása) szerint Sarah Ferguson az 1990-es években komoly érzelmeket táplált John F. Kennedy Jr. iránt – ám amikor megtudta, hogy Diana hercegné előbb találkozott vele, dühösen fakadt ki: "Ő az enyém!"
Magyarországon a szabadidős horgászok ökológiai ismeretei kulcsfontosságúak lehetnek az inváziós vízinövények feltérképezésében. Egy friss kutatás 72 horgász bevonásával vizsgálta idegenhonos növények felismerését és hatásait, kiemelve a horgászok szerepét az édesvízi élőhelyek védelmében.
Schuszter Borka őszintén vall arról, hogyan változtatta meg életét az a nap, amikor nem elnyomni próbálta a szorongását, hanem megérteni. A cikk rávilágít arra, hogy a szorongás kezelése nem az elfojtásról szól, hanem a megértésről.
Szerdai ülésén 1,6 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésről döntött a kormány, ami azt jelenti, hogy az átlagnyugdíjban részesülők idén 51 155 forintot kapnak, jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.
Megérkezett az előzetes a Victoria Beckhamről szóló dokumentumsorozathoz, melyet a Netflix készített. A sorozat azt mutatja be, hogyan szerzett magának az egykori Spice Girl a divatszakmában.
A rendőrség magyarázatot adott arra az esetre, amikor egy autós 50 ezer forintos bírságot kapott, mert felgyorsított, hogy elengedje a mögötte szirénázó mentőautót. Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerint a jogszabály egyértelműen fogalmaz, és nem engedélyezi a gyorshajtást.
Fényűző bankettet adott a brit udvar az állami látogatáson Nagy-Britanniában tartózkodó Donald Trump és felesége, Melania tiszteletére. A windsori kastélyban tartott eseményen nem csak a meghívott vendégek és az általuk viselt ruhák hordoztak jelentést, de az étlap, a borok és a különleges koktélok is a pompát szolgálták.
Történelmi fordulat a kötvénypiacon: az olasz és francia 10 éves államkötvények hozama csütörtökön azonos szintre került, ami a befektetői hangulat jelentős változását tükrözi a két ország megítélésében.
Hiába az Otthon Start program, nem fog minden meghirdetett lakás azonnal gazdára találni. Mi történt? Az utóbbi hónapokban nőtt a kereslet a lakáspiacon, de a gyors eladások nem minden ingatlanra igazak, mivel a vevők rendkívül árérzékenyek, derül ki a Central Homes elemzéséből. Azok az ingatlanok kelnek el gyorsan, amelyek reális árazással kerülne
A politikai elemző szerint a Fidesz kampánya megy előre, az lesz majd a kérdés, hogy Magyar Péter meg tudja-e ezt egy ponton törni, és valahogy hatástalanítani, üressé vagy nevetségessé tenni.
Az Európai Központi Bank (EKB) új javaslatot tett a digitális euró bevezetésével kapcsolatban, amely nagyobb beleszólást adna a tagállamoknak a projekt kulcsfontosságú elemeibe, különösen a digitális pénztárcákban tartható maximális összeg meghatározásába - számolt be a Politico. A legforróbb payment trendekről szó lesz november 4-ei Banking Techno
A Panasonic bejelentette, hogy 2027 márciusáig tervezi bemutatni új generációs szilárdtest-akkumulátorainak mintasorozatát, amelyeket elsősorban robotokhoz és más hasonló terhelést igénylő rendszerekhez fejlesztenek - számolt be a Bloomberg.
ifj. Vidnyánszky Attila alakítja a férfi főszereplőt Szentgyörgyi Bálint Egyke című új mozifilmjében, mely a Nemzeti Filmintézet támogatásával készül és jövő ősszel lesz látható a mozikban, forgatókönyét Köbli Norbert írja. A filmben egy gyermektelen pár egy titokzatos tinédzserrel kerül kapcsolatba.
Felfüggeszti egyes tevékenységeit Wang mester egyik étterme. Mint bejelentette, a Wang Mester Eastwin étteremben főzőtanfolyamokat fognak tartani. Az ismert kínai séf a múlt hónapban közölte, hogy szakképzett szakácsokat nem tud Kínából felvenni a bevándorlási szabályok szigorításai miatt - és ha ez nem változik, akkor több éttermét is bezárhatja.
Kezdetét vette az év egyik legfontosabb pénzügyi rendezvénye, a Portfolio Future of Finance 2025 konferenciája. A pénzügyi szektor aktualitásairól és jövőjéről szóló előadásokról és panelbeszélgetésekről ebben a cikkünkben tudósítunk a nap folyamán, érdemes visszanézni.
Komoly változás előtt áll a spanyol ingatlanpiac, ami a turisták jövőbeni utazásai is érintheti: a kormány bejelentette, hogy 53 ezer illegálisnak talált turisztikai lakást törölnek a nyilvántartásból, és ezek mostantól állandó bérlakásként szolgálnak majd a helyiek számára.
Spanyolországban rekordot döntött az első féléves uborkaexport Almeríában. Az innen származó, exportra kerülő uborka volumene az utóbbi 10 év során 23%-kal bővült.
A McLaughlin & Associates amerikai közvélemény-kutató cég kutatása szerint egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson többen szavaznának a Fidesz–KDNP-re, mint a Tisza Pártra. Az Index számára készített kutatásból kiderül: a kormánypártok 43, míg a Tisza 37 százalékon áll.
Aki tíz évvel ezelőtt a dartsról hallott, jó eséllyel egy szűk körben játszott kocsmajátékra gondolt. 2025-re viszont a kép teljesen megváltozott: a sportág népszerűsége robbanásszerűen nőtt, a világbajnokságok milliós nézettséget produkálnak, a közvetítések fesztiválhangulatot idéznek, és Magyarországon is egyre több fiatal próbálja ki magát a táb