Az autó kizárólag, hibrid, turbófeltöltéses benzinmotorokkal lesz kapható Európában. A piacra kerüléskor két 48 V-os mild hibrid hajtás (1.5 eTSI) lesz elérhető 85 kW (116 LE) és 110 kW (150 LE) teljesítménnyel. Ezeket két, teljesen az alapoktól fejlesztett teljes hibrid hajtásrendszer követi. Ezek minden esetben elsőkerék-meghajtásúak. A korábbi
Ha egy pillanatra visszatérünk elődeink ősi tudásához, akkor hamar meggyőződhetünk róla, hogy bizony a vegyszerek előtt is volt élet - vagy akkor volt csak igazán. A régi kertészeti szaklapokban, növényvédelmi tanácsadókban egymás után sorakoznak a természetes lemosószerek, amelyekben semmi más nem kapott helyet, csak a kertben vagy annak közelében
Donald Trump amerikai elnök feleségével, Melanie-val Nagy-Britanniában landolt. Ma találkozik Katalin hercegnővel is, aki kulcsszerepet játszik majd az állami látogatáson.
A 19. század végéig a Gellért tér helyén nem létezett valódi tér. A környék azonban barátságtalan és veszélyes helynek számított: a kopár sziklák, a források párájától gomolygó barlangok, a kocsmák és viskók menedéket adtak tolvajoknak, prostituáltaknak és bujdosó bűnözőknek. A változást a Ferenc József híd (mai Szabadság híd) építése indította el
A férfiak sokszor érzik, hogy maximális teljesítményt kell nyújtaniuk az ágyban. Ez a nyomás azonban hatással van a szexuális életük minőségére és élvezetére is. Súlyosbíthatja a stresszt, ami pedig problémákhoz, mint például merevedési zavarhoz vezethet. Az elvárások csökkentése és az őszinte kommunikáció talán segít abban, hogy felszabadultabb és
A kormány nemzetgazdasági érdekekre hivatkozva megakadályozta az Alföldi Tej Kft. külföldi felvásárlását, miközben fontolóra vette a veszteséges vállalat állami megvásárlását. A döntés hátterében a hazai tejpiac strukturális problémái és a cég stratégiai jelentősége áll - közölte a Portfolio.
Szoboszlai Dominik világklasszis teljesítményt nyújtott eddig a számára szokatlan pozícióban Virgil van Dijk, a Liverpool labdarúgócsapatának középső védője szerint.
A Belügyminisztérium hivatalos reakciót adott ki az állami és magánegészségügy kapcsolatáról azok után, hogy a Portfolio interjút közölt Fábián Lajos Károllyal, a VOSZ Egészségügyi tagozatának elnökével. Mindezek alapján kifejezetten izgalmasnak ígérkezik a Portfolio szeptember 30-i konferenciája, amelyen a Tritonlife alapítója mellett Takács Pét
A két színész még 2001-ben, a Kémjátszma című akcióthrillerben játszott együtt. Osvárt Andrea máig úgy véli, Tony Scott mozija izzította be a nemzetközi karrierjét.
Ahogy az őszi szél lehűti a tájat, a vízpartok is új arcukat mutatják. A nappalok rövidülnek, a hajnalok párásak, a vízfelszín felett ködfátyol gomolyog.
A Vastagbőr Facebook-oldal szerzője alusisakot emlegetett és azt hangoztatta, okádnia kell, miután Orbán Viktor nemtetszését fejezte ki Ruszin-Szendi Romulusz fegyverviselésével kapcsolatban.
Az Egyesült Államok és az Európai Bizottság is fel akarja gyorsítani Magyarország és Szlovákia leválasztását az orosz energiáról. Mi történt? "Produktív beszélgetésem volt az amerikai elnökkel" – posztolta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az X-en. A hívás ürügye az Európai Unió és az Egyesült Államok gazdasági nyomásának er
A Polymarket nemrég beadványt nyújtott be az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez (SEC), amelyből arra lehet következtetni, hogy a cég egy saját token elindítását készíti elő. A kriptovaluta-alapú fogadóplatform mögött álló vállalat, a Blockratize a legutóbbi finanszírozási körben olyan nyilatkozatot terjesztett a szabályozó hatóság elé, ame
Róma polgármestere szerint 2030-ra újra biztonságosan lehet majd fürdeni a Teverében. Ez jelenleg az egyik legszennyezettebb folyó Olaszországban, tele műanyaggal és veszélyes baktériumokkal, így a projekt igazi kihívással néz szembe.
Óriási biztonsági bakit leplezett le egy eset a MOL Dunai Finomítóban: egy férfi sörös dobozzal a kezében órákig járkálhatott az elvileg szigorúan őrzött területen.
Te mikor frissítetted utoljára a LinkedIn profilodat? Vagy mikor nézted meg, hogy a többieknek hogy néz ki a profilja, és amúgy hány ember követi őket valójában? A LinkedIn most már régen nem csak egy online önéletrajz, és nem a HR és a fejvadászok egyetlen platformja, hanem az egyik legerősebb B2B, tehát üzleti kapcsolatépítő platform! Ráadásul eg
Három templomban – Balatonfűzfőn és Litéren – ünnepelte a főegyházmegye közössége Boldog Bódi Mária Magdolna ereklyéjének elhelyezését. Dr. Udvardy György veszprémi érsek szentmise keretében ajándékozta a plébániai közösségeknek a vértanú szűz ereklyéjét, valamint átadta az eredetiségéről szóló dokumentumokat Laposa Norbert plébánosnak.
A kormány módosította a 13. havi nyugdíj kifizetésének szabályait. Elvileg apróság lenne a változtatás mégis legalább tízezer családot érint és felvet emberiességi aggályokat. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média lapcsoporthoz tartozó Piac és Profit podcast sorozata, a Nyugdíjszerviz Farkas András nyugdíjszakértővel és Karácso
Ábel Anita házassága 2019-ben ért véget a lánya édesapjával, 16 év együttlét után. A válás nagyon megviselte Anitát, de a jóga segítségével tovább tudott lépni. Bár nem úgy tervezte, hogy a szakítás után 8-9 hónappal megismeri az olasz kedvesét, mégis így alakult, s immár évek óta egy párt alkot Robertóval. Most elárulta, hogy újból férjhez ment.
Ursula von der Leyen váratlanul felhívta Trumpot, megállapodás született az EU és Amerika között: összeállt a végső terv Putyin ellen – írta meg a Világgazdaság. A lap hozzáteszi: sorsfordító napok jönnek.
Mesterséges intelligenciával generált tartalom kalauzol álomszerű világba a K&H új kampányában, amely a bank új kreatív platformját mutatja be. A cél az innováció, az élmény, a könnyedség és a gyorsaság hangsúlyozása, valamint az új hívószó a „megoldás” erősítése a „banki ügyintézés” helyett.
Pekingben bemutatták a DF–5C-t, egy új, folyékony hajtóanyagú interkontinentális rakétát, amely állítólag állandó készültségben tartható és a világ bármely pontját eléri, akár tíz külön célra irányítható fejjel.
A Szent Jakab útja, közismertebb nevén az El Camino, a világ egyik legismertebb zarándokútja, amely évszázadok óta vonzza azokat, akik vallási, spirituális okokból, vagy egyszerűen csak a természet és saját maguk felfedezése miatt vállalják a hosszú gyaloglást. A legtöbben megterhelőnek, ugyanakkor rendkívül felemelőnek írják le az utat, de ritkán
Teleltetés helyett így gondozd a muskátlit, és ősszel is ontani fogja a virágot A muskátli addig maradhat kint, amíg a hőmérséklet nem süllyed 0 °C alá. Ősszel azonban már másfajta törődést igényel, mint a nyári forróságban. 1. Távolítsd el az elnyílt virágokat! Ha rendszeresen levágod a hervadt virágokat, a növény minden energiáját új rügyek nevel