Két idős brit 18 éve élt Afganisztánban, ahol gyerekeket és anyákat tanítottak. Most embertelen körülmények között tartják fogva őket egy afgán börtönben. Történetük mögött iszonyú humanitárius krízis rajzolódik ki, aminek elsősorban a nők az elszenvedői.
Az elmúlt évek gazdálkodását meghatározó környezeti körülmény az aszály. 2024 sem múlt el érintetlenül, és a növénytermesztést 2025-ben is megvámolta a klímaváltozás.
Egy hely, ahol mindenki elmondhatja a magáét – ezzel a mottóval tartotta meg szeptember 12. és 14. között első fesztiválját a Mondj Te is egy verset Egyesület. Az eseményen többek közt Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár is részt vett, aki a költészet jelentőségét hangsúlyozta. Egyszerre több helyszínen peregtek az események a pomázi VersFeszten
A világhírű kanadai rendező, David Cronenberg mesterkurzust tart a Színház- és Filmművészeti Egyetem (Szfe) szervezésében szeptember 19-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A testhorror mestere a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként a Nemzeti Filmintézet (Nfi) meghívására érkezik Magyarországra.
Halász Bence büszke a tokiói atlétikai világbajnokság keddi kalapácsvető-döntőjében nyert bronzérmére, ugyanakkor van benne hiányérzet, mert szerinte ennél akár jobb eredményre is képes lehetett volna.
Mindig van valaki, aki elsőként ér el olyasmit, amelyre korábban senki sem számított, és ezzel történelmet ír. Sorozatunkban azokat a nagy elsőket mutatjuk be, akik példátlan teljesítményeikkel új szintre emelték a magyar kultúrát. Most a Nanushkát ismerhetjük meg közelebbről: Sándor Szandra márkáját, amelyet a friss diplomás fiatal divattervező Lo
Amikor megérkezünk egy szállodába, mindannyian arra vágyunk, hogy kényelmesen elhelyezkedjünk, kipihenjük az utazás fáradalmait, és zavartalanul kezdjük a pihenést. De vajon tényleg elég, ha csak belépünk a szobába és kipakolunk? Egy tapasztalt szállodai dolgozó szerint van egy apró trükk, ami sokkal biztonságosabbá és nyugodtabbá teheti a az utazá
Az Országos Gyermek- és Ifjúságsegítő Egyesület támogatói szerződést kötött a Heim Pál Gyermekkórházzal. Ennek eredményeként szombaton két teherautónyi ajándék érkezik az egészségügyi intézménybe neves előadók és sportemberek kíséretében.
Egy friss, expatok körében végzett felmérés szerint a legkedvezőbb megélhetésű országok ma szinte kivétel nélkül Ázsiában és Latin-Amerikában vannak – eközben Európa egyetlen állama sem fért be a top 10-be.
Íme egy remek példa arra, hogy miért van szükség presztízsmodellekre egy gyártó kínálatában. Mert beszélnek róla. Mert megindítja az emberek fantáziáját, lelkét és érzelmeit. Márpedig a Honda most épp ezt teszi. Hamarosan hibrid sportkupéként piacra lép a hamvából újraélesztett Honda Prelude, aminek vonzó dizájnelemei máris megindították a "virtuál
A Bitget, a világ egyik vezető kriptovaluta-tőzsdéje és Web3-vállalata a napokban ünnepli fennállásának hetedik évfordulóját, amelyhez a #GearUpTo7 tematikus kampány kapcsolódik. Az elmúlt hét évben a társaság következetes stratégiával építette ki globális jelenlétét, miközben új szolgáltatásokat és irányokat vezetett be a kripto- és pénzügyi piaco
Elfyn Evans csatában tudott lenni sokáig a győzelemért Chilében, végül azonban Sébastien Ogier sokkal jobban teljesített vasárnap, így a walesi versenyző a második helyen zárt.
Október 15-éig jelentkezhetnek az általános vagy középiskolák 5–13. évfolyamos osztályai az OTP Bank OTP Class pályázatára. A hat nyertes osztály közösségépítésre és iskolai környezet fejlesztésére fordíthatja az osztályonként 500 ezer forintos nyereményét. Két további osztály az OTP Fáy Alapítvány Különdíját nyeri el.
Visszatér a lengyel mockumentary, sőt már készül a 3. évad is! A Netflix egyik legkülönlegesebb európai produkciója, a 1670 szeptember 17-én tér vissza a 2. évaddal. A Jakub Rużyłło által készített, Maciej Buchwald és Kordian Kądziela által rendezett szatirikus mockumentary-sorozat A hivatal és a Hétköznapi vámpírok stílusát idézi, de a 17. szá
Szeptember 15. és október 31. között az Allee Színes egyéniségek elnevezésű programsorozatában kiállítás, divatbemutatók, workshopok, színtanácsadás, valamint változatos, interaktív programok várják az érdeklődőket.
Annak a korszaknak vége van, amikor azt tudtuk mondani, hogy tőlünk nyugatra minden jó, és semmi mást nem kell csinálni, mint lemásolni azt, ami ott történik – jelentette ki a miniszterelnök kedden Szekszárdon, a Sipos Márton sportuszoda átadásán.
A Tisza párt országosan és európai szinten is egyedülálló módon nyílt pályázatot hirdetett az országgyűlési képviselőjelölti helyekre – közölte Facebook-bejegyzésében Magyar Péter, a párt vezetője.
Az Ajax edzője, John Heitinga nagy tisztelettel beszélt az Interről a két csapat holnapi, amszterdami Bajnokok Ligája összecsapása előtt. Ugyanakkor biztosított afelől, hogy csapata megpróbálja meglepni a torna előző kiírásának döntősét.
Nagyra értékelem a Magyarország és Albánia közötti kiváló kapcsolatokat – hangsúlyozta Bajram Begajt albán köztársasági elnök, miután megbeszélést folytatott Sulyok Tamás államfővel kedden a Sándor-palotában.
A munkahelyi kiégés a dolgozók 66%-át érinti, évente 322 milliárd dollárnyi termelékenység-kiesést okoz és következményei az egész szervezetre kiterjednek. Egy fáradt, érzelmileg kimerült ügyfélszolgálatos komoly ügyfélélmény-problémát is jelent. A jelenség „láncreakcióként” hat: a munkavállalói jóllét közvetlenül befolyásolja az ügyfélelégedettség
A fővárosnak dedikált 50 milliárd forintnyi EU-s támogatásból a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére fordítható 6 milliárd forint megérkezett - derül ki a Budapesti Közlekedési Központ közleményéből.
Megtartotta mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját Arne Slot, a Liverpool menedzsere. A holland szakember az Atlético Madrid elleni BL-mérkőzésről, valamint Szoboszlai Dominikról is beszélt.
Egy budapesti középiskolában 15 diák a mesterséges intelligenciát használta az angol írásbeli érettségin. Bár a csalás gyanúja egyértelműnek tűnt, a kiadott bizonyítványokat már nem lehet visszavonni, írja a Telex.
A színészóriás 89 évesen halt meg, a hírt a családja jelentette be. Habár Robert Redford távozott, ikonikus filmjeinek köszönhetően örökre velünk marad. Összegyűjtöttük Robert Redford legjobb filmjeit.