2025. szeptember 16. kedd

szept. 16
16:09
A BKK automatáiból is lehet Budapest Kártyát vásárolni (Adózóna)
Már a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) automatáiból is meg lehet vásárolni a Budapest Kártyát, amely a Fővárosi múzeumokba és fürdőkbe, városnéző túrákra, dunai hajózásra is felhasználható, továbbá az érvényességi időn belül korlátlanul érvényes a fővárosi közösségi közlekedésre is – közölte a vállalat.
szept. 16
16:09
Ennyi volt, legendás budapesti vendéglátóhely húzza le a rolót: sokak kedvence volt (Pénzcentrum)
A Pavilon Bar közösségi oldalán nehéz szívvel jelentették be, hogy a héten tartanak nyitva utoljára. A vasárnap esti alkalom lesz az utolsó lehetőség a közösség számára, hogy együtt koccintsanak a Nehru parti szentélyben.
szept. 16
16:09
Dombi Tibor elárulta: a káosz ellenére sincs pánik Debrecenben (Ripost)
Dombi Tibor nem aggódik a csapat jövője miatt.
szept. 16
16:09
Rétvári Bence: Bebizonyítottuk, hatékony segítséget tudunk nyújtani más országok külső határainak megvédéséhez is (Magyar Hírlap)
Tíz éve volt a "röszkei csata", amikor több száz illegális migráns akart erőszakkal betörni Magyarországra.
szept. 16
16:09
Elhunyt Buda Ferenc költő (Magyar Nemzet)
A Nemzet Művésze 88 éves volt.
szept. 16
16:09
Jó hír az Egyesült Államokba utazóknak: így változnak a beutazás feltételei (Forbes)
Jelentős könnyítésről döntött a Trump-adminisztráció. Mi történt? Szeptember 30-tól az Egyesült Államokban feloldják a vízummentességi program korlátozásait minden magyar állampolgár előtt, ami újabb komoly eredmény Donald Trump elnök hivatalba lépése óta – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. A tárcaveze
szept. 16
16:09
Egy 15 éves Arsenal-játékos átírhatja a Bajnokok Ligája történelmét (Sportal)
A londoni Arsenal labdarúgója, Max Dowman lehet a Bajnokok Ligája történetének legfiatalabb játékosa, ha pályára lép a spanyol Athletic Bilbao elleni keddi mérkőzésen.
szept. 16
16:09
Fordítva sült el a Fidesz lépése: hatalmas pénzeső hullott a Telexre és a Partizánra (Media1)
Bár a Fidesz megpróbálta idén ellehetetleníteni az alapítványi támogatásokat, a kísérlet fordítva sült el: a Telex alapítványa új belépőként rögtön közel 600 millió forintot gyűjtött az szja 1%-os felajánlásokból, ezzel a korábbi éllovas Partizánt is megelőzve a legnagyobb civil támogatást kapta.
szept. 16
16:09
A rossz válasz is lehet jó döntés! – szeptember 29-én indul Majka új gameshow-ja az Rtl-en! (Digital Hungary)
Az RTL vadonatúj gameshow-jában az is nyerhet, aki azt is tudja, hogy mit nem tud! Tizenkét igaz-hamis állítás, tizenkét okos ember és akár tizenkét millió forint nyeremény – aki pedig a szabályokat írja: Majoros Péter Majka!
szept. 16
16:09
Kihunyt egy ragyogó állócsillag: meghalt Robert Redford, a filmlegenda 89 éves volt (Sassy)
Egy korszak szimbóluma távozott. Hollywood aranykorának egyik utolsó igazi sztárja volt, aki egyszerre testesítette meg a filmszínészetben karizmáját, a rendezői igényességet és a társadalmi felelősségvállalást. Halála hatalmas veszteség a filmművészet és a kultúra világának.
szept. 16
16:11
Több millió háztartást értesítenek a Tisza-adóról (Magyar Nemzet)
A kormánypártok figyelemfelhívó akcióval igyekeznek rávilágítani a Tisza-adó káros következményeire.
szept. 16
16:13
Karácsony Gergely uszítja a budapestieket, kitört a kommentháború (Magyar Nemzet)
A főpolgármester a kormányhivatal ellen lázítja a budapestieket.
szept. 16
16:15
"Biztos vagyok benne, hogy ő tette" – újabb tanú szólalt meg Maddie McCann ügyében (BorsOnline)
Továbbra is megoldatlan a majd 20 éve eltűnt kislány ügye.
szept. 16
16:15
Szokatlan időpontban tesz bejelentést a kormány (Portfolio)
Nem a megszoktt időpontban, szerdán 16 órakor keződik a a Kormányinfó Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő.
szept. 16
16:15
Különleges bronzkori bálványokat fedeztek fel (Magyar Nemzet)
Rituális bronzkori bálványok és kerámiák kerültek elő Anatólia szívében.
szept. 16
16:15
A pszichológus szerint egy szó kimondását soha ne kényszerísd a gyerekedre (Life)
A szakértők szerint rendkívül káros lehet a gyerekek fejlődésére, ha a szüleik a szájukba adják a szavakat. Egy neves pszichológus szerint van egy szó, aminek kimondatása különösen veszélyes lehet.
szept. 16
16:15
Újabb elbocsátások Németországban (Magyar Hírlap)
A Ford autógyár akár ezer munkahelyet is megszüntethet.
szept. 16
16:15
Rétvári Bence: Magyarország bebizonyította, nemcsak a saját határait tudja megvédeni (Demokrata)
Magyarország bebizonyította, hogy hatékony segítséget tud nyújtani más országok külső határainak megvédéséhez is.
szept. 16
16:15
Rendkívüli bejelentés: a magyarok vízummentesen utazhatnak az Egyesült Államokba (Magyar Nemzet)
"Ahogy az méltó két baráti néphez. Még mondja valaki, hogy nem számít a barátság" – írta a közösségi oldalán Orbán Viktor.
szept. 16
16:17
Fontos siker a magyar–amerikai kapcsolatokban (Magyar Nemzet)
Visszakapta Magyarország a teljes jogú státuszt az amerikai vízummentességi programban.
szept. 16
16:17
Barabás Richárd aljas és felháborító vádakkal támadja a kormány tagjait (Magyar Nemzet)
Reagált a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
szept. 16
16:21
Orbán Viktor: Fegyveres szónokoknak nincs helyük a közéletben (Metropol)
Orbán Viktor is reagált Ruszin-Szendi Romulusz botrányára.
szept. 16
16:21
Mik is azok a fej-nyaki daganatok? (WebBeteg)
A fej-nyaki daganatokról keveset hallunk, pedig a 6. leggyakrabban előforduló rákos megbetegedések csoportját jelentik. A világon évente kb. egymillió új esetet diagnosztizálnak, a betegség évente 467 ezer ember életét követeli.
szept. 16
16:21
Orbán Viktor Ruszin-Szendiről: "Fegyvernek, erőszaknak, fegyveres szónokoknak nincs helyük a közéletben" (BorsOnline)
Orbán Viktor is reagált Ruszin-Szendi Romulusz botrányos ügyére.
szept. 16
16:21
"A szülőágyon szembesültünk azzal, hogy valami nincs rendben" - egy ölelés is fájó sebet ejthet a féléves Soma testén (BorsOnline)
A féléves Soma pillangóbőrrel küzd.
szept. 16
16:21
Különleges értékű Zsolnay óriásvázát hoztak haza Magyarországra (Magyar Hírlap)
A ritka és értékes műalkotás újra hazai gyűjteményben csodálható meg.
szept. 16
16:21
Különleges borkóstolóra invitál minket szeptember végén a Virtu Étterem (Hamu és Gyémánt)
Az ősz a borok évszaka: szüret idején minden korty új értelmet nyer, és ilyenkor talán még inkább vágyunk arra, hogy különleges tételeket fedezzünk fel. Éppen ezért szeptember 30-án igazi élményben lehet részünk a MOL Campus elegáns éttermében, a Virtu-ban, ahol a Radovin Őszi Portfólió Bemutató várja a borkedvelőket. A rendezvény egyszerre kínál k
szept. 16
16:21
Magyar Péter embereinek kellett volna megfékezni Ruszin-Szendi Romuluszt? (Magyar Nemzet)
Garázdaság is felmerülhet.
szept. 16
16:21
Szijjártó Péter bejelentette, Amerika feloldja a vízummentességi korlátozásokat a magyar állampolgárok előtt (vasárnap.hu)
Szeptember 30-tól az Egyesült Államokban feloldják a vízummentességi program korlátozásait minden magyar állampolgár előtt, ami újabb komoly eredmény Donald Trump elnök hivatalba lépése óta – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy Joe Bi
szept. 16
16:27
Mire juthatunk a júliusi áltagkeresettel az Otthon Start Hilellel? (Privátbankár)
Júliusban a bruttó átlagkereset 9 százalékkal, míg a nettó átlagkereset 9,4 százalékkal bővült az előző évhez képest. A nettó mediánérték nagyobb mértékben, 10,7 százalékkal emelkedett, míg a reálkereset 4,9 százalékkal növekedett.
szept. 16
16:27
Sokkal több D-vitamin lesz a gombában, ha ezt a trükköt beveted! (Mindmegette)
Vannak, akik szeretik a gombás, más viszont egyenesen ki nem állhatja. De mi van akkor, ha azt mondjuk, hogy a gomba igazi D-vitaminbomba lehet? Csak egyetlen trükköt kell bevetned a főzés előtt.
szept. 16
16:27
"Feladjuk a leckét a Vasasnak" - szenzációra készül a megye egyes csapat (Metropol)
Tizenhat közé jutást tervez a község vitéz együttese.
szept. 16
16:27
Ezt nagyon kevés magyar tudja a saját autójáról: óriási bajba kerülhetnek, ha baleset történik (Pénzcentrum)
Sok autós panaszkodik a szembejövő forgalom túl erős fénye miatt. Az ADAC műszaki szakemberei ezért  LED-fényszórórendszereket vizsgáltak meg. Az eredmény szerint némelyik a kelleténél erősebben vakít, különösen a kis LED-lámpák, és a hideg fények fokozzák a vakításérzetet. A szakemberek azonban hangsúlyozzák, hogy a gyártók és az autósok is sokat
szept. 16
16:27
Milliárdos balatoni fejlesztések: a horgászat új aranykora jön? (Agroinform)
Több fejlesztési ütem, jelentős támogatások, ökoturisztikai szemlélet – ezek jellemzik a keszthelyi horgászcentrum bővítését. Zambó Péter szerint a horgászat nemcsak szabadidős tevékenység, hanem gazdasági tényező is.
szept. 16
16:27
Az F2-ben folytatja a Red Bull védence (m4sport.hu)
A Forma–3-as ezüstérem után jöhet a következő lépés!
szept. 16
16:27
Hatalmasat dobott Tokióban Halász Bence (HírTV)
A sportoló a magyar atlétika 16., saját maga harmadik szabadtéri vb-érmét gyűjtötte be.
szept. 16
16:27
Őszi betegség? Ennyi időre írhat ki táppénzre az orvos (Femcafe)
A megfázás, az influenza, a vírusos fertőzések sajnos különösen gyakoriak ősszel. Azonban mi történik, ha nincs visszaút, és jön a táppénz?
szept. 16
16:27
Erre a vitaminra van a legnagyobb szüksége az agyadnak (Glamour)
A magnézium az egyik legfontosabb ásványi anyag, ami a szervezet tökéletes működéséhez szükséges. Többek között megnyugtatja az idegrendszert, jobb alvást biztosít, megszünteti az izomgörcsöket, javítja a csontok egészségét és agyunknak is jót tesz: fokozza a koncentrációt és a szellemi képességeket.
szept. 16
16:27
Rendkívüli bejelentés: a magyarok vízummentesen utazhatnak az Egyesült Államokba (BorsOnline)
Fontos bejelentést tett ma az amerikai belbiztonsági minisztérium (Dhs) Magyarországgal kapcsolatban. A közlemény szerint Magyarország visszanyerte teljes jogú státuszát az amerikai vízummentességi programban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter üdvözölte a döntést.
szept. 16
16:27
A Bruce Springsteen-film lehet az év nagy dobása? Íme az előzetes! (Könyves Magazin)
A múlt terhe tette Bruce Springsteent azzá, aki? Íme az életrajzi film előzetese!
szept. 16
16:27
Strasszos és hímzett: idén nem a minimalista farmerkabátok fognak hódítani (Life)
Itt az átmeneti kabátok korszaka. Összegyűjtöttük az őszi divat legnépszerűbb farmerkabátstílusait, amiket biztos imádni fogsz.
szept. 16
16:27
Élhetőbb jövő! - Ez a kormány célja (Magyar Hírlap)
Révész Máriusz szerint Magyarország a világ legélhetőbb helyei közé tart.
szept. 16
16:27
Új faj került elő a szomszédban (Magyar Mezőgazdaság)
Új szitakötőfaj jelent meg Szerbiában, az ország dél-keleti részén figyelték meg a Lindenia tetraphylla, azaz a levelespotrohú szitakötő mozgását - közölte a Nisi Egyetem Természettudományi Kara és a Dr. Sava Petrovic biológiai társaság.
szept. 16
16:27
Duna House: nő a különbség a fővárosi és a vidéki lakbérek között (Üzletem)
A Duna House adatai szerint 2025-ben a budapesti albérletek tovább drágultak, és – kisebb mértékben, de – növekedtek az átlagárak a vidéki egyetemi városokban is.
szept. 16
16:27
Mac Allister sértetlen, Jones továbbra is hiányzik, Isak pedig debütálásra készül (Sportal)
Alexis Mac Allister részt vett a Liverpool mai edzésén, amely a holnapi, Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája mérkőzés előtti utolsó felkészülés volt. Az argentin játékost a Burnley elleni mérkőzés félidejében le kellett cserélni, miután Lesley Ugochukwu rendkívül veszélyesen lépett a bokájára, de a félelmek, miszerint az eset súlyosabb következm
szept. 16
16:27
Lehet, hogy hamarosan ismét strandolhatunk a világ egyik legvonzóbb belvárosában? (Roadster)
A szakértők szerint a folyó szennyezettsége nagyon súlyos.
szept. 16
16:27
Ezért érheti el a Bitcoin az 750 000 dollárt 5 éven belül (KriptoMagazin)
A Pantera Capital alapítója, Dan Morehead megjósolta a Bitcoin árfolyamát a következő négy-öt évre, és elmondta, miért érheti el ezt a mérföldkövet. A fedezeti alapkezelő hétfőn, a CNBC Squawk Box interjújában osztotta meg gondolatait a Bitcoin célárairól. Azt jósolta, hogy a Bitcoin továbbra is magasabb árfolyamokat ér el – ahogy azt a múltban is
szept. 16
16:27
"Szeretem, de nem kívánom" – Mit tehetsz ilyenkor? (Bien)
Néha előfordulhat, hogy egy párkapcsolatban a szerelem és szeretet érzése megmarad, de a szenvedély és vágy eltűnik. Ez egy olyan helyzet, ami sok kapcsolatot érinthet az évek során, és fontos megérteni, hogy ez egy természetes folyamat lehet. Az idő múlásával a kezdeti romantikus lángolás csillapodhat, ami még nem jelenti azt, hogy a kapcsolat kud
szept. 16
16:27
Elhunyt Buda Ferenc költő (kultura.hu)
Életének nyolcvankilencedik évében elhunyt Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, műfordító, a nemzet művésze.
szept. 16
16:27
Vámos Miklós szerzői oldalát 62 ezer követővel letiltotta a Facebook (Librarius)
Vámos Miklós: Utoljára a szocializmusban vívtam ilyen szélmalomharcot. Például amikor rendőrhatósági figyelmeztetést kaptam, politikai okból.

Keresés