Szeptember 16-án, azaz ma rajtol a labdarúgó Bajnokok Ligája 2025–26-os szezonja, amelynek első fordulója máris rangadók sorát kínálja. A Sport TV közvetíti többek között a Bayern München–Chelsea csatát, a címvédő PSG mérkőzését, valamint a Bilbao–Arsenal, Juventus–Dortmund, Manchester City–Napoli és Newcastle–Barcelona összecsapásokat is.
Az emberi kapcsolatok komplexitása és az intimitás varázsa már évezredek óta kutatás tárgyát képezik. Érdekes, hogy a szexuális attraktivitás nemcsak a fizikai vonzalomra korlátozódik, hanem pszichológiai tényezők mélyebb szálai is mozgatják azt. Az intimitás csúcspontját sokak számára a szexuális együttlét jelenti, és ennek módja, valamint a közbe
Már elérhető az RTL+ Premium előfizetőinek Kálmán Mátyás többszörös díjnyertes dokumentumfilmje, a Fortuna vendégei. A megrendítő alkotás egy házaspár történetén keresztül mutatja be, miként fordíthatja fel gyökerestül az életet a hirtelen jött gazdagság, és hogy a mesébe illő nyeremény mögött milyen emberi drámák húzódhatnak meg. Ez a "lottókatasz
A népszerű kriptotárca, a MetaMask hétfőn elindította saját stabilcoinját, az mUSD-t. A MetaMask közlése szerint az mUSD 1:1 arányban rövid lejáratú amerikai állampapírokkal van fedezve, amit egy szabályozott letétkezelőnél tartanak. Az mUSD kibocsátását a Stripe tulajdonában lévő Bridge platform végzi, a működéshez infrastruktúrát pedig az M0 prot
Korrupciós botrány és növekvő politikai instabilitás mellett az argentin gazdaság is sorozatban szenvedi el a csapásokat. A jelenlegi fő problémát a peso folyamatos gyengülése okozza, amely veszélyezteti a devizatartalékok felhalmozását és a pénzpiaci stabilitást, valamint erősíti a dél-amerikai országban már régóta neuralgikus pontnak számító infl
Oleg Dunda ukrán képviselő szerint a háború csak akkor ér véget, ha Ukrajna vagy Oroszország teljesen összeomlik – és Magyarországnak is el kell döntenie, melyik oldalra áll.
A lemezlovas bevallása szerint az élete 180 fokos fordulatot vett a Sztárbox által. Véget vetett a bulizásoknak, és minden idejét a sportnak szentelte, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis kemény meccset vívott Kamarás Ivánnal, amit végül meg is nyert. Lotfi Begi ellenfelének is küldött üzenetet rögtön a meccs után az rtl.hu kameráin keresztül.
Az amerikai dollár több hetes mélypontra esett, folytatva a közelmúltbeli gyengülést, mivel a befektetők a Federal Reserve (Fed) monetáris lazítására készülnek.
Donald Trump mindenhez is ért. Az Egyesült Államok elnöke most az amerikai futball jelenleg érvényes szabályait akarja megváltoztatni – egész pontosan visszaváltoztatni –, mert úgy gondolja, az nem csak a sportágnak, de az Egyesült Államoknak is rossz. Ugyan az NFL uraira vámháború belengetésével nem tud nyomást gyakorolni, de azt tudjuk, Trump nag
A három gyermeket nevelő anyáknak október 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a törvényben meghatározott, munkával megszerzett jövedelmeik - így például a munkabér - után. Az a háromgyermekes anya, aki már az októberi fizetését is szja-mentesen szeretné megkapni, válassza a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazását (ONYA).
Közel 5 százalékos mínuszban áll a 4iG árfolyama a mai kereskedésben, erős részvénypiaci forgalom mellett, az elmúlt hetek szárnyalását követően hír nélkül korrigál ma az árfolyam. Nagy esésben a Rába is a felvásárlási hír követő nagy emelkedés után.
Az idén, a május 1. és augusztus 31. közötti viharszezonban 101 032 kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, amelyek ezek nyomán 13 milliárd 124 millió forintot fizettek már ki vagy tartalékolnak kárkifizetésre, 3 milliárd forinttal többet a tavalyi azonos időszakinál, közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) hétfőn.
A brit uralkodók évente csak egy-két alkalommal látnak vendégül külföldi államfőket, így a brit diplomáciai gyakorlatban komoly megtiszteltetésnek számít az állami látogatásra szóló meghívás.
A személyautó márkák versenyében első a Suzuki (9585 személyautó, 9,64 százalékos visszaesés 2024. január-augusztushoz képest), a japán márka piaci részesedése 11,2 százalék, mögötte a Toyota a második (9115 személyautó, 5,75 százalékos elmaradás), harmadik a Skoda (7334 személyautó, 9,61 százalékos plusz), negyedik a Ford (6226 személyautó, 57,3 s
Abban egyetértés van ellenzéki oldalon, hogy le akarják váltani a mostani kormányt, de ehhez nem politikai influenszerekre van szükség, hangzott el a Demokratikus Koalíció országos és helyi politikusaitól hétfő délután Veszprémben az Agórában tartott fórumon, ahol Arató Gergely, a DK elnökségi tagja részletesen ismertette a párt programját, Hrabovs
A két éve alapított Szabó Magda-díjat olyan művészek kaphatják, akik sokat tettek az író életművének életben tartásáért. A díjat október 11-én adják át a MOMKultban.
Amikor napon belül változnak a gazdasági kilátások, a vállalkozások nem engedhetik meg maguknak, hogy akár egyetlen finanszírozási lehetőségről is lemaradjanak. A Portfolio országos, 15 várost érintő rendezvénysorozata éppen ezért ad kiemelt alkalmat arra, hogy a cégek közvetlenül, első kézből tájékozódjanak a legújabb fejlesztési és forrásbevonási
Kedden hivatalossá vált: a 2026-os Forma–1-es bajnoki évadban is hat sprinthétvégét rendeznek. Ezek közül három helyszínen most először lesz sprintverseny.
Az ingatlan 200 négyzetméteres lehet és egy 2000 négyzetméteres telken áll. Mi történt? Hadházy Ákos független képviselő Facebook-posztja szerint Orbán Viktor egyik lány, Orbán Sára Guller Zoltántól, Orbán Ráhel bizalmasától vett "hatalmas hűvösvölgyi luxusvillát" 2022-ben. Guller Zoltán korábban a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója
Úgy tűnik, nem tartott sokáig a szakítás: a People szerint Jacob Elordi és az influenszer Olivia Jade Giannulli ismét randiznak, alig egy hónappal azután, hogy felbontották kapcsolatukat.
Az erős márka ma már nem luxus, hanem alapkövetelmény. 2025-ben a verseny nem termékek, hanem márkák között zajlik – ezért is különleges, hogy Magyarországon először kerül megrendezésre a Change The Game konferencia, melynek központi témája: „A márkaépítés egyenlő az üzleti stratégiával.” Ez az esemény nem csupán egy újabb konferencia, hanem egy sz
Mit látsz meg először a képen? Elárulja, mitől félsz legjobban Az optikai illúziók mindig is lenyűgözték az embereket. Ezek a különleges képek egyszerre játszanak a szemünkkel és a tudatalattinkkal: amit először meglátunk rajtuk, sokszor többet árul el rólunk, mint gondolnánk. Egyes pszichológusok szerint ezek a vizuális tesztek felfedhetik a szemé
Közel 5 százalékos mínuszban áll a 4iG árfolyama a mai kereskedésben, erős részvénypiaci forgalom mellett, az elmúlt hetek szárnyalását követően hír nélkül korrigál ma az árfolyam. Nagy esésben a Rába is a felvásárlási hírt követő nagy emelkedés után.
Részmunkaidős árfigyelők felvételével igyekszik csökkenteni erőforrásgondjait és javítani hitelességét az amerikai Munkaügyi Statisztikai Hivatal (BLS) - adta hírül a Bloomberg. Az új dolgozók feladata a fogyasztói árakat érintő adatgyűjtés lesz, a bővítéstől pedig pontosabb árindexeket és a szervezet hitelességének javulását várják a vezetők és a
A reálkeresetek emelkednek, de a fogyasztást ez nem húzza magával. A magyar dolgozók többsége továbbra is 400 ezer forintnál kevesebbet visz haza: ugyan szűkült a medián és az átlag közötti különbség, még mindig több mint 80 ezer forint.
Bár a világ Diána hercegnét leginkább ikonikus stílusáról, szabályszegő gesztusairól és őszinte vallomásairól ismeri, arról már kevesebben tudnak, hogy életének nehezebb időszakaiban a királyi család egy meglepő tagja volt a támasza.