Az olvasók számára írásai olyanok, mintha egy kandalló mellett hallgatnának színes történeteket, amelyek egyszerre vidámak és komolyak, mélyen magyarok és egyetemesek.
A szeptember 1-jén kezdődött Adaptive Hussars 2025 (ADHU 25) nagyszabású országvédelmi gyakorlat kapcsán a végrehajtás harmadik hetében is fokozott közúti, illetve légijármű forgalomra, valamint intenzív hanghatásra kell számítani az ország több pontján - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
A MÁV közleménye szerint az nem kisiklás, hogy az első tengelyének kerekei nem voltak a sínen, hiszen a daru saját magát visszaemelte és saját lábán távozott a helyszínről, ahol egy kisiklott mozdony visszaemelése volt a feladata.
A MÁV közleménye szerint az nem kisiklás, hogy az első tengelyének kerekei nem voltak a sínen, hiszen a daru saját magát visszaemelte és saját lábán távozott a helyszínről, ahol a pénteken kisiklott mozdony visszaemelése volt a feladata.
Ez a kvíz alaposan megmozgatja az agytekervényeidet és igazán meg kell dolgoznod a jó eredményért. Ha sikerül legalább 5 pontot elérned, akkor bizony le a kalappal előtted. A Kvízguru minden nap gondoskodik róla, hogy próbára tehesd tudásodat és frissen tartsd az elmédet.
Az amerikai vámpolitika és az európai zöldátállás bizonytalanságai ellenére a hazai gumiabroncsipar kilátásai stabilak, az autóipar jövője pedig egyértelműen az elektromos közlekedés felé tart – hangzott el az idei Continental Gumiabroncs Konferencián. Az idén hetedik alkalommal megrendezett szakmai fórumon a Continental Hungaria Kft. partnerei és
Az elmúlt hónapokban egymás után érték a csapások a népszerű műsorvezetőt, aki nemrég testvérét is elveszítette. Harsányi Levente nevét eddig vidám, energikus személyisége miatt ismertük, most azonban olyan őszinte vallomást tett, ami sokakat megrendített.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Széchenyi István Egyetem, az Uni Inno Zrt. és az Agrofert Hungária Kft. a napokban együttműködési megállapodást írt alá, amely közös vállalkozás indítását, a Bábolna Campus külső tanszék fejlesztését, a gyakorlatorientált képzések erősítését, valamint egy új közösségi tér kialakítását célozza. Ennek célja olyan piaci alapon működő, gazdaságilag f
Az ősz beköszönte és az iskolai évkezdés izgalmai mellett vajmi kevés időnk jut takarítani. Ha mégis megtesszük, a szakértők szerint legtöbbször pont azt az egy eszközt hagyjuk ki, amely a nyári hónapokban extra sokat dolgozott a kényelmünk érdekében: a ventilátort.
Részben egy új sportágban lett ismét világbajnoki ezüstérmes - erről beszélt az InfoRádiónak az öttusázó Guzi Blanka. Azt is mondta, a lovaglást váltó új szám, az akadályverseny miatt teljesen az alapoktól kezdve kellett felépítenie a felkészülését az olimpiai negyedik helyezés után.
Ahogy arról részletesen beszámoltunk, az Európai Unió Bíróságának tegnapi ítélete megsemmisítette azt az uniós Bizottsági határozatot, amely engedélyezte a magyar állam számára a Paks II. atomerőmű projekt állami támogatását. Ez azt jelenti, hogy jelenleg nincs érvényben lévő jóváhagyás a Paks II-nek nyújtott támogatásokra. Felmerül a kérdés: mi le
Az ország egyik legszebb tere ad otthont ismét a Bor térnek, ahol a látogatók közvetlenül ismerkedhetnek meg a hazai borászatok kínálatával és a vidám, közösségi hangulattal.
Beköszöntött az ősz, te pedig rögtön azt érzed, hogy változásra van szükséged? A hajváltás mindig jó ötlet ilyen esetben, főleg akkor, hogyha az a hajviselet trendinek is számít. Íme 15 őszi frizura, amit érdemes lenne kipróbálnod!
A Jóbarátok sztárja ismét boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnik. Jennifer Aniston és új pasija, Jim Curtis hipnoterapeuta komoly lépésre szánták el magukat.
A "szoci" autógyártók tudva tudták, hogy milyen hitványak a termékeik. A Trabant üzem tisztában volt vele, hogy gyenge a fék, egy komoly hegyi szerpentinen lefelé, kitüzesedik, és elmegy a hatása. Én egyénileg átszereltem a Wartburg hűtőbordás dobfékét, a Trabi első kerekeire, ezzel megoldódott a probléma. Szép lett volna, ha a márka szervezett vol
Ügyességi és gyorsasági lovasprogramokkal várja a közönséget a Nemzeti Vágta, amelynek háromnapos futamain több mint 100 lovas indul október első hétvégéjén Szilvásváradon.
A Házasodna a gazda párkeresője, Gyuri gazda őszintén vallott arról, hogyan tervezte meg az életét: harminc éves korára családot és gyermeket szeretne. A lovak szeretete központi helyet foglal el a mindennapjaiban, ezért olyan társra vágyik, aki ebben is osztozik vele. A lovak mellett szeretné, ha Buksi kutyája is részese lehetne a közös történetne
A lakásunk nem csupán a kényelmünket szolgálja, hanem jelentős hatással van az érzelmeinkre, energiáinkra és így közvetetten még a szexuális életünkre is. A megfelelő kialakítással és dekorációval a lakásunkat olyan hellyé varázsolhatjuk, amely nemcsak szép, hanem támogatja a libidónkat is. Az alábbi ötletek segítenek abban, hogy a helyiségek kiala
Decemberben új légi közlekedési rekord születik: a China Eastern Airlines már 2025 végén elindítja a Sanghaj és Buenos Aires közötti közvetlen járatát, amely több mint 19 ezer kilométert és közel 30 órát ölel fel.
Az Otthon Start Program bejelentése óta országos szinten a támogatott hitel feltételeinek megfelelő eladó használt lakások és házak négyzetméterárainak középértéke 1 százalékkal csökkent.
Most két diétát is bemutatunk: az első diétát egy szívgyógyász állította össze, segítségével 10 kilót adhatsz le egy hét alatt, de nagyon nehéz. A második diétát dietetikusok tervezték, 15-20 kiló mínuszt ígér komoly koplalás nélkül. Te döntesz, melyiket próbálod ki!
Hiába futballozik még mindig szenzációsan a Paks NB I-es csapatában Böde Dániel, úgy tűnik, hogy a legkisebb fiát a korábbi csapatának, illetve kézilabdázó felesége, Böde-Bíró Blanka jelenlegi együttesének, a Ferencvárosnak a "szeretetére szoktatják".
A tiszafa (Taxus baccata) az egyik legmegbízhatóbb, egész évben zöld sövénynövényünk. Ősszel nemcsak a karbantartás ideje jön el, hanem az ültetésé és a szaporításé is.