Sokan csak akkor kapnak a fejükhöz, amikor már fáradtság, koncentrációzavar vagy fejfájás jelentkezik — pedig a szervezet dehidratáltsága gyakran már enyhébb formában is visszafogja a teljesítőképességünket. Egy új wellness-trend most azt ígéri, hogy mindössze egy csipetnyi különleges összetevő hozzáadásával új szintre emelhetjük a reggeli hidratál
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) országos témavizsgálatot indított a hagyományos és az elektronikus kereskedelemben tapasztalható fogyasztóvédelmi gyakorlatok fenntarthatósági szempontú ellenőrzésére.
Az elmúlt években a mesterséges intelligencia hatalmas utat tett meg. Ami korábban csak a tech óriások kiváltsága volt, ma már mindenki számára elérhető. Egyre több startup és vállalat épít AI-ra, és az algoritmusok, modellek lassan “tömegcikké” válnak. De ha maga a technológia már nem jelent igazi versenyelőnyt, akkor hol rejlik a siker kulcsa? A
A Figure Technology Solutions (FIGR.O) részvényei 44%-os emelkedéssel debütáltak csütörtökön a Nasdaqon, amelynek köszönhetően a vállalat piaci értéke elérte a 7,62 milliárd dollárt. Az esemény újabb bizonyítéka annak, hogy a kriptóhoz kapcsolódó cégek egyre közelebb kerülnek a mainstream pénzügyi világhoz. A New York-i székhelyű vállalat részvénye
Megérkezett a képernyőre az igaz történeten alapuló, Bróker Marcsi című sorozat. A széria a 2000-es évek legnagyobb hazai pénzügyi csalásáról szeptember 11-től érhető el az RTL+ streaming platformon. A sorozat kreatív producere Geszti Péter.
Habár a hétvégén nem rendeznek Forma–1-es futamot, a négyszeres világbajnok Max Verstappen nem pihen, rajthoz áll a Nürburgringi Hosszútávú Sorozat (NLS) hatodik futamán, hogy engedélyt szerezzen a német pálya régi, hosszú verzióján, a Nordschleifén a GT3-as kategóriájú versenyzéshez. Erre két hét múlva már egy Ferrari volánja mögött kerítene sort.
Kálmán Imre legendás nagyoperettje, A cirkuszhercegnő legújabb feldolgozását tűzi műsorra szeptember 13-án, szombaton 21 órakor az M5 kulturális csatorna. Az idei tavasz színházi szenzációjaként bemutatott előadást a Budapesti Operettszínház színpadán Homonnay Zsolt rendezte, aki a klasszikus operettformát friss látványelemekkel és modern színházi
Egy mosolygós asszony, aki egykor Karcag büszkesége volt, végül pedig az ország egyik legnagyobb pénzügyi botrányának középpontjába került. Ő volt az, aki elhitette egy egész várossal, hogy a pénzük biztonságban van.
Emmanuel Macron francia elnök három Rafale vadászgépet vezényel a NATO keleti szárnyára, miután orosz drónok sértették meg a lengyel légteret. Franciaország mellett további NATO-tagállamok is gyorsan reagáltak. Hollandia, Csehország és Németország is katonákat, tüzérséget és légvédelmi rendszereket küld Lengyelországba, de Litvánia is lépett.
Izgalmas napokat élünk a tőzsdéken, elsősorban az amerikai kamatpálya várható alakulásával kapcsolatos friss fejlemények rángatják a piacokat. Ezzel kapcsolatban ma is jön fontos információ, amit közelről figyelnek majd a befektetők: érkezik a Michigani fogyasztói bizalmi index, ami az Egyesült Államok egyik legfontosabb fogyasztói hangulatmutatója
A Nemzeti Archívum restaurátorainak köszönhetően szeptembertől jobb hang- és képminőségben élvezhetik a nézők a kedves egyfejű kortalan kalandjait szombatonként délelőtt a Dunán.
A melltartó, mint a felsőn kívül hordott viselet, korántsem újkeletű divathóbort. A trend gyökerei egészen Jean Paul Gaultier ikonikus kúpmelltartójáig nyúlnak vissza, amelyet Madonna tett világhírűvé az 1990-es Blonde Ambition turnéján. Azóta időről időre visszatér, és ma ismét fénykorát éli.
A kriptovaluták világa ma már elképzelhetetlen lenne közösségi média nélkül. A digitális eszközök árfolyamait nem pusztán gazdasági hírek mozgatják, hanem villámgyorsan változnak a Twitter, TikTok, Reddit, Telegram és Discord közösségek hangulata szerint. Ez a kapcsolat arra ösztönzi a befektetőket, hogy ne csak a fundamentumokra figyeljenek, hanem
Különlegesen nehéz, ám sikeres replantációs műtétet végeztek az éjjel a PTE KK Traumatológiai és Kézsebészeti Klinika orvosai: Dr. Kromek Lóránd és Dr. Pap Márton egy teljesen levágott ujjat varrtak vissza a Szombathelyről érkezett sérült kezére, és a végtag rendben működik!
Többeknek szemet szúrt Bárdosi Sándor viselkedése a Nyerő Párosban, amikor is faképnél hagyta egy beszélgetés közepén Varga Rebekát, aki éppen elnézést akart kérni tőle. Az RTL sztárja korábban Berki Mazsitól is öklendezni kezdett, amikor kezet kellett fognia vele. Most elárulta, mit gondol arról, hogy egyesek szerint tiszteletlen a nőkkel.
Az Oracle részvényárfolyamának szárnyalása, amelyet a hatalmas mesterséges intelligenciával kapcsolatos felhőalapú üzletek hajtottak, Ellison vagyonát Muská fölé növelte a Bloomberg milliárdos indexe szerint.
A 25. ARC kiállításra idén is rengeteg fantasztikus alkotás született, de Bakos Gábor, az esemény egyik alapítója szerint nem – az interjúban bemutatott – egyes kedvenc vagy díjazott pályamunkák számítanak igazán. A lényeget abban látja, ahogyan a képek és a helyszín együtt, fórumként működnek: emberek állnak meg, beszélgetnek, vitatkoznak és közös
Kína Kereskedelmi Minisztériuma figyelmeztette Mexikót, hogy ellenintézkedéseket fog életbe léptetni, miután az ország jelezte, hogy 50%-ra tervezi emelni az ázsiai gyártmányú autókra kivetett vámokat.
Anne Applebaum a demokrácia hanyatlása után most a hálozatokra épülő hatalomgyakorlást és az autokrációt veszi szemügyre új könyvében: Magyaroroszág ebből sem marad ki.
A miniszterelnök az Egyesült Arab Emírségekből adta a szokásos rádióinterjút, amiben beszélt a lengyelországi dróntámadásról, a Charlie Kirk elleni merényletről, és azt is mondta, hogy "a budaiak, a rózsadombiak, a pasarétiek és a budai kertvárosiak készíthetik a bugyellárist!"
Az Európai Unió elfogadta a Microsoft kötelezettségvállalásait, amelyek értelmében a vállalat különválasztja Teams kommunikációs platformját a népszerű irodai alkalmazáscsomagjaitól, így elkerülve egy potenciálisan jelentős versenyjogi bírságot - tudósított a Cnbc.
Margot Robbie elképesztően emlékezetes módon hajtott fejet a meztelenruhák trendje előtt. Egy teljesen átlátszó kreációban vonult végig a vörös szőnyegen melltartó nélkül, tanga bugyiban. Ennyire merész összeállításban eddig még sosem láthattuk a színésznőt.
Miranda Cosgrove, a Nickelodeon iCarlyja új oldalát mutatja be. Az Egy másik Párizs című romantikus komédia szeptember 12-től streamingelhető a Netflixen. De vigyázat, ez nem olyan utazás lesz, amire számítasz!