2025. szeptember 11. csütörtök

szept. 11
10:11
Magyarországon eddig nem látott rekordot jelentett be Gulyás Gergely – élőben a Kormányinfó (Mandiner)
Fontos kérdésekről nyilatkoznak.
szept. 11
10:15
Lengyelországba azonnal nemzetközi katonai erők érkeznek, ha az oroszok támadnak (Piac és Profit)
Karol Nawrocki lengyel elnök az orosz drónok Lengyelország légterébe történt behatolásáról egyeztetett amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal. A telefonos beszélgetésről a lengyel államfő számolt be az X-en.
szept. 11
10:15
Védőoltás: fontos változás jön (Infostart)
Meghosszabbították a határidőt, szeptember 18-ig igényelhető a HPV elleni védőoltás az iskolákban.
szept. 11
10:15
Sokk a nyugdíjasoknak: uzsorások tehetik zsebre a 30 ezres utalványokat (Pénzcentrum)
Október közepéig minden nyugdíjas kézhez kapja a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt. A támogatás a mindennapi kiadások enyhítésére szolgál, ám szakértők arra figyelmeztetnek: sokan nem tudják majd teljes mértékben kihasználni, sőt, uzsorások is lecsaphatnak rá, írja az ATV.
szept. 11
10:15
Bruce Willis felesége elmondta, miért fontolgatta a válást, mielőtt fény derült volna a világsztár gyógyíthatatlan betegségére (Femcafe)
Willis 2022-ben hagyott fel a színészettel: a Die Hard és a Sin City egykori sztárjánál előbb afáziát, majd frontotemporális demenciát diagnosztizáltak. Felesége, Emma Heming Willis most elárulta, a megrendítő fejlemények előtt már úgy érezte, hullámvölgybe került a házasságuk.
szept. 11
10:15
Mi lesz a dél-koreai amerikai befektetésekkel a Hyundai "rémisztő" razziája után? (vg.hu)
Csütörtökön térnek haza akiket őrizetbe vettek.
szept. 11
10:15
Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda | A víz összeköt (m4sport.hu)
A győri maraton világbajnokságon három érmet is szerző kajakos Kiszli Vanda az ellenfeleit dicsérte és azt mondta, élete legérzelmesebb, legnagyobb élményt adó versenye volt a múlt heti.
szept. 11
10:15
Gulácsiék javíthatnak gyenge idegenbeli mérlegükön (Magyar Hírlap)
A legutóbbi nyolc Bundesliga-meccsből csak egyet nyertek meg.
szept. 11
10:15
Lökdösődés és erőszak után Kizárás – a Transparency rendezvényén jártunk (Mandiner)
A Transparency International Magyarország az újságírók kihívásairól rendezett kerekasztal-beszélgetést. A résztvevőket az aktuális téma okán a Móna Márk kollégánkat és Császár Attilát ért inzultusokról kérdeztük.
szept. 11
10:15
Trump az orosz drónokról egyeztetett Lengyelországgal (Magyar Nemzet)
Feszült a helyzet Európában.
szept. 11
10:15
Segítsen megtalálni az eltűnő vizeket (Telex)
Egyre több vízfolyás szárad ki végleg vagy időszakosan, de ezeknek a hivatalos szervek csak töredékét tudják figyelni. Egy közösségi applikációval viszont bárki szolgáltathat adatot.
szept. 11
10:15
Képzés, tréning, mentorálás és "buddyk" – így motiválhatod a Z generációsokat (Digital Hungary)
Magyarországon ma már minden 5. munkavállaló 1995 után született. A szakemberek úgy látják: a fiatalok számára kevésbé fontos a hagyományos értelemben vett karrier, bátran érvényesítik a saját érdekeiket, ugyanakkor a mentális egészségük megőrzésére és a munka-magánélet egyensúly megtartására sokkal nagyobb gondot fordítanak, mint az idősebbek.
szept. 11
10:15
Most közölték: Változás van a HPV elleni védőoltásnál (Most Hír)
Szeptember 18-ig meghosszabbította a térítésmentesen igényelhető, HPV elleni védőoltás beleegyező nyilatkozatának szeptember 12-i leadási határidejét a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk).
szept. 11
10:17
Kirk sajnálatos halála szolgáljon elrettentő példaként, hogy hova vezet a balliberális médiumok megállás nélküli hergelése (Mandiner)
Ha nem lenne büntetőjogi következménye, a magyarországi elvtársak is zokszó nélkül megtennék ugyanezt.
szept. 11
10:17
Októbertől postázzák a nemzeti konzultációt a Tisza-adóról – kövesse nálunk élőben a Kormányinfót (Magyar Nemzet)
A Kormányinfóról a Magyar Nemzet élő szöveges tudósításban számol be.
szept. 11
10:19
Világhírű posztriválist kapott a magyar válogatott futballista (Magyar Nemzet)
A dán játékos két évre írt alá.
szept. 11
10:21
Meggyilkolták Donald Trump egyik kulcsemberét: még keresik az elkövetőt (Pénzcentrum)
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azt követően, hogy szerdán lövés érte Utah államban, egy egyetemi rendezvényen - a hírt Donald Trump elnök jelentette közösségi oldalán.
szept. 11
10:21
"Lelkileg is erősíteni kell, hogy embernek érezhesse magát" – Tici 20 éve él a saját testébe zárva (BorsOnline)
Mint mindenki, a fiatal lány is vágyik a társaságra.
szept. 11
10:21
Pusztító cipőtrend: a dédid templomba járós cipőjét próbálják lenyomni a torkunkon a divatházak (Life)
Az új őszi cipőtrend minden jó ízlésű embernél kiveri a biztosítékot: egyszerre tűnik tökéletesen diszfunkcionálisnak és rémesen ódivatúnak.
szept. 11
10:21
7500 évente történik ilyen: 2029-ben szabad szemmel is megcsodálhatunk egy hatalmas aszteroidát (Hamu és Gyémánt)
2029. április 13-án a 99942 Apophis aszteroida biztonságosan elsuhan a Föld mellett, és több mint 2 milliárd ember láthatja majd szabad szemmel. Ez lesz az első alkalom az űrkutatás történetében, hogy egy potenciálisan veszélyesnek minősített kisbolygó távcső nélkül is megfigyelhető.
szept. 11
10:21
Házasodni tudni kell – így élt Esterházy Miklós nádor, a család sikerkovácsa (Mandiner)
Szenzációsan házasodott többször is, kitartott a Habsburgok mellett, mégsem feküdt le idegen érdekeknek. Nagy kortársának, Bethlen Gábornak méltó ellenfele, Pázmány Péternek méltó bajtársa volt.
szept. 11
10:21
Megsemmisíti Paks II. állami támogatásának bizottsági jóváhagyását az EU Bírósága (Telex)
Az Európai Bizottságnak meg kellett volna vizsgálnia, összhangban van-e az uniós közbeszerzési szabályokkal, ha a két új reaktorra kötött szerződést közvetlenül orosz vállalkozásnak ítélik.
szept. 11
10:23
Szintet lépett a hazai Labubu-őrület, több tízezer hamis figurát foglaltak le a ferihegyi reptéren (Telex)
A lefoglalt hamisítványok nagyrészt Hollandiából és Belgiumból érkeztek.
szept. 11
10:27
Párizs romokban, összecsaptak a rendőrök a nép haragjával (Blikk)
Franciaország felbojdult, országszerte tüntetések robbantak ki, Párizs utcái lángba borultak, miután az új miniszterelnök, Sébastien Lecornu hivatalba lépett. A demonstrációknak a politikai instabilitás és a költségvetési megszorítások jelentettek alapot, a nép haragja most az utcára zúdult.
szept. 11
10:27
Jönnek a nemzeti konzultáció kérdései, megvannak az Otthon Start első számai (Infostart)
Egy héten belül nyilvánosságra hozzák a nemzeti konzultáció kérdéseit - jelentette be Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón, ahol közölték az Otthon Start első heti fő számait is. A Kormányinfó vendége Bóka János EU-miniszter volt. Jelentős időt foglalt el még a lengyelországi orosz drónincidens és Orbán Viktor dublini magán
szept. 11
10:27
"Erőszak" – ezt a szót mondta ki a lelövése előtti pillanatban Charlie Kirk konzervatív influenszer (Infostart)
Merénylet áldozata lett egy egyetemen tartott előadása közben Charlie Kirk, Donald Trump amerikai elnök egyik legfontosabb háttéremberét. A 31 éves influenszert a lövés után azonnal kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életét.
szept. 11
10:27
Lengyel külügy: az orosz légtérsértések miatt összeül az Ensz Biztonsági Tanácsa (HírTV)
Lengyelország kérésére összehívják az Ensz Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését a lengyel légtér orosz megsértése miatt - közölte a varsói külügyminisztérium csütörtökön az X-en.
szept. 11
10:27
Ezt jobb, ha tudod: szigorodnak a számlaadat-szolgáltatás szabályai (Agroinform)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szigorítja a számlaadatok beküldésének feltételeit. Aki nem figyel, könnyen bírságot kaphat – itt vannak a legfontosabb tudnivalók.
szept. 11
10:27
Meggyilkolták Donald Trump egyik kulcsemberét: még keresik az elkövetőt (Pénzcentrum)
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azt követően, hogy szerdán lövés érte Utah államban, egy egyetemi rendezvényen - a hírt Donald Trump elnök jelentette közösségi oldalán.
szept. 11
10:27
Kiderült: így birkózik meg apja halálával Ozzy Osbourne lánya (Ripost)
Régi szenvedélyéhez tért vissza.
szept. 11
10:27
A hallgatás joga (vg.hu)
Egy kutatásban résztvevők harmada bevallottan semmilyen ismerettel nem rendelkezik arról, mit tehet vagy mit nem, ha hatósági eljárásba keveredik.
szept. 11
10:27
Ezt mondta Harry herceg Károly királyról, miután egy év után először találkoztak (Glamour)
Harry herceg és Károly király 2024 februárja óta először találkoztak személyesen, méghozzá Londonban, ahová az uralkodó kisebbik fia néhány napja tért vissza. Harry herceg a riporterek firtatására szűkszavúan nyilatkozott édesapjáról.
szept. 11
10:27
Rooftop bár-robbanás Budapesten (Márkamonitor)
Miért van ennyi rooftop bár Budapesten? – kérdezik egyre többen jogosan, miközben a főváros utcáin sétálnak. És igazuk van: Budapest az elmúlt tíz évben nemcsak turisztikai célpontként erősödött meg, de a vendéglátóiparban is új trendek színterévé vált. Ezek közül a talán a leglátványosabb a rooftop bárok tömeges megjelenése, amelyek ma már szinte
szept. 11
10:27
Hatvanpusztán alig van berendezés, ami ne kerülne több millióba – ennyi lehet a teljes összeg (SzMo)
A Telex belsőépítészekkel próbálta meg kiszámolni a "félkész gazdasági épület" összköltségét. Alapnak a Hadházy Ákos által közölt, kiszivárgott fotókat vették.
szept. 11
10:27
Trump sejtelmes üzenete az orosz-ukrán háborúról (Magyar Hírlap)
Zelenszkij nyilvánosan megszidta a világ vezetőit.
szept. 11
10:27
Változik a Kresz – új szabályok vonatkoznak majd a rolleresekre (Mandiner)
Ősszel bemutatják a Kresz új verzióját, amely a rolleres közlekedést is szabályozza. A változtatások célja a balesetek számának csökkentése.
szept. 11
10:27
Látványos finomságok zsenge karottából (egy.hu)
A karotta szó hengeres, zsenge sárgarépát jelöl valójában. Dallamos, elegáns kifejezés, így könnyebben eladható azoknak, akiknek a sárgarépa valami nem túl kedves ízemléket jelent. A zsenge, tavaszi karotta nyersen is jó, de ott a helye szinte minden fogásban. Színes, vitamindús, roppanós. És ne feledjük: illatos zöldje a petrezselyemhez hasonlóan
szept. 11
10:27
Új funkciót kapott az RTL+ a BL-szezonra - a szurkolás új korszaka elkezdődött (rtl.hu)
Ősszel az RTL+ Premium minden eddiginél gazdagabb futballélményt kínál: a BL, az Európa-liga és a Konferencialiga élő közvetítései mellett megérkezik a StatZone is. A szurkolók nemcsak a mérkőzéseket nézhetik bárhol, bármikor, hanem valós idejű statisztikákkal és interaktív adatokkal is követhetik kedvenceiket.
szept. 11
10:27
Gulyás nem tudta megmondani, a kormány mennyit fizetett eddig az MLSZ-nek Orbán magánrepülései miatt (Telex)
Arra sem tudott egyértelműen felelni a kormányinfón, hogy miért költ el az állam sok millió forintot arra, hogy a miniszterelnök a legnagyobb kényelemben utazhat el egy meccsre. Októberben indul a kormány nemzeti konzultációja az adókról, de Gulyás szerint Orbán nem úgy gondolta, amikor azt mondta, hogy a közpénzből állt konzultáció a Fidesz mozgós
szept. 11
10:27
Szeptember 15-ig még tesztelhetőek a hibás számlaadatok, de utána már csak tiszta adatokat fogad az adóhivatal (Helló Sajtó!)
A számlaadatok további tisztítása érdekében bizonyos hibatípusokkal szemben szeptember 15-től szigorúbban lép fel a NAV. Az adóhivatal a könnyebb átállás érdekében tesztelési lehetőséget biztosít, így a vállalkozások és fejlesztők kockázatmentesen kipróbálhatják, hogyan működnek az új szabályok a gyakorlatban.
szept. 11
10:27
A kedvenc csokid elárulja, milyen szerető vagy (Bien)
A csokoládé, ez az édes bűnbeesés, melynek már az illata is képes megnyugtatni, nem csupán egy édesség. Rejtélyes módon képes tükrözni az ízlésedet, a személyiségedet, sőt, még azt is, hogy milyen vagy a szerelemben. Gondoltál már arra, hogy a kedvenc csokid sokat elárul rólad, és arról, hogyan viszonyulsz a kapcsolataidhoz? Merüljünk el együtt a c
szept. 11
10:27
Egyetlen hang is tud gyönyörű lenni, ha szépen szólaltatják meg – Arvo Pärt 90 (kultura.hu)
Szeptember 11-én  kilencvenéves Arvo Pärt észt zeneszerző, az egyik legismertebb és legtöbbet játszott élő komponista, a kortárs egyházzene meghatározó alakja, aki azt vallja: A csend mindig teljesebb a zenénél. Csak meg kell tanulni meghallani.
szept. 11
10:27
Hétvégén, tehát most szombaton lottómilliárdossá válhat ez a 4 csillagjegy, kapaszkodj meg! (Lender)
Oroszlán Kedves Oroszlán a mostani hétvégén Fortuna kegyeit élvezheted, hiszen olyan sikerben lesz részed ami nélküle nem jöhetett volna létre. Szó szerint gazdaggá válsz, ugyanis ha minden a tervek szerint halad szombaton egy nagyon nagy nyeremény ütheti a markodat. Annyi pénz várományosa vagy, hogy abból egész életedben anyagi bőségben és luxusba
szept. 11
10:27
A legjobban fizető online munkák 2025-ben – Dolgozz bárhonnan, szabadon! (FreeMix)
Utolsó frissítés: 2025-09-11 A digitalizáció robbanásszerű fejlődésével az online munkalehetőségek száma és jövedelmezősége is drasztikusan megnőtt. 2025-ben már nem álom, hanem valóság az, hogy valaki a tengerpartról dolgozik napi pár órát, miközben kiemelkedő bevételre tesz szert. Összegyűjtöttük azokat a legjobban fizető online munkákat, amelyek
szept. 11
10:27
A Trappist-1e bolygó zavarba ejtette a tudósokat, mert Föld-szerű (Librarius)
Ha van olyan bolygó, amelynek felszínén folyékony víz létezhet, akkor valószínűleg ez az: a Trappist-1e.
szept. 11
10:33
Hirtelen a kétszeresére ugrott az ingatlankereslet az egyik budapesti kerületben (Piac és Profit)
A Duna House legfrissebb adatai szerint augusztusban Budapest IV. kerületének népszerűsége látványosan nőtt az 1 évvel korábbihoz képest: míg 2024 augusztusában az érdeklődők csupán 6,6 százaléka keresett itt ingatlant, addig idén augusztusban már 11,1 százalékuk. A közel kétszeres erősödés jól mutatja, hogy Újpest az egyik legdinamikusabban fejlőd
szept. 11
10:33
Párizs romokban, összecsaptak a rendőrök a nép haragjával (Blikk)
Franciaország felbojdult, országszerte tüntetések robbantak ki, Párizs utcái lángba borultak, miután az új miniszterelnök, Sébastien Lecornu hivatalba lépett. A demonstrációknak a politikai instabilitás és a költségvetési megszorítások jelentettek alapot, a nép haragja most az utcára zúdult.
szept. 11
10:33
Eljött a pont, ahonnan nincs visszaút: így akarnak az emberek örökké élni, de mindent elpusztítanak (Pénzcentrum)
A fenntarthatóság témája mára túlmutat a környezetvédelem szűken vett dimenzióján: egyre inkább társadalmi, gazdasági és politikai kérdéssé válik, amelyben a vállalatok és a társadalom közös felelőssége rajzolódik ki. Ezt hangsúlyozták a Portfolio Sustainable World 2025 konferencia előadói is, akik szerint a klímaváltozás, a geopolitikai feszültség
szept. 11
10:33
Előkerült egy hangfelvétel, ami miatt Tarr Zoltán megint bajba kerülhet (ATV)
A kikerült hangfelvételen állítólag a TISZA Párt alelnöke, Tarr Zoltán hallható.
szept. 11
10:33
Orbán Viktor is a liberális baloldalt okolja Charlie Kirk haláláért (444.hu)
Noha a támadóról még semmit sem tudunk.

Keresés