2025. szeptember 11. csütörtök

szept. 11
9:33
A magyar háztartások belerokkannának a Tisza rezsiprogramjába (Demokrata)
Magyar Péter teljesítené Brüsszel elvárását és elvágná az orosz energiahordozóktól hazánkat.
szept. 11
9:33
Orbán Viktor bejegyzésével van tele az olasz sajtó (Magyar Nemzet)
Az Európai Unió elhibázott migrációs politikájának következménye a súlyos agresszió.
szept. 11
9:33
Verstappen ismét hitet tett a szívómotoros autók mellett, de eggyel „visszavett” igényeiből (Racing)
Max Verstappen, ha rajta múlna, visszahozná a Forma–1-be a 2010 körüli autókat, amelyeket V8-as szívómotor hajtott.
szept. 11
9:33
Egy tárgy, ami mindent elmond Freddie Mercury első magyarországi útjáról (rtl.hu)
Freddie Mercuryt egykori asszisztensével és egy fanatikus Queen rajongó gyűjtővel idézzük meg. A World of Freddie üzletember alapítója azt a pólót is elhozta magával amiben Mercury először járt Budapesten.
szept. 11
9:33
Trump videóüzenetben emlékezett meg a meggyilkolt jobboldali influenszerről: "a szörnyeteg, aki rátámadt Charlie-ra, egész Amerikára rátámadt" (naphire.hu)
Donald Trump megrendülten reagált Charlie Kirk meggyilkolására: az amerikai elnök szerint a konzervatív véleményvezér a szabadság és az igazság jelképe volt, akinek öröksége generációkon át fennmarad, miközben az FBI továbbra is hajtóvadászatot folytat a tettes után.
szept. 11
9:33
Zseni vagy, ha meg tudod mondani 5 másodperc alatt, hogy mi a hiba a képen! (ÉrdekesMagazin)
Zseni vagy, ha meg tudod mondani 5 másodperc alatt, hogy mi a hiba a képen! Valami nem stimmel ezen a képen, és csak 5 másodpercünk van megtalálni rajta a hibát, sok embernek nem megy csak 10-20 másodperc alatt „esik le” nekik, hogy mi a hiba. Ez a kis feladat egy igazi csemege a fejtörők és
szept. 11
9:33
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista (vehir.hu)
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azt követően, hogy szerdán lövés érte Utah államban, egy egyetemi rendezvényen – a hírt Donald Trump elnök jelentette közösségi oldalán.
szept. 11
9:35
Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt (vehir.hu)
Albek Anna és az Európa-bajnoki bronzérmes Vámos Petra is négy góllal járult hozzá a címvédő Metz HB 49-25-ös hazai győzelméhez az újonc Havre AC ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján.
szept. 11
9:39
Rasszista magatartás miatt tiltakoznak a győri kézilabdázók (Blikk)
Felháborodott közleményt adott ki a Győri Audi ETO, mert a klub játékosait rasszista támadás érte a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzésen. Nemcsak az egyesület, hanem Fodor Csenge, a csapat egyik játékosa is a közösségi médiában fejezte ki felháborodását. Közben a hazai klub is elnézést kért a szurkolóik vállalhatatlan viselkedése miatt.
szept. 11
9:39
Több ezer hamisított Labubu-figurát foglaltak le (Infostart)
A szállítmányok döntően Hollandiából és Belgiumból, kisebb részben Németországból, Lengyelországból és Spanyolországból érkeztek. Kulcstartók, kulacsok, pénztárcák, ruhadarabok és különféle kiegészítők is voltak a lefoglalt termékek között.
szept. 11
9:39
Másnak lenni, mint mások – ,,Így született az első könyvem” (Kreatív Online)
,,Kiskoromban az volt az álmom, hogy a Liverpool marketingcsapatánál dolgozzak. Őszintén szólva ma is ez az álmom…" Hadobás Olivér mutatkozik be Recharge rovatunkban, aki ugyanúgy indult, mint bárki más – egy tehetséges, sportkedvelő gyerek, aki csak később jött rá, hogy nem (csak) a pályán, hanem a pálya körül szeretne maradandót alkotni. Már fiat
szept. 11
9:39
Feladatot keressünk, ne pozíciónevet: Jobangel az álláskeresés titkairól (HR Portál)
Jobban merünk állást váltani 2025 őszén, mint korábban? Melyek a főbb dilemmák? Mennyire félünk az AI-tól? Erről is kérdeztük Fazekas Évát, a népszerű Jobangel blog szerzőjét, álláskeresési szakembert.
szept. 11
9:39
Bankszövetség: aggályos a kamatstop, ezért fordulnak ismét Alkotmánybírósághoz a bankok (Portfolio)
A bejelentését tegnap megtevő OTP Bank Nyrt. mellett még öt másik hitelintézet is az Alkotmánybírósághoz fordult a lakossági jelzáloghitelek kamatstopjának újabb, 2025. december 31-égi hatályos meghosszabbítása miatt - derült ki a Magyar Bankszövetség közleményéből. A kamatstop előző meghosszabbítása miatt már májusban Alkotmánybírósághoz forduló ö
szept. 11
9:39
Figyelem, veszélyes ragadozókat oltanak a magyar településeken: ezt jobb, ha mindenki tudja (Pénzcentrum)
Veszettség ellen a levegőből: október 4-től kezdődik a rókák őszi vakcinázása Magyarország keleti és déli területein. A külterületeken kisrepülőgépekről szórják ki a vakcinát, miközben ebzárlat és legeltetési tilalom is érvénybe lép.
szept. 11
9:39
Kiderült, volt-e robbanószer a lengyel határt megsértő orosz drónokon (hirado.hu)
A Gerbera nevű drónt elsősorban felderítésre és jelátvitelre tervezték.
szept. 11
9:39
Bortoleto: Verstappen jószívű, segít másoknak. Azt akarja, hogy sikeres legyek az F1-ben (m4sport.hu)
Egy különleges kapcsolat az övék – Gabriel Bortoleto a Max Verstappentől kapott önzetlen támogatásról, a közös gyakorlásokról és a holland igazi arcáról mesélt.
szept. 11
9:39
Kiszámolták, mennyit dob a rezsin Magyar Péterék terve – sokkoló számok jöttek ki, egy kör főleg rosszul jár (vg.hu)
Magyar Péter teljesítené Brüsszel elvárását és elvágná az orosz energiahordozóktól hazánkat.
szept. 11
9:39
Kvíz: Rock and roll, twist, boogie-woogie – mennyire ismered az ötvenes-hatvanas évek zenéjét? (SzMo)
Az éra, amikor műfajok születtek, amelyek már nem csak a zenét adták, de a táncot, az életérzést és a polgárpukkasztást is. Ismered ezt a zenei korszakot?
szept. 11
9:39
A légszennyezés összefügg a demencia kialakulásával (Magyar Hírlap)
A kutatók a légszennyezés kezelésére szólítanak fel.
szept. 11
9:39
Nullára csökken a három gyermeket nevelő anyák személyi jövedelemadója októbertől (KKV Magazin)
A három gyermeket nevelő anyák 2025. október 1-jétől válnak jogosulttá egy új adókedvezményre, amely átlagosan havi 106 ezer forinttal növeli a nagycsaládosok nettó jövedelmét.
szept. 11
9:39
Átlépte a vörös vonalat a Tisza: nemcsak az átlagembert akarják szénné adóztatni, hanem a társasági adót és a tőkejövedelmek adóját is az egekbe emelnék (Mandiner)
Az indok is megvan: a már korábban nyilvánosságra került SZJA-emelés mellett ezekből a bevételekből tudná csak elérni a Tisza Párt, hogy "kijöjjön a matek", és a kampány során tett, egyre gyarapodó ígéreteit tartani tudja Magyar Péter.
szept. 11
9:39
Vége van: innen is kivonul a Wizz Air (Forbes)
Felszámolja eddigi, stratégiai bázisát a fapados légitársaság. Az utasok visszatérítés gyanánt krediteket kaphatnak. Mi történt? "Stratégiai felülvizsgálatot" követően a Wizz Air bezárja bécsi bázisát – jelentette be a fapados légitársaság az X-en. Mit jelent ez? A tájékoztatás szerint két gépet és két járatot (Bilbao és London) október 26-án áttel
szept. 11
9:39
Mindenkit megdöbbentett, hogy Jákob Zoltán a titkos feleségéről beszélt, akiről eddig nem is tudtak (Sassy)
Nagyon szerették egymást, és amikor összeházasodtak, háromszáz fős lakodalmat tartottak.
szept. 11
9:45
Orbán Viktor vagy Magyar Péter? Friss számok érkeztek (Menedzsment Fórum)
Megjelent egy közvélemény-kutatás.
szept. 11
9:45
Átverésre figyelmeztetnek: csalók élnek vissza a cipőkereskedő nevével (Piac és Profit)
Több hamis Deichmann webshop és social media profil jelent meg mostanában az interneten. A cipőkereskedő felhívja vásárlói figyelmét, hogy online csak a Deichmann hivatalos oldaláról vásároljanak, és ne dőljenek be a hamis social media profilok tartalmainak.
szept. 11
9:45
3000 alkalmazottját figyelmezteti a brit bankcég, hogy alulteljesítés miatt elbocsátás vár rájuk (HR Portál)
A vállalat az alacsony fluktuáció miatt vezette be a teljesítményértékelési folyamatot, melynek során 1500 dolgozót küldhetnek el a cégtől.
szept. 11
9:45
Meghosszabbították a határidőt, még egy hétig ingyenes az egyik legfontosabb oltás (Portfolio)
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szeptember 18-ig meghosszabbította a térítésmentesen igényelhető HPV elleni védőoltás beleegyező nyilatkozatának szeptember 12-i leadási határidejét - közölték szerkesztőségünkkel.
szept. 11
9:45
Már Kanada is visszavett az elektromos átállás tervéből (autopro)
Kanadában eltörölhetik a jövő évre kitűzött elektromos autós célt.
szept. 11
9:45
Gulyás Gergely: berobbant az Otthon Start, a rendszerváltás óta nem volt ennyi hitelkérelem (vg.hu)
A miniszter mellett a kormányinfón részt vesz Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter is.
szept. 11
9:45
Béke helyett újabb dráma: Meghan Markle mindent megtett, hogy megakadályozza Katalin hercegné és Harry találkozóját (Life)
Újabb bomba robbanhat a brit királyi családban: bennfentesek szerint Katalin hercegné mindent megtenne azért, hogy békét teremtsen, Meghan Markle viszont megtiltotta Harrynek, hogy találkozzon a sógornőjével.
szept. 11
9:45
Több mint hatezren érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 74 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
szept. 11
9:45
Ennyit a tiszta versenyről: a párizsi játékok ezüstérmese is csatlakozott a "doppingolimpiához" (Mandiner)
Az ötletgazdák álláspontja szerint "a sport biztonságosabb lesz doppingellenőrzés nélkül".
szept. 11
9:47
Atommal fűtött magyar panellakások? 2030-ra valósággá válhat (Portfolio)
Franciaország független energiapiaci szabályozó hatósága (CRE) közzétett egy új tanulmányt, amelyben a kis moduláris reaktorok (SMR), valamint a fejlett moduláris reaktorok (AMR) alkalmazási területeit nézték meg - ami Magyarország számára is új lehetőségeket teremthet az energiafüggetlenség erősítésében.
szept. 11
9:51
Trump pár sorral intézte el a lengyelországi drón-incidenst (Infostart)
Donald Trump elnök többféleképp értelmezhető üzenettel válaszolt arra, hogy Lengyelország a területén megjelent orosz drónokat lőtt le.
szept. 11
9:51
Gyönyörű modellel kavar Carlos Alcaraz (Blikk)
A gyönyörű Sports Illustrated-modell, Brooks Nader rabolhatta el a friss US Open-győztes Carlos Alcaraz szívét. A 22 esztendős spanyol teniszcsillag és a nála hat évvel idősebb szőke szépség legalábbis randizgatnak, ezt az amerikai bombázó testvére, Grace Ann erősítette meg egy interjúban.
szept. 11
9:51
Estek a fejlett piaci hozamok, háborús hírekre estek a régiós devizák (ProfitLine)
Nem sokáig tartott a közelmúltbeli hozamesés utáni korrekció az amerikai kötvénypiacon.
szept. 11
9:51
Egy párizsi palotában bukkantak rá egy eddig elveszettnek hitt 17. századi Rubens-festményre (444.hu)
A festmény 1613-ban készült, és a keresztre feszített Jézust ábrázolja.
szept. 11
9:51
Szarvaskenden mindenki a Fradira készül és szeretnék megélni a pillanatot (m4sport.hu)
A játékosok is tisztában vannak vele, életükben egyszer adódik ilyen lehetőség.
szept. 11
9:51
Nem akárki mondta ki: minden autó elektromos lesz, nincs visszaút – ezt nem fogja túlélni az összes nyugati márka (vg.hu)
Lehet, hogy az átmenet tovább tart a korábban gondoltnál, de az irány világos és nincs visszaút.
szept. 11
9:51
Gondoltad volna? Jóval tovább friss marad az ágyneműd, ha beveted ezt az apró, de zseniális trükköt (Femcafe)
Érthető okokból senki sem szeret sűrűn ágyneműt mosni, a művelet ugyanis korántsem egyszerű. Szerencsére létezik egy trükk, mellyel elérheted, hogy az ágyneműd hosszabb ideig megőrizze frissességét.
szept. 11
9:51
Végre megtörtént, amire mindenki várt: Harry herceg találkozott az apjával (BorsOnline)
Most végre összejött, amire már oly régóta vágyott.
szept. 11
9:51
"Ahol gyűlölet és gyilkosság van, ott nincs igazság" – Böjte Csaba megrendülten reagált Charlie Kirk meggyilkolására (Mandiner)
A ferences szerzetes őszinte részvétét fejezte ki a meggyilkolt aktivista családjának és hozzátartozóinak.
szept. 11
9:51
Charlie Kirk meggyilkolása figyelmeztetés Trumpnak (Magyar Nemzet)
Trumpnak szóló üzenet?
szept. 11
9:51
Hölvényi György: Magyarország nem az Uniótól, hanem az önsorsrontó brüsszeli gyakorlatoktól védi magát (vasárnap.hu)
Egy vita, amelyben Európa biztonsága, kultúrája és jövője a tét; az Európai Parlamentben szerdán a Patrióták kezdeményezésére a tíz éve elhibázott migrációs politikáról folyt a vita – adta hírül közösségi oldalán Hölvényi György, a Kdnp EP-képviselője, hozzáfűzve, ezt a napirendi pontot a baloldali pártok mindenáron el akarták hallgattatni, de "ant
szept. 11
9:57
Rettenetes: drog hatása alatt okozott balesetet egy férfi Mosonmagyaróváron (BorsOnline)
A rendőröknek sikerült lekapcsolniuk a férfit.
szept. 11
9:57
Elege lett a bankoknak a kormánysarcokból (Piac és Profit)
A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy állapítsa meg a lakossági kamatstop-ként ismert szabályozás ismételt meghosszabbításának alaptörvény-ellenességét.
szept. 11
9:57
Kuleba páldája jól mutatja az ukrán hatalmi elit képmutatását (HírTV)
Dmitro Kuleba volt ukrán külügyminiszter, aki az elmúlt években mindenkit hazatérésre bíztatott, hogy tűzzel-vassal küzdjön az oroszok ellen, most Volodimir Zelenszkij egy új rendelete miatt az éj leple alatt elhagyta Ukrajnát. A részletekről Dunda György ungvári tudósító számolt be a Napindítóban.
szept. 11
9:57
Az Adózóna válaszol: orosz és belarusz szankciók (Adózóna)
2025. szeptember 10-én a 18. uniós szankciós csomagnál tartunk, érdemes áttekinteni, kikre vonatkoznak, milyen kötelezettségeket jelentenek a szankciók. Tüske Zsuzsanna (J&J Center Kft.) vámszakértőt hallhatják.
szept. 11
9:57
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?– díjmentes online előadás (Portfolio)
A mai gazdasági környezetben a befektetők előtt több út áll: a biztos, de alacsony hozamú állampapírok vagy a dinamikus, nagyobb hozampotenciállal rendelkező tőzsdei befektetések. A választás azonban nem csupán hozamkérdés: a kockázatkezelés, a pénzügyi célok és az időtáv mind-mind meghatározó tényezők. Online előadásunkon végigvesszük, mikor érdem
szept. 11
9:57
Közel 1500 falusi kisbolt menekült meg bezárástól (Agroinform)
Gyopáros Alpár szerint a támogatások nélkül rengeteg vidéki bolt bezárt volna. A beruházások túlnyomó része már megvalósult, több helyen pedig új üzletek nyíltak.

Keresés