2025 júniusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel 1,9 millió vendég 4,4 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 4,4, a vendégéjszakáké 5,1 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál, amelyhez az idén júniusra eső pünkösdi hosszú hétvége is hozzájárult.
A tegnapi nap megállíthatatlanul erősödött a dollár, miután kiderültek az EU-USA kereskedelmi megállapodás részletei. Egyfajta bizonyítványosztásként is felfoghatjuk ezt. Emiatt 343 fölé gyengült a forint a dollárral szemben és 398-at közelíti az euróval szemben. A kormány legfrissebb prognózisa szerint 1%-os növekedésre lehet számítani idén és 3,1
Az épületkomplexumban oktatási központot, éttermeket és diákszállást alakítanak ki. A több mint húsz éve romosan álló, műemléki védettségű épület 2021-ben került az MCC tulajdonába.
Megújul a Hatoslottó, szeptembertől az eddigi heti egy helyett kétszer, vasárnap mellett már csütörtökön is lesz sorsolás. A megújulás első lépéseként augusztus elejétől megszűnik az öthetes szelvény feladásának lehetősége. Szeptembertől további újdonságként az 1 sorsolásra feladás mellett, 2, 5 és 10 sorsolásra adhatják majd fel szelvényeiket a j
Megújul a hatos lottó: szeptembertől az eddigi heti egy helyett kétszer, csütörtökön és vasárnap is lesz sorsolás - közölte a Szerencsejáték Zrt. kedden az MTI-vel.
A változtatásokat a gyorsabb lefolyású játékok iránti igény és a tradíciókhoz való ragaszkodás szempontjai határozták meg a Szerencsejáték Zrt. közlése szerint.
Az elmúlt napokban több ügyfél is arról számolt be, hogy a Díjnet Zrt. nevében hamis, adathalász célú e-maileket kaptak. A levelek látszólag hivatalos forrásból származnak, és a cég nevét, logóját használják fel jogtalanul, hogy megtévesszék a címzetteket.
Polgár Árpád és párja búcsút intett a luxus utazásoknak? YouTube-csatornájukon mutatják be Magyarország legszebb tájait és rejtett kincseit, lecserélve az eddig megszokott méregdrága nyaralásokat: Polgár Tünde a Bükki erdőben nosztalgiázik.
A húsleves illata a vasárnapi ebédek meghittségét jelenti vagy inkább a csendes családi passzív-agresszióét? Egyes kajaszagok nem véletlenül triggerelnek és hozzák vissza azt a jól ismert gyerekkori szorongást.
Legutóbb közvetlenül a rákos daganatba fecskendezte be ezt a szert egy magát feltalálónak tituláló kínai férfi, mintegy 20 ezer dollárért cserébe... Veszélyes csodaszerek az interneten: miért kell óvatosnak lennie a klór-dioxiddal és társaival?
Ez történik, ha kávézaccot keversz ecettel – a végeredménytől leesik az állad! Egyre több háziasszony – és tudatos bőrápoló – fedezi fel, milyen látványos eredményeket érhet el a kávézacc és az ecet kombinációjával. Ez az egyszerű, mégis rendkívül hatékony párosítás nemcsak a pénztárcádnak kedvez, hanem természetes módon segíti a bőröd egészségét é
A kánikula sokakat megviselhet, különösen, ha olyan krónikus állapotokkal élnek, mint például az elhízás és az inzulinrezisztencia, cukorbetegség. A nagy meleg kihívás elé állíthatja az érintetteket, ami nem csak a közérzetüket, a napi rutinjukat, de akár a gyógyszerelésüket is érinti.
A mexikói kormány hangos bejelentései mögött alig történik valódi előrelépés: vidéken továbbra is zavartalanul működnek a kartellek, miközben a szankciók elkerülése a fő cél.
A Whitereport friss tanulmánya szerint a magyar médiapiac hivatalos statisztikákból kimaradó, úgynevezett „szürke zónája” legalább 40 milliárd forintos nagyságrendet ért el 2024-ben – és ez a szegmens növekszik a leggyorsabban. A teljes médiapiac volumene a platformokkal és új szegmensekkel együtt 619 milliárd forintot tett ki. A Media1 szerkesztős
Hamarosan érkezik a Kalandra fal! új évada. A kalandos, csobbanós játék műsorvezetői Sebestyén Balázs és Istenes Bence lesznek. A műsor új évadának első epizódját augusztus 16-án, szombaton a Fókusz Plusz után láthatják majd a nézők, a folytatás pedig ezt követően hétköznap esténként jelentkezik a Fókusz után az RTL-en és az RTL+ Premiumon.
A depresszióról sokat olvasunk, sokat hallunk – és mégis, sok mindent csak akkor ért meg igazán az ember, amikor a saját életében találkozik vele. Nálam ez akkor történt meg, amikor beleszerettem valakibe, aki épp ezzel küzdött.
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a lakosság 27 százaléka egyáltalán nem képes megtakarítani, ez a tendencia évről évre rosszabb, nemzetközi összevetésben sem jó a kutatásban résztvevő 9 ország között – közölte a Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalata megbízásából készített 9 országra kiterjedő nemzetközi kutatása ala
Mit látsz meg először ezen a képen? Elárulja, mennyire bízol az emberekben! Az optikai illúziók, más néven vizuális csalódások, képesek megtéveszteni a szemünket, és olyan dolgokat láttatnak, amelyek valójában nincsenek is ott – legalábbis nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. A JagranJosh egyik legfrissebb személyiségtesztje is erre az elvre épül: egy
A belföldi turizmus a Balatonnál csak 1,7 százalékkal nőtt, a fővárosban visszaesett. A külföldi turisták száma viszont szépen nőtt, kivéve egy turisztikai régiót, ahol 9 százalékkal csökkent.
Stratégiaváltás, új harcmodor, vagy a kudarc elismerése a Digitális Polgári Körök létrehozása a Fidesz részéről? Ezen kapott most össze két véleményvezér.