Püspöki szentmisében kaptak zarándokáldást a Székesfehérvári Egyházmegye fiataljai, akik vasárnap este elindultak a jubileumi ifjúsági zarándoklatra, Rómába. Spányi Antal püspök arra biztatta a zarándok fiatalokat, hogy imádsággal tegyék készségessé a szívüket Isten szeretetére, kegyelmi gazdagságára – írta honlapján a Székesfehérvári Egyházmegye.
Mennyi energiát fal fel egyetlen mesterséges intelligencia lekérdezés? Miközben a kutatók válaszokat keresnek, a nagy MI-cégek és adatközpontok szinte semmit sem árulnak el arról, mekkora áramigénye van egy-egy MI-interakciónak, és honnan származik az ehhez szükséges energia. Ami eddig látható, az is igen aggasztó, pedig az MI robbanása csak most f
A rocklegenda karrierje elején még egy igazi lázadó volt, a rendszer elleni harcából végül több évtizedes karrier és Kossuth-díj lett. Nagy Feró most felidézte pályája kezdetét, és elárulta, miért nem lehetett soha világhírű zenekar a Beatricéből.
A hollywoodi színész az utóbbi években csupa felejthető filmben játszott, most viszont ismét óriási dobásra készülhet. Murphy-rajongók, figyelem: a most következő hír mindannyiótokat felkavar majd!
A világ leggazdagabb embere azt is bejelentette: a Texasban található Taylorban fogják gyártani a Tesla következő generációs AI6-os chipjét. Mi történt? 16,5 milliárd dolláros megállapodást kötött a Samsung Electronics a Teslával arról, hogy félvezetőket fognak gyártani a mesterséges intelligencia fejlesztéséhez – írja a Bloomberg. Miért fontos ez?
Nagy-Britannia: Daily Mirror: "Lando Norris kockáztatott, de kudarcot vallott, Lewis Hamilton a mezőny végéről tündökölt. Oscar Piastri volt a leggyorsabb a hosszú esőszünet után, és már egy korai manőverrel eldöntötte az elsőség sorsát." The Sun: "A rettenthetetlen Piastri mindössze egy kör után maga mögött hagyta a pole pozícióból induló Norr
Legalább öt ember, köztük egy rendőr halt meg egy lövöldözésben a New York állambeli Manhattanben. Az elkövetőt egy 27 éves Las Vegas-i férfiként azonosították.
Az idei aszályos nyár súlyos hatással lehet a kukorica, burgonya és alma termésére Magyarországon. A HUN-REN kutatói szerint a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak és hosszabbak lesznek az aszályok, amelyek rontják a talaj minőségét és a terméshozamot. A mesterséges intelligencia és tudatos talajgazdálkodás segíthet az erőforrások optimalizálásába
Életünk során számtalan olyan szituációban találhatjuk magunkat, melyben az egyik terület jobban dominál. Az éles helyzetekben szükségünk van az eszünk megoldóképességeire, de az igazán fontos dolgoknál jó, ha a szívünkre hallgatunk.
Nemcsak a hőhullámok száma nő Magyarországon, hanem a károkozó széllel, intenzív csapadékkal és villámlásokkal kísért zivataros napoké is. Tanulmányukban az Elte Meteorológiai Tanszék és a HungaroMet kutatói - Szabó Péter, Lakatos Mónika, Pieczka Ildikó és Pongrácz Rita - azt vizsgálták, hogyan változott a zivataros napok előfordulása az elmúlt évt
2025 júniusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel 1,9 millió vendég 4,4 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 4,4, a vendégéjszakáké 5,1 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál, amelyhez az idén júniusra eső pünkösdi hosszú hétvége is hozzájárult - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivata
Nyaralás közben könnyedén előfordul bármelyikőnkkel, hogy gyanúsabb állapotú nyilvános mosdót kell használnunk vagy elfelejtünk váltás fürdőruhát vinni és órákat ülünk vizes bugyiban: mindegyiknek lehetnek sokunknak ismerős, kellemetlen következményei. Az enyhe felfázásra vagy kisebb húgyúti fertőzésekre viszont azonnal kéznél van a segítség: az ar
A Kiwi.com első Flight Disruption Reportja szerint 2025 júniusában világszerte 120%-kal nőtt a járatfennakadások száma az előző év azonos időszakához képest. A drasztikus növekedés főként a Közel-Keleten zajló folyamatos konfliktusok következménye, amelyek rávilágítanak a globális légi közlekedés sérülékenységére, és arra, hogy milyen fontosak a me
Múlt héten 68 milliárd forintért vettek a magyarok lakossági állampapírt az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint, ez 64%-os növekedést jelent a megelőző héthez képest. A két legnagyobb összegű tőkebeáramlást a 6,5%-os kamatozású Fix Magyar Állampapír és a jelenleg 7,10%-os, illetve 7,12%-os kamattal induló Bónusz Magyar Állampapír produkálta.
A nyári időszak tetőpontján sok háztartásban előkerülnek az üres befőttesüvegek, megtelnek a fagyasztók, és egyre több családban készülnek házi lekvárok, befőttek, savanyúságok, gyümölcslevek vagy akár aszalványok.
Miközben a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) egyre erősebben törekednek a dollár háttérbe szorítására, a kriptopiac egyik legismertebb szereplője egy meglepő eszközt lát az amerikai valuta dominanciájának megőrzésére: a stabilcoinokat. A Tether vezérigazgatója, Paolo Ardoino szerint a dollárhoz kötött digitális valut
Hamarosan érkezik a Kalandra fal! új évada. A kalandos, csobbanós játék műsorvezetői Sebestyén Balázs és Istenes Bence lesznek. A műsor új évadának első epizódját augusztus 16-án, szombaton a Fókusz Plusz után láthatják majd a nézők, a folytatás pedig ezt követően hétköznap esténként jelentkezik a Fókusz után az RTL-en és az RTL+ Premiumon.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy kedd reggeli sajtóháttérbeszélgetésen ismertette a kormány új hivatalos makrogazdasági prognózisát: ezek szerint az új 2025-ös növekedési prognózis 1% lett az eddigi 2,5% helyett. A tárcavezető bejelentette: az állami alkalmazottak számára új, lakhatást segítő program bevezetésén dolgoznak idén szeptemberi
A HR vezetők új generációjának képviselője. Mintegy 6500 munkavállalóért felel az autóiparban működő Schaeffler csoport öt cégénél három városban (Szombathely, Budapest, Debrecen) és egyben a szombathelyi gyár cégvezetője is. Gazdag András első alkalommal került fel a HR Portál befolyásos HR vezetők toplistájára. Most őt mutatjuk be.
Minek repülőre ülni? A luxusvakáció (illúziója) ma már nem feltétlenül kerül pénzbe – elég egy jól elhelyezett naplemente, némi Photoshop és egy szponzorált poszt.
Az ukrajnai agrárium óriáscégei hozzájuk hasonlóan óriási összegű hiteleket vettek fel az elmúlt évtizedekben, a hitelezőknek épp ezért komoly befolyása van az ukrán mezőgazdaság legnagyobb szereplőire.
Hamarosan érkezik a Kalandra fal! új évada. A kalandos, csobbanós játék műsorvezetői Sebestyén Balázs és Istenes Bence lesznek. A műsor új évadának első epizódját augusztus 16-án, szombaton a Fókusz Plusz után láthatják majd a nézők, a folytatás pedig ezt követően hétköznap esténként jelentkezik a Fókusz után az RTL-en és az RTL+ Premiumon.
Ettől a trükktől azonnal kék lesz a hortenziád! A kertészek is elámulnak Sokan misztikus csodának gondolják a kék hortenzia látványát, pedig a titok egyszerűbb, mint hinnéd. A gyönyörű kék árnyalat tudatos kertészkedés eredménye, nem véletlen ajándék. A megfelelő fajta kiválasztása, a talaj pH-értékének folyamatos ellenőrzése és a savanyító kezelés
A nemzetgazdasági miniszter kedden a sajtó előtt ismertette a legújabb költségvetési és gazdasági számokat. Pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok és új lakhatási program is jön!