2025. július 28. hétfő

júl. 28
0:09
Mindennaposak az atrocitások Szolnokon a város polgármestere szerint, nyílt levélben követeli Pintér Sándortól, hogy tegyen rendet (Telex)
"Olyan szintre süllyedt Szolnokon a közbiztonság, ami kétségbe ejti az itt lakó polgárokat", írta Györfi Mihály a belügyminiszternek címzett nyílt levélben.
júl. 28
0:09
Sikerült megegyeznie Donald Trumpnak és Ursula von der Leyennek az EU–USA kereskedelmi megállapodásról (Telex)
15 százalékos vámról, energiavásárlásról és a befektetések növeléséről állapodott meg az USA és az EU. Az Európai Bizottság elnöke szerint "az óriási deal kemény tárgyalások után" jött létre, Trump pedig minden idők legnagyobb megállapodásnak nevezte az egyezséget.
júl. 28
0:09
Párizsban kiderült, hogy Pogačar sem mindenható, de így is simán nyerte negyedik Tour de France-át (Telex)
A hagyományokat felrúgó etapon Wout van Aert lett az első, de a sárga trikós is az utolsó leheletéig küzdött a győzelemért. Összetettben nagy fölénnyel nyert a szlovén.
júl. 28
0:09
Nosztalgiaváros kijárat nélkül (Telex)
Murakami Haruki régóta várt nagyregénye sajnos fájóan üres és tét nélküli klisék halmaza lett.
júl. 28
0:13
Orbán Viktor lesz az első vendég Németh Balázs új műsorában, a Harcosok órájában (Telex)
Vasárnap kijött a nulladik adás, hétfőn reggel fél 8-kor jön az első.
júl. 28
0:13
Szeptemberben megtartják Szíriában az Aszad-rezsim bukása utáni első parlamenti választásokat (Telex)
A szír kormány a széles körű képviselet mellett azt ígérte, engedélyezi külföldi megfigyelőknek, hogy ellenőrizzék a szavazást felügyelő választási bizottságok munkáját.
júl. 28
0:13
Tizenegyesekkel nyerte meg Anglia a női futball-Eb-t (Telex)
Az 1-1-es döntetlen után a hosszabbításban a spanyolok nagyon nyomtak a győzelemért, de nem tudtak gólt lőni. A tizenegyespárbajt az angolok bírták jobban fejben, így megvédték a címüket.
júl. 28
0:15
Egy TikTok trend vezetett New-York ATM hálózatának kifosztásához (Fintech)
Egy TikTok videó indította el azt a csalássorozatot, amely néhány nap alatt 17 millió dollár eltűnéséhez vezetett New York város ATM-jeiből.
júl. 28
0:15
Retró kvíz: Melyik híresség látható a képen? (Kvízkuckó)
Itt a retró kvíz, ami visszarepít a múltba! Fel tudod ismerni, melyik híresség szerepel a képen? Csak a valódi retrórajongók válaszolnak kapásból jól – te köztük vagy? Teszteld a memóriád! Nálunk mindig találsz egy új kvízt, amivel megmozgathatod az agyad! Nézz körül, és fedezz fel még több izgalmas, naponta frissülő játékot — garantáltan nem fogsz
júl. 28
0:17
A Fidesz folytatja, csak hangosabban (Telex)
A kormánypártok előtt óriási kihívások állnak. Több közvélemény-kutatás szerint is vezet a Tisza Párt, a fiatalok körében pedig elsöprő Magyar Péterék előnye. Tusványoson jártunk utána, hogy hogyan akarja megfordítani a trendet Orbán Viktor és csapata.
júl. 28
0:19
Csak a legprofibbak tudnak az összes kérdése jól válaszolni! Te köztük vagy? (Kvízkuckó)
Készen állsz egy igazi kihívásra? Csak a legprofibbak tudják az összes kérdést helyesen megválaszolni! Ha úgy érzed, hogy te is közéjük tartozol, most itt a lehetőség, hogy megmutasd! Teszteld a tudásod, és tudd meg, mennyire vagy profi! A Kvízkuckón mindig vár rád egy friss, szórakoztató kihívás! Nálunk bármikor találsz olyan kvízt, ami megmozgatj
júl. 28
0:21
El lehet-e tolni hoverboarddal egy Ladát? (Player)
Gyalog rohadt nehéz betolni egy Ladát, ez tény. De ha van egy hoverboard alattunk? És ha nem betolni kell, csak odébb lökni?
júl. 28
0:21
Verstappen és Hamilton a túl óvatos FIA-t kritizálja: "Így nem látunk több klasszikus esőversenyt" (m4sport.hu)
Max Verstappen és Lewis Hamilton sem értette, miért várt ilyen sokat az FIA az esős Belga Nagydíj elindításával. A versenyirányítás szerintük túlreagálta Silverstone-t.
júl. 28
0:21
Forró csókban forrt össze Justin Bieber és Hailey Bieber, itt az újabb bizonyíték arra, hogy a sztárpár szerelmesebb, mint valaha (Glamour)
Hosszú ideje spekulációk tárgya Hailey Bieber és Justin Bieber kapcsolata: vajon válságban a házasságuk vagy a kapcsolatuk szilárd alapokon áll? Dacára a pletykáknak, a pár időről időre bebizonyítja, hogy ugyanúgy szeretik egymást, mint a kezdetek kezdetén. Mutatjuk a fotót, ami nemcsak romantikus, de igencsak túlfűtött is!
júl. 28
0:21
Ennyi volt, Verstappen bedobta a törölközőt az F1-es Magyar Nagydíj előtt (BorsOnline)
Spában eldőlt Verstappen trónfosztása, vagy nálunk feltámad?
júl. 28
0:21
"Ezek nehéz dolgok, de túléltem, úgyhogy erősebb lettem tőle" – emelőszékre gyűjtenek a látássérült, amputált Olivérnek (BorsOnline)
Ezzel segíteni tudnák a mozgását.
júl. 28
0:21
"Amikor megölel, megszűnik a világ" – A legszebb, legszomorúbb, legkülönlegesebb öleléseitek története (WMN)
Olykor egy ölelés többet mond bármennyi szónál.
júl. 28
0:21
Kegyetlenül megalázták Rogán-Gaál Cecíliát, borzasztó felvétel terjed (Promotions)
Rogán Antal volt feleségéről kellemetlen videót készítettek.
júl. 28
0:21
Kínában fegyverrel felszerelt robotfarkasokkal gyakorlatoznak a katonák (Rakéta)
Robotkutya helyett robotfarkas a harcmezőn.
júl. 28
0:21
Óriási pofonnal rajtolt a Vasas, az NB I egyik kiesője szintén kikapott (Magyar Nemzet)
Az NB II első játéknapja több meglepő eredményt is hozott.
júl. 28
0:21
Egy ötlet, ami teljesen új szintre emeli az utazást a Feröer-szigeteken (10perc.hu)
A Feröer-szigetek új ötlete egyszerre forradalmi és egyszerű: olyan élményt ad a turistáknak, amit máshol még senki sem kínál.
júl. 28
0:21
Orbán Viktor titokzatos üzenete felrobbantotta az internetet – elárulta a 2026-os választás időpontját a pólója? (naphire.hu)
Orbán Viktor egy sejtelmes fotót posztolt Facebook-oldalán: fekete pólóján a "4/5" felirat és a 2026.04.12-es dátum olvasható. Sokan úgy vélik, ez egyértelmű utalás a következő országgyűlési választás időpontjára és a remélt elsöprő győzelemre. A hivatalos választás időpontjáról azonban még nem született döntés.
júl. 28
0:21
2025. 07. 28. Üzenet:Fazakas Gusztáv (Gyulatelevízió)
.
júl. 28
0:21
Orvosmeteorológia: nem a hétfőnk lesz a legrosszabb! Utána jön az igazi haddelhadd (EgészségKalauz)
A változékony időnek nem örülnek a nyaralók, pedig a hétfőben még lesz mit szeretni. Ezt használja ki a hamarosan érkező újabb ciklon előtt.
júl. 28
0:21
A miskolci piacról a hentes mondta: A legfinomabb rántott hús ezekből a sertésrészekből készül (Lender)
A miskolci piacról a hentes mondta: A legfinomabb rántott hús ezekből a sertésrészekből készül Sok otthonban a vasárnapi ebéd egyik elengedhetetlen étele a rántott hús, méghozzá sertésből. Mégis sokan nincsenek tisztában azzal, hogy csak a disznó bizonyos részei alkalmasak a rántott hús elkészítéséhez. A rántott húst rengeteg magyar ember szereti,
júl. 28
0:21
Figyelem, veszélyesen finom! Így készítsd el az igazi szaftos falusi macsánkát! (KertÉsRecept)
Figyelem, veszélyesen finom! Így készítsd el az igazi szaftos falusi macsánkát! Ez a Nógrádból származó sűrű szaftú paprikás krumpli, művésznevén macsánka, a legkiválóbb egytálételek közé tartozik. A paprikás krumplit, mint a magyar konyha egyik alapkövét, „ahány ház, annyi szokás” alapon az ország eltérő tájegységeiben egészen különböző módon kész
júl. 28
0:21
Augusztusban te leszel a nyertes: 4 csillagjegy, akiket támogatnak a csillagok a következő hónapban (ÉrdekesMagazin)
Bika Ezeknek a csillagjegyeknek az augusztus a tökéletes nyár lezárásával fog befejeződni. Minden tekintetben gyarapodni fog az egész élete, és ez mellé még a szerencse is igen csak hamar melléd szegődik. Az Univerzum támogatni fogja minden lépésedet, és olyan hatalmas nagy sikereket érhetsz el, ami egyfajta löketet ad a körülötted lévő embereknek
júl. 28
0:21
Hogyan állítsuk le a pánikrohamot: 4 hatékony módszer (Mirage)
A következőkben négy olyan technikát mutatunk, amelyek segítenek megfékezni vagy lerövidíteni a pánikrohamot:
júl. 28
0:21
Dermesztő, amit az emberiség csinál: lassan az év felénél tart a túlfogyasztás napja (Librarius)
A túlfogyasztás napja nem pusztán egy szimbolikus dátum, hanem annak a jele, hogy az emberiség egyre gyorsabban éli fel bolygónk tartalékait.
júl. 28
0:21
„Letolt nadrággal, üres zsebbel” – Bige Dávid éles kritikát fogalmazott meg a magyar gazdaságpolitika kudarcairól (Kontroll.hu)
Az elmúlt 15 év protekcionista gazdaságpolitikájának köszönhetően a magyar vállalkozók teljesen elszoktak attól, hogy a vevőt kell elsősorban kiszolgálni, nem pedig azokat az állami kitűntetett személyeket, akik jóváhagyják egy-egy beruházás támogatását - jelentette ki Bige Dávid, a Bige Holding csoporthoz tartozó Nitrogénművek Zrt. posztjáról most
júl. 28
0:24
Helyrehozhatatlan károk az óceánokban - drámai kutatás eredményét ismertették (Infostart)
A holland kutatók mintegy 27 millió tonna, szinte láthatatlan nanoműanyagot találtak az Atlanti-óceán északi részén sodródva. Ez az első valós becslés a nanorészecskék, azaz egy mikrométernél kisebb apró töredékek formájában létező műanyagszennyezés mennyiségére vonatkozóan.
júl. 28
0:24
Most jött a hír a főútról: megállították a forgalmat (BorsOnline)
A nagyatádi hivatásos tűzoltók kezdték meg a mentést.
júl. 28
0:24
Vv Seherezádé babája bármikor megérkezhet: "Egyre jobban izgulunk" (Blikk)
Hatalmas az izgalom VV Seherezádé családjában. Az egykori villalakó kisfia ugyanis bármikor megérkezhet. Sehi és a férje még egy utolsó kikapcsolódásra utazott a pici érkezése előtt.
júl. 28
0:24
Elkeseredett küzdelem: így próbálják legyőzni a tűzvészt Törökországban (Blikk)
Törökország történetének egyik legsúlyosabb hőhulláma pusztít: az 50,5 fokos országos melegrekordot követően több százan kényszerültek elhagyni otthonaikat. A tomboló erdőtüzek eddig tíz ember életét követelték, és már az ország negyedik legnagyobb városát, Bursát is elérték. A hatóságok vészhelyzeti intézkedésekkel és vízkorlátozással próbálnak úr
júl. 28
0:24
10 kérdés, amit minden gyereknek meg kéne kérdeznie a szüleitől, mielőtt még túl késő… (Blikk)
Gyakran túl sokáig várunk azzal, hogy feltegyük az igazán fontos kérdéseket.
júl. 28
0:24
Magyar hegymászókat mentettek a 3 422 méteres Klockerinről (Blikk)
Két magyar hegymászó eltévedt és segítségre szorult Ausztriában, Kaprunban, miközben a Klockerinről tartott lefelé. Az időjárás nem volt alkalmas a túrázáshoz, később pedig már mentőhelikopter sem tudott értük menni, ezért gyalogosan kellett lehozni a fent rekedt magyarokat a hegyről. Szerencsére mindkét turista épségben leért.
júl. 28
0:24
Rendkívüli rendőrségi zárlat a Budai Várban (Infostart)
Lezárták a Halászbástyát és a Hilton Budapest környékét. Valószínűlegegy kínai delegáció miatt.
júl. 28
0:24
Rátámadtak az oroszok a híres magyar drónparancsnokra (Infostart)
Az oroszok megtámadták az ukrán fegyveres erők pilóta nélküli egységeinek vezetőit - közölte Robert Bródi.
júl. 28
0:24
Bajba jutott, kisgyerekes családot mentettek meg a hőségben a rendőrök, miután lerobbant az autójuk (Blikk)
Egy kerekesszékes édesapa, a felesége, illetve az egyéves ikreik kerültek bajba Kőbányán, miután a nagy hőségben lerobbant az autójuk. A szerencsétlenül járt családot járőrözés közben vették észre a rendőrök, akik azonnal a segítségükre siettek a kellemetlen helyzetben.
júl. 28
0:24
Országos csúcsot repesztett a női gyorsváltó a szingapúri vb-n, a férfiak hatodik helyen értek célba (Blikk)
A szingapúri úszó-világbajnokság vasárnapi nyitónapján mind a női, mind a férfi 4x100 méteres magyar gyorsváltó döntőbe jutott, és országos csúcsot vagy értékes helyezést ért el. A női csapat a nyolcadik helyen végzett 3:36.34-es idővel, megdöntve a tavalyi országos rekordot, míg a férfinégyes szoros küzdelemben lett hatodik 3:12.75-tel. A világbaj
júl. 28
0:24
Egy feltétellel visszatérhetnek az orosz sportolók a téli olimpiára (Infostart)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnöke a maga részéről készen áll az orosz sportolók részvételének engedélyezésére a jövő évi téli olimpián, de csak semlegesként indulhatnak majd az olaszországi ötkarikás játékokon.
júl. 28
0:24
Most jelentette be a nagy hírt a Tv2: augusztus 4-én érkezik! (Blikk)
A TV2 Csoport egyik legnépszerűbb tematikus csatornáján, az Izaura TV-n új telenovella veszi kezdetét: augusztus 4-én, hétfőn 17:20-kor debütál a Keserű szerelem (Amor amargo) című mexikói sorozat. A széria a 2007-es portugál Ilha dos Amores újragondolt változata, amely 2024. november 4. és 2025. február 23. között futott nagy sikerrel Mexikóban, ö
júl. 28
0:24
Saját dokumentumfilmjén dolgozott a halála előtt Hulk Hogan: a pankrátorlegenda eddig ismeretlen oldalát láthatjuk majd (Blikk)
A pankráció örökös legendája, Hulk Hogan pár nappal ezelőtt, 71 éves korában távozott az élők sorából. A 71 éves sportolóért hiába küzdöttek a mentősök, már nem tudták megmenteni az életét. A Terry Eugene Bollea néven született ikon emlékezetes pályafutást hagyott hátra maga mögött, ám halálakor éppen a saját életéről készülő dokumentumfilm forgatá
júl. 28
0:24
Gigantikus adatlopás: 1,4 millió ügyfél személyes adataihoz fértek hozzá egy Magyarországon is jól ismert biztosítónál (Portfolio)
Az Allianz Life biztosítótársaság azt közölte, hogy ügyfelei, pénzügyi szakemberei és alkalmazottai többségének személyes adatait lopták el hackerek egy júliusi adatvédelmi incidens során - írta meg a TechCrunch.
júl. 28
0:24
Visszatérne Magyarországra a Wendy's gyorsétterem (444.hu)
2002-ben távoztak Magyarországról, mert a beszállítók felszámolási eljárást indítottak a cég ellen.
júl. 28
0:24
Saját csapattársa törte ketté Juhász Roland lábát (444.hu)
"Hallottam a reccsenést, és láttam, hogy nagyon furcsa szögben áll a lábam" – mondta a korábbi válogatott védő.
júl. 28
0:24
A gázai lakosság egyharmada napokon át éhezik, közben az izraeli katonák megint a tömegbe lőttek (444.hu)
Palesztin források szerint 16 ember meghalt, háromszázan pedig megsebesültek.
júl. 28
0:25
Nagyot borult autójával Giorgetto Giugiaro (Player)
Minden idők egyik legnagyobb formatervezője Giorgetto Giugiaro, aki megérdemelt pihenését töltötte Szardínián, amikor nem adta ki neki egy kanyar, és hatalmasat borult az autójával, de szerencsére nem esett nagyobb baja.
júl. 28
0:25
Hiába trónörökös, ezt a kényelmetlen dolgot György hercegnek is meg kell csinálnia, a szülei nem engednek ebből a szabályból (Glamour)
Katalin hercegné és Vilmos herceg gyermekeinek nyári szünete nem csak a pihenésről szól. A walesi pár különleges házimunkákkal tanítják meg gyermekeiket az élet alapvető értékeire, és ez alól természetesen György herceg sem kivétel, akinek nem éppen a legkellemesebb ház körüli munkát adták a szülei.
júl. 28
0:25
Mándoki László különös jubileumot ünnepel (BorsOnline)
Éppen 50 évvel ezelőtt egy alagúton keresztül szökött át a határon Csupó Gábor rendezővel, miközben lőttek rájuk. Mándoki László tudta: innen nincs visszaút.

Keresés