Az Egyesült Államok jelentős mennyiségű marhahúst exportálhat Ausztráliába, miután Canberra enyhítette a biztonsági korlátozásokat, ami Donald Trump elnök szerint bizonyítja az amerikai marhahús kiválóságát. Elemzők szerint azonban a lazítás valószínűleg nem eredményez jelentős növekedést az amerikai szállítmányokban, mivel Ausztrália maga is jelen
Ezen az intenzív napon a személyes kapcsolatok fejlesztése, valamint az új lehetőségek megragadásával köti le a csillagjegyek figyelmét. A napi horoszkóp tevékeny júliusi napot ígér.
Gyémánt László 1935-ben ezen a napon született. A Kossuth-díjas festőművész, akinek rajzait már főiskolás korában Barcsay tanulmányaihoz hasonlították, az 1960-as évek elején fenegyereknek számított, aki nem illett a szocialista kultúrpolitikába. 1966-ban Bécsben lett volna kiállítása, megszerveztek egy találkozót számára Salvador Dalíval is, de ne
Ismét kalandosra sikerült Békefi Viki és Ya Ou Feng horvátországi családi nyaralása. A két énekes először töltötte a tengerparti pihenést a fiatalember szüleivel, ám a Sibenikbe szervezett út másnapján beütött a krach. A pár kislánya, Lizi megbetegedett, még kórházba is kellett vinni.
Ha Tusványos, akkor "Helló maci"! Orbán Viktor már évek óta gyűjti a medvefotókat, amikor a tusványosi beszédére készül. Az idei képhez, ami kicsit messzebbről fotóztak mint a tavalyit, azt írta: "Mai írótársam."
Ki kellett menekíteni az embereket Dánia egyik fesztiváljáról. A nyugati partvidékén található Esbjerg városát olyan ítéletidő érte el, hogy a szervezők úgy döntöttek, hogy inkább leállítják a koncertet és evakuálják a közönséget. Óriási áradás sújtotta a 71 500 lakosú várost.
Péntek este, az e cikk megszületése után rendezett Újpest–Diósgyőr meccsel elstartolt a labdarúgó-NB I új idénye. A nyáron Fizz Ligára átkeresztelt honi küzdelemsorozat új szezonjának első számú kérdése, hogy hét év után valamelyik csapatnak sikerül-e letaszítania a trónról a Ferencvárost, avagy zsinórban nyolcadszor is a csúcsra érnek a zöld-fehér
"A függöny legördül, a reflektorfények elhalványulnak, a fukszok bedobozolva" - írta búcsúposztjában George Santos, aki végighazudta a kampányát, és ez nem is igazán érdekelte, amíg el nem ítélték.
A nyár hagyományosan az öröm, a szabadság és az életigenlés időszakaként él a kollektív tudatban. A hosszabb nappalok, a vakációk, a fesztiválok és a közösségi élmények időszakától azt várjuk, hogy feltölt, kikapcsol, boldoggá tesz. De mi történik akkor, ha valaki épp ebben az időszakban érzi magát különösen rosszul? Ha nem a szürke november, hanem
Sok felnőtt óvakodik attól, hogy nyilvánosan rendre utasítson idegen gyereket. És lássuk be, mi sem örülünk feltétlenül, ha valaki rászól a miénkre. Lehet, hogy másként kellene szemlélni ezt a kérdést?
Látványos drágulás ment végbe a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban: mind a vágócsirke, mind a vágópulyka termelői ára jelentősen emelkedett az előző év azonos időszakához képest – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (Aki) legfrissebb jelentéséből. A fogyasztók a boltokban is érzékelhetik a változást: különösen a csirkemellfilé és a pulykame
A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna - köz
Újra megcsinálja? Ez volt a mindenkit érdeklő kérdés Majka péntek esti koncertje előtt. Ott voltunk Siófokon és megmutatjuk, megismételte-e a fellépésén Majka azt az óriási vihart kavaró jelenetet, amelyben Bindzsisztán miniszterelnökeként a színpadon a lelövését imitálják.
Mihai Tirnoveanu, a román nacionalista Nemzet Útja Egyesület elnöke számolt be arról, miszerint a magyar rendőrség nem engedélyezte, hogy az Országház előtt emlékezzenek meg a románok budapesti bevonulásáról. Helyette idén is elmennek Orbán Viktor szombati tusványosi beszédére. A rendőrség indoklása szerint azért utasították vissza a rendezvényt, m
A női után a magyar férfi csapat is – Koleszár Mihály, Gáll András, Szép Balázs összeállításban – aranyérmet nyert, egyéniben Koleszár második lett pénteken a madridi öttusa Európa-bajnokságon, Bauer Blanka pedig bronzérmes.
A 65 éves brit férfit túlságosan megihlette James Bond világa, a volt védelmi miniszterről próbált meg személyes adatokat átadni az oroszoknak. Csakhogy valójában a brit elhárítás tisztjeivel pacsizott le. Az esküdtek bűnösnek találták, az ítélethirdetés ősszel várható.
Néhány nappal ezelőtt rázta meg a világot a hír, miszerint 76 éves korában elhunyt Ozzy Osbourne. Szerettei eddig csupán egy szűkszavú közleményt adtak ki, most azonban a legenda lánya, Kelly Osbourne megtörte a csendet a közösségi oldalán.
Bántó szavak, amiket a legjobbnak hitt barátainktól kaptunk. És a mediátor tanácsai, mit tehetsz, hogy ne hordozd sírig a sérülést, amit az okozott, akiben a leginkább bíztál.
Szombaton heves zivatarokra, felhőszakadásra és jégesőre figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság: a viharok az ország nagy részét érinthetik, komoly károkat és veszélyhelyzeteket is okozhatnak. A hatóság óvatosságra, megelőző intézkedésekre és a riasztások figyelésére inti a lakosságot.
A meteorológiai előrejelzések szerint szombaton több helyen intenzív zivatarok, felhőszakadás és jégeső várható, a nap első felében jellemzően a Dunántúl nyugati, északnyugati részen. A délutáni, késő délutáni óráktól az ország nagy részén kialakulhatnak felhőszakadások, amelyeket nagyméretű jég is kísérhet - hívta fel a figyelmet az Országos Katas
Orbán Viktor még az utolsó este is írja a holnapi tusványosi beszédét, legalábbis a TikTok-oldalára feltöltött videója tanúsága szerint, amelyben elárulta: nem lesz előrehozott választásról szóló bejelentés holnap.
A hírek szerint most, hogy Harry hercegnek és Meghan Markle-nek megszűnt a szerződése a Netflixszel, a hercegi pár új bevételi források után fog nézni. Vajon egy újabb botrányos életrajzi könyvvel készülnek? Az angol királyi családban rettegnek attól, hogy igen.
Az Hbo Max kínálatában láthatjuk a Jókislány című filmet. Nicole Kidman merész alkotása a színésznő talán legbátrabb szerepe a karrierje során. A Jókislány nem hibátlan film, de igazán elgondolkodtató és fülledt alkotás.
A Kakasd-Hímesháza barátságos edzőmeccs 80. percben szakadt félbe, miután balhé alakult ki a játékosok között. A hazai csapat szerint mindössze egy kisebb "csetepaté" történt, a bíró azonban lefújta a mérkőzést. A vendék labdarúgója szerint "volt minden, mint a himesházi búcsúban".
A tavalyinál később kezdődött meg a szilva szezonja Lengyelországban. Egyelőre az import tételek dominálnak a kiskereskedelemben, de a nagybani piacokon már kapható a belföldi Herman is.