Ne költs drága vegyszerekre: ez az otthoni trükk minden hangyát eltüntet! Ahogy elkezdődtek a nagy melegek, vele együtt sajnálatos módon előbújtak a hangyák is. Ezek a kis lények nem elég, hogy megzavarhatják a kerti eszegetést, grillezést, de még a szaporodáshoz is helyet keresnek maguknak a kertben, ami nem feltétlenül jelent jót az otthonunk szá
Pompeji ókori, megkövesedett holttesteiről biztosan mindenki látott már képeket – csakhogy azok se nem ókoriak, se nem holttestek, és még csak nem is kőből vannak.
Sok felnőtt óvakodik attól, hogy nyilvánosan rendre utasítson idegen gyereket. És lássuk be, mi sem örülünk feltétlenül, ha valaki rászól a miénkre. Lehet, hogy másként kellene szemlélni ezt a kérdést?
Bántó szavak, amiket a legjobbnak hitt barátainktól kaptunk. És a mediátor tanácsai, mit tehetsz, hogy ne hordozd sírig a sérülést, amit az okozott, akiben a leginkább bíztál.
Az első letölthető tartalom az Assassin's Creed Shadows játékhoz legkésőbb 2025 szeptemberéig meg fog jelenni – derül ki az Ubisoft pénzügyi jelentéséből.
Fred Zinnemann korszakos jelentőségű vadnyugati filmjét gyakran a 40-es, 50-es évek kommunistaellenes paranoiájának allegóriájaként értelmezik, pedig van egy ismeretlen western, mely e téren még a Délidőnél is messzebbre merészkedik. Július 30-án lesz 73 éve, hogy az amerikai mozik bemutatták Fred Zinnemann Délidőjét (1952), a western zsánerének eg
Reggel, miközben a nap sugarai aranyszínű fénybe burkolják a tájat, a csillagok mindentudó mosollyal figyelnek minket. Minden jegy saját történetet mesél el, egyedi lehetőségeket nyújt, hogy felfedezzük önmagunk mélyebb rétegeit. A csillagok útmutatása ma is különleges felfedezéseket ígér mindenki számára.
A séta nem csupán mozgás, hanem lehetőség is: hogy kiszellőztesd a fejed, helyre tedd a tartásod, figyelj magadra és újra összekapcsolódj a testeddel. Tudatos légzéssel, mozgással és ritmussal az egyik legegyszerűbb napi rutinod is feltölthet — szó szerint tetőtől talpig.
A konyha nemcsak a mindennapi étkezések, hanem a családi élet központja is, ahol a legtöbb időt töltjük együtt, beszélgetünk és alkotunk a főzés művészetében. Azonban a konyha hangulatos légköre számos potenciális veszélyt is rejt, ha nem fordítunk kellő figyelmet a megfelelő higiéniai szabályokra. Hogyan biztosíthatjuk, hogy ez a tér valóban tiszt
Az egyedüllét nem a magány szinonimája. Sokkal inkább eszköz: ahhoz, hogy közelebb kerülj önmagadhoz, elcsendesítsd a mentális zajt – és hagyd, hogy az igazán nagy ötletek is felszínre jussanak.
Mindenki tudja, hogy nem egészséges dolog állandóan az Instagram, a Facebook és az X felületein lógni, mégis kevesen határozzák el, hogy törlik magukat ebből az online térből.
A kutatóknak egy 4400 évvel ezelőtt keletkezett, táblára vésett sumér történetet sikerült részletesen elemezni. Bár az írás a tábla törött állapota miatt hiányos, az olvasható szöveg nagy része elénk tárja Fox, a ravasz róka kalandját, aki Ishkurt, a viharistent menti ki az alvilágból.
Most van az az időszak, amikor legszívesebben elő sem jönnénk a légkondicionált szobából a meleg hőmérséklet miatt. Ott legalább még nyugodtan pihenhetünk egy csésze kávé mellett.
Az alábbi infók jelentős része nemcsak számodra elérhető a neten, hanem bárkinek. Ha valaki nekiáll keresni, jó eséllyel megleli ezeket rólad - és nem is sejtetted eddig!
Az Apple hivatalosan is elérhetővé tette az iOS 26 nyilvános bétaverzióját, amely 2013 óta az eddigi egyik leglátványosabb iPhone-frissítésként érkezik és már most bárki kipróbálhatja, aki rendelkezik a megfelelő készülékkel.
Nem kell sok ahhoz, hogy egy óra jóval drágábbnak tűnjön, mint ami, csak ügyesen kell keverni az összetevőket. Európában sajnos nem tartozik a legnépszerűbb márkák közé a Rado – talán
A legendás Marilyn Monroe, a huszadik század közepének egyik legnagyobb filmes csillaga, nem csupán színészi tehetségével, hanem különleges önbizalmával is magával ragadta a közönséget. Kevesen tudják azonban, hogy e magabiztosság mögött egy hihetetlen átalakulási képesség állt, amely révén a privát Norma Jeane-ből a nyilvános színpadokon ragyogó M
Ha idén nyáron valami igazán természetközeli, mégis pénztárcabarát kikapcsolódásra vágysz, a szabadstrand + Duna párosításnál kevés jobb választás létezik. Cikkünkben mutatunk 12 klassz helyet, ahol garantáltan feltöltődsz.
Az optimális tápanyag-ellátottság kiegyensúlyozott és változatos vegán étrenddel is biztosítható, azonban ez gondos odafigyelést és válogatást igényel. Vegán étrenddel egyedül a szükséges B12-vitamin-mennyiség nem pótolható, bár vannak ennek is növényi forrásai, azok önmagukban nem elegendőek. A szervezet összes többi tápanyagszükséglete fedezhető
Törökszentmiklós titka az atmoszférában van: a kétkezi munkával épült házakban, a természet szeretetében, a közösségi kapcsolódásban. Ez teszi olyan megejtővé.
Magyarország legromantikusabb kastélyai ilyenkor a legszebbek: virágos kertek, árnyékos parkok és a múlt elegáns bája. Ezekre a helyekre érdemes egy-egy hétvégén elmenni!
Gyakori probléma a forgalomban lévő gluténmentes kekszekkel, hogy alacsony a rost- és fehérjetartalmuk. Ennek orvoslásán dolgozik a Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszéke. Új kekszük fejlesztésekor nemcsak a gluténmentesség és a megfelelő tápanyagtartalom volt fontos szempont, hanem az is, hogy a gyártás minél kisebb ökológi
A Földközi-tenger hőmérséklete rekordokat dönt, miközben Ázsiát özönvízszerű esők és súlyos viharok sújtják. A klímaváltozás hatása már nemcsak a szárazföldön, hanem a tengerek mélyén is egyre látványosabb.
A Balaton-felvidék tele van mesés kirándulóhelyekkel, amelyeket érdemes a családdal közösen is felfedezni. Bobozni, "talpkalandozni", kisvonatozni, főúri balatoni időkbe visszautazni, Balaton Fagyiját megkóstolni, balatoni "Jurassic Parkot" látogatni invitálunk most benneteket.
Képzeld el, hogy valaki megkérdezi tőled: elhagynád-e a szerelmedet 100 millió forintért? Meglepődnél, ha azt mondanám, hogy sokan gondolkodás nélkül igent mondanának?
A filmes világban gyakran előfordul, hogy egy-egy kasszasiker készítésekor a főszereplő magánéletében olyan változások történnek, amelyek a forgatást is befolyásolhatják. A sztárok azonban képesek olyan profin lehozni az ilyen helyzeteket, hogy olykor még azt is sikerül elrejteniük a kamerák és a nézők szeme elől, hogy éppen babát várnak.
Ha te is azok közé tartozol, akik már most izgatottan tervezgetik az őszi gardróbfrissítést, miközben még a nyári ruhákban élvezik a napsütést, akkor jó hírünk van: nem kell választani a két évszak között. Mutatjuk azokat a nyári trendeket, amelyek ősszel is megállják a helyüket – így stílusosan, tudatosan és sokoldalúan készülhetsz az évszakváltás
4–5 kilogramm friss, hibátlan meggy felhasználásával egy 5 literes demizsonban pár hét alatt 10–12%-os, testes, félig édes italt varázsolhatsz, ha követed a természet és a higiénia ritmusát.
Igazán szeretnéd elkápráztatni a vendégeidet? Akkor érdemes hozzáadni ezt az igencsak furcsa összetevőt a recepthez, és óriási sikered lesz! Még a legegyszerűbb muffint és süteményt is képes mennyei édességgé varázsolni.
A hétvége első napja is számos izgalmat tartogat az egyes csillagjegyek számára, azt azonban, hogy neked mit üzennek a csillagok, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a szombati horoszkópot!
Az idő nem mindig tesz jót a whiskynek, de ez a palack egészen más liga. A Glenlivet 85 éves single maltja hivatalosan is a világ legidősebb skót whiskyje. Történelem egyetlen kortyban.
Gondolataink és érzéseink nagymértékben befolyásolják teljesítményünket, minden téren – a megállapítás mára a pszichológia közhelyének számít. Vajon ezért legyintünk rá oly könnyen? Vagy inkább azért, mert őszintén megbeszélni a dolgokat önmagunkkal és túllépni vélt határainkon az élet legnagyobb kihívásai közé tartozik? A kerékpározás remek trénin
Így készíthet egyszerűen légypapírt otthon: muslicák és legyek ellen is jó! Ha már unja az állandó zümmögést, és a légycsapóval sem boldogul, készítsen légypapírt otthon néhány perc alatt.
A női magabiztosság és erő olyan fogalmak, amelyek elérése komoly belső munkát, tapasztalatot és bölcsességet igényel. Az élet hullámvölgyei és leküzdött akadályai végül olyan ajándékokkal szolgálnak, amelyek csak azok számára értékelhetők igazán, akik megküzdöttek ezekkel a nehézségekkel. Íme, hét olyan dolog, amelyet egy valóban erős nő megért, é
Az idén tizenhatodik alkalommal megrendezett, immár nemzetközi hírnévre szert tett Optimist versenyen tíz ország 152 utánpótláskorú vitorlázója állt rajthoz. Ötvenketten külföldről érkeztek, köztük világ-, és Európa-bajnoki helyezettek. A verseny abszolút győztese is közülük került ki: a szlovén Mihael Zobec, az idei világbajnokság ezüstérmese a me
Előkerült egy hangfelvétel, amin a legendás Frida Kahlo mexikói festőnő egy verset szaval, amit férjének és alkotótársának, a freskófestő Diego Riverának írt.