Tusványoson az is kincseket találhat, aki nem keresi, a kormányközeli szervezetek ugyanis rengeteg ingyen ajándékkal várják a fesztiválozókat. És kinek ne kellene egy Isten, Haza, Család feliratú kék poliészter horgászkalap, pláne, hogy ha van rá esély, hogy közpénzből készült?
A közösségi oldalán reagált a vele kapcsolatos botrányra a II. kerületi alpolgármester, Berg Dániel. A politikus beismerte, hogy szenvedélybetegséggel küzd, és az elmúlt heteket betegszabadságon töltötte. Bocsánatot kért a viselkedése miatt, illetve az ígérte, felelősséget vállal a tetteiért.
Az Egységben Vörösvárért Egyesületnek már csak három tagja van, nyolcan is kiléptek nemrég. A kilépők önhatalmú döntéshozatalra hivatkoznak, de a polgármester szerint politikai céljaik vannak.
Ha Tusványos, akkor "Helló maci"! Orbán Viktor már évek óta gyűjti a medvefotókat, amikor a tusványosi beszédére készül. Az idei képhez, ami kicsit messzebbről fotóztak mint a tavalyit, azt írta: "Mai írótársam."
Mihai Tirnoveanu, a román nacionalista Nemzet Útja Egyesület elnöke számolt be arról, miszerint a magyar rendőrség nem engedélyezte, hogy az Országház előtt emlékezzenek meg a románok budapesti bevonulásáról. Helyette idén is elmennek Orbán Viktor szombati tusványosi beszédére. A rendőrség indoklása szerint azért utasították vissza a rendezvényt, m
Orbán Viktor még az utolsó este is írja a holnapi tusványosi beszédét, legalábbis a TikTok-oldalára feltöltött videója tanúsága szerint, amelyben elárulta: nem lesz előrehozott választásról szóló bejelentés holnap.
Csak azt kéri Magyar Pétertől és a pár nap múlva Fezenre érkező Majkától, hogy tartsák tiszteletben azt is, aki máshogy gondolkodik. Alig várja, hogy a Tiszának legyenek helyi politikusai, de a 2026-os választáson Orbán Viktor kérésére se indulna el egyéni képviselőjelöltként. A Pride-ról és a fideszes utánpótlásról is kérdeztük a fideszes polgárme
Elősütött, gyorsfagyasztott burgonyakrokettet hívott vissza ásványolaj-szennyezettség miatt a Family Frost Kft., a termék fogyasztása egészségi kockázatot jelenthet - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken.
Szarmata sírokat találtak a Móra Ferenc Múzeum régészei a Szeged-Csanádi Egyházmegye leendő oktatási és sportkomplexumának két készülő műfüves focipályájának helyén Mórahalmon - közölte a közgyűjtemény régészeti osztálya közösségi oldalán pénteken.
Búcsúzunk egy párttárstól, egy volt önkormányzati képviselőnktől, volt regionális szervezőnktől, és természetesen egy baráttól, egy édesapától, egy mélyen hívő embertársunktól. – írja megemlékező sorait a Kdnp honlapja. 2025. július 24-én, hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után elhunyt Grób Gábor, a Kereszténydemokrata Néppárt pécsi sz
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Súlyos egészségkárosodást okozhatnak a klór-dioxidot tartalmazó, újabban interneten népszerűsített "csodaszerek" – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken.
Korábban veszélyes volt a Dráva vizében fürdőzni, ezért a szabadstrandot is le kellett zárni. A friss mintavételek azonban jó eredményt hoztak, így újraindulhat a pancsolás.
Majka péntek este Siófokon is előadta a debreceni Campus Fesztiválon nagy port kavart fejbelövős performanszt, azonban ezúttal egy jelentős változtatással.
Egyedülálló szakmai párbeszéd ÁGOTA Falván Történelmi jelentőségű országos gyermekvédelmi konferenciát rendeztek a Bács-Kiskun vármegyei Tass-Alsószenttamáson, ÁGOTA Falván. A négynapos rendezvényen 2500 szakember, a gyermekvédelmi szakellátásban érintett állami, egyházi és civil szervezetek, valamint az ágazati irányítás képviselői vettek rés
Újra eljött: mától augusztus 17. üzemzárásig zárva lesz az Óbudai sziget a forgalom elől a Sziget fesztivál építési, majd bontási munkálatai miatt. Az Európa-szerte népszerű rendezvény miatt egy járat útvonala is módosul.
A fiatalok jubileuma alkalmából az Assisi Egyházmegye bejelentette, hogy több mint 26 országból 700 fiatal vesz részt a IX. Nemzetközi Ifjúsági Találkozón Assisiben. Szent Ferenc szülővárosa lesz a fiatalok találkozóinak központja július 27. és 31. között, a római fiatalok jubileuma előtt. Utóbbit július 28. és augusztus 3. között rendezik meg. A P
Számos hajléktalan dönt úgy nyáron az országban, hogy a Balatonhoz utazik, mert például jobb koldulási lehetőséget látnak a felpezsdülő idegenforgalomban. Az önkormányzatok nem sokat tehetnek az ügyben.
Az izraeli miniszterelnök ellen tavaly novemberben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. Idén áprilisban hivatalos látogatáson tartózkodott Magyarországon, ugyanakkor a magyar hatóságok nem tartóztatták le.
A független képviselő szerint ha Orbán Viktor előrehozott választást jelentene be Tusnádfürdőn, akkor "egy izgalmas, de egyáltalán nem feltétlen pozitív kimenetelű időszak következik".
Magyarország számára a keleti nyitás politikájának sikertörténete a kínai-magyar kapcsolatok alakulása – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke, miután pénteken a Parlamentben együttműködési megállapodást írt alá az Országgyűlés Hivatala és a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottságának Hivatala. A házelnök, aki az aláírá
A miniszterelnök Tusnádon ad újra stratégiai helyzetértékelést, előrehozott választásról biztosan nem tesz bejelentést. Magyar Péter "ellen-Tusványos" nagygyűlést tart Székesfehérváron, a Tisza külpolitikai alapvetését mondja el - nagy bejelentést nem ígér.
Orbán Viktor tusványosi beszédében bejelentette, hogy jönnek a digitális polgári körök, mert nem mindenkinek való a harc. Szerinte nő az esély arra, hogy világháború legyen, európai háború pedig már van. Egyszerűsítette a tavaly bejelentett nagystratégiát, és azt mondta: nem engedik kormányra a Tiszát. A helyszínről követtük az eseményt.
Orbán Viktor szombaton kormányzati cikluszáró előadást tartott Tusnádfürdőn, ahol bejelentette a digitális polgári körök elindítását. A miniszterelnök saját felmérések alapján azt állította, hogy "ha most vasárnap lennének a választások, akkor 106 egyéni választókerületből 80-at mi nyernénk".
A miniszterelnök szombat reggel három betűt posztolt a közösségi oldalára. Orbán Viktor már a múltban is ezzel a módszerrel lengette be az egyik nagy bejelentését.
Vasárnap megkezdődnek a medencés úszóversenyek is a szingapúri vizes világbajnokságon, a magyar színeket 23-an képviselik, akik közül többen is harcban lehetnek az érmekért.
A köztársasági elnök Budapesten fogadta Zhao Leji-t, a Kínai Népköztárság Országos Népi Gyűlésének elnökét. A két politikus a magyar–kínai kapcsolatokról és gazdasági együttműködésről is egyeztetett.
Ahogy közeledik a miniszterelnök beszéde, egyre titokzatosabbá válik a közösségi médiában. Bár konkrétumot most sem közölt, érdekes üzenetet tett közzé.
Budapesten, az Erzsébet-híddal szemben a régi Kelenhegy sziklái között áll Jankovics Gyula gyönyörű alkotása, az első magyar vértanunak, Szent Gellértnek hatalmas bronzszobra. A szobor magasra emelt jobbjában a szent keresztet tartja a magyarok városa fölé, hírdetvén ezzel, hogy a nemzet a kereszt jegyében született, és annak védelme alatt áll. Gel