A Duna House (DH) közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DHTB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint májusban országosan 10 262 lakóingatlan cserélt tulajdonost és 139 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán közölt posztban beszélt arról, hogy a háború hosszabb és brutálisabb lesz, mint amire még az év elején számítottak. Azzal folytatta, hogy soha nem volt ekkora szakadék Trump és a brüsszeli, valamint kijevi vezetők között. Hozzátette, hogy a lejárató kampányok az eddiginél is nagyobb lendülettel fognak
Ben Affleck és Matt Damon együtt léptek színpadra a Netflix Tudum 2025 eseményén – de nemcsak új filmjük, hanem Damon külseje is alaposan felkavarta az állóvizet. A színész bozontos, ősz szakállal jelent meg, amit Odüsszeusz szerepéhez növesztett, és ami finoman szólva is meglepte még a legjobb barátját is.
Donald Trump egyetlen elnöki bejelentése elég volt ahhoz, hogy áprilisban meginduljon a roham a használt luxusórák iránt. Az amerikai és brit vásárlók nem is vártak sokáig, még mielőtt életbe lépnének Donald Trump potenciális vámintézkedései, rekordtempóban söpörték ki a luxusidőmérőket a másodlagos piacról.
A fürdőszoba takarítása szinte mindenki számára kihívást jelent, különösen, ha a fókusz a fürdőkádon van. Sokak számára ez nem csupán egy elhanyagolható házimunka, hanem valódi stresszforrás, hiszen a ragyogó tisztaság elérése sok időt és energiát igényel. Azonban néhány egyszerű, mégis hatékony praktikával jelentősen megkönnyítheted a dolgodat, és
Napi nyolc óra minőségi alvással, rendszeresen végzett testmozgással, tíz-tizenöt perces pihenőidőkkel, relaxációs gyakorlatokkal csökkenthető a vizsgák előtti szorongás és stressz. A kiegyensúlyozottsághoz ilyenkor még fontosabb a tudatos felkészülés, a megfelelő időbeosztás, a napi vagy heti teendők pontos összeállítása. A hatékony stresszkezelés
Sami Pajari tavaly nyerni tudott a Szardínia Rally WRC2-es mezőnyében, idén pedig szeretne az akkor bemutatott teljesítményére építeni Rally1-es autóval is.
Olaszországban az elemzők által várttal összhangban 1,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak májusban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adataiból.
Az OPEC+ várhatóan folytatja az olajtermelés növelését a következő három hónapban, ami az olajárak csökkenéséhez vezethet a Morgan Stanley elemzése szerint - számolt be a Bloomberg.
Beköszöntött a nyár, a pihenés, kikapcsolódás időszaka. A Spektrum azonban lebilincselően izgalmas, akciódús műsorokkal készül: júniusban határvédelem, amerikai maffia és hadihajók várják a nézőket. A Spektrum nagyközönség elől elzárt világokba kalauzolja júniusban a nézőket. A szórakoztató-ismeretterjesztő csatorna határvédelem színfalai mögé be
Az indiai-brit író a Hay fesztiválon mesélt arról, mit gondolt a támadója ítéletéről, az Ai és az irodalom kapcsolatáról, és arról, hogy ki is az irodalom Taylor Swiftje. Már túl van a késelésen, mégis nehéz feladat volt számára visszatérni oda, ahol a múltban megpróbálták megölni.
A következő napokban továbbra is meleg, helyenként kifejezetten forró nyári idő várható. A napsütés mellett azonban időnként záporokra, zivatarokra is számítani kell, főként az ország északi és nyugati területein.
A Mátra déli lankáin, Nagyréde szívében egy különleges birtok bújik meg, ahol múlt és jelen, kultúra és természet páratlan elegyet alkot. A Scharioth Birtok egy klasszicista stílusban újjáépített kastély, három hektáros angol tájkerttel, történelmi utalásokkal, és egyre több kulturális és gasztronómiai élménnyel.
A kezdeti értékesítési adatok alapján jelentős az érdeklődés a HONOR legújabb AI-innovációi iránt – 124,5%-os értékesítési növekedés az előző szériához képest
A Carinfo adatai alapján – az áprilisi jelentős növekedés után – 2025 májusában ismét nőtt a forgalomba helyezett személygépjárművek száma. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője elmondta, mi állhat a folyamatosan növekvő tendenciák hátterében.
Orbán Viktor Trump-pártisága sem védi meg a magyar járműipart: a győri beszállítók már most szenvednek az amerikai vámoktól, a dolgozók pedig a megélhetésükért aggódnak.
A mostani nagy árhullám elvonult, és jelenleg nincs közvetlen veszély, de a Kovászna megyei település lakosai tudják, újabb nagyobb esőzések esetén megint aggódhatnak házaik, gazdaságaik miatt. Németh Zoltán nagyborosnyói református lelkész az InfoRádióban elmondta: a falu lakóépületeinek egynegyedét sújtotta az árvíz, a lakások jelentős részében m
Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán jelentette be, hogy sztrájkbizottságot alakítanak a fővárosi cégeknél működő szakszervezetek. Arra kérik a városvezetőt, hogy tárgyaljon Orbán Viktorral.
A Z generáció tudatosan, de rendkívül élménycentrikusan költ – derül ki egy generációról készült átfogó kutatásból. A riport készítésében közreműködött a Diverzum, hazánk legnagyobb diákkedvezményeket kínáló platformja is, amelynek a partnerségi vezetőjével, Takács Péterrel beszélgettünk a Cégkassza Podcast legújabb adásában. A szakértő megosztotta