Közel 30 év után a Szaturnusz belépett Kosba, az asztrológusok szerint ez pedig mindig valami szörnyűséget jelent a világra nézve. Így hat most a csillagjegyekre!
Építőipari cégnél több munkavállaló régóta tartós táppénzen van. A mostani, válságos építőipari helyzetben elég nagy teher a munkáltatónak a folyamatos táppénz-hozzájárulás, miközben az érintett munkavállalókról tudni lehet, hogy már nem fognak újra dolgozni, értéket termelni, leszázalékolás előtt állnak. Köteles-e addig, azaz egy évig munkaviszony
Nem milliárdokban számolja a vagyonát, és még az is előfordulhat, hogy megtartja a kastélyt és 2026-ban kiszáll a politikából. Berettyóújfaluban tartott lakossági fórumot a miniszter.
Ezen a nyáron is rengeteg kalanddal és élménnyel vár Tiszafüred. A Tisza-tó fővárosában hivatalosan is megnyitott a nyári szezon, ami egyet jelent az idei nyarad egyik legnagyobb kalandjával! Táncolj hajnalig, ugorj fejest a vízbe, vagy csak zárd ki pár órára a civilizációt! Rengeteg káprázatos helye van a csodálatos országunknak, azonban Tiszafüre
Meghan és Harry esküvője teljesen tökéletesnek tűnt, ám a színfalak mögött valójában idegeskedések, sértődések és viták uralták a készülődést – sőt, egy bennfentes szerint az egész olyan volt, mint egy drámasorozat, amiből sosem fogy ki a konfliktus.
Bár Margaret Atwoodot a legtöbben A szolgálólány meséje című 1985-ös regényéről és az abból készült nagy sikerű sorozatról ismerik, évtizedeken átívelő karrierje során az írónő számos kiváló művet szerzett még – ezek közül mutatjuk be a 4 kedvencünket.
Veled is gyakran előfordul, hogy háttérbe szorítod az alvást, mert sok más dolog éppen fontosabbnak tűnik? A mai rohanó világban ez egy rendkívül gyakori szokás, abba viszont a legtöbben bele sem gondolunk, mekkora hiba lehet valójában. A Salfordi Egyetem egyik oktatója például egyenesen arra hívta fel a figyelmet nemrég, hogy a megfelelő mennyiség
Leminősítette Ausztriát a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő mindenekelőtt a vártnál sokkal gyengébb osztrák közfinanszírozási és reálgazdasági teljesítménnyel indokolta a lépést.
A nyár mindig tele van várakozással, reménnyel. De vajon mikor jön el az a különleges nap, amikor úgy érzed, minden összeáll, amikor úgy érezheted, hogy az univerzum csak neked dolgozik. Nos, csillagjegyed alapján eláruljuk, hogy melyik nap lesz a legszerencsésebb számodra idén nyáron!
Minden szülő szeretné, hogy a gyereke megbízzon benne. Hogy ne az internethez, a haverokhoz vagy a TikTokhoz forduljon, ha valami fontos, nehéz vagy épp izgalmas dolog történik vele, hanem hozzád. Hogy merjen kérdezni, érzéseket kimondani, kérni, ha elakadt.
Mondhatnánk, hogy nagyon sűrű évad áll Rujder Vivien mögött, de talán pontosabb, ha úgy fogalmazunk: nagyon sűrű évtized. A Színművészetire elsőre bejutott, az iskola után egyből a Katonába szerződött, és a filmesek is kézről-kézre adják azóta.
Az EU-s nemek közti egyenlőségi index szerint Románia az átlag alatt teljesít. Viszont azon 18-74 év közötti nők aránya, akik fizikai vagy szexuális erőszakot szenvedtek el, magasabb az európai átlagnál.
A koreai konyha itthon kevéssé ismert különlegességével és egy szerzetes-séffel ismerkedhetnek meg az érdeklődők június végén. Június 27-28-án a KoreaOn 2025 fesztiválon az érdeklődők közelebb kerülhetnek a koreai konyhához, ahol
A Hawaii Egyetem csillagászai által megfigyelt legerősebb extrém nukleáris tranziens robbanás 25-ször több energiát szabadított fel, mint a legenergikusabb szupernóvák. Minden ilyen robbanás annyi energiát szabadít fel, amennyit száz Nap bocsátana ki teljes, tízmilliárd éves élettartama alatt.
A magyar mezőgazdaság szereplőinek időben fel kell készülniük a 2027 után induló, várhatóan jelentős módosításokat tartalmazó új európai uniós agrártámogatási ciklusra.
Az ötcsillagos szállodák száma ma már eléri a 21-et is a fővárosban, a négycsillagosok köre pedig mintegy félszázat tesz ki. Összeállításunkban a legújabb elegáns hotelek közül válogattunk.
A Dave’s Hot Chicken ma már jókora nyereséget hozó globális franchise, ami befektetési alapoknak is felkeltette a figyelmét, de 2017-ben nem sokon múlott, hogy el se indítsák.
A „Kincsvadászok” című műsor harmadik évadával fut a TV2-n, méghozzá dupla epizódokkal – nem véletlenül. A produkció sikere nemcsak a nézettségben, hanem a közönség viszonyulásában is jól tetten érhető. Fertőszögi Péter, a BÁV Aukciósház művészeti igazgatója, egyben a műsor egyik állandó szereplője szerint a „Kincsvadászok” olyan űrt tölt be a magy
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A véletlennek köszönhetően került Magyarországra, majd építette fel a hazai startupszféra legnagyobb sztorijait, amerikaiként. Három, részben magyar céget alapított, amikkel meg sem állt a New York-i tőzsdéig, hogy aztán a szerencse szerepét hangsúlyozza a beszélgetésünk alatt. Elvitathatatlan a szerepe a hazai startupvilágban, mégis kevesen ismeri
A magyar állampapír maradhat a vezető lakossági befektetés, a megtakarítási piacon továbbra is a kockázatkerülés a meghatározó szempont - vélekedtek a Magyar Közgazdasági Társaság pénteki szakmai kerekasztal-beszélgetésén résztvevő szakértők.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Ügyelj a tested jelzéseire, tervezd meg tudatosan és precízen az edzésprogramodat, és a legfontosabb: soha, semmilyen körülmények között ne terheld túl a szervezeted!
Egy újfajta közlekedési tábla jelent meg az európai utakon: a zöld szegélyű sebességjelző nem kötelező jellegű, mégis sokat segíthet a balesetek megelőzésében.
Magyar idő szerint június 10-én, kedden 14:22-kor indulhat Kapu Tibor magyar űrhajós az Axiom-4 misszióval a Nemzetközi Űrállomásra – a küldetést azonban kis híján keresztülhúzta Elon Musk, aki a SpaceX Dragon-programjának leállításával fenyegetőzött, komoly riadalmat keltve a NASA-nál.
Nyáron nincs jobb, mint egy hideg gombóc fagyi a strandon, igaz? De vajon mennyit fizetünk érte itthon, és mi a helyzet Európa kedvenc üdülőhelyein? A legfrissebb adatok szerint 2024-ben egy gombóc fagyi ára átlagosan 2,39 euró Európában, Magyarországon valamivel olcsóbb 1,22 euró! Ez különösen jó hír, ha a Balatonnál vagy egy hazai fürdővárosban