Ez a film nem klasszikus, de nem is vállalja annak magát. Egy olyan mozgóképes középszer, amely tudja, hogy nem fogják poszterre nyomni a nevét filmtörténeti előadótermekben, de ennek ellenére sem szégyelli magát. Bérgyilkos a szomszédom – a cím önironikus túlzás, akárcsak a film maga.Bruce Willis itt már rég Bruce Willis – egyfajta örökös flegmasá
Az Európa Tanács Emberkereskedelem Elleni Fellépés Szakértői Csoportja (GRETA) éves jelentésében erősebb politikai elkötelezettséget sürget az emberkereskedelem felszámolására, valamint hangsúlyozza a gyermekvédelmi rendszerek megerősítésének és az emberkereskedelem elleni intézkedések integrálásának szükségességét a humanitárius kezdeményezésekbe.
Sokan azt gondolják, hogy a legnehezebb időszak a házasságban az első év, amikor a friss házasok még tanulják egymást, összecsiszolódnak, és megszokják az új életformát. Mások szerint az ötödik év táján jön az igazi próbatétel, amikor már nem újdonság a kapcsolat, de még nem is elég stabil minden fronton. De mit mond erről a tudomány?
A hét utolsó napja is számos izgalmat tartogat az egyes csillagjegyek számára, a Skorpiók lezárhatnak egy régi ügyet, a Vízöntők új oldalukról mutatkozhatnak be, de vajon neked mit üzennek vasárnapra a csillagok? Kattints és olvasd el a horoszkópodat!
Az elnök azt is elmondta, hogy nem tervezi helyrehozni kapcsolatát a Tesla és a SpaceX vezetőjével. Azt mondta, a viszonyuknak vége. Elon Musk korábban "undorító förmedvénynek" nevezte azt a költségvetési törvénycsomagot, amelyet Trump támogatott.
Nem kell sokat görgetni a közösségi médiában vagy fórumokon, hogy belebotoljunk egy-egy posztba, videóba vagy kommentárba, amely arról szól, hogy a nők "túl sokat akarnak", "elrontották a férfiakat", vagy épp "ideje visszavenni az irányítást" tőlük. Ezek mögött a kijelentések mögött nemcsak frusztráció van, hanem valóságos társadalmi krízis is. Val
A Bevándorlási és Vámügyi Hivatal kitoloncolásai robbantották ki zavargásokat. A Fehér Ház szerint a város "meggondolatlan" vezetői lemondtak az állampolgárai védelmének felelősségéről.
Minden idők egyik legsikeresebb sorozata rebootot kap Lila akác köz címmel. A Született feleségek nem az eredeti szereplőgárda sorsának további alakulását mutatja be, hanem teljesen új feleségek életébe és titkaiba avat be minket.
Átverve érezte már magát egy influenszer posztja után? Nem alaptalan a gyanú: a Gazdasági Versenyhivatal friss vizsgálata szerint a legismertebb magyar véleményvezérek többsége nem jelölte megfelelően, hogy fizetett hirdetést oszt meg követőivel. A hatóság szerint ez már nemcsak etikátlan, hanem jogsértő is – sőt, már meg is született az első bírsá
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott rövid híreket foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci kitekintéssel. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Bybit A Bybit megszerezte az osztrák pénzügyi felügyelettől (FMA) a Markets in Crypto-Assets (MiCA) engedélyt, és ezzel párhuzamosan bejelent
Új hét kezdődik új kalandokkal, melyek csak arra várnak, hogy az egyes csillagjegyek szülöttei átéljék valamennyit, érdemes tehát neked is elolvasnod a heti horoszkópodat!
Hogyan kommunikáljunk nyíltan a randizás során? Az online társkereső applikációk új randizási trendeket állított 2025-re! Az online ismerkedés legújabb formája a loud looking!
Az idei első negyedév végére már meghaladta a 77 ezret a hazai utakon közlekedő tisztán elektromos autók száma, a vállalati e-autó program pedig további lendületet ad a terjedésüknek. Egyre komolyabb kihívást jelent ugyanakkor az ilyen járművek munkahelyi és otthoni töltése, amihez egyszerűen telepíthető, skálázható, távolról is vezérelhető megoldá
Egy 74 éves nő a B57-es útról balra akart kanyarodni, a szemből érkező magyar motoros ekkor nekiment és elesett. Ketten ültek a motoron, mindketten súlyosan megsérültek. A vezetőt mentőhelikopterrel szállították a grazi kórházba, az utast pedig mentő vitte a helyi kórházba. A B57-es utat majdnem két órán át lezárták, miközben a güssingi tűzoltók el
A veszprémi Camp Croft nemzetközi katonai bázison hadgyakorlat közben felborult egy katonai jármű csütörtökön. Az incidensben meghalt a 24 éves Aaron Cox őrmester. A fiatal texasi katonának ez volt a második külföldi bevetése.
A Fehér Ház álláspontja az, hogy Kalifornia demokrata vezetői a felelősek a kialakult helyzetért. Gavin Newsom kormányzó szerint a nemzeti gárda egységeinek kivezénylése tovább eszkalálja a feszültséget, és "gyújtóhatást" vált ki.
Egy látszólag átlagos családi utazás, egy baleset, egy kórház – és egy pont, ahol semmi sem stimmel. A Netflix pszichothrillere nemcsak az idegeidet tépi szét, de arra is rávesz, hogy a végén újra lejátszd az egészet a fejedben. Mert mi van, ha minden, am
Az Európai Unió tervei, miszerint Ukrajnát 2029-ig felvennék a tagállamok sorába, súlyos aggályokat vet fel mind politikai, mind gazdasági szempontból.
Az asztrológia egy izgalmas útmutató lehet életünk különböző területeire, beleértve az érzelmi hiányosságokat és belső vágyakat is. A 2025-ös nyári horoszkóp különösen érdekes, mivel rámutat arra, mi az, ami jelenleg talán nem teljes az életedben. Mindannyian keresünk valamit - lehet az szerelem, kiteljesedés a munkában vagy személyes növekedés. Né
Csalók a Gondosóra és a Yettel Magyarország nevével visszaélve megtévesztő e-mail üzenetekkel próbálták rávenni a címzetteket nem létező tartozásaik befizetésére - közölte a hazai mobilszolgáltató az MTI-vel.