Joó Csaba, a Jó világ című műsor házi gazdája és stábja már a helyszínen tartózkodik, és gőzerővel készül a nagy eseményre. Erről árult el kulisszatitkokat. Interjúnk.
A reggeli órákban északnyugat felől eléri hazánkat a jelentős felfrissülést hozó hidegfront, időjárás-előrejelzése mellett a HungaroMet friss veszélyjelző figyelmeztetéseit is megosztotta.
Bár Magyarország szinte minden szempontból az uniós átlag alatt teljesít a reformok végrehajtásában, a fenntarthatósági célok többségénél legalább lassú fejlődést mutat. Az ENSZ által meghatározott kritériumok szerint a legtöbbet a klímaváltozás ügyében haladt előre az ország, és a szegénység csökkentésében is átlag felett teljesített, de öt év ala
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 áprilisában a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari termelés volumene 2025. márciusához képest 1,5 százalékkal nőtt, míg az előző év azonos időszakához képest 2,3 százalékkal csökkent. A legnagyobb súlyú alágak közül a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása bőv
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Szujó Zoltán ritkán beszél a családjáról, de most elárulta, hogyan látják őt a lányai, és mi az első kérdés, amit a leendő udvarlóktól mindig megkérdez – tudtán kívül.
Meglepően távol kerültünk az igazságügyi miniszter eredeti ígéretétől, amelyben teljesen ingyenes jogosítványszerzési lehetőséget ígért minden végzős középiskolásnak.
Korábban sosem fordult meg a fejemben, hogy tejmentes palacsintát készítsek, és őszintén megvallva, azt sem sejtettem, hogy az igazi strandpalacsintát tejérzékenyek is nyugodtan fogyaszthatják. Egy szép napon azonban az esélytelenek nyugalmával megkérdeztem a balatoni lángosost arról, van-e tej a palacsinta tésztájában. A válasz még engem is meglep
A visegrádi együttműködés Magyarország életében alapvető jelentőségű, mivel hiszünk a régiós összefogás, Közép-Európa népeinek az erejében – hangsúlyozta a kormányszóvivő az idén 12. alkalommal megrendezendő VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó programját bemutató sajtótájékoztatón.
A szinte elviselhetetlen hőség miatt 161 zarándokot kellett egészségügyi ellátásban részesíteni, illetve a helyi csendőrség nem engedélyezett drónhasználat miatt szabott ki büntetéseket Csíksomlyón.
A The Last of Us második évada érezteti hatását a konzolkeresések terén, ugyanis többeket érdekelt az Árukereső.hu-n a PlayStation mind az évadnyitó, mind az évadzáró premierje után.Az eredetileg PlayStation-exkluzív, majd számítógépekre is kiadott The Last of Us és folytatása, a The Last of Us Part II mind sikeres és elismert videojátékok. Az HBO
A német kormány legfelsőbb szintű civil védelmi vezetője szerint az államnak fel kell készülnie arra, hogy Oroszország akár már négy éven belül támadást indíthat.
Egy Tiszafüred melletti bronzkori temető feltárása új részleteket mutatott meg arról, hogyan éltek az emberek 3500 évvel ezelőtt. Megváltozott az étrendjük, a társadalmi rendszerük átalakult, és kevesebb kapcsolatot tartottak más közösségekkel.
A legendás bluesénekes, Deák Bill Gyula élete legnehezebb időszakát éli. Egyetlen dolog ad neki erőt: a zene, a rajongói szeretete és a családja, akik mellette állnak a gyászban. Nemrég elvesztette feleségét, Marikát, akivel 45 éven át boldog házasságban élt – ő volt nemcsak a társa, hanem az élete értelme is.
A COVID-19 több száz millió embert érint világszerte, és gyakran okoz hosszú távon is fennmaradó idegrendszeri tüneteket, amelyek okai máig nem ismertek.
Amikor a hőmérő higanyszála eléri a nyári maximumokat, természetesen vágysz arra, hogy otthonod olyan érzést keltsen, mintha egy tágas oázis lenne a külvilág zajától távol. Nem mindenkinek adatik meg a nagy tér luxusa, de ez nem jelenti azt, hogy a kisebb lakások tulajdonosai le kellene mondjanak a tágasabb tér illúziójáról. Hogyan tudod elérni, ho
A reggeli órákban északnyugat felől eléri hazánkat a jelentős felfrissülést hozó hidegfront, időjárás-előrejelzése mellett a HungaroMet friss veszélyjelző figyelmeztetéseit is megosztotta.
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Franciaországba utazik, ahol részt vesz a Patrióták Európáért pártcsalád elnökségi ülésén, Fontainebleau-ban - közölte a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
Az Adótraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a június 9-án kezdődő (24.) héten.
A nyár előszele romantikus vallomásokat, randevúkat, veszekedéseket és kibéküléseket hoz magával. Még inspirálni is tudjuk egymást, ha nyitottak vagyunk.
2023. október 7-e a második holokausztként fog bevonulni a zsidó történelembe – így érzik az izraeliek. Az izraeli társadalom fokozatosan dolgozza fel a katasztrófát. Helyszíni tudósításunk!
Legyen szó álló- és mozgóképekről, de akár zeneszámokról vagy színdarabokról, a mesterséges intelligencia képes formába önteni a bennünk fortyogó kreatív energiákat. Mutatunk néhány egyszerű és ingyenesen használható alkalmazást, amelyek segítenek ebben, és még a munka során is jól jöhetnek. Óriási közhely, de attól még igaz, hogy a mesterséges int
Pincék, programok, borkóstolók és gasztroélmények egy kattintásra. A borkóstolás már rég nem a megszállott borsznobok belügye – 2025-ben trendi, élményalapú és digitálisan pörgő közösségi program lett belőle. És ha boros
A telekhatárra ültetett növényekből könnyen lehet birtokháborítás, ami akár bírósági ügyig is fajulhat. Baj lehet a bambuszból is, ami látványos, gyorsan nő, és kiváló dísze lehet a kertnek – feltéve, hogy nem nő át a szomszéd telkére. Mutatjuk, mit érdemes elkerülni, ha nem szeretnénk kertészkedés helyett bíróságra járni.
A mesterséges intelligencia (MI) rohamos fejlődése nemcsak technológiai áttöréseket hoz, hanem komoly társadalmi és munkaerőpiaci kihívásokat is felvet. Az Anthropic nevű MI-kutatólabor két munkatársa, Sholto Douglas és Trenton Bricken a közelmúltban egy interjúban osztotta meg aggodalmait arról, hogy az emberek a jövőben „húsrobotokká” válhatnak,