Az East-West Gate (EWG) cégcsoport is részt vett június 2 és 5 között a Transport Logistic szakkiállításon Münchenben, amely Európa legnagyobb közlekedési és logisztikai fóruma. Az EWG a Hungrail közös standján, a magyar kiállítók között mutatta be komplex intermodális szolgáltatásait, valamint a vasúti logisztika teljes vertikumát az érdeklődő sza
Mindannyian tudjuk, hogy a kávé igazi varázsszer: segít beindítani a napot, és sokkal hatékonyabbá válunk tőle. Vannak olyan kávéimádók, akiknek ébredés után – mikor még félálomban kóvályognak – a kávé illata és íze az egyetlen reménysugár, és alig várják, hogy koffeint juttassanak szervezetükbe. Pedig a szakértők szerint érdemes lenne előbb vizet
A reptéri logisztikai szolgáltatásokkal foglalkozó Swissport az autonóm légi közlekedési megoldásokat fejlesztő Aurrigo Internationallal közösen elindítja első globális pilotprojektjét, ami az autonóm földi kiszolgálási technológiák fejlesztését célozza. A partnerség jegyében
Két válogatott labdarúgó karrierje fordulóponthoz érkezett: egyikük hazai ajánlatokat mérlegel, míg a másik továbbra is külföldön képzeli el a jövőjét.
Egész Rimaszombatot megrázta a hír, hogy holtan találtak egy férfit a városi uszoda leengedett medencéjében. A helyiek szerint egy közkedvelt fitneszedzőről és edzőterem-tulajdonosról van szó.
Amikor egy zokni kilyukad, elnyúlik vagy elveszti a párját, legtöbben gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják. Pedig ezek a kis textildarabok meglepően sokoldalúan újrahasznosíthatók – a háztartási takarítástól a növényápolásig. Ahelyett, hogy növelnéd a textilhulladékot, hasznosítsd újra a régi zoknikat ezekkel az ötletes, praktikus megoldásokkal!
Egy friss kutatás szerint ha flavonoidban gazdag ételeket fogyasztunk, az amellett, hogy csökkenti a krónikus betegségek kialakulásának kockázatát, növelheti az élettartamot. De mennyit kellene bevinnünk a szervezetünkben és ami még fontosabb, milyen ételek tartalmazzák?
Együttműködési megállapodást kötött az AutoWallis-csoport portugál partnerével, a Salvador Caetano-csoporttal az innovatív elektromos autókat gyártó, kínai Xpeng márka forgalmazásáról Magyarországon, Szlovéniában és Horvátországban – közölte [...]
Bár hétfőre mintegy 10 fokos lehűlés érkezik, csapadék csak elszórtan várható, az aszály hazánk döntő részén nem fog enyhülni, hanem fokozódni fog. Így bár Medárd napján, június 8-án többfelé eshet, de ez után ismét szárazra fordulhat az idő.
Csak a természet adhat menedéket, egyfajta megnyugvást annak a Skóciában élő, magyar művész házaspárnak, amelynek tagjai életük legmegrázóbb utazásába kezdtek – szó szerint és átvitt értelemben is. Sándornál és Erikánál alig néhány hónap eltéréssel diagnosztizáltak rákos betegséget. Most az interneten gyűjtést indítottak, mert önerőből nem tudják m
A kullancsok akár otthonunk közvetlen környezetében is komoly egészségügyi kockázatot jelenthetnek – a jó hír az, hogy vegyszerek nélkül is sokat tehetünk a megelőzésért.
Folytatódik az előző hónapokban látott tendencia: ismét jelentősen felülmúlja az elektromos és hibrid hajtáslánccal ellátott gépjárművek iránti érdeklődés a tavalyi szintet a magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai alapján. Eközben a benzines és dízel autók összesítve még mindig népszerűbbek, de az érdekl
A hétvégén folytatódik a kánikula és akár 37 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban, majd pünkösdvasárnap záporral, zivatarral és erős, olykor viharos széllel hidegfront érkezik, hétfőre pedig országszerte mintegy 10 Celsius-fokkal esik vissza a hőmérséklet – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Amikor a kilóra megvett korrupt gazemberek az általuk nagy ívben lesajnált alapértékekre és a jogállamiságra hivatkoznak, biztosra vehetjük, hogy kizárólag a békepárti nemzeti kormány patrióta politikájával van bajuk.
A világot lassan átjárja a nyár ígérete, mégis van egy nap, amikor a természet suttogása mindennél hangosabbá válik – június 5., a Környezetvédelmi Világnap. Ez az a dátum, amikor milliók emlékeztetik magukat: a hosszú élet nem csak a test egészségén múlik, hanem azon is, ahogyan bolygónkkal bánunk. Földünk minden egyes sejtje – a vízcseppek, a
Az új KRESZ módosításának tervezete szerint Magyarországon ezentúl friss jogosítvánnyal tilos lenne vezetni a 300 kilowatt, azaz nagyjából 400 lőerő teljesítmény feletti személygépkocsikat.
Gondolod, hogy mindent tudsz a világról, ami körülvesz? Ezek az egyszerűnek tűnő kérdések talán komolyabb kihívást jelentenek, mint elsőre hinnéd, de az is lehet, hogy visszajönnek az iskoláséveid, és csípőből kirázod a válaszokat.
A pünkösdi hosszú hétvége idén június 7-9. között esedékes, és néhány csillagjegynek igen pozitív dolgokat hozhat. Olvass tovább, hogy megtudd, te is a szerencsések között leszel-e!
Nyilvánosságra hozták Tamara Ćapeta főtanácsnok indítványát abban az Európai Unió Bíróságán zajló eljárásban, amelyet a 2021 júniusában elfogadott propagandatörvény miatt indított az Európai Bizottság, miután a parlament kormánypárti és jobbikos többsége megtiltotta a szexuális és nemi kisebbségekre vonatkozó tartalmak "megjelenítését" és "népszerű
Az idén elhunyt színész Michael Keatont váltotta a szerepben, és noha még Bob Kane is őt tartotta a legjobb mozgóképes Batmannek, mégis csak egyszer ölthette magára a sötét lovag maskaráját.
A Folly Arborétum mára a hazai cédrus- és ciprusállomány egyik legjelentősebb lelőhelyévé vált, valamint számos más növénykülönlegességnek is otthont ad.
Egy belga bank alkalmazottjának kiadva magát csalt ki több mint 150 millió forintot egy budapesti férfi és élettársa, akik legalább 25 embert vertek át hamis valutaváltási ígéretekkel. A balatonfüredi rendőrök hónapokon át tartó nyomozás után fogták el a csalópárost, akik ellen különösen jelentős kárt okozó csalás miatt indult eljárás.
A nyár beköszöntével sokan újra szeretnék feltölteni az energiaforrásaikat, ideális időszakot teremtve az energetikai tisztításra is. Az energetikai tisztítás egy olyan szellemi és lelki gyakorlat, amely segít megszabadulni a testünket és lelkünket manapság körülvevő negatív energiáktól, amelyeket sokszor észrevétlenül gyűjtünk be a mindennapi élet
Kiberbiztonsági szempontból legalábbis. A közelmúltban több neves márka, köztük a Cartier, a North Face, a Harrods és a Marks & Spencer is kibertámadások áldozatává vált. Úgy tűnik a prémium szektor sem immunis a digitális fenyegetésekkel szemben.