Donald Trump és Elon Musk kapcsolata látványosan megromlott, miután a milliárdos élesen bírálta Trump legújabb költségvetési törvényét. Trump a csalódottságának adott hangot, és azzal vádolta Muskot, hogy csak az elektromos autókat érintő szabályozások miatt fordult ellene. Musk válaszul kijelentette: nélküle Trump elvesztette volna a választásokat
A 70 éves G. Ferenc, aki kalapáccsal támadt rá Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre, saját bevallása szerint pszichiátriai kezelés alatt áll, csakúgy, mint a néhány napja történt hamburgi késelés elkövetője.
Sokan azt gondolják, hogy a közjegyző majd mindent elintéz helyettük – felkutatja az örökölt vagyont, elrendezi a papírokat, megírja a végrendeletet. Pedig a valóság ennél jóval bonyolultabb és sokkal több múlik az örökösök felkészültségén, mint hinnénk. Cikkünkben utánajártunk, milyen súlyos hibák miatt bukhat el egy végrendelet, mi az örökösök va
A Rák kézbe vehetné az irányítást, a Nyilas tanulhatna mások bölcsességéből! Karrier horoszkóp: 2025.06.06. Kos A kemény munka nem a te szakterületed, de ma rájössz, hogy ez elengedhetetlen. Szereted, hogy az imidzsed egy állandóan boldog ember, aki egész nap pörög, és mégis eléri a lehetetlent, de ma már ezt az imidzset képtelen leszel fenntartani
Egyik napról a másikra berobbant a kánikula, a hőmérők 31 Celsius-foknál is magasabb értékeket mutatnak. Amíg egyesek nem győzik keresni az árnyékot, addig mások végtelenül élvezik a melengető napsugarakat. A legkisebbek a belvárosi szökőkutakban pancsolnak, de közben a vízparton is zajlik az élet. Van, aki kajakba, csónakba pattan, míg mások a par
Megalázó, kiszolgáltatott helyzetben, felismerhetően mutatott be egy bántalmazott gyermeket a Tények, emiatt megbírságolta a TV2-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A médiaszolgáltatóval szemben ugyanakkor új eljárás is indult.
A körmünk állapota nagyon fontos információkat közöl az egészségünkről is. Érdemes utánajárnod, mire utal, ha töredezik, sárgul, esetleg fehér vagy fekete folt jelenik meg rajta.
A Wall Street befektetési bankjai szerint idén akár további 9-10 százalékkal is gyengülhet az amerikai valuta. A folyamatból Magyarország is profitálhat.
A digitális nomádok lehetőséget kapnak arra, hogy a munkájukat magukkal vigyék a világ minden tájára.Most eláruljuk, hogy mik lehetnek a legjobb szakmák azoknak, akik nem szeretnek egy helyben ülni, és szeretnének úgy dolgozni, hogy közben az utazásra is legyen lehetőségük. A digitális nomádok egyre többen vannak Az idei adatok szerint világszerte
Erdély egyik legfőbb turistalátványossága, a parajdi sóbánya borzalmas állapotban van, miután nemrég komoly esőzések miatt hatalmasra nőtt a Korond-patak vízhozama. Nagyon gyorsan megtelt a több száz méter mélységű bánya vízzel, elárasztotta a turisztikai szintet és a Telegdy-bányarészt is.
Egy tragikus és megrázó eset rázta meg az Egyesült Államokat: egy chicagói külvárosban élő házaspárt elsőfokú gyilkossággal vádoltak meg, miután kétéves kislányuk, Trinity Balen-Weiher túladagolásban meghalt – a szülők ugyanis több mint három és fél órán át nem hívták a segélyhívót, hanem helyette házhoz rendeltek egy adag Narkánt.
A mai nap különleges energiákkal érkezik, amitől a csillagok állásának szoros követése kiegészítheti mindennapjainkat. Egyes jegyek számára a növekedés és új lehetőségek ideje érkezett el, míg mások számára az óvatosság és belső vizsgálódás időszaka következik. Gyere, fedezzük fel együtt, mit tartogat a mai nap az egyes csillagjegyek számára.
1995 tavaszán, amikor a magyar utak még főként Trabantok és Ladák uralták, egy új szereplő jelent meg az autókölcsönzés piacán: a Mercur Rent a Car Kft. A cég célja az volt, hogy a világhírű Hertz partnereként magas színvonalú, nemzetközi standardokat követő autókölcsönzési kultúrát honosítson meg Magyarországon.
Ridley Scott mintegy 46 évvel ezelőtt indította útjára az Alien-franchise-t, és bár az elmúlt években mindent megtett, hogy új életet leheljen az enyhén szólva is megfáradt szériába, úgy tűnik, hogy a rendező mostanra jutott el arra az elhatározásra, hogy elengedi a sorozatot.
Az elhízás komplex egészségügyi kihívás, amely sokszor nem csupán életmódbeli tényezők, hanem hormonális egyensúlytalanságok következménye is lehet. A cikkben bemutatjuk, hogy az endokrin rendszer egyes hormonjai miként befolyásolhatják testsúlyunkat és hogyan lehet ezek alapján megközelíteni az elhízás kezelését.
Nehéz eldönteni, hogy a következő történet inkább egy B-kategóriás vígjáték forgatókönyve, vagy egy elcsúszott Breaking Bad-utánérzés. De egy biztos: ha létezik a lúzerség Guinness-rekordja, azt most egy Heves vármegyei tolvaj jó eséllyel megdöntötte – egy zsák ragasztóval a vállán.
A nappali az a hely, ahol a legtöbbet tartózkodunk, és ha nem megfelelően van berendezve, könnyen energiát szívhat el. A túl sok bútor vagy a pontatlanul elhelyezett tárgyak kaotikus hatást keltenek, ami stresszhez vezethet.
A Continental új hőmérséklet-érzékelőt fejlesztett ki elektromos autók forgórészeihez, amely sokkal pontosabb adatokat szolgáltat a motorok működése közben.
Pár óra alatt elkapkodták a jegyeket az Imázsai Kínai Filmhét Extra programjában június 5-én este műsorra tűzött kínai animációs fantasy, a Ne Zha 2 vetítésére, mely több mint 2.2 milliárd dolláros jegybevételével a világ legtöbb bevételt elért animációs alkotása, és egyben a valaha készített legnagyobb bevételt hozó kínai film is. Egyelőre egyetle
16%-kal csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Az avokádós pirítós nem csupán divatos étel, hanem valódi tápanyagbomba, amely számos egészségügyi előnnyel rendelkezik – olvasható a Agrárszektor oldalán. Egy a
Egy adag forró presszókávé, amelyet egy előre lehűtött csészében szolgálnak fel – a széleken négy kis adag sima vaníliafagyival. Amilyen egyszerű, olyannyira nagyszerű ez a vadiúj desszert, amiért egyre többen rajonganak – egyelőre csak – a toszkán városban.