2025. június 5. csütörtök

jún. 5
10:45
Adománygyűjtéssel kapcsolatos visszaélésekre figyelmeztet a Heim Pál intézet (Növekedés)
A szervezet jelezte: a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet semmilyen formában nem gyűjt adományokat közterületen, így sem utcán, sem pályaudvarokon, sem más nyilvános helyeken.
jún. 5
10:45
Fajsúlyos támogató állt be Orbán Viktor holland szövetségese mögé (Mandiner)
Geert Wilders egyértelmű üzenetet kapott a Fehér Házból.
jún. 5
10:45
Áll a bál a Fideszben: Navracsics durván kiosztotta a fideszes kullancsokról hadováló Lázárt (Nyugati Fény)
A vegzálás nem fér bele! – mondta a cenzúratörvényről Navracsics.
jún. 5
10:45
Besült a kormány csodafegyvere, óriási veszteséget hoztak össze tavaly az akkumulátorgyárak (Forbes)
Mindhárom Magyarországon működő koreai akkumulátorgyár masszív veszteséget könyvelt el tavaly. Egyelőre az sem látszik, hogy javulhat ez idén. Mi történt? 44,7 milliárd forint veszteséget termelt tavaly a három, már működő akkumulátorgyár Magyarországon – írja a 444. Az SK Battery – amely már 2023-ban veszteséges volt – 12,4 milliárdos mínusszal zá
jún. 5
10:45
Szakított Dakota Johnson és Chris Martin (Telex)
A színésznő és a Coldplay énekese egy éve jegyezték el egymást.
jún. 5
10:48
Most érkezett! Leáll a Magyarországon is kedvelt Suzuki gyártása: ezzel indokol a japán cég (Pénzcentrum)
A Suzuki Motor ideiglenesen leállította a Swift modell gyártását a kínai ritkaföldfém-export korlátozása miatt, ezzel elsőként került a japán autógyártók közül a pekingi intézkedések közvetlen hatása alá.
jún. 5
10:48
Manipuláció miatt panaszt tettek az egyik legnagyobb online áruház ellen a fogyasztóvédők (EgészségKalauz)
Vajon tényleg mi döntünk, amikor „csak egy pólót nézünk meg egy webshopban”, de végül tele lesz a kosarunk?
jún. 5
10:48
Nem „gyerekmegőrző”: nagy szükség van diplomás csecsemő- és kisgyermeknevelőkre (Diplomátszerzek)
Rekordszámú hallgató jelentkezett idén a csecsemő- és kisgyermeknevelő alapszakra, jelezve, hogy a társadalom egyre inkább felismeri a bölcsődei nevelők szerepének súlyát. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola szerint ez a szakma már régen nem „gyerekmegőrzésről” szól: a legkisebbekkel való munka komoly szakmai felkészültséget, érzékenységet és elhivat
jún. 5
10:51
Megbírságolta a TV2-t a Médiahatóság (Infostart)
Megalázó, kiszolgáltatott helyzetben, felismerhetően mutatott be egy bántalmazott gyermeket a Tények, emiatt megbírságolta a TV2-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a médiaszolgáltatóval szemben ugyanakkor új eljárás is indult - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
jún. 5
10:51
Beutazási tilalmat rendelt el Donald Trump tucatnyi ország állampolgárával szemben (HírTV)
Beutazási tilalmat rendelt el Donald Trump amerikai elnök csaknem 20 ország állampolgárával szemben nemzetbiztonsági kockázatokra is hivatkozva szerdán.
jún. 5
10:51
Hadházy szerint Navracsics az egyik leggerinctelenebb fideszes, akinél kevés károsabb ember van a magyar politikában (444.hu)
Hadházy szerint aki 15 év NER után a Fideszben politizál, az vagy maga is haszonhúzó társtettes, vagy hülye, vagy zsarolják valamivel.
jún. 5
10:51
Amerika Ukrajna összeomlását okozhatja (Magyar Hírlap)
A republikánusok többsége nem látja a háború értelmét.
jún. 5
10:51
Elképesztő összegek: brutálisan kilőtt Szoboszlai és Kerkez piaci értéke (Mandiner)
A kutatás szerint a világon jelenleg legmagasabb értékűnek számító játékos átszámolva több mint 162 milliárd forintot ér.
jún. 5
10:51
Nem jártál még a Prédikálószéken? Mutatjuk, hogy miről maradtál le (Kölöknet)
Kirándulási tipp – A 639 méteren magasodó Prédikálószék hazánk egyik legpazarabb, ha nem a legpazarabb panorámáját nyújtja a komótosan kanyargó Dunával, a zöldellő erdőkkel borított Börzsönnyel, a büszkén magasodó Visegrádi várral. A hegytetőn körbenézve soha nem feledhető, lélegzetelállító látvány tárul elénk.... A népszerű kirándulóhely felkeresé
jún. 5
10:53
Trump nem normális (Mandiner)
De pontosan tudja, mit csinál. Ezért veszélyes.
jún. 5
10:54
Mérsékelt elmozdulás az amerikai tőzsdéken (ProfitLine)
Az S&P 500 a kezdeti emelkedés után a keddi záróár közelében fejezte be a napot. A Dow Jones 0,2%-ot csökkent, a technológia-túlsúlyos Nasdaq Composite pedig 0,3%-kal került feljebb.
jún. 5
10:54
Egyre több magyar jön rá, ilyen használt kocsit érdemes venni 2025-ben: valósággal felrobbant a piac (Pénzcentrum)
Folytatódik az előző hónapokban látott tendencia: ismét jelentősen felülmúlja az elektromos és hibrid hajtáslánccal ellátott gépjárművek iránti érdeklődés a tavalyi szintet a magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő használautókkal foglalkozó portál szerint. Eközben a benzines és dízel autók összesítve még mindig népszerűbbek, d
jún. 5
10:54
Több jogsértést is elkövetett a Tv2 (Digital Hungary)
Megalázó, kiszolgáltatott helyzetben, felismerhetően mutatott be egy bántalmazott gyermeket a Tények, emiatt megbírságolta a TV2-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A médiaszolgáltatóval szemben ugyanakkor új eljárás is indult.
jún. 5
10:54
Kevésbé ismert ez a fűtési rendszer, pedig pillanatok alatt megtérül a befektetés (Agrárszektor)
Amikor megújuló energiáról esik szó, a legtöbben tetőkre szerelt napelemekre vagy szélturbinákra gondolnak, pedig léteznek más rendszerek is, amelyek helyi alapanyagokra építve kínálnak hatékony és fenntartható megoldást. Ilyen a biomassza-alapú fűtés is, amelynek komoly potenciálja van a mezőgazdasági üzemekben is, a kiépítéséhez szükséges befekte
jún. 5
10:57
Varsányi Réka a Balerina díszbemutatóján bukkant fel újra (Blikk)
Csütörtöktől játsszák a magyarországi mozikban a John Wick Balerina című spin-offját, amelynek az Aréna Plázában tartott díszbemutatóján szerdán este a hazai celebritások közül is többen felvonultak. Marsi Anikó, Kiszel Tünde, PSG Ogli és Szabó András Csuti mellett Varsányi Réka is a meghívott vendégek között volt, akinek március közepén bejelentet
jún. 5
10:57
Így könnyítik meg az áruszállítást a hosszú hétvégén (Agroinform)
Részleges kamionstop-feloldás lesz a pünkösdi hétvégén.
jún. 5
10:57
Az "egyiptomi kék" egy olyan szín, amely elveszett a történelemben (Magyar Hírlap)
Mint egy ősi Coca-Cola recept, az egyiptomi kék előállításának módja évszázadokon át elérhetetlen titok maradt.
jún. 5
10:57
Végre valódi áttörés született a HIV elleni harcban: előcsalogatással láthatják el a halálos vírus baját (Mandiner)
Maga a kutatócsoport sem akarta elhinni, hogy mit sikerült elérniük.
jún. 5
10:57
Plafonhoz csapódtak az utasok a Ryanair fedélzetén (AC News)
Az utasok a mennyezetnek csapódtak, a személyzet egy tagja pedig sírva fakadt. Totális káosz és pánik tört ki a gépen.
jún. 5
10:57
1,2 milliárdot kapott a Békemenetet szervező CÖF adomány és támogatás címén magánszemélyektől (Telex)
A kormánybarát CÖF alapítványának pénzügyi beszámolója szerint az összes tavalyi bevétel magánszemélyektől érkezett.
jún. 5
10:59
Elesett az M1-es, őrjöngenek a sofőrök a dugóban (AC News)
Több szakaszon is durva fennakadásokra és kígyózó sorokra kell készülni a hazai autópályákon csütörtök délelőtt.
jún. 5
11:00
Szlovénia felpörgeti a klímasemleges energiaátállást (Alternatív Energia)
A megújuló energiával kapcsolatos célkitűzések megvalósítása érdekében Szlovénia 64,5 millió euró (26 milliárd forint) értékben nyújt támogatást új szolár áramtermelő berendezések és szélerőművek bővítésére.
jún. 5
11:00
Zöldülő gazdaság: új hulladéküzem váltja ki a fosszilis energiát Szemenyén (Öko-drive)
A zöldátállás sikeréhez arra van szükség, hogy a gazdaság és a társadalom egészét érintse, a nevelést már a családban, az iskolában el kell kezdeni.
jún. 5
11:00
Arany minősítés a fenntartható jövőért: rangos nemzetközi elismerést nyertek el a győri Széchenyi István Egyetem fiataljai (Helló Sajtó!)
A győri Széchenyi István Egyetem hallgatói arany minősítést szereztek az Unesco által támogatott nemzetközi innovációs versenyen. A micélium alapú hangszóró-prototípusuk a világon elsőként készült teljes egészében lebomló anyagokból.
jún. 5
11:00
5 bizarr termék, amit a megjelenése után azonnal kivontak a forgalomból (Bien)
Vannak termékek, amelyek csendesen eltűnnek a süllyesztőben – és vannak olyanok, amelyek akkora felhajtással buknak meg, hogy még évtizedek után is emlékezünk rájuk.
jún. 5
11:00
Betolakodók a természetben: miért kell megvédeni a hazai fajokat? (Zöld Trend)
Az őshonos fajok védelmével, terjesztésével és a biológiai sokféleség fenntartásával az inváziós fajok megjelenése késleltethető, a már jelen lévők negatív hatása pedig enyhíthető.
jún. 5
11:03
Egyelőre börtönben marad a kémkedéssel gyanúsított Holló István (Blikk)
Letartóztatásban marad Holló István, akit kémkedéssel gyanúsít a Nemzeti Nyomozó Iroda. A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú bíróság korábbi kényszerintézkedésre vonatkozó döntését. Az intézkedés később meghosszabbítható. Kocsis Máté elmondta, hogy a férfi már hosszú ideje a magyar elhárítás látókörében van.
jún. 5
11:03
Túl olcsón adja autóit a BYD és a Xiaomi, berendelték a cégvezetőket (Portfolio)
A kínai hatóságok a héten Pekingbe rendelték a legnagyobb elektromos autógyártók vezetőit, hogy megfékezzék a hosszú ideje tartó árháborút, amely egyre fenntarthatatlanabbá válik az iparágban - írta meg a Bloomberg.
jún. 5
11:03
Négymilliós bírságot kell fizetnie a TV2-nek, amiért felismerhetően mutatott be egy bántalmazott gyermeket a Tények (444.hu)
Egy 12 éves kisfiú hosszan tartó bántalmazásáról számoltak be úgy, hogy a képernyőn többször is felismerhetően megjelent a gyermek arca profilból, ezenkívül a sérüléseit is bemutatták, és a keresztnevét is ismertették.
jún. 5
11:03
A NATO-nak harcra késznek kell lennie (Magyar Hírlap)
A GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra lesz szükség.
jún. 5
11:03
Két perc alatt kiszámolja a családi adókedvezmény-kalkulátor a kedvezményeket (Demokrata)
A magyar kormány a forrásokat nem Ukrajnára, hanem a magyar családok támogatására fordítja.
jún. 5
11:03
Rengeteg diák "szállt ringbe" az 1 milliós ösztöndíjért (Növekedés)
Közel húszezer diák vett már részt a Hungarian Startup University Programban (HSUP). Az 5 évvel ezelőtt indított egyetemi startup program keretében eddig összesen több mint 800 innovatív projekt indult el, az idei tavaszi félév során 143 új csapat jött létre, hogy saját startupötletükön dolgozzanak és megszerezhessék a legjobb 15 csapat tagjainak j
jún. 5
11:09
Kiderült, mennyi pénzt kapott a békemenetes CÖF (Menedzsment Fórum)
Magánemberektől és vállalkozóktól érkezett a pénz.
jún. 5
11:09
Gyászol az ország! Örökre lehunyta szemét a magyar sport egyik ikonikus alakja (Blikk)
Gyászol a magyar sportvilág.
jún. 5
11:09
"Az életünket Zelenszka táskáiért adjuk" (Magyar Hírlap)
A katonák már nem akarnak harcolni, mert elegük van ebből a háborúból.
jún. 5
11:09
Ukrán légierő: öten meghaltak és sokan megsebesültek az éjjeli orosz légitámadásban (Demokrata)
Száz drónt és egy ballisztikus rakétát vetettek be ukrajnai célpontok ellen.
jún. 5
11:09
Hadházy szerint Navracsics az egyik leggerinctelenebb fideszes (Telex)
A független parlamenti képviselő szerint Navracsics Tibor szereplése annak a reménynek a fenntartása, hogy nincs szükség ellenállásra.
jún. 5
11:12
Hűha! Meghan Markle és Harry herceg kínosan erőltetik a táncot egy nagyon ciki szülőszobás videóban (Sassy)
Megmutatjuk, hogyan táncolt Meghan Markle a szülőszobán — az internet teljesen kikészült tőle.
jún. 5
11:15
Ruszin-Szendi Romulusz: nem félek, nem menekülök (ATV)
Hazaárulónak próbálnak beállítani, csak azért, mert most nem fegyverrel, hanem lelkiismeretemre hallgatva, igaz szavakkal szolgálom a nemzetemet - mondja Ruszin-Szendi Romulusz abban a videóban, amit Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke töltött fel csütörtök reggel.
jún. 5
11:15
Leszerepelt a tavasz, megkapta a bizonyítványt is (Infostart)
Az idei tavasz a szokásosnál kissé melegebb volt, az évszak középhőmérséklete országos átlagban 0,5 Celsius-fokkal haladta meg az 1991-2020 közötti évek átlagát - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján.
jún. 5
11:15
Az apaság előtt helyreállítani a múlt bűneit – Olvass bele Breier Ádám debütkötetébe! (Könyves Magazin)
Breier Ádám első regényében az apaság előtt álló főszereplő egy lelki utazásra indul, amely során szembenéz saját bűneivel, lelki farkasaival, vallási és családi identitásával.
jún. 5
11:15
Így megy a levesbe több, mint félmillió forint: nagyon pórul nyárt nyaralásával a magyar család (Promotions)
Elképesztő díjakkal szembesültek a foglalás után, nem tudtak mit tenni.
jún. 5
11:15
A herpesz egyik "unokatestvére" új fegyver lehet a rák ellen (Magyar Hírlap)
A vírus olyan fehérjéket hordoz, amelyek képesek aktiválni bizonyos jelátviteli útvonalakat a T-sejtekben.
jún. 5
11:15
Trianonról, az idegenségről meg a szomszéd csőtöréséről (Demokrata)
Trianon állandóan, folyamatosan itt van velünk, akkor is, ha a numizmatikai csoportban a középkori garasok vagy ezüsttallérok körül megy a beszélgetés.
jún. 5
11:15
Brüsszel ismét megbüntetné Magyarországot: szerintük fontosabbak az LMBTQ-tartalmak, mint a gyermekvédelem (Mandiner)
Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka szerint "a gyermekvédelmi törvény ellentétes az uniós joggal".

Keresés