A nyár számomra egyet jelent az ikonikus szezonális finomságokkal – ezek közül is az egyik nagy kedvencem a kovászos uborka, amit minden évben többször is elkészítek. Elsőre talán nem tűnik nagy ördöngösségnek, de az igazán roppanós, lédús uborka elrakása igényel némi jártasságot és tapasztalatot. Aki már próbálta, tudja, hogy nem mindegy az időzít
A Federal Reserve feloldotta a Wells Fargóra 2018-ban kiszabott korlátozást, amely 1950 milliárd dollárban maximálta az amerikai nagybank eszközállományát. A döntés jelentős mérföldkő a pénzintézet számára korábbi botrányai után.
A Mondelēz International pert indított az Aldi ellen, azzal vádolva a diszkontláncot, hogy utánozza egyes termékeinek csomagolását - jelentette az ESM kiskereskedelmi szakportál.
Júniustól Tóth Tamás lett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Igazgatóságának vezetője elnökhelyettesként. A közgazdász szakember korábban a Magyar Nemzeti Banknál és az EXIM-nél dolgozott vezető pozícióban.
Szoboszlai Dominik, a Liverpool középpályása és a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya arról álmodik, hogy a nemzeti együttesünk kijut a 2026-os világbajnokságra. Többek között erről is beszélt a a Red Bullnak adott hosszú interjújában.
A Premier League első magyar bajnokát nemcsak a múlt, hanem a jövő is hajtja – méghozzá világbajnoki sebességgel. Szoboszlai Dominik nem elégszik meg a Liverpool színeiben elért sikerekkel, újabb kihívásokat keres és pontosan tudja, mit akar.
"A mesterséges intelligencia eljön a munkádért" - hónapok, sőt, évek óta ezt hallgatja mindenki, de most már tényleg megtörténik, legalábbis ezt állítja egy szakértő, aki azt is elárulta, mik azok a munkák, amelyeket már most elvett a mesterséges intelligencia.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) célzott élelmiszerbiztonsági ellenőrzést végzett három fővárosi bevásárlóközpont - az Árkád Budapest, a Westend City Center és a Pólus Center -ételudvarában. Az akció soránösszesen 12 vendéglátóegységet vizsgált meg a hatóság, mely során súlyos higiéniai és élelmiszerbiztonsági hiányosságoka
Az Árkád Budapest, a Westend City Center és a Pólus Center – ételudvarában bukkantak rá a szabálytalanságokra. Az akció során összesen 12 vendéglátóegységet vizsgált meg a hatóság.
A Hyatt Hotels Corporation bejelentette az AluaSoul Sunny Beach megnyitását, amely a Hyatt Inclusive Collection része, Bulgária Sunny Beach szívében – egy egyre népszerűbb úti cél a magyar utazók körében. Az AluaSoul Sunny Beach megnyitásával a Hyatt meglévő Inclusive Collection szálláshelyeihez csatlakozik Bulgáriában, köztük a Secrets Sunny Beach
A német kormány egy több mint 18,5 ezer milliárd forintnak megfelelő költséget tervezett be az elkövetkező négy évre, amiből masszívan megtámogatnák a helyi ipar fejlesztéseit. Az adókedvezményekből elsősorban az eszköz- és járműparkok felfejlesztése valósulhat meg, de a vállalati adót is csökkenésnek indítanák és további támogatásokat is terveznek
A Siemens Energy Budapestre helyezi a Paks II. atomerőmű irányítástechnikai részlegét. Ezzel sikerült áthidalni a korábbi engedélyezési akadályokat, és lehetővé válik, hogy a projekt az eredeti tervek szerint haladjon tovább. A döntés erősíti Magyarország energiaszuverenitását és high-tech ipari kapacitását is. Siemens Energy Budapestre hozza a Pak
Idén májusban a DataHouse adatai szerint 10 527 import használt személyautó kapott hazai rendszámot. Ezzel az országba áramló használt autók havi mennyisége immár tartósan a tízezres szint fölött tartózkodik, amire utoljára 2022 első felében volt példa. Május végéig összesen 51 532 külföldről származó autót regisztráltak, ez az érték 13,8 százalékk
Az utóbbi három évtizedben a Balaton vize háromszor annyit melegedett, mint az azt megelőző több mint 120 évben, a vízben fellépő hőhullámok pedig gyakoribbá és intenzívebbé váltak. A klímaváltozás nemcsak a vízmelegedést hozta el: megbillenhet az évszakos ciklusokra épülő ökoszisztéma, nő az oxigénhiányos időszakok és az algavirágzások kockázata,
A Szentkirályi Magyarország beruházása nyomán hazatér a Pepsi gyártása, innentől kezdve a hazai boltok piacain megtalálható Pepsi termékeket import helyett helyben fogják gyártani - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szentkirályon.
Június végi határidőt adott a zuglói önkormányzat a Bosnyák téri irodakomplexum beruházójának, hogy nyilatkozzon arról, hogyan kompenzálja a kerületet a növekvő forgalom, a zaj és a kieső adóbevétel miatt. Rózsa András polgármester az InfoRádióban elmondta: próbálnak peren kívül megállapodni, de szabni kellett egy határidőt, hiszen a projekt a végé
A dél-afrikai Spar Group eladásra kínálja svájci üzlethálózatát, amely mintegy 363 boltot foglal magában. A lépés az európai üzletág átszervezésének része, miközben a vállalat az afrikai tevékenységeire kíván összpontosítani - jelentette az ESM kiskereskedelmi szakportál.
Kína áprilisi exportkorlátozásai hét ritkaföldfémre és az ipari mágnesekre súlyos alapanyagválságot idéztek elő Németországban. A Handelsblatt szerint egyes cégek már leállították a termelést, mások pedig a következő napokban kényszerülhetnek erre.
A mesterséges intelligencia (MI) alapú rendszerek komoly áttörést hozhatnak a magyar agráriumban rejlő lehetőségek kihasználásában. Az MI nem csak az adatalapú, precíziós gazdálkodásban, hanem az adminisztrációs terhek csökkentésében is szerepet játszhat. Az ehhez szükséges lépésekről egyeztetett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazd
Nem minden növény bírja a forróságot, sőt, a legtöbbük nem, ezért ha a teraszunk, balkonunk nyugati vagy déli fekvésű, félünk zöldövezetté alakítani. Pedig a napos erkélyre is lehet virágot ültetni, csak jól kell megválasztani a fajtáját.
Szelmenc főutcája határvonal. Nem képletesen. Egy magyar falu, amelynek egyik fele jelenleg Szlovákiához, a másik Ukrajnához tartozik. Hogyan történt mindez? Ma a nemzeti összetartozás napjaként is emlékezünk a trianoni békeszerződés aláírására – és ugyanezen a napon vesz kivételes, megrendítő fordulatot Szelmenc története.