Nagyon kellemes egyensúlyban ringatóznak végig a történetmesélés eszközei a Netflix egészen friss bűnügyi sorozatán, a Megoldatlan ügyek osztályán. Gondosan formált karakterek, fordulatos, de követhető cselekményvezetés, feszülten szikrázó párbeszédek, lélektani helyszínek, ízlésesen elszórt humormorzsák, aktuális és jól illeszkedő témák. Mi kell m
A hazai kertek, közösségi terek egyik tradicionális dísznövénye a rózsa. Sajnos ez a dekoratív növény meglehetősen „beteg” is, azaz különféle kártevők és kórokozók hosszú sora áll készen arra, hogy a növény által megtestesített biomasszatömeget a saját céljaira használja fel.
Marta Kos szerint a bővítés kulcsfontosságú biztonsági garancia, ezért új módszerekkel segítenék elő Ukrajna és más országok csatlakozását, még ebben a ciklusban.
A kétszeres világbajnok Kalle Rovanperä eddig mindössze egyszer állhatott dobogóra az olaszországi versenyen. Kalle Rovanperä sosem érezte magát igazán otthon Szardínia kemény és technikás murvás pályáin. Ugyan 2019-ben megnyerte a WRC2 Pro kategóriát a Földközi-tenger második legnagyobb szigetén, de a legmagasabb szinten ezt nem sikerült megisméte
Célzott hackertámadás érte az érettségi vizsgák informatikai rendszerét, több százezer adat kerülhetett ki. A Belügyminisztérium közölte: nem tárgyalnak a zsaroló hackerekkel.
Pár nappal azután, hogy a Tesla vezérigazgatója távozott hivatalos kormányzati pozíciójából, először politikai karrierje során kemény szavakkal illette Donald Trump elnök intézkedését.
2024 IV. negyedévében a 15–74 évesek közül 23 ezer fővel dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban, miközben a munkanélküliek száma 1,6 ezer fővel csökkent - derül ki a KSH adataiból.
A történelem tele van sötét emlékezetű alakokkal, akiket nemcsak a tetteik, de a köréjük szőtt legendák is halhatatlanná tettek. Néhányukat valóban bűnösnek tartották, másoktól rettegek kegyetlenségük miatt és voltak, akiket talán ártatlanul bélyegzett meg a kor. Egyvalami azonban közös bennük: még ma sem tudjuk pontosan, mi igaz a róluk szóló míto
Megállapodott az AutoWallis Csoport az elektromos autókat fejlesztő Nio márka kizárólagos importőri jogainak megszerzéséről Magyarországon, Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban és Romániában. Az értékesítés várhatóan 2025 utolsó negyedévében indul Magyarországon és Ausztriában, majd Romániában, Csehországban és Lengyelországban 2026-ban. Az
"»Minden magyar felelős minden magyarért« – Szabó Dezső útmutatása az áldozatvállalásról ránk, kereszténydemokratákra fokozottan igaz. Ezért rendeztük a kettős állampolgárság kérdését, amikor arra azonnal lehetőség nyílt, és ezért támogatjuk minden erővel a határon túli magyarság megmaradását" – írta közösségi oldalán, a nemzeti összetartozás napja
Június 4-én napközben északkeleten, keleten kis eséllyel zivatarok alakulhatnak ki. Ezzel szemben a nap során jellemzően a Dél-Alföldön már nagyobb területen alakulhat 25 Celsius-fok fölött a napi középhőmérséklet, vagyis az elmúlt hetek hűvösebb időjárása után a mai nap már hőségnap is lehet.
Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára Washingtonban a magyar nagykövetségen rendezett megemlékezésen vett részt.
Steiner Attila, az energetikáért felelős államtitkár kijelentette, hogy a REPowerEU terv jelenlegi formájában nem megerősítené, hanem gyengítené Magyarországot. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy az uniós bizottsági javaslat miatt teljesen le kellene állítani a Paksi Atomerőművet, amely a hazai villanytermelés negyvenöt százalékát adja.
Egyéves kutatómunkával olyan szagmentes újrahasznosított műanyagot fejlesztett ki a Mol, amit a piaci igényeknek megfelelően az autók belső alkatrészeinek keverékeihez és csomagolóanyagok gyártásához is lehet használni - közölte a társaság az MTI-vel.
Kolozsváron az első világháború idején különleges műalkotást avattak fel: egy kalotaszegi cifraszűrbe öltözött magyar honvéd szobrát. Ez volt a Kárpátok őre, egyike a nemzeti áldozatkészség szobrainak, melyeket Monarchia-szerte városok közterein állítottak fel. A fából készült emberalakokat idővel vaspikkelyekkel vonták be úgy, hogy adomány fejében
Havi és éves összevetésben Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Pest és Nógrád vármegyében is kiemelkedő volt a kereslet a lakások, házak iránt, Budapesten viszont csak stagnált - közölte az ingatlan.com.
Oroszországban 98 ezer 349 személygépkocsit és könnyű haszonjárművet adtak el májusban, 27,5 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál - áll a kereskedelmi és ipari minisztérium szerdai jelentésében.
Az előzmények tükrében nem csoda, ha a Fricska Táncegyüttes egykori tagja és a közkedvelt sztárséf nem ápolnak jó barátságot, ám akár békejobbot is nyújthatnának egymásnak, ez viszont nem csupán rajtuk múlik.
Több mint 40 gyerek él túlzsúfoltan a szolnoki befogadó otthonban, ahol a férőhelyek már rég megteltek. A dolgozók létszáma is alacsony, így a gyerekeket kanapén vagy matracon helyezik el.
A kínai légitársaságok európai Airbus SE-ket rendelhetnek akár már a jövő hónapban. Mi történt? Kína több száz Airbus SE repülőgép megrendelését fontolgatja, írja a Bloomberg. A döntés már jövő hónapban megszülethet, amikor az európai vezetők Pekingbe látogatnak, hogy megünnepeljék az országok hosszú távú kapcsolatait. Az Airbus érdemben nem reagál
Van, aki felnőttként visszasírja az ebéd utáni alvás lehetőségét, sokan viszont borzalmas tortúraként emlékeznek rá, mert gyerekként nem tudtak elaludni délután, ám órákig csendben kellett vergődniük az óvodai ágyon. Szülőként is megosztó a téma, mert gyakori probléma, hogy ha a gyerkőcöt elaltatják az oviban, akkor otthon, este sokkal később lehet
Közösségépítés, munkavállalói egészség, jó hangulat – ezek a céljai azoknak a kkv-knak, akik az elmúlt években elnyerték a Generali EnterPrize pályázat „Munkavállalói jóllét” kategóriájának első díját. A munkavállalók jóllétével való tudatos törődés, az ebbe való befektetés segíti a megtartást - ami különösen nagy érték hosszú betanulási folyamat u
Közeledik az osztálykirándulás-szezon, amikor a szülők otthon készített ételekkel látják el gyermekeiket. A nyári melegben különösen fontos az élelmiszerbiztonság, hogy elkerüljük a baktériumok okozta megbetegedéseket. A Nébih praktikus tanácsokat ad a megfelelő uzsonna összeállításához.