A brit médiahatóság szerint a fellépést élőben közvetítő BBC közszolgálati médiatársaságnak is kérdésekre kell felelnie az ügyben, és a BBC is elismerte, hogy meg kellett volna szakítania az adást.
Hidd el, ez biztosan egy olyan történet, amelynek tényleg minden sorát falni fogod! Hiszen a sztori egy előétel formájában biztos pontként található meg az étlapon. A Kedvesem Bisztró ráadásul ennél még több érdekességet tartogat, a Balaton közelsége pedig már tényleg csak hab a tortán.
Pozitív változás elé néznek a gyermeket nevelő családok: az arra jogosultak ugyanis két lépcsőben, először július 1-jétől, majd jövő év elejétől magasabb összegben érvényesíthetik a családi kedvezményt. Különösen a nagycsaládosok költségvetésében jelenhet meg érzékelhető többlet nettó jövedelem a következő hónapokban, sok tízezer forinttal megnőhet
A magány és a társadalmi elszigeteltség megbetegítheti az embereket, és ez világszerte évente akár 871 ezer halálozást okozhat az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bizottságának hétfőn kiadott közleménye szerint.
Az ország függetlensége, ami minden másnak a biztosítéka, közös értékünk, amelyre vigyáznunk kell – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a kuláküldözés áldozatainak emléknapja alkalmából Kecskeméten tartott megemlékezésen hétfőn. Rétvári Bence kiemelte, azért volt kuláküldözés Magyarországon, mert ebben az időszakban elvesztet
A Kecskeméti Arborétum a tavaszi hónapokban különleges hangulatot áraszt. Nemcsak a természet szerelmesei keresik fel, hanem azok is, akik a húsvétra készülve lelki feltöltődésre vágynak.
Bár az ekcéma nem veszélyes bőrbetegség, nagyon bosszantó. Az atópiás dermatitisz kisebb-nagyobb száraz foltokat okoz, amiknek jellemző tünete az erős viszketés. Ez hajlamosabbá teszi a betegségben szenvedőket a fertőzésre, egyszerűen azért, mert nagyobb valószínűséggel sértik fel a bőr felső hámrétegét.
Egészen más okból nem viselhetnek Dániában a lányok és nők burkát és nikábot, mint Franciaország oktatási intézményeiben. Ennek hátteréről Kovács Emese, a Migrációkutató Intézet kutatója beszélt az InfoRádióban. A hidzsáb be sincs tiltva Dániában, míg a kereszt a francia iskolákban már régóta.
A Škoda Superb már alapvetően is egy nagy autó, a kombi változata kicsivel hosszabb. Mi lenne, ha azt mondanám, most már van egy még nagyobb variáns? Mégpedig egy pcikup formájában! És még azt is hozzátenném, hogy olyan módon, ahogyan azt a Subaru tette a Bajával, bő két évtizeddel ezelőtt. Mindezt pedig a Škoda Akadémia diákjai hozták létre. Azt p
Marad az év végéig a kamatstop. A kormány 300 ezer megmenekített családról beszél, a valóságban ennek a tizede sem szorul rá az intézkedésre. Az immár több száz milliárd forintos, nagyrészt fölösleges adósmentés összegét hasznosabban is el lehetne költeni – erről is beszélt főmunkatársunk, Herman Bernadett a Trend FM héfői adásában.
Csütörtökön veszi kezdetét Pécs egyik legnépszerűbb rendezvénye, a látványos köztéri épületfestéseiről és fényfestő versenyéről híres Zsolnay Fényfesztivál, amelynek keretében ezúttal a belvárosi helyszíneken kívül a helyi kulturális negyedben is kínálnak programokat.
A Duna House Holding Nyrt. közzétette a 2024-es pénzügyi év utáni osztalék végleges összegét: egy darab részvény után bruttó 21,96 forint jár a jogosult befektetőknek. Az osztalékfizetés hivatalosan 2025. július 11-én indul, a részvénytársaság pedig saját részvényei után nem fizet - ezeket a jogosult részvényesek javára számítják be. A pontos részl
Több női szerzetesi delegációt fogadott a Szentatya, akik a jubileumra érkeztek, illetve a napokban tartják nagykáptalanjukat Rómában, köztük az Isten Szeretet Leányai, a Nagy Szent Bazil rend tagjai. Kövessék Szent Ágoston, Szent Bazil és Szent Ferenc példáját, akik a szolgálat új útjait érlelték meg, főként a gyermekek, szegények, árvák, migránso
Témák: A rendezvény nem csupán vásár vagy fesztivál, hanem szellemi otthon – hangzott el a 25. évfordulójához ért a Körös-völgyi Sokadalom megnyitóján. Az esemény egyben a Gyulai Várszínház 62. nyári évadának a nyitánya is. Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, a teátrum ma újabb fénykorát éli. A holokauszt áldozataira emlékeztek vasárnap, Gyulá
Leszakadt egy mennyezeti lámpatest a Savaria InterCity egyik kocsijában, és fején találta a vonaton utazó 72 éves nőt – a sérültet kórházba szállították, a MÁV műszaki vizsgálatot indított, és az eset kapcsán az összes hasonló járművet ellenőrzik.
Látszólag minden rendben, mégis fejfájós lett az utóbbi időben? A fejfájás sokrétű tünet – a táplálkozási szakértő az életmódbeli, hibákra étkezési okokra hívja fel a figyelmet.
Scarlett Johansson gyerekkora óta arról álmodott, hogy egyszer szerepelhet egy Jurassic Park-filmben, most végre teljesül az álma. Az új Jurassic World: Újjászületés című filmben egy kommandós múltú nőt alakít, aki tudósokat kísér el egy veszélyekkel teli, dinoszauruszok lakta szigetre, hogy DNS-mintákat gyűjtsenek. A mozik július 3-tól vetítik az
2025 júniusában újabb mérföldkőhöz érkezett az OTP Bank nemzetközi terjeszkedése: hivatalosan is elindította bankkártya-elfogadási szolgáltatását Szlovákiában, mind a fizikai POS-terminálokon, mind online, az e-kereskedelmi partnerek számára. Ez az első alkalom, hogy az OTP Bank úgy lépett be egy új piacra a bankkártya-elfogadás területén, hogy az
Felnőttek játszótere, ahol mindenki megmutathatja, hogy mire képes. Ez a TikTok, ahol a főzés is az önmegvalósítás egy terepe, és ahol a kulináris zsenialitás és az őrült ötletek határa végképp elmosódik - de ettől csak még szórakoztatóbb lesz.
A Déli Klinika hazánkban elsőként vezette be a védjegyzett Complex Longevity® programot, amely a legmodernebb technológiákra, biomarker-elemzésekre és mesterséges intelligenciára építve kínál egyedülálló, személyre szabott egészségügyi megoldásokat. A program nem csupán a hosszabb élet elérését célozza, hanem az életminőség és teljesítőképesség jav
A TV2 adásában Orbán arról is beszélt, hogy szerinte bár van támogatottsága a nemátalakító műtéteknek és az azonos neműek házasságának, de többen vannak, akik elutasítják ezt.
A szülői gondoskodás egyik legfontosabb része, hogy megpróbáljuk a gyerekünknek azt adni, amire éppen szüksége van: biztonságot, figyelmet, szeretetet és persze játékot. De mikortól van értelme egy kirakósnak, és mikor jön el az ideje egy háromkerekűnek?
Heidi Klumtól megszoktuk, hogy mindig képes lenyűgözni valamilyen váratlan megjelenéssel, most pedig azzal okozott nagy szenzációt, hogy egy látványos, egyben egy fantasztikus átalakulás mellett tette le a voksát.
A Szex és New York szerelmespárja, Charlotte és Harry immár 20 éve élnek boldog házasságban a sorozat És egyszer csak... című folytatásában. A Charlotte-ot alakító Kristin Davis nemrég megosztotta reményeit azzal kapcsolatban, hogy karakterének exét, Trey MacDougal-t (Kyle MacLachlan) szívesen látná maga mellett a képernyőn.
Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorában sugárzott interjúban beszélt a nemrég lezajlott NATO csúcsról és elmondta mit gondol a hétvégi Budapest Büszkeség felvonulásról.
Tíz vármegye százharminc településén, több mint 35 ezer hektáron lesz szúnyoggyérítés. A hőség a szúnyogokra is hatással van, lárváik ilyen melegben rendkívül gyorsan, akár egy hét alatt is kifejlődhetnek. A hazai szúnyogfajok aktivitása későbbre tolódik, mivel a nagy meleget a kifejlett szúnyogok igyekeznek árnyékos helyeken átvészelni. Az invázió