A McLarenek lelépték a mezőnyt, kettős győzelmet arattak, hatalmas blama viszont a Red Bullnak a hazai pályán mutatott teljesítmény, Lawson bravúrral hozta be a hatodik helyre a Racing Bullst.
Esterházy Mátyás két év alatt a második játékosát adta el a Liverpoolnak. Elmondta, hogy miben tud segíteni Szoboszlai Dominik a 20 éves kapusnak, Pécsi Árminnak, és azt is, mennyiben más most együtt dolgozni az angol liga első magyar győztesével, mint régen. Adatbázist vezet a fiatal tehetségekről, de van, akinek nem ők a legmegfelelőbb ügynökség.
Igazán drámaian alakult a Junior WRC versenye az Akropolisz Rallyn, ahol végül Ali Türkkan tudott nyerni, míg a bajnokság élén immáron egyedül Taylor Gill áll.
Ifjabb Érdi Tibor értékes második helyet szerzett az Ypres Rally Historic Eb mezőnyében, míg a modern autók között Stéphane Lefebvre tudott nyerni, azonban a bajnoki értékelésben Jos Verstappen őrzi veretlenségét.
Súlyos hibát követett el egy görög versenyző az Akropolisz Rallyn szombat reggel, aminek következtében akár tömegtragédia is történhetett volna. Szerencsére nem történt.
Ott Tanak fantasztikus versenyzést mutatott be az Akropolisz Rallyn, ahol azonban a záró szakaszon váltóhibás lett autója és már nem igazán hitt a célba érésben. Végül nyolc hónap szünet után sikerült ismét nyernie.
Jót tett Lando Norris önbizalmának, hogy megnyerte az Osztrák Nagydíjat, ráadásul 15 pontosra csökkentette hátrányát csapattársával, Oscar Piastrival szemben. Vámosi Péter, a Motorsport Online főszerkesztője az InfoRádióban elmondta: Max Verstappen a Red Bull "egyszemélyes hadseregeként" versenyez, de már nem sok esélye maradt a világbajnoki címre,
Kalle Rovanpera ismét egy szenvedős versenyen van túl, ahol csak a Power Stage-en tudott pontot szerezni, miután Takamoto Katsuta segített neki, hogy egy picivel jobb helyen vezessen az Akropolisz Rally záró szakaszán.