A rapper lányai elkeseredve távoztak apjuk záróbeszédeinek meghallgatása után a bíróságról. P. Diddy még vár az ítéletre, de akár életfogytiglant is kaphat.
Szőke parókában, titokban lépett színpadra John Travolta a Hollywood Bowlban megrendezett Grease Sing-A-Long vetítésén, ahol újra Danny Zukóvá változott – meglepve nemcsak a közönséget, de egykori színésztársait is.
A 90-es évek gyerekei egészen más világban nőttek fel, mint a mai kor szülöttei: nekünk még nem volt okostelefonunk és könyvtárba kellett mennünk, ha valaminek utána akartunk járni. Ellenben rendelkezésünkre állt a szülői intés – amit jellemzően készpénznek vettünk.
A kormány ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet azzal, hogy mintegy 10 milliárd forintnyi összegben átvállalja a vízdíj árának megfizetését a gazdálkodóktól - mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Kutyasétáltatáskor az aszfalton már akár néhány lépés után is hólyagos égéssérülések keletkezhetnek kedvenceink tappancsain – figyelmeztetett az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője. Seres Zoltán az InfoRádióban elmondta: a nagy melegben nem szabad állatokat hagyni az autóban vagy a bezárt lakásban, mert szervi elégtelenség, hőguta vagy napszúrás i
Novak Djokovics úgy véli, a Wimbledon lehet a legjobb esélye arra, hogy megszerezze pályafutása 25., rekordot jelentő Grand Slam-címét, miközben készül 20. wimbledoni szereplésére.
A Nézőpont Intézet állásfoglalása szerint a Fidesz nyerte meg a Pride körüli vitát, mert az ellenzék csak a tüntetés megrendezésére koncentrált, nem pedig annak következményeire. Orbán Viktor csapdába csalta az ellenzéket, úgy, hogy azok ezt észre sem vették – írta az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében az intézet.
A kémthrillerek mindig is a legizgalmasabb filmek közé tartoztak. Persze köztük is vannak jók és rosszabbak, de a fordulatos sztori szinte mindig garantált. Így van ez a Maxra most megérkezett A múlt pengéi című 2022-es mozival is.
Ha felismered ezt a régi dalt, akkor minden elismerésünk! Hihetetlen, de már több, mint 50 éves. Az idő szinte szárnyakon repül, és sokszor azt érezzük, ha felcsendül egy dallam, vagy megérzünk egy illatot, mintha csak tegnap éltük volna át azt az élményt, amely eredetileg ehhez kötődött. Pedig könnyen lehet, hogy azóta már akár évtizedek is
A hosszú, egészséges élet titkát sokan keresik: egyszer a testmozgásban, máskor a genetikai örökségben, de a legújabb kutatások szerint az egyik legfontosabb tényező nap mint nap a tányérunkra kerül. Egy friss, több mint 32 évig tartó, közel 50 ezer nő részvételével zajló amerikai tanulmány1 szerint a szénhidrátfogyasztás – pontosabban a szénhidrát
Sokan kidobják, pedig megmenthető! Így lesz újra gyönyörű a muskátlid, ha sárgul a levele Amint beköszönt a tavasz és a melegebb napok a balkonokon és teraszokon megjelennek a muskátlik, hiszen amellett, hogy nagyon szép amikor virágba borul, igazán könnyű nevelni is. Ám még a legkörültekintőbb gondoskodás mellett is előfordulhat, hogy sárgulni kez
Zuhanyrózsa takarítása még soha nem volt ilyen egyszerű: a vízkő egy éjszaka alatt magától eltűnik A zuhanyrózsa nehezen tartható tisztán, hiszen a sok apró kis lyuk lehetőséget ad arra, hogy köré összegyűljön a vízkő és valljuk be őszintén, nincs is mindig kedvünk hozzá, hogy ezt napi szinten átsikáljuk. De ha ezt is tennénk akkor is
Ezt minden kerttulajdonosnak tudnia kell: így mentheted meg a gyeped a nyári hőségben A nyári eleji meleg, majd az extrém forróság mindenkit megvisel, nemcsak minket hanem a növényeket ,sőt a gyepet is. A fű kiszáradhat, megéghet,és foltokban ki is kophat, viszont ha okosan gondozod, akkor még a legnagyobb kánikulában is üde, zöld és egészséges mar
Tegyél egy dugót a hűtőbe – nem fogsz hinni a szemednek, amikor kinyitod Ha veled is megesett már, hogy bent felejtettél valamit a hűtőben, és nem tudsz szabadulni az erős szagától, hoztunk neked egy tippet miként szállhatsz szembe vele. Ezzel az egyszerű trükkel ugyanis gyorsan elillan ez a kellemetlen szag. A hűtőszekrény minden otthon alapdarabj
A Nasdaq-on jegyzett Freedom Holding Corp. (FRHC), a Freedom24 kiskereskedelmi brókercég anyavállalatának bevétele a 2025. március 31-ével végződő pénzügyi évben 23%-os éves bevétel-növekedéssel elérte a 2,05 milliárd dollárt. A nettó nyereség 84,5 millió dollár, míg az egy részvényre jutó nyereség 59,4 millió részvény alapján 1,43 dollár volt.
Adj egy kanállal a locsolóvízhez ebből, és búcsút mondhatsz a gyomoknak Biztosan Te is, akárcsak Én unod már a végeláthatatlan küzdelmet a gyomnövényekkel a kertben és a járda közötti résekben! Nos van egy igazán jó hírünk, örökre elfelejtheted a fárasztó kapálást, a véget nem érő gyomlást és a drága vegyszereket. Ugyanis van egy egyszerű és
Kertész apósomnál az orchidea mindig gyönyörű, végre elárulta az okát! Az orchideák szépségükkel rögtön elvarázsolnak bennünket szépségükkel ahogy meglátjuk,viszont sokan tartanak ettől a gyönyörű virágtól, mert úgy tartják, hogy ezeket a virágokat nagyon nehéz gondozni. Egy virágkertészet vezetője azonban elárulta, hogyan gondozhatjuk egyszerűen a
Így hívod magadhoz a darazsakat a kertedben – 8 dolog, amit azonnal abba kell hagynod Ilyenkor a nagy nyári forróságokba nem csak az emberek igyekeznek elbújni a szikrázó nap elől, hogy lehűtsék magukat, de még egy zavaró tényezővel is szembesülniük kell. Mégpedig a darazsakkal, akik épp úgy víz után kutatnak, mint jó magunk. Ezek a
Aki próbált már kábeles botmixert vagy habverőt használni egy zsúfolt konyhában, pontosan tudja, mennyi bosszúságot tud okozni a vezetékekkel való hadakozás. A Lidl most valódi újdonsággal rukkolt elő: a Silvercrest konyhai eszközei akkumulátoros kivitelben érkeznek - praktikus, modern és rendkívül kényelmes megoldások. Egyvalamire azonban nagyon f
Személyes okokból haza kellett utaznia Ausztriából a Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Fred Vasseurnek, így a francia szakember nem képviseli a csapatot a mai Osztrák Nagydíjon.
Tovább folytatódott a zsugorinfláció a boltokban a legutóbbi bejelentések szerint kávékapszulák, szeszesitalok és szaloncukrok is összementek, bár utóbbiak vélhetően nem nyáron fogják bosszantani a vásárlókat.
A kutatás szerint egy két alkalmas online főzőtanfolyam segíthet a gyerekeknek és szüleiknek elindulni a fenntarthatóbb étkezési irányba, ami hosszú távú hatással lehet az étkezési szokásaikra.
A javaslat adókedvezményeket, kiadáscsökkentést és megnövelt deportálási forrásokat tartalmaz, miközben komoly belső vitákat is szít a republikánus táboron belül.